Hey Minnaa! Megint írtam... 

Ezt a fejezetet EdaChan_uwu kérésére készítettem. Jó régen kérted... De remélem megéri a várakozás! 

Gomenne, amiért ennyire lassan haladok! Jó szórakozást kívánok hozzá!

(Nagyon köszönöm, hogy a lassúságom ellenére mégis kértek! Imádlak titeket! ♥️♥️♥️♥️♥️♥️)

---------------------------------------------------------

Egy igen szerencsétlen módon találkoztál az ifjú nyomozóval. Éppen kirúgtak az állásodból. Miután kiléptél az épületből elkezdett szakadni az eső. Az időjárás jelentés erről nem szólt így nem volt nálad esernyő. De nem is mentél volna vele sokra. Mert nem volt szabad kezed, amivel foghattad volna. Gyalog indultál el hogy kiszellőztesd a fejed. Ezért hat lépés után lecsapott egy tócsába belehajtó busz vízzel. Bőrig ázva kezedben a dobozzal, amiben a cuccaid voltak, sírva sétáltál hazafelé. Összetörve, a lehető legrosszabb formában. Ekkor történt a találkozót.

Atsushi természetesen, mint mindig éppen késésben volt. Ezért rohant a nedves csúszós utakon. Így amikor befordult a sarkon és szembe találta magát veled esélye sem volt elkerülni az ütközést. De még az utolsó pillanatban találkozott a tekintetek. Mintha egy röpke pillanatra megállt volna az idő. A sárgás-lilás árnyalatú íriszekben felfedezték a meglepődés mellett valami mást is. Olyan sokáig azonban nem tekinthettek egymásra. De Atsushi-ban még időben megszületett mind a két érzésnek megfelelő gondolat, majd mondat is.

Az egyik:

- „Ó, nem hiszem el, hogy ez pont most történik."

A másik pedig hogy:

- „Most komolyan egy ilyen szép lányt fogok fellökni? Hogy beleessen a sárba. Nem hiszem el, hogy ilyen béna vagyok!"

És az ütközés megtörtént. A doboz tartalma a levegőbe repült, szanaszét szórva a holmidat. Amik hosszabb-rövidebb időn belül lepotyogtak a vizes talajra körétek. Te könnyebben megúsztad. Ugyanis a tigris reakciója az utolsó pillanatban a segítségedre sietett és megvédett az eséstől. Tulajdonképpen a fehér hajú magára rántott, és ahogy fejed a mellkasához ért ő egyből átkarolt, hogy megvédjen a talajjal való találkozástól. Ebből te semmit sem vettél észre, mert hiszen minden egy pillanat alatt történt. Mikor kinyitottad a szemedet már rajta feküdtél. De ő már elengedett, csak nézte, ahogy mellkasán támaszkodva felemeled a fejed. Pulzusa elkezdett gyorsulni attól, hogy rád nézett és belegondolt a helyzetbe. Hiszen még nem feküdt a hasán lány. Főleg nem olyan, akit ennyire szépnek tart. De türtőztette magát és nem ugrott fel, hogy Bocsánat!-ot kiabálva a lehető legmesszebb fusson tőled.

- J-jól vagy? - kérdezett óvatosan.

Remélve hogy nem leszel nagyon mérges rá, amiért beléd botlott. Te még mindig meglepetten próbáltad feldolgozni a történteket. Ennyi balszerencse után ez már csak hab volt a tortán és nem tudtad sírjál vagy nevess. Ezért mikor feldolgoztad a kérdést csak bólintottál egyet. Majd némán feltápászkodtál és elkezdted összeszedni a holmid. Atsushi ezt látva pánikba esett. Azt hitte dühös vagy rá és ez ilyen kitörése előtti némaság. Ő is gyorsan felpattant a tócsából és segített visszapakolni a dobozodba. Közben igyekezett láthatatlanná is válni, hogy nehogy elkezdj vele kiabálni. De ennek a gondolata még csak fel sem merült benned. Éppen ezért lepett meg a félénk viselkedése. Te magadat hibáztattad főleg az előzmények fényében. Nem akartál mérges lenni rá. Úgy érezted te nem voltál eléggé ott fejben. És ha figyeltél volna, akkor nem jön neked.

- Hagyd csak... - tetted rá a kezedet az övére mikor megfogta a tűzőgépedet kettőtök között - Majd én összeszedem. Nem akarlak hátráltatni... Bocsánat, amiért neked mentem...

- Te miről beszélsz? – kapta rád a tekintetét - Ez az én hibám volt! Te nem tettél semmit!

- Hoe? – meglepett, hogy nem téged tart a baj okának, ezért te is felemelted a fejedet.

Ahogy rá néztél megbabonáztak a szemei. Már az ütközés előtt is megnézted őket és megjegyezted magadban hogy mennyire szépek. De most hogy nyugodtabb körülmények között láthattad teljesen elvesztél belük. És el is pirultál. Jinko ezt látva csatlakozott hozzád. Mert senki sem pirult még el attól, hogy valaki ránézett. Ráadásul fogtátok egymás kezét is ami még inkább forrósította a pillanatot. Csak csodáltátok egymást és meglepve magatokat valami szikrát véltetek felfedezni a levegőben. Végül mindketten elkaptátok a tekinteteket és a kezeteket is mikor ráébredtetek, hogy mennyi ideig bámultátok egymást elpirulva. Bár nektek tényleg hosszú percekig tűnt. A valóságban csak egy pár pillanatig tartott az egész. Viszont arra elegendő volt, hogy egymás arcát annyira megjegyezzétek, hogy ha behunynátok a szemeteket, akkor lássátok a másikat. Gyorsan bele halmoztátok a cuccaidat a tárolóba és ki egyenesedtetek, de még mindig zavarban voltatok.

- K-köszönöm a segítségedet... - dadogtál.

- U-ugyan... Hiszen én döntöttelek fel... E-ez a minimum, hogy ki engeszteljelek...

- M-mindketten figyelmetlenek voltunk... - nevettél kínosan.

- A-azt hiszem, ebben ki egyeztetünk... - vakarta meg a tarkóját.

Nagyon aranyosnak találtad, hogy kicsit megint elpirult és láttad, hogy nehezen dolgozik össze a nyelvével. Hiszen megpróbált megszólalni, de mindig összeakadtak a szavai. Így aztán inkább csendben maradt, hogy összeszedje a gondolatait. Azt akarta megkérdezni, hogy tehet e még érted valamit. De nem jutott el odáig.

- Én - elhallgatott egy pillanatra majd pánikba esett - késésben vagyok! Meg fognak ölni, ha nem érek oda! Még egyszer elnézést kérek! - hajolt meg előtted, majd párat integetve elkezdett elszaladni – Remélem, még összefutunk kisasszony!

Elszaladt az iroda irányába. Magadra hagyva az elpirult arcoddal és a melegséggel, amit a mellkasodban hagyott. Sokáig néztél utána majd mosolyogva folytattad az utat haza. Amilyen rosszul indult, egész kellemesen alakult a napod. Ez elfeledtette veled a sok rosszat és csak erre az ismeretlen aranyos fiúra gondoltál.

Hazaérve miután megfürödtél és tiszta ruhákba öltöztél, a kanapéra telepedtél, hogy új állást keres magadnak a neten. De valahogy nem tudtál arra koncentrálni, csak a szép szempár és a tulajdonosa járt a fejedben. Valamint az, ahogy azt mondta, reméli, még találkoztok. Elpirultál. Már régen nem találkoztál, ilyen kedves és aranyos fiúval. Pont az eseted volt és nem tűnt nagynak a távolság, ami az éveket illette. Mindketten fiatalok vagytok. De nem tudtad megmondani, hogy hány éves lehetett. A 18 és a 22 közé raktad. Mert ki tudja, hogy az a cuki pofi igazából hány évet takar. Szerettél volna te is még beszélni vele. De nem tudtad ki ő. Sajnáltad, mert talán több is lehetett volna. Viszont így nehéz elindulni.

Atsushi is így volt ezzel. Azért úgy köszönt el, mert tetszettél neki. És mióta elváltatok már ezerszer is megbántam magában hogy sem a nevedet nem kérdezte meg. És nem kérte el a telefonszámodat sem. Még aznap délután visszament arra a helyre. Hátha megint megtalál. De nem így történt, mert te ki sem mozdultál a lakásból.

Már naplementéhez közeledett az ég színe, mikor kezdtél éhes lenni. Főzni nem volt kedved. Rendeléssel sem akartál bajlódni. És amúgy is akartál végre egy jó estét. Ezért összekészültél, felkaptad a táskádat és az ajtóhoz léptél. Amikor kinyitottad hatalmas meglepetés ért. A fehér hajú lovagod állt előtte.

- Ó, [Név] san! - csillant a fel szeme amint megpillantott

- Te hogy kerülsz ide? - mosolyogtál rá nagyon örültél belül, hogy ismét látod – És, honnan tudod a nevemet? – esett le, hogy ezt az információt korábban nem mondtad meg neki.

- Innen... - tartotta eléd a pénztárcádat - Ezt ott hagytad ahol összefutottunk...

- Köszönöm! - vetted el - Nem is vettem észre hogy nincs meg! - néztél hálásan a szemébe.

- Szívesen! ... - kicsit tördelte a kezét nem tudta hogyan folytassa, de aztán sikerült - Készülsz valahová?

- Igen, vacsorázni... Bár, így a tárcám nélkül elég nehéz lett volna. Ezért is köszönöm, hogy visszahoztad!

- Ugyan ez semmiség...

- Esetleg... nincs kedved... velem tartani... ömm...? – akartad mondani a nevét.

- Ó, de hülye vagyok! Nakajima Atsushi a nevem!

- Nagyon örülök! - nyújtottál kezet neki.

Amit a sajátjában fogott és az ajkaihoz húzva adott ujjaidra egy csókot. Pont, úgy ahogy mentorától tanulta. Majd rád nézve élvezte, hogy elpirulsz.

- Ö-örömmel lennék a társaságod... - szeretett volna magabiztosnak tűnni, de sosem flörtölt így nem kifejezés, hogy mennyire izgult – T-tudok egy remek éttermet a belvárosban... M-meghívhatlak?

Úgy igéztek a szemei, hogy teljesen elvesztél bennük. A szíved zakatolt és elakadt a lélegzeted is. Senki sem bánt még ilyen kedvesem veled. Jó régóta volt, hogy egyáltalán szemeztél valakivel. erre itt áll az ajtódban az a srác, akinek ma már voltál a karjai között is és ilyeneket mond és tesz. A füled hegye is belepirult. De végül képes voltál igent mondani a felajánlásra. Atsushi elmosolyodott, majd tartotta akarják neked. Te pedig belé karoltál. Így sétáltatok az első randevútok helyszínére. Ami nem az utolsó volt. Hiszen nagyon élveztétek egymás társaságát. És a második alkalommal már sikerült lopnia tőled egy csókot is.