Bakugou_Katsuki2005 nak sok szeretettel <34✨🌸
Bocsánat, hogy ennyit kellett várni rá 😭

-Kirishima! Gyere már! -unszoltam a piros hajút.

-Mit szólsz, majd megkérem a vonatot, hogy siessen. -nevetett fel.

-Jól van na. -fújtam fel az arcomat durcásan. -Csak már annyira kíváncsi vagyoook! -terültem el ágyamon.

Mivel Kirishimával mind kettem hatalmas anime és mangarajongók vagyunk eldöntöttük, hogy a Haikyuu legújabb évadát együtt fogjuk megnézni, ezért ma este átjön hozzám.

-Én is, én is baby girl, de attól még, hogy azt mondod siessek, nem leszek hamarabb ott. -mondta kedvesen.

-Jó jó bocsi. -forgattam meg a szemem.
-Na, hívj amikor itt vagy, rendben? Vigyázz magadra. -mosolyogtam, majd bontottam a vonalat.

Nos, ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen ámokfutásba kezd majd valaki. Csakis miattam.

Hétfőn bánatosan lógatva a fejem léptem át az iskola küszöbét. Kirishima nem jött át, még csak nem is írt. Fel sem hívott. Nem voltam mérges, csupán aggódtam, hogy valami baja esett legjobb barátomnak. És igazából nem is tévedtem akkorát.

-[Név]-chan! Mi a baj? Miért vagy ilyen szomorú? -jött oda hozzám Denki amikor leültem a helyemre.

-Kirishima nem jött el hétvégén. Még csak nem
is hívott fel. Pedig aznap még beszéltünk is. Denki, nagyon aggódom. Olyan rossz előérzetem van... -suttogtam és körbenéztem a teremben. És ekkor hirtelen egy skarlát írisszel összeakadt a tekintetem.
Bakugo...
Testemen mintha áram futott volna végig. Szinte éreztem a sötétséget amit jelen pillanatban a fiú árasztott.

-Denki. Segítened kell megkeresni Kirishimát.
-mondtam határozottan, miközben továbbra is Bakugoval szemeztem.

-Rendben. Órák után a suli kapuban várlak. Ne aggódj [Név]-chan, minden rendben lesz. -ölelt át gyengéden, majd üdvözölte a terembe belépő Minat és Serot. Viszont a fiú kedvességétől, ölelésétől csak még rosszabbul lettem. Úgy éreztem mintha valaki, vagy valami szándékosan bántani akarná a körülöttem lévő embereket.
Talán, Ő? Bakugo...?
Nem! Nem, ez hülyeség. Még csak nem is érdeklem. Szinte rám se néz. Lehet, hogy most csak azért ilyen két lábon járó méregzsák megpakolva skorpiókkal és kígyókkal, mert ma különösen rossz napja van. És Kirishima sem tűnt el, csak elvesztette a telefonját. És azt keresi. Egy napja...

-[Név]-chan! Itt vagyoook! -integetett Denki, amikor kiléptem az iskola épületéből. Csak ugyan ott várt a kapunál, de nem egyedül. Minaval, Seroval és Bakugoval együtt. Mikor ránéztem a szőke taposóaknára végigfutott a hideg a gerincemen. Éreztem, hogy valami vonz hozzá. Nem tudom mi, de valami, ami nem emberi.
-Ők is segítenek megkeresni Kirishimat! Szóval, rajtaaa! -kiáltott fel Kaminari és nevetgélve elindult.

Hogy lehet ilyen vidám? Ő nem érzi ezt a borzalmas aurát ami minden napnak, minden egyes másodpercében körbelengi az iskolát? Nem szomorú, hogy Kirishima konkrétan felszívódott? Hogy nem tudjuk hol van? Legszívesebben felpofoznám és megmondanám neki, hogy menjen haza, ne jöjjön a közelembe, pedig én kértem a segítségét. Mert azt érzem, hogy Kirishima is miattam tűnt el.

•—-—•

-Nem hiszem el... -suttogtam, miközben kifejezéstelen arccal magam elé meredtem. -Nem... Nem. Ez csak egy rossz vicc. -nevettem erőltetetten. -Denki! Tényleg azt hitted, hogy bedőlök ennek? -kiáltottam a sikátor végébe szőke barátomnak.

-Tessék? -kiabált vissza, majd hallottam, ahogy futni kezd. -Mi nem vi- ért mellém, de amint meglátta a földön heverő, élettelen Kirishimat, elakadt a szava.

-Denki! Mondd, hogy te voltál... -néztem rá könyörgően.

-[Név]-chan... Most azonnal szólnunk kell a hősöknek. -motyogta holtra váltan, majd előkereste telefonját és Mina számát tárcsázta.

-Sz-szóval... Tehát azt mondod, hogy nem te akartál megviccelni... -szólaltam meg cérnavékony hangon.

-Miért akartalak volna ezzel megviccelni? Az egyik legjobb barátommal?! -fakadt ki hisztérikusan. -Francba! Nem veszi fel. -dobbantott idegesen. Könnyes tekintetét rám emelte, majd ismét a vörös hajúra nézett.

Remegve leguggoltam a test mellé.
-Kirishima... -suttogtam. -Eijiro! -ráztam meg a vállát, pedig pontosan tudtam, hogy nem fog válaszolni. Hogy soha többet nem fog felkelni.

-[Név], hagyd abba! Ne csináld! -kiáltott rám Kaminari. -Kérlek... Meghalt. Nem él! Ennyi volt! -gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Maradj itt. El ne mozdulj. Elmegyek Aizawa senseiért. Minden rendbe jön. Bízz bennem. -simított végig az arcomon és megpuszilta a homlokom.
-Sietek. -mosolygott rám keserűen, majd futni kezdett ki a szűk sikátorból.

Miután a fiú alakját sem láttam már, könnyes szemekkel lecsúsztam a téglafal mentém egyenesen Kirishima mellé.
-Mondd csak... Ki tette ezt veled? -kérdeztem halkan és tenyerembe temettem arcomat.

•—-—•

-[Név]... [Név]-chan... -hallottam meg egy ismerős mély hangot magam mellől.

-Denki? -kérdeztem álomittasan, ugyanis míg vártam a fiúra, lehet, hogy a sokktól elszundítottam.

-Szeretnéd, mi? -nevetett fel a jövevény. Ez... Bakugo?

-Bakugo? -ugrottam meg.

-Szervusz, picinyem. -vigyorodott el. -Nem fázol? -húzta el a száját, majd levette kabátját és rám terítette. -Gyere, mert meg fogsz fázni. -döntötte oldalra a fejét, majd felém nyújtotta a kezét. Nem reagáltam semmit, csak könnyes szemekkel meredtem vértől csöpögő kezére. Tekintetemet feljebb vezettem, egészen az arcáig.

-Bakugo... Mit tettél? -suttogtam.

-Ne aggódj édes. Csak azt amit kellett. De ne aggódj. Már biztonságban vagy. -simított végig hatalmas tenyerével arcomon, így én is tiszta vér lettem. -Na gyere. Hazamegyünk. -kapott fel könnyedén karjaiba, és elkezdett a sötét ég leple alatt kisétálni velem a sikátorból.

-Hol van Kirishima? Hol van Denki? Hol vannak a többiek? -kérdeztem remegő hangon.
Hirtelen megtorpant. Rám vigyorgott. Testemen végigfutott a hideg. Csak bámultam a skarlát szemekbe. Nem tudtam elszakítani a pillantásomat az övétől. A légkör egy pillanat alatt megváltozott.

-Megszabadultam tőlük... -suttogta a fülembe. -Csak zavartak. -vont vállat.

-Szóval zavartak. -mosolyodtam el. Mi van velem? -Azt akarod, hogy csak a tiéd legyek? -simítottam hüvelykujjammal puha ajkaira.
Mit csinálok? Megölte a barátaimat... Miért csinálom ezt?
-Mire vártál eddig? -hajoltam közel arcához.
A fiú nem hezitált, erőszakosan összetapasztotta ajkainkat.

-Senki nem érhet hozzád... -nyomott a falnak. -Senki. -nézett sötéten a szemembe.

Halkan felkuncogtam.
-Emiatt nem kell aggódnod. -mosolyogtam, majd újabb erőszakos, de forró csókba hívtam.