mikasexualMan nak sok szeretettel <3 Ne haragudj, hogy ennyit kellett várni, de a watty mostanra javult meg :(( Azért remélem tetszeni fog💐💕

-Gazdám. -raktam le az asztalára a délutáni teáját. -Ne felejtse, ma jön látogatóba a Phantomhive család örököse. -álltam meg, az íróasztal előtt miközben meghajoltam.

Ajkaimat észrevétlenül megnyaltam arra a gondolatra, hogy Sebastian is jön. Rég láttam az öreg fiút. Kíváncsi vagyok, hogy hogy tartja magát.

-Rendben. Készítsd elő a dolgokat. Én addig befejezem a leveleket. -mondta mesterem egy sóhajtás közben.
-Azonnal. -bólintottam, majd meghajoltam és kimentem a dolgozószobából.

Nyugodt mosollyal az arcomon készítettem elő a hatalmas szalont a vendég fogadására. Fekete hajam néha rakoncátlanul a szemembe hullott, de egy türelmetlen kézmozdulattal mindig megoldottam a problémát.

Miután elvégeztem a teendőket, visszasiettem a gazdámhoz.
-Minden kész. Milyen teát szolgálhatok majd fel? -vontam fel a szemöldököm.
-A szokásosat. Earl Gray. Abból meg amelyiket akarod. De most hagyj magamra. Csak szólj ha itt vannak. Addig azt csinálsz amit akarsz. -legyintett, majd gondterhelt arccal ismét a papírokra vezette tekintetét.

Na, szépen vagyunk.

Államat felszegtem, és már bent sem voltam. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy felülök a kertben egy fára.

Nagyjából öt percig szemeztem a lombosokkal, majd egy vállrántás kíséretében felmásztam a legmagasabbra. Igazán szép volt a kilátás. A magasból teljes betekintést nyerhettem a kastélytól pár kilométerre fekvő forgalmas városra. Az emberek lökdösődtek, valamelyik még lopott is.

Tsk. Még jó, hogy démon vagyok.

Nagyjából fél óra semmittevés után, egy hintót láttam meg a bejárati kaputól tíz méterre közeledni. Ezek biztos ők. Lassan lekászálódtam a fáról, majd a kastély felé kezdtem sétálni, hogy értesítsem mesteremet a vendégek érkezéséről.

Halkan bekopogtam, majd beléptem az ajtón.
-Itt vannak. -hajoltam meg mélyen.
-Nagyszerű. -masszírozta meg mesterem az orrnyergét és felállt a székből.
-Fogadjuk őket. Üzletről lesz szó, nem igaz? Vagy esetleg Alois Trancy-ról? -vonta fel a szemöldökét.
-Igen, Alois Trancy-ról. -mondtam.
-Gondolom neki sincs kedve hozzá. Essünk túl rajta. Egyébként meg... Nem arról van szó, hogy nem örülök, hogy jön, hisz régi barát, de most éppen van egy kis dolgom. -morogta, azzal kinyitottam neki az ajtót és lesétáltunk. Lassan kinyitottam a bejárati ajtót. Ciel és Sebastian épp akkor léptek elém. Mélyen meghajoltam, ezt követően pedig arrébb álltam, hogy bejöhessenek.

-Rég nem láttuk egymást. -mosolyodott el gazdám, majd a kezét nyújtotta a fiatal grófnak.
-Az nem kifejezés. -viszonozta a gesztust a szemfedős.
-Kérlek. -mutatott a szalon felé a mester.

Tekintetemet lassan Sebastianra vezettem. Arca nem tükrözött érzelmeket, mint a cölöp, úgy állt a gazdája mögött. Fejemet mosolyogva megráztam, majd meghajoltam és elsiettem teát készíteni. Imádok teát csinálni a mesteremnek. Öröm látni az arcát, amikor belekortyol a forró frissítőbe, ráncai pedig eltűnnek.

Egy szempillantás alatt elkészítettem a teát. Elővettem egy mahagóniai fatálcát, majd a gyönyörű, ezüstözött keleti teáskészletből két darabot helyeztem el rajta, a kannával együtt. Tökéletesen mutatott. A legdrágább mindenből. A tea is vagyonokba kerülhet egyeseknek.

Könnyedén felemeltem a törékeny dolgokat és kecses mozdulatokkal a társalgó felé vettem az irányt. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a helységbe. Tekintetemet végig Sebastianon tartva, leraktam a tálcát az asztalra.
-A tea, Earl Grey, a zöldből a legkiválóbból. Egy nemes, borsmentás aromával van keverve, ezáltal átveszi a bergam citrusféle kellemes ízét. -mondtam halkan. A gazdám bólintott, én pedig kitöltöttem a csészékbe egy-egy adagot. Sejtelmes arckifejezéssel hátráltam a falig, ott pedig engedelmes megálltam, tekintetemet végig Sebastianon tartva.

A két gróf egyszerre kortyolt a teába. Mindkettejük arcán egy halvány mosoly jelent meg.
-A komornyikod kifejezetten ízletes teát készít. Lehet, hogy még Sebastiant is lekörözi. -mondta a szemfedős a gazdámnak.
-Igazán finom a tea. -mondta a mesterem. -Cielnek is ízlik. Legközelebb is ilyet szeretnék. -fordult hátra. Jobb kezemet a szívemre helyeztem és meghajoltam. Sebastiant különös aura vette körbe. Ennyire berágott volna a teáért? Elégedett arccal néztem végig a démonon. Hirtelen egymás szemébe néztünk. A levegő felforrósodott.
-Sebastian! Menjetek ki. Hívlak ha kell valami. -szólalt meg a Phantomhive. Az én mesterem is bólintott, így együtt hagytuk el a társalgót.

-Mi is rég láttuk egymást nem gondolod? -kuncogtam fel halkan. A férfi lassan hátrafordult, majd közelebb lépett hozzám.
-Igen. Elég rég. -bólintott.
-Gyere, menjünk ki a kertbe. Gyönyörűek a rózsák. Tűzvörösek. De van köztük pár ártatlan fehér is. -mosolyodtam el.
Szótlanul kisétáltunk a kastélyból egyenesen a kertbe.
-Meg kell hagyni, tényleg szépek. -bólintott.
-Tegnap ritkítottam meg őket egy kicsit. Rájuk fért. -támasztottam meg államat a kézfejemen.
-Grell nálatok is járt? -kérdeztem hirtelen, amin meg is lepődött.
-Hmm... Igen. De nem volt nagy kihívás. Gondolom neked se. -emelte rám tekintetét kissé lenézően.
-Nem igazán. Viszont felettébb bosszantó egyéniség. -ráztam meg a fejemet.

Az idő kellemes volt. A szél lágy érintése finoman cirógatta a növényeket. Időnként a hajamba is belekapott. A nap gyenge sugarai csicsergésre késztette a madarakat. Sebastiannal pedig csak lassan sétáltunk végig az egész kerten, időnként  megállva egy-egy bokornál, gyümölcsfánál.

-Valami nem tetszik? -néztem a férfire. Homlokát összeráncolta és csak meredt maga elé.
-Minden olyan frusztrálóan tökéletes. Neked aztán tényleg hatalmas az önbizalmas. -mosolyodott el, majd hirtelen megragadta a derekamat.
-Ugye tudod, hogy veszélyes játékot űzöl... -suttogta a nyakamra.

Forró lehelete csiklandozta a bőrömet.
-Nem tudom miről beszélsz. -engedtem le karjaimat.
-Semmit sem változtál. -morogta, majd ajkait erőszakosan párnácskáimnak nyomta. Meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy ilyen heves lesz.

Engedtem a csábításnak és visszacsókoltam. Szinte izzott közöttünk a levegő. Ajkai égető nyomot hagytak az arcomon, a nyakamon. Mindenhol ahol hozzámért.
-Tudod te, hogy mit csinálsz? -néztem mélyen a szemébe. Két démon nem érhet így egymáshoz. Tilos.
-És te tudod, hogy mit csinálsz? -nyalta meg ajkait. Fejemet enyhén oldalra döntöttem és egy cinkos mosoly jelent meg arcomon.
-Pontosan tudom... -hajoltam vissza Sebastian ajkaira.

Ám a heves pillanatot pár másodpercen belül megszakította.
-Mennünk kell. -vált el tőlem, majd mintha mi sem történt volna, a kastély irányába kezdte taposni a homokot.

Milyen faragatlan.

-Akkor, a legközelebbi viszontlátásra. -fogott kezet a két fiatal.
-Úgy van. -mosolygott a mesterem. Tekintetemet Sebastianra vezettem. Nem mosolygott. Nem csinált semmit. Csak meghajolt, majd mesterével együtt kilépett az ajtón.

-Érdekes ez az Alois Trancy. Meg kell hagyni, érdekes... -dünnyögte magában a gazdám.

'Remélem még találkozunk, Sebastian.' -mosolyodtam el, majd mesterem után eredtem.