onlyaGirl10 remélem megérte azért várni T^T ✨💕

-Nem érdekel. Ez nem fog működni és kész. -engedte el Rin a kezemet.
-De hát... -kezdtem volna, de ismét félbeszakított.
-Mi van, ha közben egy új barátnőm lesz? Hm? Az még rosszabb. [Név]. Ne legyél vak. -emelte meg a hangját.

Szemeimbe könnyek szöktek. A fiú ekkor realizálta, hogy mit mondott. De úgy látszik még ez sem hatotta meg.
-Szakítok. -sóhajtott, majd otthagyott a kedvenc parkunk közepén.

Egy ideig csak ledermedve álltam a fák védelmező árnyékában, majd amikor felfogtam a szavak jelentését, az eddig lágyan fújó szél hirtelen arcul csapott. Az árnyék hűvös menedéke szinte a csontomig hatolt. Fázni kezdtem.
Kifejezéstelen arccal meredtem magam elé. A lábaim remegtem, ezért leültem egy padra. Miért pont most? Csak Ő volt nekem. Senki más.

Az ég, mintha megérezte volna bánatomat, pár másodperc alatt húzott magára szürke takarót. Hirtelen dörögni kezdett, majd az esőcseppek pillanatokon belül hatalmasat kezdtek koppanni a járdán. A fa ami alatt ültem egy ideig óvott az esőtől, de aztán nem bírva tovább, a levelek a nyakamba zúdították a hideg vizet. Hirtelen kaptam fel a fejem. Szemeimből rögtön megeredtek a sós könnyek, amik az esővel vegyülve folytak le arcomon. Remegve elővettem a telefonomat és kikapcsoltam. Senkivel nem akarok beszélni.

Csak ültem a padon, nem is tudom mit várva. Talán azt, hogy belém csapjon egy villám? Na na, azért ne legyünk nevetségesek. Rajtam kívül szinte alig tartózkodott egy-két ember az utcákon, de ők is szedték a lábukat.

Szaggatottan felsóhajtottam, majd felálltam a padról. Ruhám teljesen átázott és rátapadt hideg bőrömre. Végiggondoltam a mai napot. Délután találkoztam Rinnel. Beültünk enni, majd sétálni indultunk. Mivel már hetek óta furcsán viselkedett, rákérdeztem, hogy mi a baj, tudok-e segíteni. Persze rögtön rávágta, hogy ő tökéletesen van, semmilyen segítség nem kell. Én is kijelentettem, hogy nem úgy látom. Aztán ez lett belőle.

Együtt alvás helyett azt fogom kutatni, hogy hol rontottam el. Vagy, hogy mit.
Az emberek az üzletek, kávézók és éttermek hatalmas üvegablakai mögül furcsán néztek rám. Szinte égetett a tekintetük. Nyakamat behúzva lépkedtem haza a szakadó esőbe. Tuti megfogok fázni. Na mindegy. Nem számít.

Mikor hazaértem, nagyjából tíz percig kerestem a kulcsomat, majd amikor megtaláltam még öt percet babráltam azzal, hogy végre bemenjek a saját házamba. Tehát negyed órát pocsékoltam el az életemből egy ajtó kinyitására. Ezúton is csak gratulálni tudok magamnak.

Mikor végre nem verte az eső a hátamat, ledőltem a kanapéra. Egy ideig csak bámultam a plafont, majd amikor megláttam Rin pulcsiját a földön kezdtem egyre homályosabban látni a szemembe ismét beszökő könnyek. Mérges és csalódott voltam. Felültem a garnitúrán és vizes hajamba túrtam. Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a torkomat mardosó zokogásomat. Ennyire nem bízik bennem? Vagy talán a négy év alatt nem sikerült kiismernem? Nem tudom. De hát már nem számít.

Lerúgtam magamról a cipőmet, majd a fürdő felé vettem az irányt. Mikor beléptem a helyiségbe, ledobtam magamról a cuccaimat és beálltam a zuhany alá.

Nem is tudom, hogy mióta álltam már ott, amikor hirtelen elkezdett sötétedni minden. Fokozatosan homályosodott el a látásom és már csak Haru hangját hallottam. Mi? Hogy kerül ide? Éreztem, ahogy a fejem koppan a kemény kövön.

Fájó fejjel ébredtem. Fel akartam ülni, de nem tudtam.
-[Név]? -suttogták a nevem. Szemeimet kinyitottam, fejemet pedig oldalra fordítottam.
-Mi történt? -krágoktam, ugyanis torkom teljesen ki volt száradva.
-Beverted a fejedet. Nem azt mondom, hogy csúnya, de össze kellett varrni és benyeltél egy agyrázkódást is. -szólalt meg mellőlem Haru. -És tekintve, hogy egy hetet aludtál... -mondta halkan.
-M-mi? -kerekedtek el a szemeim. Kezemet fel akartam emelni, de vállamba ekkor éles fájdalom hasított.
-Mi történt velem? -halkultam el.
-Nem emlékszel? Rin és te -
-Oh. Igen. Tényleg. -sütöttem le tekintetemet.
-Úgy volt, hogy aznap átjössz. Nagyon sokszor hívtalak, de ki voltál kapcsolva. Gondolom. Aggódni kezdtem, ezért átmentem hozzád. A bejárati ajtó nyitva volt, aztán meghallottam a zuhany hangját. Felmentem az emeltre és még a fürdőszoba ajtó is nyitva volt. Viszont későn értem ide. Nem tudtalak elkapni. -nézett oldalra. -De mostmár felébredtél... És ez a lényeg. -mondta Haru halkan.

Szemeim elkerekedtek. Ilyesmit sem hall mindennap az ember.
-Te aggódtál? -kérdeztem döbbenten.
-Persze, hogy aggódtam! Ki voltál hűlve, mint az északi-sark, a fejedből dőlt a vér és eszméletlen voltál. De nem, miután jól kinevettelek, csak azután hívtam a mentőt. -emelte meg a hangját. Megszeppenve néztem az ideges fiút.
-S-sajnálom... -motyogtam.
-Nem. Én sajnálom... -puszilta meg a homlokomat.

-[Név] felébredt már? Nagyon aggódom. -hallottam meg egyszer csak egy harmadik hangot. Mikor az ajtó felé néztem, szemeimbe könnyek szöktek és ajkaimba haraptam.
Emlékszem.
Aznap szakítottunk.
-Hála Istennek... -sóhajtott megkönnyebbültem.
-Miért van itt? -néztem a fekete hajúra figyelmen kívül hagyva Rin-t.
-Ezt tőle kérdezd meg. -mondta, majd felállt és kisétált a szobából.

-Mielőtt még bármit mondanál... Sajnálom. Rettenetesen sajnálom! Nem akartalak megbántani, nem akartam szakítani, nem akartam, hogy szenvedj. Az utóbbi hónapokban nagyon frusztrált voltam, nagyon összeütköztek a dolgok és ez rajtad csattant. Nem kérem, hogy bocsáss meg, vagy hogy értsd meg, de legalább tudj róla, hogy szeretlek. -nézett rám keserűen mosolyogva.

Szemei alatt sötét karikák csücsültek, arca  nyúzott volt.
-Miért nem bíztál bennem? -kérdeztem halkan.
-Nem erről van szó. Nem akartam a saját problémáimat a te nyakadba is varrni. -tördelte a kezét.
-Gyere ide. -paskoltam meg az ágyat, jelezve, hogy üljön le. Tétovázott egy ideig, de aztán csak engedett magának.

Tenyeremet lágyan sápadt arcára simítottam. Tekintete kérdővé vált.
-Ami a te problémád, az az enyém is. Tiszteletben tartom, ha nem szeretnéd elmondani, de ha mégis úgy döntesz, akkor szívesen meghallgatlak és közösen megpróbálunk megoldást találni rá. Szeretlek Rin. És nekem az a legfontosabb, hogy jól legyél. -mosolyodtam el.

-Meg-megpróbálhatnánk esetleg... Újra? Kérlek... Szükségem van rád. -remegett meg a szája.
-Bármi van... Azt elmondod rendben? -döntöttem össze homlokunkat.
-Köszönöm... -gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Megoldjuk. -suttogtam. -Mindent megoldunk. Mert szeretjük egymást.