buszke -nek sok-sok szeretettel!!! Bocsi, hogy ennyit kellett várnod!!!!

~

-Kölyök! Ne így tartsd már magad...! -masszírozta Levi hadnagy orrnyergét, miközben ellökte magát a kerítéstől és oda lépett hozzám, hogy kijavítsa a pozícióm.

-Uhm... Bocsánat. -vakartam a tarkóm, majd hagytam, hogy a hadnagy egyik kezét derekamra rakja, míg másikkal balra fordítsa a felsőtestem.

-Maradj így és rúgj hátra. -bólintott.

Tettem amit mondd és csodák csodájára sokkal könnyebben ment a gyakorlat.

-Jé, hát így sokkal jobb. -tátottam el a szám, de azonnal be is csuktam amikor megláttam Levi gyilkos tekintetét.

Nos, igazából biztos felmerült bennetek a kérdés, hogy mi is történik. Röviden annyi, hogy minden kadétnak kötelezően két hét magántáborra kell mennie egy felettesével, annak érdekében, hogy fejlessze a képességeit mind lovaglás, kézi harc és manőverezés terén. És a felettesek választják a kadétokat. Sajnálatos módon azt még mindig nem tudom, hogy Levi miért engem választott, pedig már megpróbáltam belőle kiszedni.

-Ne bambulj, hanem figyelj arra amit mondok. És ezt még csináld meg harmincszor, majomgyerek. -morogta, majd magában fortyogva berobogott a szállásunkként szolgáló kis házba.

Szemeimet megforgattam, de csináltam amit mondott. A harmincadik rúgás után fáradtan rogytam a földre. A nap már nyugovóban volt, sugarai búcsúzóan integettek a fák zöld lombjainak. A nyári szellő kellemesen fésülte át gubancos hajamat.

-Gyere be. Elég lesz mára. -hallottam meg magam mellől Levi hangját. Kezét udvariasan felém tartotta, hogy segítsen felállni. Pirulva elfogadtam a segítséget és leporolva a nadrágom felálltam.

-Csináltam teát, mire lefürdesz addigra annyira kihűl, hogy megtudd inni. -mondta a férfi, majd azzal a lendülettel el is indult vissza.

Furcsán néztem utána. Még mindig éreztem, hogy arcomon ott a halvány pír.

__||__

-Áh, de jól esett ez a fürdés... -léptem ki sóhajtva a zuhanykabin alól. Hajamat lazán belecsavartam egy kis törölközőbe, majd felvettem egy lazább szerelést és kisétáltam a hadnagyhoz.

-A teád az asztalon van. -mondta rám se nézve a nappaliban lévő kanapéról ülve.

-Köszönöm. -mondtam, majd leültem a konyhaasztalhoz. Egy nagyot kortyoltam a langyos italból és hátradőltem a széken. Tekintetem a feketehajú férfira vándorolt. Olyan titokzatos... Szinte sosem beszélünk csak akkor ha éppen edzünk. Ami egyébként roppant mód idegesít, mert megőrülök ha nem beszélhetek minimum egy órát. Vonásaim hirtelen megkeményedtek és mérgesen elfordítottam a fejem.

-Mi a baj kölyök? -szólalt meg hirtelen.

-Semmi...! -sóhajtottam drámaian, majd elnyúltam az asztalon.

-Tsk... Látom. Na húzz aludni, mert holnap korán kelünk. -állt fel a kanapéról, majd a szobája felé vette az irányt.

Durcásan megforgattam a szemeimet, de felálltam az asztaltól és teás bögrémet ott hagyva mint eb a szarát, betrappoltam a szobámba és bevetődtem az ágyba.
Igazából nem is tudtam, hogy mi idegesített ebben az emberben annyira. Viszont hiába viszket tőle a tenyerem, a heves szívdobogásom és az eget súroló pulzusom miatta van. Ami valószínüleg neki még el is múlik ha meglát engem.

-Menjen a francba. -sziszegtem. -Bár! -ültem fel hirtelen az ágyban. -Vegyük végig a dolgokat. Miért engem választott tanítványnak? A képességeim nem átlagosak ugyan, de Mikasanál lejjebb vagyok, tehát nem is a legjobbak. Hmm... Hát biztos nem is azt akarta hallgatni ahogy magamba beszélek... És akkor ha már itt tartunk, lehet, hogy csak azért néz néha mert röhögnie kell, csak a büszkesége és a komolysága nem engedi. De mégis olyan jeleket mutat... De mégis mit néz?? Meg ha a kort is vesszük, ő mégis csak legalább 13 évvel idősebb nálam...! -akadtam ki. -Mondjuk az is csak egy szám... -összegeztem a gondolataimat. -DE HÁT, MÉGIS! -akadtam ki. -Ááh... Reménytelen az egész. -legyintettem, majd visszadőltem az ágyra és elnyomtam a párnám segítségével egy hatalmas ordítást.
Végül a hatalmas szenvedésembe el is aludtam, így legközelebb arra ébredtem, hogy Levi berúgja az ajtómat.

-Ébresztő szaros. -rántotta le rólam a takarót.

-Jó-jó, még egy tíz perc és megyek. -legyintettem.

-Most az egyszer. -morgott. De ha nem kelsz fel, a nyakadba öntök egy vödör hideg vizet. -mondta, majd kivonult a szobámból, én pedig ismét átadtam magam az alvás élvezetének.

Ami persze egyáltalán nem tartott sokáig, ugyan is Levi szigorúan tartva magát az ígérethez, pontban tíz perc után betrappolt egy vödör vízzel a kezében.

-Ébredj. Vagy pórul jársz. -dobolt a lábával.

Morogva kivánszorogtam az ágyból, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. És ekkor konstatáltam, hogy még a nap se kelt fel.

-Levi hadnagy! Hova megyünk korom sötétben? -néztem a férfira fájdalmasan.

-Ne kíváncsiskodj. -pisszegett le.

Azt hittem, hogy ebben a szent pillanatban felrobbanok. Hogy lehet valaki ennyire arrogáns? Idegesen rendbe szedtem magam a fürdőben, majd kimentem átöltözni. Viszont Levi még mindig ott volt.

-Öhm... Elnézést, de szeretnék átöltözni. -mondtam unott hangon.

-Öltözz. -mondta, azzal hátat fordított nekem, és becsukta a szemét.

-Pardon? -vontam fel a szemöldökömet.

-Nem hallottad? Öltözz. -mondta türelmetlenül.

-Biztos, hogy nem. -toppantottam. -Addig nem amíg ki nem megy. -fújtattam.
Hogy merészeli?!

-Én öltöztesselek fel? -fordult hátra, miközben karjait összefonta a mellkasa előtt.

'Letépem a fejed!' -gondoltam magamban siránkozva, de neki kezdtem az öltözésnek.

-Kész vagyok, köszönöm a testőrködést. -mondtam gúnyosan grimaszolva.

-Ideje volt. -sóhajtott. -Irány az istállóhoz, a lovad már felvan szerelve. -mondta, azzal kilépett a szobámból.

—•—

-És pontosan hova is megyünk? -érdeklődtem. Haragom és felháborodásom időközben teljesen elszállt, ugyan is lenyűgözött a táj gyönyörű panorámája.

-Majd meglátod. -mondta hátranézve. Megforgattam a szememet, majd kicsit előrébb lovagoltam.

-Ahhoz a nagyobb fához megyünk, szóval gyorsíthatsz nyugodtan. -mutatott Levi egy hatalmas fára a távolban.

-Na végre! -húztam vigyorra a számat, majd lovamat vágtába ugrattam. A hajnali szél bele-bele kapott a loboncomba miközben süvítettünk az erdő mellett. A madarak reggeli énekükkel köszöntötték nap első sugarait miközben kicsi mókusok ugráltak ágról-ágra mintha versenyt futnának velünk.
Szemeimet lehunytam, a kantárt óvatosan elengedtem majd kezeimet széttártam.
A bizalom ami köztem és a lovam között volt, szinte vibrált. Testünk szinkronba mozgott, a levegőt is egyszerre vettük.

Ám ekkor meghallottam közvetlenül mögöttem paták dobogását. Szemem sarkából hátrapillantottam és Levit pillantottam meg, amint halványan mosolyogva a nyomomba ért. Szemeimet hatalmasra nyitottam és majdhogynem számat is eltátottam a csodálkozástól. Ám ez a pillanat nem tartott sokáig, ugyan is szinte ahogy hátrafordultam azonnal felvette a szokott arckifejezését.

-Állj meg! -szólalt meg hirtelen. Tettem amit kér majd lassítás közben megráztam magamat azon gondolkodva, hogy jól láttam-e amit láttam.

-Szóval, mit is csinálunk itt? -kérdeztem kivéve lábaimat a kengyelből.

-Megnézzük a napfelkeltét. -mondta szűkszavúan, majd leszállt a lováról és leült a fa tövébe. A férfi lehunyta szemeit és hátradöntötte a fejét.

Mosolyogva követtem példáját.
-Egyébként, örülök, hogy engem választott. -szólaltam meg. -Bár azt még mindig nem tudom, hogy miért... -elmélkedtem.

-Kölyök. Nézz rám. -mondta halkan.

Pirulva felé fordultam. Acélos szemei szinte a lelkemig hatoltak. Mintha minden apró-csepprő titkomat ismerné. Mintha tudná az egész életemet. Mintha olvasna a gondolataimban.

Nagyot nyeltem. A testem magától mozgott, így automatikusan közelebb hajoltam a férfihoz. Számat kicsit eltátottam, de amikor rájöttem, hogy mit csinálok, riadtan visszakoztam.

-E-elnézést! É-én csak...! -magyarázkodtam teljesen vörös fejjel.

Ám ahelyett, hogy letorkollt volna, vagy hátrébb húzódott volna, jobbját óvatosan arcomra simította.

Mi...?

-Hadnagy... -suttogtam.

-Szerinted miért téged választottalak? Nem gondolkodtál rajta még sosem? -kérdezte halkan.

-H-hát... De... -hangom el-el csuklott. Szemei és közelsége valósággal megbabonázott.

-És mire jutottál? -vonta fel szemöldökét.

-Semmire... -sütöttem le tekintetemet.

-Lássuk akkor most ezzel mire jutsz. -mosolyodott el halványan, majd ajkaimra hajolt. Teljesen lesokkoltam.
Ez most nem a valóság.
Vagy ez tényleg velem történik?

A sokkból éppenhogy felocsúdva mohón kaptam a férfi érintése után. Kezemet lassan hajába vezettem és visszacsókoltam, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Ám sajnos levegő hiánya miatt el kellett válnunk.

-Mostmár tudod? -döntötte homlokát az enyémnek.

-Igen. -mondtam halkan. Szemeimbe könnyek szöktek a boldogságtól.

-Azt hittem, hogy ez sose fog megtörténni. -vallottam be oldalra nézve.

-Szóval már fantáziálgattál ez azt jelenti? -kérdezte pimaszul.

-N-nem! -jelentettem ki határozottan, de arcomra ismét pír kúszott.

-Na persze. -nevetett fel halkan.

Ez most tényleg megtörténik. Velem.
Levi Ackerman mosolyog és nevet.

-Min gondolkodsz? -húzott magához még egy rövid csók után.

-Semmin. Csak azon, hogy milyen szerencsés vagyok. -húztam félmosolyra ajkaim, miközben fejemet a mellkasára hajtottam.

-Köszönöm, hogy vagy kölyök. -kulcsolta össze kezünket.

-Mindig itt leszek. -pusziltam meg a kézfejét.

-Maradj mellettem mindig... -suttogta.

-Az idők végezetéig. -hunytam le szemeimet, majd a távolban feljövő vöröslő napra pillantottam.
-És annál is tovább.