NekomaKim nek egy nagy öleléssel 😽💖💕🌸✨

-Kuroo... -doromboltam a fiúnak.

-Mit szeretnél cica? -nézett hátra válla fölött egy félmosoly kíséretében.

-Unatkozom. -mondtam lehangoltan.

-Hát, mi tagadás, én sem pörgök. -morogta, miközben felállt a padjából és mögém lépdelt.

-Mit csinálsz? -vontam fel a szemöldökömet.

-Megmasszírozom a vállaid, hogy kényelmesebben érezd magad. -puszilta meg a fejem és már el is kezdte vállaim nyomkodását.

-Imádlak... -sóhajtottam, majd lehunytam a szemeimet.

-Kurooooo~ hallottunk meg egyszer csak egy nyávogó hangot. Fejünket egyszerre kaptuk az osztályterem ajtaja felé. Nagyszerű. Megjelent a főribi is. Szemöldökömet összeráncoltam, majd felnéztem Kuroora.

-Gyere édes, menjünk. - lépdelt oda hozzánk a lány. -Nélküle. -fintorgott rám.

-Ma edzésem lesz. -mondta vigyorogva a fekete hajú.

-Talán kihagyhatod. -kacsintott a csaj, név szerint Akira.

-Miért is ne. -vont vállat Tetsu, majd felkapta a táskáját és köszönés nélkül kisiettek a teremből.

Könnyes szemmel megráztam a fejem és megmasszíroztam a halántékomat. Utáltam az egészet. Utáltam, hogy Tetsu más lányokat húz meg minden este. Persze ő azt nem tudja, hogy ő több nekem mint egy legjobb barát. Semmit nem tud. De lassan már nem is érdekel. Remegve felálltam a helyemről, vállamra kaptam a táskámat és leszaladtam a Nekoma röpicsapatához benyögni, hogy Kuroo ismételten nem jön edzésre. Persze szigorúan megemberelve magamat, hogy ne bőgjek.

-Szi-sziasztok! -léptem be a tornaterembe. Szinte mindenki azonnal felém kapta a fejét.

-[Név]-chaaan! -szaladt oda hozzám Lev, majd felkapott és megpörgetett a levegőben. Viszont most csak annyi erőm volt, hogy megsimogassam a fejét.

-[Név], te sírtál? -nézett rám aggódva Yamamoto.

-Szerintem mind tudjuk, hogy miért jöttél. -sóhajtott Yaku. Ajkaim megremegtek és bólintottam.

-Jobb lesz, ha beszélek vele. -ingatta a fejét Kai.

-Megyek én is. -sötétült el az ászunk tekintete.

-[Név]-chan, minden oké? -nézett le rám Lev.
Könnyeimmel küszködve ráemeltem tekintetem, megráztam a fejem, és hirtelen heves zokogásban törtem ki és fejemet belefúrtam erős vállába próbáltam elnyomni sírásomat.

-[Név]-chan! -kiáltott fel Yaku és Kai egyszerre. Lev csak erősen magához szorított és nyugtatásképpen simogatni kezdte a hátamat. Egyszer csak éreztem, hogy valaki a combomra simítja a kezét. Még mindig sírással küszködve ránéztem az illetőre, aki nem volt más, mint Kenma. Szemei szomorúságot és haragot tükröztek.

Mikor nagyjából sikerült lenyugodnom, Lev leült velem az egyik padra, körénk pedig a többi fiú.

-Mióta is megy ez? Majdnem egy hónapja? -morogta Yaku.

-Kezdem megszokni. Gondolom ti is. -sóhajtottam szaggatottan.

Kenma sokat mondóan nézett rám.

-Vagy nem. -vakartam a tarkóm.

-De veled, mi a helyzet? Attól még, hogy nem jön edzésre még egy emberrel nem csinálhatja ezt. Pláne nem a legjobb barátjával. -emelte meg Lev a hangját.

-Sziasztok srácok! -toppant mellénk hirtelen Kuroo.

-Emlegetett szamár. -morogta Yamamoto.

-Öhmm, én megyek, mert egy csomó dolgom van még otthon. -pattantam fel a szürke hajú öléből. Szoknyámat megigazítottam, majd letöröltem ismét kibuggyanó könnyeimet, ugyan is a fiún két méterről lehetett érezni Akira parfümjét. Na meg látszott is rajta, hogy az utóbbi két órában elég jól érezte magát.

-Neked is szia. -nézett rám Kuroo felvont szemöldökkel.

-Hagyd békén. -lépett mellém Kenma. -Gyere, felkísérlek. -fogta meg a kezem, majd rohanni kezdtünk a termek felé.

-Nem lesz semmi baj, jó? -szólalt meg hirtelen Kenma mikor a termem elé értünk. Ajkaimat beharaptam és alig láthatóan bólintottam.
-Megígérem. -nézett a szemembe.

-Rendben. -sóhajtottam.

-Haza kísérjelek? -kérdezte.

-Dehogy... Nem kell köszönöm. Megvagyok egyedül is. Most úgyis egy kis magányra van szükségem. Elvégre holnap megint folytatódik ez a kis játszma. -mondtam szomorúan. -De nagyon hálás vagyok... Hogy itt vagy. -mosolyogtam a fiúra szeretet teljesen.

-Vigyázz magadra. -bólintott, majd megsimogatta a fejem és visszaindult a tornaterem felé. Egy darabig még néztem a szőke távolodó alakját, de gyorsan észbe kaptam, ugyan is még véletlenül sem akartam Kurooval össze futni, szóval villám tempóban összekapkodtam a cuccaimat és már sprinteltem is ki az épületből. Ám arra nem számítottam, hogy egy kemény mellkasnak ütközve fogok seggre ülni. Magamban szitkozódva masszíroztam homlokomat.

-[Név]! Úristen, jól vagy? -hallottam meg legjobb barátom hangját. Döbbentem felnéztem rá, miközben ő a kezét nyújtotta.
-[Név]-chan... Kérlek... Én csak- kezdte volna, de nem törődve vele felálltam és kifutottam az iskolából. Nem néztem hátra, hogy követ-e, csak azt akartam, hogy becsaphassam magam mögött a ház ajtaját és kisírhassam magamból a mai nap fájdalmait.

Negyed óra folyamatos futás után végre megállhattam a házunk előtt. Térdiemre támaszkodva kapkodtam a levegőt, miközben azon voltam, hogy ne ájuljak el itt helyben. Szemeimbe ismét akaratlanul könnyek szöktem. Kuroo...
-Idióta! -kiáltottam fel keservesen. Mintha az időjárás velem együtt érezne, egyszer csak egy hatalmasat dörrent az ég, nem sokkal később pedig az apró bőrbevájó esőcseppeket is megéreztem fedetlen karomon, arcomon és hajamon.

-[Becenév]! -hallottam meg hirtelen magam mögül egy hangot. Ijedten hátranéztem és ismét a macskát pillantottam meg.

-Mit akarsz? -néztem szemeibe bánatosan.

-Azt, hogy hallgass meg! -lépett hozzám közelebb.

Az eső immáron lágy ütemet kopogott az úttesten, a járdán és a parkoló autók tetején. Egyre jobban kezdtem elázni. Kuroonak is lelapult dús, fekete haja.

-Miért hallgatnálak meg? -vontam fel a szemöldököm.

-Sajnálom! -kiáltotta. -Sajnálom! Nem
vettem észre. Egy gyökér voltam... Nem
vettem észre, hogy a számomra a világ legfontosabb emberét megbántottam. Bocsáss meg... Semmi magyarázatom nincs rá... De adj egy esélyt. Kérlek! Adj egy esélyt, hogy megmutassam mennyire szeretlek! Hogy mennyire fontos vagy nekem! -nézett rám könyörgőn.
Szaggatottan felsóhajtottam.

-Tetsu... Olyan idióta vagy! -borultam sírva a nyakába.

-M-mi? -fagyott le.

-Soha többet ne csinálj ilyet! Soha! Soha de soha! -fúrtam nyakhajlatába a fejem.

-A-akkor ez most azt jelenti, hogy nem vagy mérges? Hogy adsz egy esélyt? -tért magához. Könnyáztatta arccal, de mosolyogva bólintottam.

-Ez komoly? -nevetett fel, majd megpörgetett a levegőben. -Esküszöm, hogy nem fogsz csalódni! -döntötte homlokát az enyémnek.

-Azt ajánlom is. -suttogtam, majd ajkaimat gyengéden övéinek nyomtam.

Szóval... Beszéltek vele a fiúk. Legalább is, ezek szerint. De az is lehet, hogy magától jött rá. Na jó... Egy kis segítséggel.