Igazából ez egy kihívás lenne, amit Kitti292 től kaptam. Ne haragudj, hogy ilyen későn hozom, de remélem elnyeri a tetszésed! <3

Könyvek... Számomra csak a könyvek vannak. Én vagyok a tipikus könyves csaj az osztályban, aki imád olvasni, hatszázmillió könyvet elolvasott már és még sorolhatnám.
Ám történt egy nap, hogy olvasás helyett inkább valaki másra figyeltem. És ez az illető Bakugo Katsuki volt. Erre az ordibálós, bunkó köcsögre. Igen. Olvasás helyett inkább rá figyeltem. Nem tudom miért. De hirtelen... Annyira vonzónak találtam. Ám álmodozásomat, a csengő zavarta meg. Pont jókor. Nem nagyon érdekelt az óra, ezért mily meglepő, folytattam az olvasást. Ám ez a senseinek mem igazán tetszett.
-[név]! [név]! Figyelsz? -emelte meg Aizawa sensei a hangját.
-Mi? Mi? -néztem fel rá.
-Délután itt maradsz takarítani. Bakugo, te is. Nincs ellenkezés. -mondta fapofával, majd visszavonszolta magát a táblához.
Remegve fordultam hátra. Katsuki gyilkos tekintettel fürkészett. Nyeltem egyet, majd inkább tovább olvastam. A nap további része dögunalmasan telt. Közvetlenül óra után Bakugo leordította a fejemet, hogy mekkora egy selejt vagyok és még egyéb kedves megjegyzéseket vágott hozzám. Ezt megelégelve, egy kis idő után, akkorát csattant a tenyerem az arcán, hogy beleremegett az egész karom.
-Kuss. Nem én kértelek, hogy maradj. Egy. Kettő. Megcsinálom egyedül is, nyugodtan elhúzhatod innen a lusta seggedet. -morogtam, majd visszaültem a helyemre. A szemem sarkából láttam, hogy Izuku halálra vált arccal áll Ochako mellett, valamint Kirishima, Bakugo elé állt és próbálta lenyugtatni.
-Jajj, már, most mit nyafogsz? Ennyitől kidőlsz? -álltam fel szemforgatva.
-[név]... Remélem tudod, hogy most aláírtad a halálod. -suttogta elhaló hangon Mineta.
-Tartsd a szád, perverz! -vontam össze a szemöldököm, majd fogtam a cuccom, összepakoltam és hatalmas léptekkel elhagytam az osztálytermet. Nem mentem haza, csak kimentem az udvarra, felmásztam egy fára és ott folytattam a könyvemet.

Mikor meggyőződtem arról, hogy már csak nagyon kevesen vannak a suliban, lemásztam a biztonságot nyújtó fáról és az osztályterem felé kezdtem battyogni. Ám nagy meglepetésemre a robbanócukor ott ült a helyén és bámult ki az ablakon. Könyvemet mégjobban az arcom elé emeltem, és a lehető leghalkabban próbáltam elő venni a takarítóeszközöket, de ez mindegy volt már, mert észrevette, hogy bejöttem. A szőke fiú felállt a helyéről. Ezt figyelmen kívül hagyva, elkezdtem letörölni a táblát.
-Hé idióta! -kiáltott rám. -Nem akarod lerakni azt a szaros könyvet? -jött hozzám közelebb. Szemöldököm az egekbe szaladt.
-Nem. -jelentettem ki.
-Én is szeretek olvasni. -szólalt meg hirtelen nyugodt hangnemben a fiú. Akkorát pislogtam, hogy azt hittem kiesik a szemgolyóm. Nem mondtam semmit, csak folytattam a táblatörlést. Te jó ég... Hol vagyok?
-Az olvasás megnyugtat. Az nem cseszi fel az agyamat, mint ezek az idióták. -mondta halkan, és gyengéden kivette a kezemből a szivacsot és letörölte a táblának a többi részét, meg azokat a pontokat amiket nem értem el. Természetesen fülig pirultam.
-A-az jó... Engem is megnyugtat. Tele is van könyvvel a szobám. -mosolyodtam el. -Legalább ők vannak nekem. Ha már más nem. -jegyeztem meg szomorkásan. Ácsi... Én ezt miért mondom el neki? Szerintem nem is érdekli. Nem hiszem, hogy normális vagyok.
-Egyedül vagy? -kérdezte. Vagy mégsem...
-Hát... Tudod... A szüleim nagyon sokat vannak külföldön. Itt pedig nagyon nincsenek barátaim... -raktam le a tanári asztalra a könyvemet és a földet kezdtem pásztázni.
-Nem is tudtam. -nyúlt a seprűért.
-Mert nem kérdezted. De amúgy engem se érdekelne, ha a helyetekben lennék. -vontam vállat, majd mosolyogva megragadtam egy fertőtlenítő kendőt és a padokat kezdtem törölgetni.
-Honnan tudod, hogy nem érdekelsz? -fordult felém a szőke. Tessék? Mármint... Mi?
-H-hát... Má-már nem azért... D-de nem úgy viselkedsz, mintha érdekelnélek. -mondtam rá se nézve a fiúra.
-Mit gondolsz rólam? -kérdezte, miközben egy lapátnyi koszt dobott ki a kukába.
-Huh? -mi ez? Vallatás? -Nos. Elég hirtelen haragú vagy. Sokat kiabálsz, olyan vagy, mintha mindig ideges lennél. -hajoltam le egy szemétért, de gyorsan fel is hajoltam, mert elég rövid az egyenruha  szoknyája. Ennek következtében pedig telibe fejeltem a padot. Hallottam, ahogy Bakugou felnevet. Felfújt arccal néztem rá, már készültem volna beolvasni neki, de ez a tervem hirtelen füstbe ment. Olyan aranyos volt. Amikor nevet... Egész más az arca. Nyugodt és kedves. Észre sem vettem, hogy odamentem hozzá, és megböktem az arcát. Hirtelen abbahagyta a nevetést. Kezemet ijedten húztam vissza.
-Bo-bocsánat! Nem tudom, hogy miért csináltam ezt! -motyogtam.
-Nincs baj. -simogatta meg a fejemet. Szemeim elkerekedtek.
-Katsuki. Ezt most nem viccből kérdezem. Jól vagy? Minden rendben? -ültem fel az egyik padra. A fiú rám emelte skarlát szemeit, az én szívem pedig hatalmasat dobbant.
-Egyszer... Egyszer gyere át olvasni. Csinálok pattogatott kukoricát. -szólaltam meg bátortalanul. -Nagyon sok jó könyvem van. -suttogtam.
-Aranyos vagy. -állt meg előttem. Elmosolyodtam, és szó nélkül magamhoz öleltem a fiút. Először izmai megfeszültek, aztán pedig tenyerét rásimította a derekamra.
-Tényleg átmehetek? -motyogta a nyakamba.
-Persze. Akár már ma is. -simogattam meg a hátát.
-Olvasol majd nekem? -ölelt továbbra is.
-Igen. Olvasok majd neked. Annyit amennyit szeretnél. -bólintottam. -Megkérdezhetem, hogy te mit gondolsz rólam? -hajoltam el a fiútól.
-Könyvmániás vagy. Kedves, okos, bámészkodós. -mosolygott rám.
-Hm... -bámultam magam elé.
-Te kérdezted. -vont vállat.
-Igen, igen! Ez tök oké... Örülök, hogy ezt gondolod rólam, Süni! -borzoltam össze a haját és leugrottam a padról.
-H-hé! -hessegette el a kezem.
-Gyere. Menjünk. -fogtam meg a táskám és elraktam a könyvet, majd a takarító eszközöket is visszadobtam a szekrénybe. Bakugo engedelmesen felvette vállára a táskáját, majd rámnézett.
-Igen?
-Megyünk olvasni! -nevettem fel, és kirángattam az ajtón.

Azt hiszem, hogy Bakugo Katsukinak ezt az oldalát csak én, és Eijiro ismerhetjük. Boldog vagyok, hogy megmutatta nekem. Nem tudom mire vélni az elmúlt egy órát. De szerintem Katsuki valamit elindított bennem. Egy új érzést. Nem tudom mi az... Fogalmam sincs. De talán, ezt hívják... Szerelemnek?