-Te Jézus.... -suttogtam halálra váltan, amikor sikeres elbújtam egy üdítőautomata mögött. Térdemre támaszkodva kapkodtam a levegőt, miközben füleltem, hogy trappol-e még a közelben a három fiú, név szerint Yamamoto, Tanaka és Nishinoya. 

Ezek az idióták a fejükbe vették, hogy meg kell engem védeniük. Mégis mitől? Mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem hallok semmit, kimásztam rejtekhelyem mögül, és az udvar felé vettem az irányt.

 
-[név]-chan! -hallottam meg hirtelen Yamamoto hangját. Ijedten fordultam hátra, majd amikor megláttam a triót, sőt, Daichiékat is a nyomomban, ismét sprintre ösztönöztem magam.

 
-Yamamoto! Nem kell megvédeni! Még is ki bántana? -kiáltottam hátra.

 
-A fiúktól! Kötelességünk megvédeni téged Kiyoko-senpaijal együtt! -harsogta. Összeráncoltam a szemöldököm, de a futást csak azért sem hagytam abba. Ám egy kis reménység töltött el, amikor megláttam a nyitott ajtót, ami az udvarra vezet. Sebességet váltottam és minden erőmet beleadva kifutottam az iskola épületéből, egyenes a csarnokok mellé. Ám arra nem számítottam, hogy valaki a segítségemre lesz. Egyszer csak két kéz megragadta a derekamat és a vállára fektetett.

-Ti hárman. Még is mi nyavalyát csináltok? -hallottam meg megmentőm hangját, aki nem más volt, mint a Nekoma csapatkapitánya. -Miért üldözitek szegény [név]-chant?

 
-Mert meg kell őt védenünk! -húzta ki magát Nishinoya átszellemült fejjel.

 
-De nem kell! -fakadtam ki. Ekkor beértek Daichiék is.

 
-Hé, ti ketten! -kezdte a barnahajú idegesen.

 
-Még egy ilyet meglátok! -ragadta meg Suga-san két csapattársa grabancát.

-Most azonnal kérjetek bocsánatot! -morogta.
-Bocsánat [név]-chan! De tudod, kénytelenek vagyunk megvédeni téged és Kiyoko-senpait! -mondta Tanaka és összetette a két kezét.

 
-Kedvesek vagytok fiúk, de tényleg nem kell megvédeni. Nincs mitől. -mosolyogtam, miközben kényelmes helyzetbe rendeztem magamat Kuroon. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, kezeimmel a nyakát, ő pedig fenekemnél fogva tartott.

 
-Ha tudnád, hogy néznek rátok azok a fiúk! -mondta idegesen Yamamoto.

-Akkor azt én elintézem. -nézett rám Kuroo. Pirulva oldalra fordítottam a fejem.

 
-Számítunk rád! Innentől kezdve Kiyoko-senpai lesz az első feladatunk. De ha esetleg te nem érnél rá, akkor [név]-chant is szív- kezdte Tanaka, de Kuroo rögtön félbe is szakította.

-Mindig rá fogok érni. Na, hess! -intett kezével.

-Nagyon sajnáljuk [név]-chan! Megpróbálok majd gyorsabban futni. -mosolygott Suga-san, majd elrángatta a két Jézus-arcút.

 
-Te is, taréjos. -vonta össze a szemöldökét Kuroo.

 
-De hát... -nézett rám Yamamoto.

 
-Szeretnél seggberúgást? Esetleg tudok ajánlani adótoronyról való kilógatást. -mondta semlegesen a feketehajú.

 
-Vigyázz magadra [név]-chan! -hajolt meg Yamamoto és visszakullogott a csarnokba.

 
-Köszönöm! -sóhajtottam, majd belefúrtam fejemet Tetsuro nyakhajlatába.

 
-Nem tesz semmit. -mondta mosolyogva és megsimogatva a hátamat elindult vissza a grillhez.

 
-Oya oya! Szép kis matrica! -nevetett fel Bokuto.

-Ugye? -mondta vigyorogva a cipelőm.

-Letehetsz ha szeretnél. Úgy is menni kell mindjárt. -mosolyogtam.

 
-Várlak vissza! -bólintott, azzal lerakott. Miután talpam ismét érintkezett a talajjal, szélsebesen rohantam a lányokhoz.

 
-Jól vagy, [név]-chan?! -vette Yukie, a Fukurodani egyik menedzsere két keze közé az arcomat.

 
-Sajnálom, hogy nem voltunk ott, éppen görögdinnyét hoztunk! -ölelt át Kyoko.

 
-Jól vagyok. Minden oké. Daichiék elég mérgesek voltak. Meg Kuroo is. -nevetettem fel.

-Hála Istennek. -sóhajtott Kaori.

 
-Gyere, egyél dinnyét! -nyújtott felém egy szeletet a lány.

-Oh, köszönöm! -mondtam, majd leültem Yukie mellé és enni kezdtem.

 
Miután végeztünk az evéssel, elkezdtünk beszállingózni a csarnokba. Ez volt a nap és a hét utolsó meccse is. Szomorkásan siettem oda Kuroohoz, aki éppen az ellenük készülő brazilokat figyelte. Mikor mellé értem, mosolyogva lenézett rám és átkarolt.

 
-Ügyesek lesztek! -simogattam meg a kézfejét.

 
-Ez nem is kérdés! -kacsintott, majd amikor a bíró belefújt a sípjába elengedett és fellépett a pályára. Én persze jó menedzserhez híven az edző mellett ültem a kis jegyzetfüzetemmel, hogy tudjak majd jegyzetelni.

 Elkezdődött a játék, én pedig végig figyeltem a feketehajút. Izmai minden egyes ütésnél megfeszültek. Blokkjai hihetetlenek voltak, a lecsapásai pedig iszonyat erősek. Kenmaval tökéletes párost alkotnak. Miután vége lett a meccsnek, amit természetesen a Nekoma nyert meg, gratuláltam Tetsuroéknak, és felvont szemöldökkel fordultam át a másik pályához, ahol a Fukurodani és a Karasuno játszott. 

Bokuto elégge maga alatt volt. Akaashi nem adott fel neki, aminek biztos volt valami oka. Ahogy ismerem, szerintem vagy blokkolták, ami tuti, hisz Tsukkival edzett együtt, vagy elrontott egy szervát, ezáltal a többi ütést is. Nyakamat rá, hogy besérült, majd kijelentette Akaashinak, hogy ne adjon fel neki többet, erre pedig ő biztos azt mondta, hogy rendben. Öcsém... Mint egy nagyra nőtt gyerek.

 
A Karasuno eléggé belejött a játékba. Egy ponttal jártak csak a Fukurodani mögött, de Akaashiéknak meccslabdájuk volt. Szinte hallottam forogni a fiú fogaskerekeit. Bokutonak fogja feladni, ő pedig lezárja a játékot azzal, hogy pontot szerez. Nos, így is történt. A drága baglyunk boldogan, felvillanyozottan és magabiztosan ütötte el a labdát, ami Karasuno térfelén ért földet. Mosolyogva tapsoltam meg mind a két csapatot, hisz nagyon ügyesek voltak. Iszonyatosan sokat fejlődött a Karasuno és ez látszik is rajtuk.

-Rendben! Egy kör vetődés! -kiáltott Daichi, majd a csapat emelt fővel követte őt a talajon. Már amennyire lehet vetődni emelt fejjel.

-Hinata! -kiáltottam. -Ügyesek voltatok! -mosolyogtam szélesen.

-[név]-chaaaan! -pirult el. -Köszönjük! -vakarta vigyorogva a tarkóját.

 
-És én? Ugye milyen menő voltam? Láttad azt az utolsó ütést? Haaah? -kapott fel Bokuto majd megpörgetett a levegőben.

-Persze! Nagyon ügyes voltál. -nevettem fel, majd megsimogattam a hátát.

 
-Rakd le. -mondta Akaashi unottan. A bagoly lebiggyesztette a száját, de eleget tett a kérésének.

-Jók voltatok. -súgtam oda a feketehajúnak, aki egy gyengéd mosolyt küldött felém.

 
-Oi, oi babyy! -karolt át hirtelen Kuroo.

-Mit szeretnél? -sóhajtottam.

 
-Minket nem is dicsérsz meg? -kérdezte tettetett szomorúsággal.

 
-Nem mintha tíz percen keresztül nem azt csináltam volna. -néztem rá szemrehányóan.

 
-Jaj, [név]-chan. Látjuk, hogy bejön Kuroo. Olyan kis tsundere vagy. -kiáltotta Lev. Kuroo lefagyott, az én arcom pedig helyt állhatott volna a legpirosabb paradicsomként a zöldségeskertben.

 
-Ezért kapni fogsz! -röhögte arcba Yaku.

 
-Oh, az biztos. -néztem sötét aurával a félvér felé. A colos ijedten visszakozott, majd igyekezett úgy tenni, mintha nem is létezne.

 
Az utolsó együtt töltött délután nagyon jó volt. Az edzők barbecueval leptek meg minket, amiből természetesen mindenki jól bezabált. Szegény Yacchan lenyelt egy elszenesedett húst, amire az összes fiú felfigyelt. Kínálgatták vízzel, szörppel, kólával, hogy le tudja öblíteni a keserű ízt, de szerencsétlen körül úgy álltak ott, mintha az áldozatuk lenne, így nem csoda, hogy majdnem elájult.

Mindenki jól érezte magát, Kenma is feloldódott, kivételesen nem a játékát nyomogatta, hanem Hinataval és Levvel beszélgetett. A búcsú szomorú volt, főleg Bokutoéktől, de hát úgy összességében. A búcsú mikor nem szomorú, ha jó társaságból mész el? Miután mindenki hazament, eltűnt az utolsó busz is, a Nekoma is kezdett szétszéledni. Egyedül Tetsurooval maradtunk.

-Szóval bejövök neked. -jelentette ki, mintsem, hogy kérdezte volna.

-Dehogy jössz. -ráztam a fejem halvány pír kíséretében. 

Kuroo elmosolyodott, és nemes egyszerűséggel megragadta a derekam, hátradöntött és egy forró csókot lehelt ajkaimra. Először lefagytam, majd fejemet fokozatosan kezdte elönteni a forróság. Kezeimet bátortalanul összefontam a fiú nyakánál, és közelebb húztam magamhoz.

-Dehogynem jövök. -suttogta vigyorogva, majd újabb csókba invitált.