NekomaKim nek nagyon sok szeretettel ✨💕🌸

Kissé félve léptem át a Fukurōdani Akadémia küszöbét. Mivel új diák vagyok, ezt a küszöböt is elég nehéz volt megtalálnom. Egyáltalán miért van egy iskolának ennyi ki meg bejárata? A folyosón még úgy ahogy lézengtek tanulók, gondolom a többiek már az osztályban ülnek.
Az idei évemet másodévesként kezdem. Elköltöztünk, ezért sulit kellett váltanom.
Nem vagyok annyira letört miatta, amúgy sem szerettem túlzottan a régi iskolámba  járni.Nem azért mert utált mindenki, vagy bántottak, egyszerűen rohadt unalmas volt. Alig volt valami szakkör. Viszont itt a festészettől kezdve minden van egészen a röplabdáig. Mikor néztük az iskolákat és megtaláltuk a Fukurōdanit azonnal megakadt a honlapon a szemem. Imádok röpizni. Az tud kikapcsolni a legjobban. Amikor ideges vagy mérges vagyok, egy egyszerű szervával mindent ki tudok adni magamból.

Szóval visszatérve, itt kóválygok már vagy öt perce a folyosókon, de sehol nem találom a termemet. Szokás szerint nem az orrom elé néztem, így már azon sem voltam meglepődve, hogy egy kemény mellkasnak ütköztem. Homlokomat masszírozva csüccsentem popsira.
-Ne haragudj! Jól vagy? -hallottam meg egy kissé kétségbeesett hangot. Szemeim kikerekedtek és felnéztem az illetőre. Jé... Mint egy bagoly. Tekintetem legelőször aranysárga íriszein akadtak meg. Milyen szépen... Szürke haja fekete csíkokkal vegyítve zselézve állt az égnek. Széles vállai teljesen eltakarták a kilátást. Jobb kezét barátságosan nyújtotta felém. Bizonytalanul az övébe fektettek sajátomat és felálltam.
-Ugye nem esett semmi bajod? -kérdezte aggódva. Megszeppenve néztem fel rá.
-N-nem... Dehogy... Te ne haragudj. Nem figyeltem. -pillantottam kínosan oldalra.
-Új vagy itt? Jaj! Bocsi, be sem mutatkoztam. Bokuto Kōtarō vagyok. -mosolygott.
-[Teljes Név] vagyok. -mosolyogtam vissza.
-Segítsek megkeresni az osztályod? -nézett rám aranyosan. Szívem hatalmasat dobbant. Sose voltak még velem ilyen kedvesek.
-Hahó! -lengette Bokuto a kezét arcom előtt.
-Bo-bocsánat! Igen... Légyszi... -néztem rá hálásan.
-Akkor induláás! Másodéves leszel? -kérdezte.
-Igen. E-s, ha minden igaz. -bólintottam.
-Uuuh, akkor biztos jól tanulsz. Akaashi is oda jár. Hamar megfogtok szerintem barátkozni. És választottál már szakkört? Van itt minden. Rajz, ilyen agyagozós cucc, töri-föci klub, ha szeretsz matekozni, akkor téged vár a matek szaki, ha esetleg szeretsz fotózni, akkor olyan is van. És nyugi, ez khmm... Ez fotóklub, nem valami... hát igen. Nem mint abban az animében. Hát igen. -vakarta a tarkóját.
-Aha... Várj, mi? -jól hallottam?
-Nem fontos. De van anime klub is. Na meg röpi klub. És most készülj fel, én vagyok a röplabda csapat kapitánya! A harmadik legjobb ász az országban! Na? Ehhez mit szólsz? -és csak beszélt, csak beszélt. Egészen belefeletkeztem a fiú nézésébe es hallgatásba, így észre sem vettem, hogy lassan a termem elé értünk.

-Nos, akkor itt is lennénk. -állt meg Bokuto.

-Nagyon szépen köszönöm, hogy elkísértél Bokuto-san. -hajoltam meg.

-Ugyan, máskor is szívesen segítek. Egyébként szeretsz röpizni? -kérdezte.

-Igen, nagyon. -mosolyogtam.  -Lehet, hogy a röpiklubhoz megyek. -gondolkodtam.

-Hey hey heeey! Tényleg? -ujjongott. -Ha van kedved, lehetnél a menedzserünk. Pontosabban Yukieék kis tanonca. -dölöngélt jobbra balra. -Gyere el ma az edzé- Auu... Akaashiii... Ezt most miért? -vakarta tarkóját.

-Hagynád levegőhöz jutni? -hallottam meg egy mélyebb hangot.

-Na igen... [Név], ő itt Akaashi. -mutatott a mellette álló fekete hajú fiúra.

-Sz-szia... -köszöntem halkan.

-Szia. -intett.

-Akkor rám már nincs is szükség. -mondta Bokuto.

-Még egyszer köszönöm segítséget. -mosolyogtam a bagolyra.

-Nincs mit! Gondolkodj a röpin! Szia [Név]-chan! -intett gyorsan, majd le is lépett, gondolom Akaashi újabb tockosa elől.

A fekete hajú sóhajtott, majd lágy mosollyal az arcán felém fordult.

-Ha szeretnél nyugodtan ülhetsz mellém. -mondta kedvesen. Aprót bólintottam. Intett, hogy kövessem. Mikor beléptünk e terembe minden szem ránk szegeződött. Gyomrom görcsbe rándult. Feleslegesen.

-Szia! Biztos te vagy  [Név]! Ugye? Örülünk, hogy megismerhetünk! -jöttek oda hozzám az osztálytársaim. -Elköltöztetek? Milyen volt az előző sulid? -bombáztak el kérdésekkel. Akaashi alig tudott kimenteni a tömegből.

Nemsokkal később, vélhetőleg az osztályfőnök lépett be a terembe. Azonnal kihívott maga mellé, hogy mutatkozzak be. Az óra többi része igazából meg csak abból állt, hogy megbeszéltük, hogy mit fogunk ebben az évben csinálni, értendő ez az osztálykirándulásokra, iskolai programokra. Még lezavartunk két negyvenöt percet, és már mehettünk is haza.

-Körbevezesselek? -fordult hirtelen felém Akaashi miközben felálltam a helyemről. Mosolyogva bólintottam. 

-Persze, ha nem gond. -nevettem fel.

-Dehogy gond. Gyere csak. Úgyis edzésem lesz ma. Az még legalább két óra. -ingatta a fejét.

-Hát akkor, menjünk. -vontam vállat.

-Hey hey heey! Kiket látnak szemeim? -kiáltottak az ajtóból. Akaashival egyszerr fordítottuk a hang irányába a fejünket.

-Szia! Akaashi körbe vezet. Nem jössz velünk? -mosolyogtam rá a fiúra.

-Hülye lennék kihagyni. -vigyorgott. Akaashi csak sóhajtott.

Így történt az, hogy a fiúkkal hármasban végigjártuk az iskolát, pár hét múlva pedig  már én voltam a Fukurodani harmadik menedzsere. A fiúkkal és Yukieékkal is nagyon jól kijöttünk. Nagyon kedvesek voltak velem, így nem csoda, hogy annyira a szívemhez nőtt mindenki. De a legjobban Bokuto. Észre sem vettem, de teljesen beleszerettem ebbe a játékos, gyerekes bagolyba. Még a legrosszabb napjaimon is képes megmosolyogtatni. Mikor meglátom, vagy megérzem az illatát a pillangók a gyomromban vad táncba kezdenek. Arcomra halvány pír kúszik és csak ő létezik számomra. Emlékszem, az első napomon még haza is kísért.

-Aztaa, srácok, eszméletlen jók vagytok! -ámuldoztam mikor vége lett az edzésnek.

-Mondtam! Hisz én vagyok a csapatkapitány! -húzta ki magát büszkén Bokuto.

-Ja, ma kivételesen nem volt sértődés. -mondta tárgyilagosan Konoha.

-Hé! -háborodott fel Bokuto.

-Haver, ami tény az tény. -vont vállat Komi.

-Szép kis csapat. -mérgelődött Bokuto.

Halkan felnevettem és az éppen elindulni készülő Akaashi felé fordultam.

-Köszönöm az idegenvezetést. -mosolyogtam.

-Ne viccelj. Nem kell megköszönnöd. -simogatta meg a fejem. -Holnap  találkozunk. Vigyázz magadra. -mondta, azzal intett és kilépett a tornacsarnokból.

-Gyere [Név]-chan, mi is megyünk! -kiáltott Bokuto. Felvontam a szemöldökömet és a bagolyra néztem.

-Haza kísérlek. Na meg egy másodperccel többet sem akarok ezek között a sértegetők között maradni. -fonta össze mellkasa előtt a karjait.

-Áh, értem. Ez esetben menjünk. -bólintottam nevetve. -Sziasztok srácok! Örültem a találkozásnak. -mosolyogtam a csapatra.

-Ugye jössz holnap is? -szorított magához Yukie.

-Ha lehet, akkor igen. -bólintottam aprót.

-Sok szeretettel várunk. -vigyorgott Kaori.

-Gyere [Név]-chan! -kiabált Bokuto .

-Holnap találkozunk. Sziasztook! -integedttem, majd Bokutohoz  futottam.

Az út egyáltalán nem telt kínos csönben. Sokat beszélgettünk a bagollyal. Igazán szeretnivaló és aranyos teremtés. Van egy plüssbaglya akit Heroldnak hívnak. Most mondjátok meg. Hát nem azonnal beleszeretsz?

És jelen pillanatban Akaashi azzal győzköd az ágyamon ülve, hogy mondjam el neki, mert olyan hülye, hogy sosem fog rájönni. És ezen a kint szakadó eső sem segít. Idegesít ahogy kopog.

-De Keijiiii... Ez nem ilyen egyszerű. -fetrengtem a földön.

-Csak próbáld meg. Nem veszíthetsz vele semmit. -nézett rám sokatmondóan.

-Jó, de akkor is. Mi van, ha azt mondja, hogy persze, hogy szeretlek, hiszen a legjobb barátom vagy. Az a legégőbb! -temettem könyökhajlatomba arcomat.

-Esküszöm, én fogok vele beszélni. Nem tudom nézni ahogy itt szerencsétlenkedtek. Olyan béndzsák vagytok. -mondta Keiji, de azonnal rá is csapott a szájára.

-Szerencsétlenkedünk? -ismételtem meg lefagyva.

-Hát... Ja. -mondta. Ekkor felpattantam a földről, leszaladtam az emeltről magamra kaptam az éppen elől lévő cuccaimat (természetesen az egy szál pulcsi és a cipő is cuccnak számít) és nem törődve az esővel kivágtattam a házból és Bokuto felé vettem az irányt.
Mikor lefékeztem a ház előtt kifújtam magamat és becsöngettem. Nem sokkal később pedig egy lelapult hajú bagoly nyitott ajtót.

-[Név]-chan? -kérdezte meglepve. Nem mondtam semmit, csak óvatosan megfogtam a kezét, lábujjhegyre álltam és egy lágy puszit leheltem puha párnácskáira. Kipirult arccal álltam előtte.

-Oh. Ez esetben nem tudok mit tenni. -ingatta a fejét Bokuto. Hirtelen felkapott a karjaiba, lelépett a lépcsőről és megpörgetett a levegőben, miközben édes és csókot nyomott ajkaimra. Mosolyogva karoltam át a nyakát. Az eső szinte simogatva érte a bőrünket. Semmi nem számított, csak mi. Az, hogy végre egymásra találtunk.

-Szeretlek... -suttogtam.

-Én még jobban. És most kivételesen nem tudsz nyerni. -nézett mélyen a szemembe mielőtt újabb édes csókba hívott volna.