Tily16 nak sok szeretettel UwU
Remélem tetszeni fog! <3

Elegem van. Feladom. Nem bírom tovább. Gyűlölöm magamat.

Arcomat sós könnycseppek kezdték áztatni. Miért? Nem akarok sírni.
Utálok sírni. De nem tudok megálljt parancsolni. Remegve ülök a kihalt ebédlőben. Legalább is nagyon remélem, hogy egyedül. Szemüvegemet levettem, és óvatosan az asztalra tettem.

Szaggatottan felsóhajtottam, de még mindig folytak a könnyeim. Elég már... Nem akarom. Mérgesen az asztalra csaptam.

-Vici? -hallottam meg egyszer csak Bertolt hangját. Könnyeimet gyorsan letörlöm, szemüvegemet pedig magamra aggattam.
-Jól vagy? -ült le mellém, miközben kezét a vállamra tette.

-Persze, minden rendben. -remegett meg a hangom.
-Nem úgy látom. -ingatta meg a fejét, majd letörölt egy könnycseppet az arcomról. Idegesen oldalra néztem.

-Nekem elmondhatod, ha bánt valami. -mosolygott rám.
-Mondom, hogy nincs semmi... -suttogtam, ám szemeim ismét könnybe lábadtak. Francba már...

-Nem akarok sírni. -túrtam vele a hajamba.
-Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy csak a gyengék nem sírnak. -vonta meg a vállát.

Mint egy atomrobbanás, úgy tört fel belőlem a zokogás. Bert gyengéden magához húzott és a hátamat simogatta.

-Mi történt? -kérdezte halkan. Megráztam a fejemet, jelezvén, hogy fogalmam sincs, hogy mi miatt tört rám ez a kisebb roham.
-Elfáradtam... Képtelen vagyok ezt tovább csinálni... -mondtam két levegő között. -Utálom magamat, utálom ezt az egészet. A rohadt óriásokat, akiktől egyetlen egy nyugodt percünk sem lehet. Nem tudok aludni, ami egyenesen kikészít, még is talpon kell maradnom, mert bármi megtörténhet. -mondtam két levegő között. -Tudom... Lehet, hogy mások is így vannak ezzel. De nem tudom örök életem át magamban tartani ezeket. -hajtottam le a fejem. Bertolt gyengéden megsimogatta fejem.

-Örülök, hogy elmondtad. Nem hiszem, hogy tudok segíteni. De ha gondolod, nekem nyugodtan beszélhetsz az érzésedről. Ha bánt valami, ha rosszul érzed magad. Csak kérlek ne add fel. Fontos vagy. Nem csak nekem. Mindenkinek. A társunk vagy. Egy egységbe tartozunk. Emlékszem amikor először találkoztam veled. Akkor is oltogattál mindenkit. -nevetett fel halkan. Megszeppenve néztem a fiút.
-Aztán azt mondtad Reinerre, hogy olyan mint egy kitömött szőke gorilla. -mosolyodott el.

Erre én is kutatni kezdtem a gondolataimba, majd hirtelen megjelent előttem Reiner ideges képe.
-Idegesítette, hogy mindig legyőzöd a bunyónál.
-Csak az igazat mondtam. -törölgettem a szemem.

-Szerintem pont emiatt ment fel a vérnyomása. -mondta tárgyilagosan, amitől mosoly kúszott az arcomra. Hihetetlen. Ő itt az egyetlen, aki pár másodperc alatt rendbe tud hozni, meg tud nyugtatni.
-Hát igen... Az elején mennyire nem bírtuk egymást. Ha beszéltünk is, az olyan volt, mint olaj a tűzre. -csóválta a fejét. -Aztán látod most mi lett. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk. -tárta szét a karjait.

-Jegyezd ezt most meg. -morogtam, majd szorosan átöleltem a fiút. Először lefagyott, de utána gyengéden viszonozta.
-Na ugye... Ezért nem szabad feladnod. Erős vagy. Hiszek benned. -suttogta.

-Köszönöm Bertolt... Annyira köszönöm. -fúrtam fejemet a vállába.