csokisnudli nagyon nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni T^T

Muszáj volt Hiperkarmától idéznem :))

-Elaine... Hallasz? Figyelsz rám ugye? -nézett fel Ban a csillagos égre. -Miért...? Miért nem te nyelted le azt a rohadt löttyöt? -kérdezte már sokadjára. -Szüksége lett volna rád az erdőnek! -a Róka Bűnének hangjába indulat vegyült. Titkon mindig is magát okolta, hogy a lányt már nem tudhatja maga mellett.
-És már megint magamban beszélek. -nevetett fel erőltetetten. -Nem számít. Igazából már semmi sem számít. -nyújtózott ki a hűvös fűtakarón. -Nincs kedvem örökké élni. Legalább is nélküled nem. -vakarta meg a tarkóját. -Tudod, nagyon elegem van. Mindenből és mindenkiből. Ha itt lennél, sokkal könnyebb lenne. Biztos unod már, hogy mindig ugyan azt mondom, nem? -sóhajtott.

-Ugyan már Ban. -hallott meg a férfi egy lágy hangot. Mintha csak természetes lenne, köszönt neki.

-Szia Elaine. -intett. -Mi? -kapta fel hirtelen a fejét. -Elaine? -pattant fel.

-Ne pattogj! -utasították rendre a háta mögül. Azonnal a lány irányában fordult. És csakugyan... Elaine ott állt egész életnagyságban.

-H-hogy...? Biztos csak álmodom... Meliodas italai elég ütősek tudnak lenni. -masszírozta meg orrnyergét hátha felébred a képzelt álomból.
-Lennél szíves rám nézni? -érzett egy gyenge lökést a vállán. Tekintetét a szőkére emelte.
-Na végre. -lebegett előtte Elaine karba tett kezekkel.

-Mi is történik? -vonta fel a szemöldökei Ban.

-Nem örülsz? -kérdezte a lány bizonytalanul.

-Tessék? Dehogynem örülök. Csak... Csak ez olyan abszurd... -rázta meg a fejét a kék hajú.

-Ban... -suttogta a tündér.

-Emlékszel? -fúrta bele a férfi tekintetét szerelme arany íriszeibe.

——————

-Ban! Itt vagy? -szólítgatta az erdő védelmezője az általa frissen megismert Rókát.

-Itt vagyok! -lépett ki a bokor mögül az említett. Hoztam kaját. -emelte fel hatalmas kezét. A tündér sóhajtott, majd leült egy fa tövébe.
-Nem tudom mi ez, de nem rossz. -huppant le mellé Ban.

-És ha mérgező? -nézett rá kérdő tekintettel a szőke.

-Hát, akkor biztos megmondanád. Úgy is te élsz itt. -vont vállát a férfi. -Na, nem
kérsz? -bökte meg a lányt.

-Nem vagyok éhes. -fonta össze mellkasa előtt kezeit Elaine.

-Valami baj van? -kérdezte Ban.

-Nincs! -vágta rá, majd látszólag sértődötten elfordult.

-Nők. -sóhajtott a kék hajú, majd tovább falatozott. De száján hatalmas vigyor ült. Mert ez bizony tetszett neki.

-Tudom, hogy vigyorogsz Róka. Hagyd abba. -mondta hátra sem nézve a lány.

-Már azt sem lehet? -sóhajtott Ban.

-Ki mondta, hogy nem lehet? -fordult meg durcás arccal a tündér.

-Kezdek összezavarodni. -rázta meg a fejét a Róka Bűne. -Az előbb mondtad, hogy hagyjam abba. -vonta fel a szemöldökét.

-Nem is. -húzta fel az orrát Elaine.

-Biztos nem kérsz? -hagyta figyelmen kívül a kitörni készülő vulkánt a férfi.

-Te nem is figyelsz r- kezdett volna felháborodni a tündér, de Ban megelőzte. Ölébe kapta a szőke -néha Isten csapást- és lágyan ajkaira hajolt.

Alig ismerték egymást, de ez ígéretes kezdetnek számított. Legalább is alighanem.

——————

-Már hogy ne emlékeznék. -nevetett fel Elaine.

-Hiányzol. -csúszott ki Ban száján.

-Róka... -lebegett közelebb a lány.

- Vártam, hogy újból itt legyél... Nem ment az együtt eltűnés, mi? Úgy tűnik várnom kell tovább... De nem úgy látszik, hogy vissza térsz majd. Nem ment az együtt álmodás. Látod, hogy én sem változom. Szerencsére... Könnyű szél visz tovább utamon. -suttogta a férfi.

-Szeretlek Elaine... -mondta halkan. -Gyere vissza. -nyújtotta ki a kezét a lány felé. Óvatosan közelebb lépett a lebegő tündérhez. Az apró ujjai gyengéden simítottak rá arcára.

-Szeretlek Ban. Nagyon... Legközelebb találkozunk. -suttogta a tündér.

-Ne menj még! -a férfi kétségbeesett hangom kiáltott, majd kapott a kecses alak után.

-Vigyázz magadra! -hallatszódott még a távolból.

Ban zihálva kelt fel. Mintha leöntötték volna egy vödör jeges vízzel.

-Ban! Ban! Jól vagy? -paskolta meg a vaskos vállakat Meliodas. -Kicsit nyugtalannak tűnsz. Rosszat álmodtál?

-Tuti az italaid ütöttek ki. -egyenesedett ki a bárpultról a kék hajú. -Megyek, járok egyet. -állt fel, majd kinyújtózott és kisétált az ajtón magára hagyva a kis szőkét és Elizabethet.
És közben azt kívánta, hogy bárcsak minden más lenne. Bárcsak hosszabb ideig tartott volna az a kósza pár hónap.