Az unalmas órák követték a még unalmasabb órákat. Rossz volt belegondolni, hogy ez az utolsó évem itt. Megszerettem az osztályt. Általában mindenkivel megvoltam csak a szőkével nem. Folyton arról papol, hogy ő milyen tökéletes meg a hasonlók. Bunkó, könnyen felkapja a vizet a legkisebb dologért is és mindemellett folyton üvöltözik. De ennek ellenére is sokan imádják. Hogy miért? Mert jól néz ki! Én ezt nem is tagadom, de ha a tudtára adnám, akkor csak még nagyobb lenne az egoja.

- Rendben, ha ráírtátok a felvételi lapotokra minden fontos adatot, akkor össze szedném- szólalt meg az ofőm. Egy széles mosollyal az arcomon álltam fel a helyemről és kisétáltam a lappal, amin nem más, mint a híres UA közép iskola szerepelt rögtön a legelején. Odaadtam a tanárnak, aki kérdő tekintettel nézett a szemembe, hátha megmagyarázom, hogy mégis miért jelöltem meg egy ilyen erős, híres hősképzőt, ahova a jelentkezők háromnegyedét nem veszik fel - Biztos vagy benne, [Név]?

-Igen- a többiek kíváncsi tekintete is rám terelődött. A tanár úr ismét a lapomra nézett, majd rám hagyva letette maga elé az asztalra, a felvételis lapoknak kijelölt részre. Vissza sétáltam a helyemre, élvezve a rivalda fényt, amit még akkor kaptam, mikor a tanári asztal előtt álltam.

Mikor véget ért az óra és a tanár is kiment a teremből egy hangos csapódásra lettem figyelmes, oda pillantottam a szemem sarkából, de csak a szőke kezdte el a kedvenc hobbiját. Szegény brokkoli.

-DEKU! HOGY MERTED TE IS MEGJELÖLNI A UA-T?!- üvöltött Bakugou Dekuval, miután a fiú padjára vágott egyet. A kis zöld hajú erre össze rezzent.

- Valami problémád van ezzel?- kérdeztem, miközben szépen lassan én is oda sétáltam a brokkoli padjához.

- Téged senki sem kérdezett!

-Miért baj az, hogy te is a UA-t jelölted meg elsőnek?- fordultam a brokkolihoz, figyelmen kívül hagyva előző megnyilvánulását a szőkének.

-TE ENGEM NE IGNORÁLJ!

- Nem tudom, K-kacchan miért b-baj?- dadogta el Izuku.

-HA?!

-Szóval miért baj?- tettem fel imét a kérdést én is Bakugounak. A szőke csak egoista mosolyt villantva felém, válaszolt.

-Mert innen úgyis csak engem fogna felvenni!- mondta. Én csak egy "azt majd meglátjuk" nézéssel díjaztam, majd vissza sétáltam a helyemre.

Akkor még nagy volt a szája, hogy csak őt fogják felvenni, de mikor első nap belépett az osztályba és meglátott eléggé meglepődött. Egyből a padomhoz sietett és rávágott egyet.

-TE MIT KERESEL ITT?!

-Ha? - emeltem fel az egyik szemöldököm.

-Miért jelentkeztél TE is ide?!- kérdezte, még mindig üvöltve, de most már nem olyan hangosan, mint az előbb.

-Talán engedélyt kellett volna kérnem?

-Hangosak vagytok- mondta egy idegen, fáradt hang alig hallhatóan a tanári asztal felől, azonban oda pillantva senkit sem láttam.

- Te is hallottad vagy kezdek megörülni?- tettem fel a kérdést az előttem lévő szöknek, de mielőtt válaszolhatott volna folytattam- Bár nem csodálom... melletted eltölteni 8 évet...

-MIT MONDTÁL LIBA?!

-Az igazat- vontam meg a vállam.

-ÉN ESKÜSZÖM KINYI-

-Most már legyen elég!- jött elő a tanári asztal alól egy idősebb férfi egy citromsárga hálózsákkal - Amiért ilyen energikusak ti takarítjátok az osztályt egy hétig.

-Ez is miattad van...- motyogtam magam elé, azonban a szőke meghallotta.

-MIATTAM?! AZ EGÉSZ A TE HIBÁD!

-Két hét- szólalt meg ismét a férfi.

Minket letudva ennyivel a tanár elmondta a tudnivalókat, köztük azt is, hogy őt Aizawa Shouta-nak hívják és ő lett az osztály főnökünk. Ezt követően felvázolta a mai napot, ami nem állt másból, csak felmérőkből. Először egy kislabdát kellett eldobni minél messzebbre, az erőnk nélkül, utána pedig annak felhasználásával. Elsőnek Bakugou dobott ötezer valamennyire. Meglátva a számot és mellé egy egoista srácot önelégült vigyorát felém küldve, bennem is feléledt a verseny szellem. Amint meghallottam a nevemet Aizawa szájából kikapva a kislabdát a kezéből összeszedtem minden erőm és eldobtam. Az erőm - ami annyiból áll, hogy a szelet tudom irányítani, de ezt is csak egy bizonyos hatóközön belül- segítségével pont sikerült a fiú dobását túlszárnyalni. Egy győztes mosolyt villantva átadtam a labdát a következőnek.

Az összes gyakorlatot végig csinálva türelmetlenül Aizawa-senseire néztem egy időben Katsukival. A férfi csak unottan pillantott ránk, egy jegyzet füzetet nézve.

-Tessék, engem nem érdekel a gyerekes versenyzésetek- adta át a jegyzet füzetét egy sóhajtás után, aztán ment volna a dolgára, azonban tőlünk három méterre váratlanul mintha csak valami eszébe jutott volna megállt és még utoljára megszólalt, mielőtt végleg otthagyott volna minket- Ugye nem felejtettétek el, hogy ti takarítotok?- megráztam a fejem és már bele is bújtam a férfi jegyzeteibe, hogy kiderítsem melyikünk nyert.

-Egy nekem, aztán kettő neked...- kezdtem el hangosan is gondolkodni.

-Én már nem ott tartok, le vagy maradva- vette ki a kezemből a noteszt.

Mikor átnéztük az összes felmérés eredményét és összegeztük egy diadalmas mosolyt villantva felé, megszólaltam.

-Nyertem!- a fiú csöndbe volt, de majd felrobbant az idegességtől. Tekintetével vagy hatszor átfutotta  a jegyzetet, hátha elnéztünk valamit. A helyében én is ezt tettem volna, de most, hogy nyertem más a helyzet. A győztes táncomat letolva indultam volna vissza az osztályba takarítani, de a fiú hirtelen felnevetett. Kíváncsian fordultam a vesztes fiú felé, hogy min nevet.

-Én győztem- mutatott magára egy ördögi vigyorral az arcán.

-Már, hogy nyertél volna?! Én nyertem!- ekkor a fiú lapozott egyet a kis füzetben, ahol volt még két gyakorlati feladat. Mind a kettőm Bakugou ért el jobb helyezést, így az előző 5-6 os nyerésem, 7-6 ra lett az övé. Elkerekedett szemekkel néztem a fiút, aki csak vigyorgott.

-Nyertem~ dalolta,a fülembe, azzal otthagyva engem.

Két héttel később letelt a büntetésünk. Én pedig egyre jobban érzem, amit már általánosban is próbáltam mélyen magamban elnyomni, azonban egyre nehezebb, és az idő múlásával szinte lehetetlenné vált. Elnyomni ehhez az egoista baromhoz fűződő érzelmeimet. Az egyetlen ember akinek, beszámoltam minderről Mina volt. Ennek pedig egyszerű a magyarázata. Ezalatt a két hét alatt egyedül vele sikerült bizalmi kapcsolatot kialakítanom. Ma is vele fogok találkozni suli után az udvaron, hogy onnan elmenjünk valahova szórakozni.

Egyedül álldogálva az üres udvaron várom, hogy barátnőm is megjöjjön. A táskám súlya már nyomja a vállam és a lábam is elkezdett fájni a sok álldogálásban, azonban a lány nem jött. Egyszer csak lépteket hallottam magam mögül.

-Végre megjöttél- mondtam hátrafordulva, de akit ott megláttam az nem az én rózsaszín hajú barátnőm volt. Egy zsebre rakott kezű  Bakugout pillantottam meg ,miközben rágógumikat fújt - Te mit csinálsz itt?

-Mina mondta, hogy jöjjek ide.

-Miért mondott volna ilyet?- kérdeztem, erre a fiú egy féloldalas mosolyt villantva, közelebb hajolt hozzám. A fejünk majdhogynem összeért. Ennek eredményeképpen éreztem a fiú minden egyes levegő vételét, ettől pedig a fejem a piros minden árnyalatában pompázott.

-Azt mondta, tetszem neked- suttogta a fülembe, amitől a fejem még vörösebb lett, ha lehetett ennél jobban. Miért mondta el neki Mina?! De végül is... miután megtudta nem szarta le, - mint ahogy az én fejemben zajlott le minden lefekvés előtt- hanem itt van! Ide jött. Akkor talán mégis van esélyem? Vagy.. csak nevetni jött. Olyan sok kérdés kavargott bennem, hogy mire észbe kaptam a fiú már az ajkaimon volt. Miután elvált tőlem dadogva tettem fel azt a kérdést ami elsőnek jutott eszembe és egyben legfontosabb volt.

-A-akkor... mégis ...- néztem le a földre, miközben egy mosoly szökött az ajkaimra- ...tetszem neked?

-Ezt egy szóval sem mondtam. Főleg, hogy még visszacsókolni sem méltattál- nagyra nőtt szemekkel néztem a fiúra.

-E-ez most... komoly?- kérdeztem a fiúra könnybe lábadt szemekkel, aki félre nézve az iskolát kezdte el nézni- KOMOLYAN LEKAPTÁL, HOGY UTÁNA KÖZÖLNI TUDD, HOGY IGAZÁBÓL NEM ÉRZEL IRÁNTAM SEMMIT?!- kezdtem el ütögetni a mellkasát- MEKKORA EGY-

Mondatomat nem tudtam befejezni, mivel a fiú ismét megtette. Ismét megcsókolt.

-Miért nem tudod befogni végre?- kérdezte, majd egy halvány mosolyt küldve felém ismét megszólalt- Gyere haza kísérlek- fogta meg a kezem, és elindult az iskola kapuja felé.

-A-akkor ... Mégis?- néztem rá a még piros mindig szemeimmel.

-Minek tűnik?

-De.. De én a te szádból akarom hallani!

-Ha kimondom csendben maradsz?- kérdezte egy sóhajtás után, mire mosolyogva elkezdtem bólogatni- Igen, én is szeretlek.

-Én is!- öleltem meg, amitől elmosolyodott.