depiskocsog5 részére. Jó olvasást.

A mai napig emlékszem arra a "csodálatos" találkozásra, aminek köszönhetően van egy csodálatos férjem és egy gyönyörű lányom.

Az erkély párkányán állva néztem le a mélybe, ahol gyülekeztek a rendőrök, a tűzoltók és a mentősök, láttam ahogy néhány rendőr befut az épület ajtaján amiben jelenleg tartózkodom.
Karomra tekintve néztem ahogy a vérem lefolyik az alkaromon, készen álltam a halálra, hogy véget vessek nyomorult kis életemnek.

Hogy miért is akartam öngyilkos lenni? Ez egyszerű. Nem maradt senkim, mindenki eldobott magától, a szüleim, a barátaim és a szerelmem, mind hátba szúrtak, s hátat fordítottak nekem.
Megbíztam bennük, szerettem őket, de ez nekik semmit sem jelentett. Nem volt már többé szükségük rám.

Mikor újra lenéztem a mélybe, valaki betörte a hotelszobám ajtaját. Hátra pillantva egy barna hajú, aggódó tekintetű férfit vettem észre, aki lassú, kimért léptekkel haladt felém.

-Ne ugorjon le!-

-Menjen innen! Hagyjon békén!- Fordultam hátra kiabálva.

Szavaim nem hatották meg, nem állt meg, csak haladt előre.

-Nyugodjon meg, segíteni akarok!  De ha nem hagyja, úgy nem megy!  Jöjjön le az erkély párkányáról.-

-Nem kell a segítsége! Mindenki eldobott magától, a szüleim, a barátaim és a szerelmem is! Nincs miért élnem, nincs kiért élnem.-

Körülbelül fél méterre megált tőlem és a kezét nyújtotta, én ösztönösen próbáltam hátrébb húzódni, de a lábam lecsúszott én meg megindultam lefelé, az utolsó pillanatban kapta el a csuklóm, így az erkélyről lógtam lefelé.
Óvatosan felhúzott magához és vissza vezetett a szobába, majd leültetett az ágyra, miközben én görcsösen kapaszkodtam az egyenruhája felső részébe.

-M..miért mentett meg? Miért nem hagyott meghalni. Miért nem hagyta, hogy le essek?- mondtam miközben meleg, sós könnyeimet kieresztettem és halk zokogásban törtem ki.

-Ez a munkám, az emberek védelmére esküdtem fel. Meg miért is ne mentenék meg, egy ilyen csodálatos lányt?- megfogta a karom amin  az alvadt vérem díszelgett, ami a három vágásból folyt ki, egy nedves törlőkendő segítségével letörölte a megszáradt, bíbor színű folyadékot. -Ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy miattuk árts  magadnak, hidd el. Biztos vagyok benne, hogy van olyan ember aki teljes szívéből szeret.-

Én csak mellkasának döntöttem a fejem és hallgattam a megnyugtató szívverését.

-Köszönöm uram.-

-A nevem Marcel Galliard. A hölgyben kit tisztelhetek?-

Fejemet felemelve, felnéztem gyönyörű anyanybarna színű íriszeibe, melyekben láttam a megnyugvást felcsillanni.

-A nevem (T/N).-

-Gyönyörű név, egy gyönyörű lánynak.- mondatára egy halovány pír szökött az arcomra.- (N) gyere le velem, a mentősök majd megfelelően ellátják a vágásokat.-

Aprót bólintottam mire felvett erős karjai közé és levitt ahol elátták a sebeimet.

Ezek után egy héttel már Marcellal egy fedél alatt éltem, mert nem akartam a hotelben maradni és nem volt pénzem se, meg Marcel szeretett volna biztonságban tudni.

Ez volt 8 éve, ma már boldog házasságban élek vele és 5 éves kislányunkal, (L/N)-el.

-(L/N)! Itt vagyunk! Megnézzük apát.- ezzel kiszálltam az autóból és kivettem a gyerekülésből (L/N)-t.

Kézen fogva mentünk a színpadhoz,  amin a rendőrfőnök, Marcel és néhány másik tiszt állt.
A ki helyezett székek egyikére leültem és a kislányunkat az ölembe ültettem.

               *Time skip*

-Szólítom Marcel Galliard őrmestert.-

-Marcel Galliard előléptetésben részesítem, hazája rendületlen védelmezéséért, haza szeretetéért, és kimagasló teljesítményéért. Marcel Galliard őrmester, fogadja el új rendfokozatát. Mostantól Marcel hadnagy.-  az ezredes átadta a kitűntetést, majd Marcel a kis pódiumra állt és megkezdte a beszédét.

-Nagyon nagy megtiszteltetés számomra megkapni ezt a rendfokozatot.
Két számomra nagyon fontos embernek köszönhetem, hogy  eljutottam idáig.- mondta miközben egy másik tiszt a színpadhoz vezetett minket, ahova fel is vitt bennünket. - Ez a két ember, a feleségem (N) Galliard és a lányom (L/N) Galliard. Az ő támogatásuk nélkül most sehol sem lennék. -

(L/N) azonnal az apja karjaiban ugrott, őt követve én is oda mentem álmaim férfijához, ki egy gyors puszit nyomott az ajkaimra.

-Kettelyük támogatása miatt jutottam el ide. Köszönöm a figyelmet, legyen további szép napjuk!-

Haza érve miután kislányunk elment játszani, én Marcellal a szobánkba mentem. A barna hajú férfit leültettem az ágyra, mire egy kérdő pillantást kaptam tőle.

-Csukd be a szemed.-

Mikor ezt megtette, én a szekrényhez léptem és kivettem belőle egy ajándék táskát, majd a férfi ölébe raktam.

-Kinyithatod a szemed.-

A férfi le vezette a tekintetét a táskára, melyben fehér konfettik voltak.

-Ez az enyém?- vezette rám a meglepődöttségtől csillogó aranybarna íriszeit.

-Igen, remélem örülni fogsz neki.- válaszoltam bizonytalanul.

A férfi a konfettik alól kihúzott egy fehér baba cipőt és egy szintén fehér ruhácskát.
Ijedt, könnyektől csillogó szemeivel hol rám, hol a kezében tartott dolgokra pillantott. A csendet végül ő törte meg a szipogásával.

-E..ez...azt jelenti, hogy...te..-

-Igen, terhes vagyok. Örülsz?-

Marcel szemeiből patakokban folytak a könnyek a válaszomra, könnyeit az inge ujjával igyekezett letörölni.
Hirtelen felállt és magához húzott egy hosszabb csókra.

-Ez életem egyik legjobb napja. Ígérem mindannyiótoknak annyi szeretetet adok, hogy bele fulladtok!- ölelt magához.

Nem lett a legjobb, de remélem élvezhetőre sikeredett.
Ha valaki szeretne kérni, az kérjen nyugodtan.