Meg is hoztam az előző rész folytatását, kb egy év után.
Ez egy nagyon rövid rész lesz, egy kis lezáró a part 1-hez.

Semmi más, csak a hangos bántó szavak, csak ezeket hallom még mindig, attól az embertől  aki a világra hozott. Vízhangként cseng minden szó, minden mondat a fülemben, pedig már egy órája elment.
Én pedig mit teszek most? Ülök egy vonaton, és utazom HOZZÁ, mint ahogy az elmúlt években egyre gyakrabban tettem.

Alíg telt el egy órá és már Nerima-ban voltam az egyik  nagyobb állomáson és könnyes szemekkel páztáztam a környéket, hogy meglátom e valahol az ismerős, rendetlen, fekete hajkoronát, mindeközben a telefonomat kihangosítottam, hogy ha ír vagy felhív azonnal észrevegyem.

Nem telt sok időbe az, hogy meghalljam a nevem a colos szájából. Ahogy oldalra néztem, már láttam is bekem integető alakot  a peronon.

"Kuroo..." lassan kimért léptekkel elindultam, de fokozatosan felgyorsultak a lépteim, hogy minnél gyorsabban az immáron fiatal férfihoz érjek.
Ahogy elég közel értem hozzá, lendületből és minden erőmmel átöleltem őt, ő pedig szinte azonnal átölelte a derekam és adott egy lágy csókot a hajamba.

"Nincs semmi baj, Shorty. Itt biztonságban vagy. Gyere, veszünk buborékos gofrit fagyival."

Óvatosan megfogta a kezem és elkezdett az autója felé vezetni.

[Time Skip]

Csendben ültem mellette a Shakujii Parkban miközben ettem.
Szerettem, hogy  nem kényszerített  arra, hogy beszéljek. Neki épp elég volt az, hogy elmondtam, hogy találkoztam anyával.

Kuroo az elmúlt években mindig segített nekem, teljesen mindegy volt, hogy mi történt Ő támogatott.
Ez azután sem változott miután összejöttünk,  hiába nem éltünk még együtt, sokszor már hozzá jöttem 'haza' és ez rendkívül jó érzés volt, hogy apa lakásán kívül van olyan hely amit az otthonomnak nevezhetek, ahol boldog lehetek.

Ahogy a férfi óvatosan közelebb húzott és cirógatta a hátam és a derekam közötti területet, nem telt el több néhány másodpercnél mire éreztem azt a hőn áhított nyugalom és biztonság érzetet amit akár egyetlen apró érintése is kiváltott belőlem.

"Kuroo."

"Hm?"

Egy kicsit megmozdította a fejét és a sárga szemeit az arcomra vezette. Imádom ezeket a szemeket.

"Nagyon hálás vagyok neked amiért mellettem vagy és nagyon szeretlek."

A fiatal férfi nem mondott semmit, csak egy pár pillanat erelyéig egy óvatos lágy csókot nyomott az ajkaimra.
Ahogy elhúzódott a homlokainkat összedöntötte és lehunyt szemekkel suttogott.

"Én is szeretlek."