(Teljes név) Tokió szélén élt egy panelház második emeletén, az alkoholista apjával.
Nem voltak barátai, mindenki kerülte. Hogy miért? Ő sem tudja igazán, talán az apja miatt? Az nem lehet, hiszen senkinek sem beszélt róla. Elején próbált barátkozni, nyitni a többiek felé, de aztán feladta, hiszen ha valami kis figyelmet is kapott tőlük, csak kihasználták, ami megölte benne a bizalmat az emberek iránt. Csak egy gépes chatoldalon beszélgetett néhány emberrel akik leginkább filmes témában keresték egymás társaságát de némelyik szimplán beszélgetni akart. Név is ide járt fel sokat. Ez volt az az oldal, ami elfelejtette vele az életét. De már ide sem jár fel. Az évek kiölték belőle az érzéseket. Se nem örült se nem sírt.

A mai nap is ugy kezdődött mint a többi.
Reggel hatkor az ébresztő hangja teltette be a szobát. Fáradtan a telefonért nyúlt hogy kinyomja a zenét amit annyira utál, amelyik minden reggel megszólal és iskolába indítja.

Feltápászkodott, és elindult a fürdőbe. Az apja még húzta a lóbőrt,valószínűleg két órája érhetett haza a kocsmából, hiszen az négykor zár.
Szinte sosem beszél az apjával, néha köszön neki, máramikor úgy találja otthon hogy azt fel is fogja hogy beszélnek hozzá, azaz józanul,ami szinte sosincs.

Megmosta a fogát, megfésülködött aztán meg felöltözött, embert varázsolt magából. Ezt fel ora alatt sikerült már amennyire. Hiszen ő nem volt elégedett magával, mint ahogy az osztálytársai sem vele. Minden reggel az volt a fejében hogy csak élje túl ezt az iskolanapot.
Alig várta hogy haza érjen. Már akkor azt várta amikor még el sem indult.

Nyolc előtt öt perccel be is ért, a kapuban viszont összeütközött egy fiúval,és a földre huppant.
-Sajnálom! - mondta a fiú és segített neki felállni.
-Semmi baj! - mondta halkan majd be is futott
az osztályterembe. Gyorsan lehuppant a leghátsó padba és várta az első órát. "Ez fura volt.. valaki kedves volt hozzám" - gondolta magában, de ez nem jelent semmit, attól még nem fognak legjobb barátok lenni,és nem is akar. Nem bízik sem benne,sem akárkiben

Háromnegyed óra szenvedés után végre kicsengettek, és (Név) a wcbe ment, egy kis magányt keresve.
Amikor beért, örült hogy csak ő van ott.

-(Név)! - jött oda hozzá az osztály legidegesítőbb kurvája. Őt rühellte a legjobban.
-Akarsz valamit? - mormolta az orra alatt neki.
-Láttalak! - mondta idegesen, már majdnem kiabálva.
-Mit szeretnél? Térj a tárgyra! - mondta flegman
-Kouto! Mit képzelsz? Láttalak reggel titeket! Nem fogod őt megkapni..
-Nana, nyugodj meg! Nem kell a pasid! Csak.. - próbálta megnyugtatni de lehetetnek tűnt.
-Ne keress kifogásokat (Név)! Neked sosem lesz senkid! Nem hogy Kouto! Örökre egyedül maradsz! ÖRÖKRE!

Némán hallgatta. "Igaza van....! Senkinek sem fogok kelleni! Csődtömeg vagyok! Egy nulla!" - emésztette magát.
Kifutott a wcből és szenvedéssel vegigülte a maradék négy órát. Most mégjobban várta a végét, egyedül akart lenni.

Amikor végre két óra lett, felkapta a táskát és rohant haza.
Be a szobába, a táskát a földre dobta és a forgószékbe. De nem sírt, öt éves kora óta nem sírt. Az édesanyja halála óta. Az a sok szenvedés sem törte még meg. Csak belül szenvedett, ami kezdte felemészteni. Olyannyira hogy már csak üresség volt benne, már nem volt mit felemészteni, szinte csak végigment rajta egy rossz szó. De ez most erős volt, még neki is.

"Nem akarok így élni! Utálom magam! Mindenki gyűlöl és nincs senkim!" "Lehet megkéne ölnöm magam? Elgondolkozott mit tegyen, nem akart felelőtlen lenni, és csak azért mert nincs senkije, élete se legyen. De kitudja meddig fogja még bírni.
Már volt hogy bántotta magát, pontosan egy hete. Akkor is az osztálya zaklatta, és kivolt borulva. Az apja hívta a mentőket, amikor látta hogy a földön fekszik, és véres volt a padló. Túl mély volt a seb. De öltésekket kapott a karjára és begyógyult. Bár nem teljesen, a heg ottmaradt,és ott is fog maradni.

Felkapcsolta a gépet hogy sorozatot nézzen, hátha kicsit leköti.
Amikor felkapcsolódott, látta hogy egy értesítése van a chat oldalról, onnan ahonnan már körülbelül egy éve nem kapott.
Sok gondolkodás után megnyitotta a levelet és elolvasta.

Szia (Teljes név)!

A nevem Oikawa Tooru! Hallottam hogy oda vagy a (kedvenc sorozat) - ért. Ez az én kedvencem is. Remélem visszaírsz és tudunk még beszélni!

További szép napot!

El sem tudta hinni! Éppen romokban van az élete és valaki egy üzenet küld neki. De hogy írjon neki vissza, mivan ha hülyeséget ír, és vissza sem fog neki írni a fiú? De hacnem ir vissza neki akkor bunkó lenne. Sok gondolkozás után nekifogott es megírta.

Szia!

Igen, a kedvencem! Köszönöm hogy írtál, nem sokan szoktak..

Szép napot!

.... Küldés!

Ahh (Név), hogy tudsz ilyen hülyeséget fogalmazni? Nem akartad te ezt irni neki, de mar mindegy is, soha nem ir vissza....

"új üzenet" - villogott a gép. Visszaírt, de ilyen gyorsan?
Megnyitottam:

Örülök hogy visszaírtál, én szivesen beszélgetek veled! Remélem fogunk!

Ahogy ezt olvasta, örült hogy nincs egyedül, viszont félt, hogy rossz vége lesz. Hogy kihasználja majd.

*2 hónap múlva *

Azóta is beszél a fiúval, egyre nyíltabb vele, szinte mindent elmondott, kivéve hogy lelkileg ki van készülve. Nem akarta hogy megsajnálja. Már naponta akár két órát is tudnak írnkálni egymással

Újabb hosszú sulinap után leült a gép elé.
-Írt! - kiáltott fel, amin még ő is meglepődött.
"Egy ember akiben egyre jobban bízok!" - megnyitotta az chat ablakot.

Szia (Név) - chan! Hogy telt a napod?
Igazából azon golndolkoztam hogy holnaptól úgyis hétvége, és Tokióban van dolgom holnapután, ha lenne kedved találkozhatnánk. Ha te is akarod. Mit szólnál hozzá? Benne vagy?

A szeme kibővült.
-Egy találkozó? - mondta halkan. Kétségbeesett lett. Mit tegyen? Nem akarja elvesziteni a társaságát. De mi van ha megutálja, ahogy találkozik vele? Nem, ezt nem lehet, nem képes rá, nem tudja mit mondjon majd és csak besülne.
Tudtára kell adnia hogy nem bír vele találkozni, persze kedvesen, mert elvesziteni sem akarja, mert élvezi a társaságát, gépen keresztül. Sok év után nem volt magányos.

Szia Oikawa, egész jól, és neked, viszont én azthiszem... nem érek majd rá...

Nagy sóhajjal elküldte az üzenetet ami az egész úgy ahogy van hazugság volt. Ráért, hiszen senkije sincs akivel a szünetet tölthetné, és nincs is jól.
Az íróasztalra borult. De egy perc sem telt el és már válaszolt is.

Nemár (Név), biztos van. Naaa, tudom hogy te is akarod. Ritkán tudok eljutni Tokióba, kihagyhatatlan alkalom.

"Igen én is akarom, csak nem akarom hogy megismerd az igazi (Név) - t, az nem olyan jó és szerethető ahogy elképzeled, amilyet te megérdemelnél." - mondta magában.
Nem tudta, találkozzon vagy sem.

"Találkoznod kell vele (Név), hisz te is akarod!" - mondta a szive.
"Nehogy találkozz vele (Név), ha megismeri az igazi éned, végleg egyedül maradsz!" - mondta az agya.
Végül a szíve győzött és megírta az üzenetet, de félt.

Rendben Oikawa, meggyőztél. Találkozzunk holnapután az állomáson akkor, amikor beérsz.

A keze is remegett, csak az járt a fejében hogy ő is elfogja majd utasítani a társaságát mint az osztálytársai meg minden ember.
Nem akart egyedül lenni!
Nem akarta elveszíteni Oikawa Tooru-t!

*két nap múlva *

Reggel korán kelt (Név), hogy a lehető legalaposabban elkészüljön, egy rövidujjú póló és egy farmert vett fel, meg persze pulcsit, ami eltakarta a hegeket. Aztán sietett higy odatudjon érni az állomásra időben. Ami sikerült is, tíz perccel hamarabb kiért, mint ahogy a vonat megérkezik.
Kifújta magát, és próbált megnyugodni, hiszen a szive a torkában dobogott. Az is megfordult a fejében hogy elfut,de lebeszélte magát,nem futamodhat meg a célnál. "Jó lesz!" - mondogatta magában, amikor a vonat megjött.

A nagy tömeg vele szemben ment ő pedig próbált a tömegen átlátni, hogy megtalálja Oikawa-t.
Amikor a tömeg kezdett oszolni, meglátta a mogyoróbarna hajat.

A fiú is odafordult és hevesen integetett. Futni kezdett a lány felé amikor odaért nagy mosollyal az arcán köszönt neki.
-Szia (Név). Csini vagy ma, de nincs meleged abban a pulóverben? Majdnem 30 fok van.
-Szia Oikawa . Nem nincs melegem, fázós vagyok ez minden. - hazudta.
-ó értem, menjünk sétáljunk egyet. - mosolygott meg mindig.
(Név) csak bólintott és elindultak a városnézésre.

----

"Oikawa olyan kedves, de hogy tud mindig rám nézni mosolyogva? Hogy tud egyáltalán rám nézni?" - már délután van és egy parkban ülnek egy padon, a cseresznyefák alatt.

-Milyen szép a cseresznyefa virága. - hozta fel a témát Oikawa.
-Uhum. - mormolta vissza a lány feszülten.
-(Név)! Van valami baj?-kérdezte.
-Nem, nincs.
-Kérlek, ne hazudj! Egész nap feszült voltál, láttam rajtad csak azthittem feltudlak majd viditani. Kérlek mond el mi bánt !-fogta meg a karját, amitől a pulóvert kicsit felgyűrte, és Oikawa meglátta a heget. A szemei elkerekedtek.
-(N-Név), ez... Miért tetted ezt magaddal, miért.... Miért nem mondtad el?
Csak csendben volt. Most fogja elvesziteni az egyetlen embert aki van neki! Ezt nem akarta, ettől félt a legjobban!
-É-én..csak...csak megérdemeltem. - zárta volna le ennyivel és szép lassan elakart menni, tudta hogy ennek vége! De Oikawa megfogta kezét és magafelé fordította.
-Miket beszélsz? Nem folyamodhatsz ilyen idióta módszerekhez hogy büntesd magad! Nem teheted ezt magaddal, hiszen értékes vagy (Név)! -a lány majdnem elsirta magát, de visszatartotta.

-Nem, nem vagyok!... ÉN NEM ÉREK SEMMIT! Édesanyám meghalt, amikor öt éves voltam,apám az italhoz fordult és alkoholista lett. Mindig a kocsmában van, hajnalba jön haza és délig alszik, hogy aztán újra mehessen inni Az osztályban mindenki utál. Minden nap zaklattak, piszkáltak. De tűrtem, mivel megérdemlem, hiszen nem véletlen utál mindenki, bennem van a hiba. Próbáltam barátkozni de nem kellettem nekik. UTÁLOM MAGAM! - mindent bevallott neki, ezektől akarta megkímélni, de elmondta neki, ismertette vele az igazi (Teljes név) - t.

Oikawa majdnem sírva fakadt ezek hallatán. Nagy ölelésbe vonta a lányt.

-(Név)! Úgy sajnálom! Sajnálom amiken te keresztül mentél, sajnálom az édesanyád, hogy ilyen az apád, és amiken keresztül kellett menned. Nekem nem lenne ennyi lelki erőm kibírni mindezt. Te nem vagy hibás! Egy erős lány vagy akinek igenis vannak érzései, csak ez a szived mélyén van, hiszen olyanokkal voltál körülvéve akik ezt nem érdemelték meg hogy kimutasd nekik és egy burokba rejtetted, ugyanúgy mint a konnyeid is. Igenis, gyönyörű vagy és megérdemled a szeretet! Mostantól én itt vagyok neked (Név)! Nem hagyom hogy bárki is bántson akár lelkileg akár testileg. Megvédelek és nem hagylak el!

A könnyei, tíz év után megeredtek, patakokban folytak. Oikawa pólóját szorongatva sírt, sokáig sírt, a sok visszatartott sírást most engedte ki.

-Örökre itt leszek neked (Név)! Örökre! - ölelte szorosabbra a lányt.

Köszönöm Oikawa Tooru!

Sziasztok! Egy kicsit depis lett, de ehhez volt kedvem. Remélem tetszik
Gondolkoztam hogy legyen folytatása, de szerintem igy happy end. De ha valaki kivancsi lenne egy évekkel későbbre vagy róluk kicsivel később, írja meg nyugodtan és megírom szivesen, azt is megirhatja hogy mit irjak meg róluk, esetleg esküvő stb.
Meg ha valaki szeretne sztorit mással, nyugodtan szóljon, új erőre kaptam írás téren. Mindenkinek Boldog karácsonyt és boldog új évet! ❤️