-Jó éjt Kuro - suttogod halkan, majd hátat fordítasz a kis fekete macskának, és elindulsz a szobád irányába. Becsukod az ajtót, leoltod a lámpát, és ledőlsz az ágyadba, de még jó ideig a plafont bámulod.

A kis vámpírmacska gazdájának lenni nem a legegyszerűbb feladatnak bizonyult. Amikor megláttad a fekete pamacsot az utcán nem volt szíved otthagyni, de visszagondolva lehet az lett volna a legjobb megoldás.

Nem is kell mondani, hogy azóta az életed enyhén szólva is megváltozott. És habár a változások néha szükségesek, ezt lehet, hogy mégis kihagytad volna. Csakhogy mostmár kár bánkódni, mivel az összekapcsolódás megtörtént. Nincs mit tenni, muszáj vagy megbirkózni a felelősséggel, hogy Kuro gazdája vagy, mégha nem is igazán érzed magad érdemesnek rá.

Minden este ugyanaz. Halkan jó éjszakát kívánsz Kuronak, de amint a fáradság átveszi az uralmat feletted, és átkelsz az álmok birodalmába szörnyű rémképek jelennek meg előtted. Más és más a helyszín, de egy közös ezekben az álmokban; Kuro minden alkalommal súlyosan megsérül, vagy rosszabb, és minden egyes alkalommal a te hibádból. Nem csoda, hogy napok óta kialvatlanság gyötör, mert egyrészt félsz aludni, másrészt ha el is nyom az álom hamar felriadsz Kuro fájdalmának látványára.

Így hát idegesen forgolódsz a paplan alatt, ami egyre fojtogatóbban terül el rajtad. Ledobod, de a szoba hűs levegőjére libabőrös leszel. Frusztráltan beletúrsz a hajadba,  kiülsz az ágy szélére, és kezedbe temeted az arcod. Ez így nem állapot. Próbálsz mélyeket lélegezni, de az idegességed nem igazán akar csillapodni. 

Inkább felállsz, majd elindulsz a konyhába egy pohár vízért. Óvatosan nyitod ki az ajtód, nem akarod megzavarni a ház éjszakai csendjét, valamint Kurot, ha esetleg aludna. Csendes léptekkel mész át a lakáson, majd töltesz magadnak innivalót. 

Halk sóhajjal fordulsz meg, majd a konyhapult szélének dőlsz, de mikor egy sötét alakot látsz belépni a konyhába megáll benned az ütő egy pillanatra, és teljesen lefagysz. Az közelebb lép a hűtőhöz, majd mikor kinyitja a fényben már kivehetővé válik Kuro arca, aminek látványára egyből ellazulsz. Kivesz valami rágcsát, bezárja a hűtőt, majd kimenne a konyhából, de ekkor megpillant téged is. 

-Oh, még fent vagy {Név}? - kérdezi kissé meglepetten.

-Csupán megszomjaztam egy kicsit. 

Kuro pár pillanatig szemez veled, de te állod a tekintetét. 

-Azért ne maradj fent sokáig - tanácsolja kedvesen.

A tőle kissé szokatlan törődésével egy aprócska mosolyt is sikerült az arcodra varázsolnia. Nagyon jól esik a figyelmessége.

-Rendben, lehet megyek is lefeküdni - teszed le a bögréd, majd elindulsz a szobád felé. Mikor elhaladsz a fiú mellett gyengéden megsimítod az arcát, mire ellazultan behunyja a szemét.

A szobádba bevonulva mintha kicsit könnyebbnek éreznéd a súlyt a mellkasodon.

---
De a rémálmok mindig visszatérnek.

-Kuro! Kuro, kérlek Kuro maradj velem... - mantrázod a nevét, ahogy egy újabb szörnyű jelenetből riadsz fel zokogva. 

-{Név}? - nyit be óvatosan a megszólítottad, de amint megpillantja milyen állapotban vagy azonnal belép és odasiet hozzád. Leül az ágy szélére, majd nyugtatóan végigsimít a hajadon.

-Hé, nincs semmi baj. Itt vagyok, ne félj - csitítgatott gyengéden. Kétségbeesetten markolsz a fiú pólójába, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne, ha elengednéd. 

Próbálod abbahagyni a sírást, de a könnyeid egyre csak folynak le az arcodon, és a levegőt is egyenetlenül veszed. Kuro szemébe nézel, majd zokogva átöleled őt, hogy érezdhesd, valóban ott van melletted épségben. Kis hezitálás után ő is köréd fonja karjait, ám aggódása nem igazán csillapodik.

-Mi történt, {Név}? - kérdezi egy kis idő múlva, mikor remegésed csillapodik kissé.

-Csak... csak rosszat álmodtam. Előfordul néha. Hozzá kéne szoknom, de nem tudok menekülni a látványtól, mikor ott fekszel sérülten a földön. Minden egyes alkalommal beleég a retinámba a kép, és hibásnak érzem magam - mondod a sírástól rekedtes hangodon. -Tudod, nem akarlak elveszíteni Kuro, de nem tartom magam elég erősnek, hogy melletted harcolhassak. Azt meg nem bírnám elviselni, ha miattam bántódásod esne.

-Hé, nem fog semmi ilyesmi történni, ígérem. Nem vagyok gyenge {Név}, de még ha az is lennék te erőt adsz nekem - szorít magához kissé erősebben. 

-Valóban Kuro? - nézel rá szipogva, mire összedönti a homlokotokat, és egy alig észrevehető mosollyal néz rád.

-Bízok benned {Név}, mégha te magadban nem is, én igen - suttogja neked, majd az ujjaival gyengéden végigsimít arcod vonalán, és letörli kétséged könnycseppjeit. 

-Köszönöm a bizalmad. Megpróbálom elérni, hogy ne legyen hiábavaló!

Kuro nem szól semmit, de gyengéden ledönt az ágyra majd átöleli a derekadat és belefúrja arcát a válladba.

-Mostmár aludjunk. Ne aggódj, itt leszek veled, nem kell félned - mormogja nagyot szusszanva, mire te egy apró mosollyal közelebb bújsz hozzá, és a fejedet a mellkasán pihentetve merülsz álomba, egy olyan álomba, amiben Kuro sérült teste helyett csak a mosolya az egyetlen fenyegetés, ami miatt a szíved rendellenesen kezdhet működni.