Lauren:

Ma nem megyek be a suliba,de délután érted megyek. Vigyázz magadra Angyalom.
~R~

Állt a párnámon hagyott kis cetlin. Az ablakom nyitva volt,így valószínűleg azon át távozhatott. Mondjuk nem értem,minek van bejárati ajtónk,ha folyton az ablakon jár ki-be? Gyorsan felálltam bezárni,majd elmentem letusolni. A tükörképem rémesen festett,így legalább 45 percet töltöttem azzal,hogy eltüntessem a múlt esti sírások nyomait, kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor úgy ítéltem meg,hogy ennél jobban úgysem sikerülhet,felöltöztem és lementem a konyhába. Legalább megértettem,miért nem az ajtón ment ki Ridley. Anyuék teljesen kimentek a fejemből,így először meg is lepődtem,mikor megláttam őket,csak aztán esett le,hogy ja ők a szüleim és egy házban élek velük.

-Reggelt.-motyogtam a csésze cappucinom felett.

-Neked is kicsim. Hogy aludtál?-kérdezte kedvesen apu.

-Az ágyon.-válaszoltam kapásból,mire értetlenül összevonta a szemöldökét.

-Lauren,ne szemtelenkedj apáddal!-dorgált le anyu,mire elmorogtam egy bocs-ot és tekintetem inkább a csészémre szegeztem.

-Kamaszok. Ki érti őket?-vonta meg apu tehetetlenül,amolyan "a gyerek egyre furább,ahogy kamaszodik" stílusban a vállát,majd inkább folytatta az újságja olvasását.

-Miért áll a felhajtón Jesse kocsija?-nézett rám anyu meglepetten.

-Azzal jöttem tegnap haza.-vontam vállat.

-Honnan? Nem Ridley fuvaroz?

-Hosszú.-legyintettem és betettem a csészém a mosogatóba.

-A kis barátnőd most is érted jön?-váltott csevegős stílusra.

-Nem.

-Miért?

-Mert Jesse autójával megyek,hogy visszavihessem neki?-kérdeztem vissza értetlenül.

-Ez miért akadály?-ráncolta a szemöldökét.

-Igaz végülis nem akadály. Simán elvontathatjuk a suli elé Rid porchéjával Jesse furgonját. Erre mi miért nem gondoltunk?-tártam szét a karom.

-Jól van na. Mondtam már,hogy ne szemtelenkedj! Nem szeretem,mikor így viselkedsz.-nézett rám megbántottan.

-Jó. Bocs. Csak fáradt vagyok. Szeretlek titeket.-pusziltam meg mindkettejüket.

-Mi is. Mi is.-simított végig apu a karomon.

-Okeys. Na indulok. Sziasztok!-intettem kifelé menet,majd a folyosón magamhoz vettem a furgon kulcsait. Útközben volt időm gondolkodni eleget,csak az a baj,hogy végül folyton a múlt este történéseihez lyukadtam ki,mire újból meg-megborzongtam. Talán igaza van Ridnek és tényleg nem tesz jót nekem a gondolkodás. A parkolóba érve még pár pillanatig nem szálltam ki,hogy erőt gyűjtsek és lehiggadjak egy kicsit,mire egyszer csak kopogtattak az ablakon én pedig ijedtemben összerezzentem és felsikkantottam.

-Nyugi kislány,csak Jesse mama az!-vigyorgott barátnőm a kocsi oldala mellől,mire kicsit megnyugodtam.

-Megijesztettél.-csaptam be magam mögött a furgon ajtaját.

-Te meg úgy viselkedtél,mintha egy szörnyet látnál,vagy mintha fegyvert tartanék a fejedhez. Mi a helyzet? Ridley? Még nem érkezett meg.-közölte szárazon.

-Nem is fog. Ma nem jön suliba.

-Áh nem lepődöm meg. A suli túl hétköznapi dolog neki. Ő meg annyira felsőbbrendű,hogy megengedi magának,hogy ne jöjjön be.-mondta flegmán.

-Jesse! Muszáj ilyen ellenségesnek lenned?-kérdeztem idegesen.

-Jól van na. Jól van.-tette fel a kezét védekezően-Nem szóltam.

-Rendben.-biccentettem komoran,majd elindultam az iskola bejárata felé.

Ridley:

-Reggelt Max!-öleltem gyorsan magamhoz a barátomat,aki Tom ágya mellett virrasztott.

-Reggelt kislány! Mi járatban itt hajnalok hajnalán?-nézett rám meglepetten.

-Megtalált.-közöltem egyszerűen,mire bólintott,maga mellé húzott egy széket és intett,hogy üljek le.

-Mi történt?

-Megtámadta Laurent múlt éjjel. Ráküldött valami fószert,hogy üzenje meg nekem,megvagyok,aztán a kezébe adta ezt.-nyújtottam a kis láncot a kezébe.

-Ez a banda lánca.-nézegette az ujjai között.

-Ez az én láncom.-pontosítottam-Mikor leléptem ezt rádobtam az asztalára.

-Elképzelni sem tudom mit akarhat tőled,de védelemre van szükséged. Vagy az lenne a legjobb ha lelépnél.

-Nem menekülök. Többet nem. És csak idők kérdése lenne,hogy mikor talál meg újra.

-Akkor mi a terv?-tekintett rám aggodalmasan.

-Ki kell derítenem mindent. Mire kell neki a sereg,mi kell még a kis szeréhez és legfőképp,hogy én ebben milyen szerepet játszok. De ha én kérdezősködök feltűnő és hamar a fülébe jut. Ti megint nem vagytok alkalmasak,ugyanis ti sem vagytok már tagjai a bandának,ráadásul mindenki tudja,hogy együtt mozgunk. Csak egy lehetőségem van. A legrosszabb.

-Sejtem kire gondolsz. Jó ötlet ez?

-Van más választásom?-tártam szét tanácstalanul a kezeim.

-Nincs.-sóhajtott gondterhelten.

-Elő kell kerítenem Candyt.

-Tudok pár helyet,ahol megnézhetjük a srácokkal.

-Nem. Ezt nekem kell intéznem. Rátok úgysem figyelne.-álltam fel az induláshoz.

-Csak légy óvatos,okey?-állt fel ő is,s magához húzott.

-Mindig az vagyok.-mosolyogtam rá halványan,majd kiindultam a kórteremből.

-R! Szétrúgjuk a seggüket,ne aggódj!-kiáltott utánam nehézkesen Tom.

-Tudom.-fordultam sarkon és elhagytam a szobát.

Lauren:

-Istenem,ez a kémia megöl!-nyafogott Jesse kicsengő után.

-Körülbelül 20x mondod el a 2 perc alatt,mióta kicsengettek.-forgattam a szemem unottan.

-Mert úúúgy utálom! Ráadásul Mrs. Dorothea tuti pikkel rám. Állandóan engem csesztet egész órán.

-Talán,ha nem aludnál be minden második mondata után,békén hagyna.

-Nem az én hibám. Az agyam nem kompatibilis a kémiával.

-Van egyáltalán valami,amivel kompatibilis?-zártam be a szekrényajtóm.

-Tudnék mondani egy-két dolgot.-mosolygott kajánul.

-Na jó,ezt nem akarom hallani.-tettem a kezeim a füleimre és elindultam irodalomra.

-Jól van,jól van.-sietett utánam nevetve-Akkor nem mesélem el a tegnap estém Zackkel.

-Na jó,tényleg hagyd abba.-tapasztottam be a kezemmel a száját. Már majdnem beértünk a terembe,mikor egy csapat,sötét ruhákba öltözött lány mellett haladtunk el. A csapat elején haladó vörös hajú lány akkorát lökött rajtam a vállával,hogy a hirtelen erejétől megtántorodtam,s nekiestem a mögöttem haladó Jessenek,aki a nagy lendülettől velem együtt a földre zuhant.

-Oh,mi van Angyalka? Letörtek a szárnyaid?-hajolt felém a vörös.

-Neked meg mi a fene bajod van te vörös boszorka?!-üvöltött Jesse a lány arcába,mikor sikerült felállnia.

-Nyugalom van,hátrább az agarakkal te korcs. Nem veled van bajom.-tolta arrébb és egy lépéssel előttem termett.

-Tudhatnám,hogy velem mi a franc bajod van?-próbáltam hátrálni.

-Hogy még jelen pillanatban is lélegzel.-jött a frappáns válasza,mire a kis udvarhölgyei felnevettek.

-Szállj le róla,te barom!-lökte oldalra Jesse,majd megragadta a karom és maga mögé rántott.

-Mondtam,hogy maradj ki belőle nem?-sziszegte amaz a fogai közt-Te pedig!-szegezte rám a mutatóujját-Jól élvezz ki minden Ridleyval töltött percet,mert nem sokáig lesz veled. Nem is értem mit eszik rajtad annyira.-nézett végig lesajnálóan-Gyertek csajok,ennyi elég is volt ebből a förtelmes helyből. Ezt nevezitek ti patkányok iskolának? A nappalink nagyobb,mint ez az egész kóceráj.-fintorgott,majd újból felém fordult-Jól vigyázz Angyalka,Candy mama nem mond le egykönnyen arról,ami az övé.-vigyorgott a szemembe,majd a többi lánnyal a sarkában elsétált. Körülöttünk a folyosón mindenki döbbenten nézte a jelenetet,Jesse pedig sokkos arckifejezésemet látva megragadta a karom és a legközelebbi mosdóig ráncigált maga után.

-Hey,minden rendben?-fogta kezei közé az arcom,mire erőtlenül bólintottam.

-Mi a franc volt ez?-kérdeztem döbbenten.

-Ha tippelnem kéne,azt mondanám a kis barátnőd egyik kattos exe.-válaszolt Jesse ridegen,majd bevizezett egy kis zsebkendőt és néhány igen cifra káromkodás közepette megtörölgette vele az arcom,mire megeredtek a könnyeim -Hey na,minden okey. Majd Ridley intézi,ne sírj emiatt.

-Nem. Semmi sincs rendben.-mondtam elfúló hangon,majd még jobban sírni kezdtem.

Ridley:

Már a hatodik bárt ellenőriztem Candy után kajtatva eredménytelenül,mikor a kocsiba szállva megszólalt a telefonom.

-Úgy hallom keresel.-indított mindenféle köszönés nélkül.

-Hol talállak?

-Csak nem hiányzom?-kérdezte nyájas hangon.

-A kérdésre válaszolj.-közöltem unottan.

-Ne már Rid,ennyire megfeledkeztél rólam,meg arról,hogy hova jártunk mindig együtt?-játszotta a sértődöttet.

-Igyekeztem.-dünnyögtem az orrom alatt.

-Örülök,hogy még mindig olyan bájos a természeted,mint régen.-felelte szórakozottan-De tudom,hogy valójában minden egyes pillanatra emlékszel. Épp ezért tudni fogod,hogy hol találsz.

-Fél óra és ott vagyok.-tettem le a telefont és már be is indítottam az autót. Tudtam,hogy Candy rajong az eldugott,sziklás helyekért és mivel a városban csak egyetlen ilyen hely van,így arrafelé vettem az irányt. Fél óra múlva meg is érkeztem a régi Everwood-i kikötőbe és valóban ott volt. Háttal ült nekem az egyik szikla tetején és a vizet kémlelte. Lángvörös haját még élénkebbé tette a délelőtti napsütés,hófehér bőre pedig szinte ragyogott. Még ennyi idő után is felkavart a látványa. Hirtelen emlékképek milliói peregtek le a szemem előtt. Ahogy New Yorkban ülünk egy ehhez hasonló helyen és beszélgetünk. Szinte számban éreztem forró csókjai ízét,ajkai finom puhaságát. Még emlékszem milyen érzés volt dús hajába fűzni ujjaim,selymes bőrét csókolgatni. Gyorsan megráztam a fejem,hogy eltűnjenek ezek az emlékképek,majd egy mély lélegzetet véve elindultam felé.

-Már vártalak. Tudtam,hogy emlékezni fogsz arra,hol keress.-mondta hátra sem fordulva.

-Azelőtt is felhívhattál volna,hogy végigjárom az összes klubbot a városban.-ültem le mellé a lehető legtávolabb,ami neki is szemet szúrt és szórakozottan figyelte a köztünk lévő távolságot.

-Ne már Rid,nem vagyok leprás.-nevetett fel halkan,majd olyan közel csúszott mellém,hogy testünk minden része összeért-Egyébként élveztem figyelni ahogy keresel.-nézett mélyen smaragdzöld szemeivel az enyéimbe.

-Bajban vagyok.-nyeltem egy hangosat,ahogy az ajkaim kezdte figyelni.

-Tudom.-bólintott még mindig a számat nézve.

-Szükségem van a segítségedre.-fordítottam el a fejem.

-Tudom.-fordította vissza az arcom-Miért nem szökünk meg? Csak te és én? Csak mi,együtt. Mint régen.-kérdezte halk,lágy hangján.

-Mert már nagyon rég nincs olyan,hogy mi.-néztem könnyektől csillogó szemeibe.

-Ridley én..-kezdte,de megakadt és lesütötte a szemeit.

-Miért?-csordultak ki az évek óta bent tartott könnyeim,mire nem válaszolt semmit,csak velem együtt ő is sírni kezdett.

-Rid..-kezdett bele újra,de félbeszakítottam.

-Ne mondj semmit.-ugrottam fel a könnyeim törölgetve,s sarkon fordulva elindultam vissza a kocsi irányába.

-Mert egy idióta vagyok! Egy kretén! Egy debil! A világ legnagyobb idiótája!-kiáltott utánam sírásba fúló hangon,mire térdre rogytam és arcom a kezembe temetve sírni kezdtem,úgy ahogy azelőtt még soha. Pár pillanattal később két kar fonódott körém és magához húzva szorított engem. Úgy ölelt,mint aki soha nem akar elengedni. Arcom a nyakába fúrva sírtam még,miközben éreztem,hogy meleg sós könnyei végigfolynak a nyakamon,háta pedig remeg,ahogy ő is sír. Pár percig így ültünk,majd mikor lecsillapodtam elhúzódtam,felálltam és kezet nyújtottam,hogy segítsek lábra állni neki is.

-Ridley..

-Ne. Ne mondj semmit. Kérlek.-mosolyogtam rá keserűen és kinyitottam a kocsiajtót.

-Nem. Ezt akkor is elmondom,ha nem akarod hallani. Nincs mentség arra amit tettem,nem is keresek magyarázatot vagy kifogást. De azt tudnod kell,hogy aznap életem legnagyobb hibáját követtem el. És nem telt el úgy egyetlen nap sem,hogy ne jutottál volna eszembe. Hogy ne hiányoztál volna a nap 24 órájának minden egyes percében,másodpercében.-ragadta meg a kezem,s szembe fordított magával-Szeretlek Ridley Grey,azóta is szüntelen.-hajolt felém. Ajkaink már majdnem összeértek,mikor hátratántorodtam,ő pedig zavartan nézett utánam.

-Az elmúlt évek minden egyes napjának,minden egyes percét azzal töltöttem,hogy azon agyaltam miért tetted. Nem telt el nap,hogy ne gondoltam volna rád. Hogy ne hiányoztál volna Te. Mi. Meg ez az egész.-mutattam kettőnkre- És igen. Én is szeretlek téged,még mindig. Azóta is szüntelen. De közben megismertem valakit,aki enyhíteni tudta azt a fájdalmat,amit Te okoztál. Aki az általad ejtett sebet,ha nem is tüntette el végleg,de begyógyította. Szeretem ezt a lányt és mindenem odaadnám azért,hogy mosolyogni lássam. Ezt meg kell értened. Nem tehetem ezt vele. És magammal sem. Szeretlek,de már nem tudnék újra veled lenni.-csóváltam szomorúan a fejem.

-Megértem.-gördültek végig újabb könnycseppek az arcán,amiket letörölt,majd az autó oldalának taszított-De azt ne várd el,hogy ebbe beletörődjek és el is fogadjam.-suttogta az ajkaimra,majd vadul nekik esett. Nem akartam visszacsókolni,de testem reflexszerűen válaszolt érintéseire,s ujjaim a hajába fűzve húztam még közelebb magamhoz. Bár önkéntelenül,de eluralkodott rajtam a vágy,hogy még többet és többet akarok belőle. Éreztem mohó,követelőző csókjain,hogy ő is pontosan ugyanezzel a vággyal küzd. Kezem végigfuttattam az oldalán,mire megborzongott,belemosolygott a csókba,s nyelvével durván behatolt a számba ezzel elmélyítette a csókot. Idejét sem tudom megmondani,mikor csókolóztam így utoljára. A szenvedély tüze lángolt a bőröm alatt,a vágy köde pedig teljesen elvakított,viszont mást is éreztem közben. Mégpedig,hogy bár a csók tökéletes,de az ember nem a megfelelő személy. Én nem Candyt csókoltam olyan szenvedéllyel. Mindvégig Laurenre gondoltam.Addig csókolóztunk így,míg végül már szinte felrobbant a tüdőnk az oxigénhiány miatt.

-Szeretlek Rid és nem fogom feladni.Ne is reménykedj.-döntötte homlokát az enyémnek.

-Szeretem Laurent. És soha nem tenném vele azt,amit te velem.-toltam el magamtól,majd beszálltam az autóba és elhajtottam. A visszapillantóban még egy darabig láttam,hogy ugyanott áll ahol hagytam és néz utánam,de már nem éreztem késztetést arra,hogy visszamenjek hozzá,mert az én helyem nem ott volt. Nem Candy mellett. Az én helyem Lauren mellett van,így a kikötőből kifordulva a gázba tapostam és az iskola felé vettem az irányt.

Lauren:

-Biztos jól vagy?-kérdezte meg legalább 1000-szer Jesse,ahogy haladtunk az iskola kijárata felé.

-Jól.-ismételtem magam 1000-szer.

-Tuti biztos?-fürkészett aggodalmasan. Már épp készültem valami szarkasztikusat visszaválaszolni,de a szeméből tükröződő valódi aggodalom miatt inkább lenyeltem.

-Tényleg jól vagyok. Köszönök mindent.-vontam szoros ölelésbe-Még mindig te vagy a legjobb.

-Még mindig tudom.-simított végig a hátamon,majd hirtelen eltolt magától.

-Mi az? Baj van?-néztem rá zavartan.

-Nem semmi.-mosolygott rám-De azt hiszem valaki már vár rád. Valaki,aki valószínűleg jobban megtud nyugtatni,mint én.

-Mi?-forgattam értetlenül a fejem, és akkor megláttam. Lazán,karba font kézzel nekidőlve állt a kocsija mellett,fekete szemei szinte elolvadtak ahogy az enyéimbe mélyesztette őket.

-Na! Menj már! Mire vársz? Tapsra?-lökdösött Ridley irányába Jesse-Én nem megyek oda,azért még mindig nem vagyunk barátnők a kis ügynököddel,de üdvözlöm. Ha valami van hívj,okey?

-Szeretlek Jesse mama!-öleltem nevetve magamhoz.

-Jesse mama is szeret téged Lolo,de indulj!-tolt el magától ő is nevetve,majd megfordult és elindult Zack felé,de előtte még bár kimérten,de odabiccentett Ridleynak,aki ezt ugyanolyan megfontoltan viszonozta,én pedig mosolyogva figyeltem a jelenetet. Még a végén meg lehet majd maradni mellettük egy társaságban. Na,de ez még nagyon a jövő. Mosolyogva elindultam Ridley felé,aki oldalra biccentett fejjel figyelte,ahogy közeledem,majd mikor már épp szólt volna,egyszerűen magamhoz rántottam és nekiestem az ajkainak. Egész nap fel sem tűnt mennyire hiányzik,csak most,hogy végre láthattam. Egyszerűen úgy éreztem,nem tudok betelni vele.

-Hiányoztál.-fúrtam arcom a nyakába.

-Te is Angyalom.-szorított még erősebben magához.

-Miért nem jöttél ma be?-néztem fel rá.

-El kellett intéznem pár dolgot. Mit csináljunk ma?

-Öhm..nem tudom. Mit akarsz?

-Khm..-köszörülte meg a torkát-Ha neked úgy jó,átmehetünk hozzátok. És öhhm akkor..ja.-makogott zavartan,mire felnevettem.

-Akkor ja,az úgy nekem is jó lesz.-pusziltam meg az arcát,majd beültem a kocsiba-Nem fogod elmondani mit intéztél ma,igaz?-fordultam felé,mikor beült ő is.

-Semmi fontosat.-kacsintott rám,majd beindította a kocsit és elindult ki a parkolóból-Veled történt ma valami érdekes?

-Kémián feleltem,aztán..-épp belekezdtem volna a beszámolómba,mikor a parkoló kijáratánál kiszúrtam a vörös hajú lányt,aki délelőtt megtámadott-Ő ott.-mutogattam rá a szélvédőn keresztül. Ridley követte tekintetével az ujjam,majd mikor meglátta mit mutogatok,idegesen visszafordult és rálépett a gázra-Ki ő?

-Nem tudom.-mondta még mindig idegesen.

-Nos,ő pontosan tudja,hogy ki vagy,ugyanis délelőtt bent járt a suliban és szó szerint nekem jött,majd megfenyegetett,hogy élvezzek ki minden veled töltött percet,mert hamarosan visszaszerez téged,ugyanis idézem:,,Candy mama nem mond le egykönnyen arról,ami az övé."-hadartam én is idegesen.

-Mi?-taposott hirtelen a fékbe,aminek a mögöttünk jövők nem igazán örültek. Mielőtt bármit is mondhattam volna,kipattant a kocsiból és megindult egyenesen Candy irányába,otthagyva engem a parkoló közepén,ráadásul körülöttem mindenfelől dudaszó hallatszott. Gyorsan átcsúsztam a helyére és beálltam a legközelebbi üres helyre,majd én is kipattantam az autóból és elindultam volna feléjük,de ekkor Candy elhajtott,Ridley pedig egy szó nélkül indult meg az autó felé,majd bevágta magát az ülésre és elindult. Hazáig egy szót nem szólt,csupán az utat figyelte,én pedig nem mertem hozzászólni,mert tudom,hogy a külsején látható nyugalom valójában csak látszatfenntartás,belülről ugyanis szétveti az ideg. Elénk érve bizonytalanul pillantottam felé,de mikor láttam,hogy kioldja a biztonsági övét,a motort pedig leállítja megkönnyebbültem és a kocsiból kiszállva megengedtem magamnak egy halk sóhajt.

-Ne haragudj.-toporgott lehajtott fejjel a bejárati ajtó előtt-Megértem,ha meggondoltad magad és inkább elküldenél.

-Egyáltalán nem. Bár tény,hogy szeretném,ha elmagyaráznád majd,pontosan ki is ez a lány,de nem haragszom. Te nem tudhattad.-nyitottam be. Aprót bólintott,majd követett be házba.

-Lauren kicsim! Itt vagyok a konyhában!-kiáltott anyu az ajtócsukódásra reagálva. Kicsit meglepett,hogy kora délután itthon van,ezért félve pillantottam Ridre,aki nyomott egy puszit a számra,majd mosolyogva bólintott,hogy készen áll,mehetünk.

-Hello.-köszöntem,majd zavartan lesütöttem a szemem,mikor megláttam a káoszt ami a konyhában uralkodott. Az egyik papírhalom itt szétszórva,a másik ott,a tűzhelyen a kaja fut,a mosogató tele,anyu pedig ide-oda rohangál a telefonnal a fülén,miközben vadul magyaráz valami kertes ház tervrajzáról. Ridleyt úgy láttam különösebben nem hatotta meg az "idilli" jelenet,sőt szórakozottan figyelte,ahogy igyekszem úrrá lenni a káoszon.

-Úr Isten!-döbbent le anyu,mikor végre megfordult,s egy pillanatra még a mondandójában is megakadt-James,most le kell tennem.-nyomta ki a telefont,majd pánikolva körültekintett a konyhában-Öhhmm..Ilyen az,mikor munka közben próbálsz főzni.-nevetett fel kínosan a néma csendben,majd a fejéhez kapott-A francba! Elfelejtettem a csirkét!-rohant a sütőhöz,ahonnan elég gyanús,fekete füst szállingózott.

-Egy laza hétköznap délután a Parnell házban.-húztam el a számat,mire Rid hangosan felnevetett és átkarolta a vállam.

-Khm..-köszörülte meg a torkát-Egyébként Ridley Grey. Örömömre szolgál személyesen is megismerni.-nyújtott kezet anyunak,aki egy pillanatra megilletődött az illedelmes gesztus láttán,majd mosolyogva viszonozta.

-Alice Parnell. De nehogy Mrs.Parnellnek szólíts,nem vagyok annyira vén. Hívj csak nyugodtan Alicenak.

-Hello Alice.-mosolygott anyura Rid.

-Hát gyerekek szomorúan közlöm,hogy itt ebéd nem igen lesz,de egy pizzát rendelhetek,ha gondoljátok.

-Igazán ne fáradj Alice,úgyis van egy kis megbeszélni valónk Laurennel.

-Biztos?-húzta el anyu a száját,pillantása pedig egy pillanatra a papírhalmok felé tévedt,így tudtuk,hogy valószínűleg egy igen válaszban reménykedik,hogy újra munkába állhasson.

-Biztos.-bólintottam.

-Rendben.-sóhajtott anyu gondterhelten-Még van egyébként a tegnap esti vacsorából,ha gondoljátok.

-Nem,igazán nem kérünk semmit anyu. A szobámban leszünk.-indultam meg a lépcső felé,nyomomban Ridleyval.

-Igazán jó fej anyukád van.-mosolygott rám Rid már az ágyamon ülve.

-Ja,de néha nagyon kiborító tud lenni.-ültem le vele szembe.

-Hm. Én bármit megadnék,hogy tudjam milyen az,mikor az anyukád kiborít,vagy mikor összevesztek vagy nem tudom,ilyesmik.-mondta elgondolkodóan.

-Sajnálom. Én hülye.-hajtottam le a fejem.

-Ne sajnáld. Végülis sosem ismertem,szóval nem okoz fájdalmat a hiánya. Meg aztán a nagynéném világéletemben olyan volt,mintha az anyám lenne.-vont vállat.

-Szóval Candy.-törtem meg a csendet,mire Rid gondterhelten felsóhajtott.

-Candy az exem. Ő..nos ő olyan first love volt az életemben. Már kis kölyökkorunk óta ismertük egymást,mindig ott voltunk a másiknak. Nem is tudtam volna egy napomat sem elképzelni nélküle,annyira jelentős szerepe volt az életemben. 12 lehettem,mikor egy délután ültünk Brooklyn külvárosának egy eldugott részén. Mindig oda jártunk. Régen a halrakományokat szállították oda,de mára már teljesen elhagyatott. Épp nagyon sírt,mert a bátyja,az a szemét állat újból megverte. Candynek úgyszintén nincsenek szülei,mint nekem. Annyi különbséggel,hogy ő 8 volt,mikor egy lövöldözés során lelőtték őket. A bátyja nevelte,mivel ő akkor már nagykorú volt,de állandóan ivott és bántotta őt. Számtalanszor volt olyan,hogy az éjszaka közepén sírva menekült hozzánk.-mesélte meggyötörten.

-Jézusom.-suttogtam elképedve.

-Ennek ellenére mindig pozitív volt. Hitt az emberekben,a jóságukban.-mosolyodott el halványan,majd folytatta-Szóval épp a bátyja miatt sírt,én pedig annyira tehetetlennek éreztem magam. Próbáltam felvidítani,magamhoz ölelni meg ilyenek. Aztán hirtelen felindulásból fogtam és megcsókoltam. Először meglepődött,hozzáteszem én is. De végül elmosolyodott és visszacsókolt. Attól a naptól kezdve együtt voltunk és még elválaszthatatlanabbak lettünk. Az alvilágba is együtt keveredtünk bele. Aztán vége lett.

-De miért?-kérdeztem óvatosan,mert láttam,hogy könnybe lábadt a szeme.

-Egyik este gondoltam meglepem a munkahelyén. Abban az időben egy bárban volt felszolgáló. Bementem,de mondták,hogy már egy órája hazament. Gondoltam biztos csak azért nem szólt,mert megakar lepni. Hát sikerült neki rendesen. A hálóba benyitva mit látok? A barátnőm,akit kis taknyos korom óta ismerek és akivel kamaszkorunk kezdete óta együtt vagyok,ott hempereg egy másik lánnyal a Mi ágyunkban.-mondta könnyezve-Abban a pillanatban leléptem otthonról,még a nagynéném sem érdekelt. Attól a naptól kezdve indultam meg a lejtőn. Mindenben benne voltam ami egy kicsit is illegális. Pia,drogok,a játszmák,a..a bérgyilkosság ugye. Nagyon nehezen jutottam ki abból a gödörből. Sam halála ébresztett rá arra,hogy lépnem kell,különben én is így végzem. Így történt,hogy újból megkerestem a nagynénén,hazaköltöztem a szülővárosomba és most itt ülök veled szemben Angyalom.-mosolygott keserűen,majd hozzámhajolt és megcsókolt.

-Sajnálom.-néztem könnyes szemeibe.

-Ne tedd. Ami volt elmúlt. Most csak az számít,hogy végre megtaláltam a helyem. Itt melletted Angyalom.

-Szeretlek Ridley. Tudom,hogy sokszor mondom,de úgy érzem nem tudom elégszer mondani.

-Szeretlek Lauren.-húzott magához,s végigdőltünk az ágyamon. Ezek után már nem beszélgettünk,csak néztünk a másik szemébe,vagy csókolóztunk,vagy csak simán öleltük egymást. Este maradt volna vacsorára,de el kellett sietnie.

-Olyan kár,hogy nem tudsz maradni.

-Reggel érted jövök. Aludj jól Angyalom.-csókolt meg hosszasan a bejárati ajtóban-Anyukádnak pedig mondd meg,hogy üdvözlöm és remélem mielőbb sort keríthetünk a közös vacsorára.-szólt vissza a kocsija mellől,majd beszállt és elhajtott.

-Igazán aranyos és illemtudó ez a Ridley.-szólt ki anyu a konyhából.

-Jó éjt anyu!-kiáltottam be,majd felmentem a szobámba és ahogy voltam bedőltem az ágyamba.