Lauren:

Reggel anyu nem kiabált,hogy igyekezzem,ami furcsa volt,ugyanis ma is ő volt soron a fuvarozásomban. Mindegy,gondoltam kiélvezem az alkalmat és fekszem még egy keveset az ágyamban,majd szépen lassan el is készültem. A lépcsőn lefelé sétálva egyre furcsább lett a csend. Még csak azt sem hallottam,ahogy a konyhában telefonál,mint általában minden reggel. Rossz előérzetem támadt,ezért szinte befutottam a konyhába,ahol legnagyobb meglepetésemre senki nem volt.

-Anya?!-kiáltottam,de nem jött válasz. Kétségtelen,hogy egyedül maradtam. Felkaptam a mobilom és kimentem a ház elé,hogy majd onnan felhívom Jesséket,hogy tegyenek már egy kis kitérőt és vegyenek fel engem is. Elvégre több kilométerre lakom a sulitól,csak nem sétálhatok be. Épp a ház ajtaját kulcsoltam be magam mögött,fülemen a telefonnal,mikor egyszer csak egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-Jó reggelt Angyalom!-hallottam meg szexi mély hangját. Egy pillanatra teljesen lemerevedtem,azt hittem,hogy csak képzelődöm. De nem. Megfordultam és ott állt a felhajtónkon lazán támaszkodva ezüst színű porchejára. Hullámos fekete haja ma reggel lazán a tarkójánál felkötve lógott,fekete haspólója tökéletesen simult az alakjához farmernadrágjával együtt. Valószínűleg elég feltűnően bámulhattam,ugyanis pimaszul mosolyogva döntötte oldalra fejét,fekete szemeivel fogva tartva az enyéimet.

-Ridley..-nyögtem ki a legértelmesebb dolgot,amit csak tudtam. Ez az Lauren,már tuti nem néz szellemileg sérültnek!

-Angyalom.-biccentett,majd elindult felém. Pár centire tőlem megállt és jobb kézfejével az arcom kezdte cirógatni-Ma én viszlek el.-nézett mélyen a szemeimbe.

-De..de hogy csináltad?-kérdeztem még mindig kábultan az érintésétől és a közelségétől. Ajkaink csak pár centire voltak egymástól,forró lehelete csiklandozta az arcom,miközben beszélt.

-Lehet,hogy tegnapeste felhívtam anyukádat. És lehet,hogy megbeszéltem vele,hogy reggel menjen csak nyugodtan dolgozni,majd én beugrom érted.-most már annyira közel hajolt,hogy ajkai súrolták az enyéimet. Annyira kívántam a csókját,hogy attól féltem,ha nem csókol meg pár másodpercen belül,én belehalok. Alsó ajkamat beharapva néztem fel rá,majd mintha megérezte volna mire készülök,gyorsan elhajolt. A sírógörccsel küszködve fordítottam el a tekintetem.

-Nem kell,hogy elvigyél! Majd Jessék elvisznek.-igyekeztem tartani magam,de éreztem,hogy a könnyek egyre erősebben csípik a szemem. Míg végül ki is buggyantak.

-Agyalom..-nézett rám szomorúan és már nyúlt is volna,hogy megsimítsa az arcom,de félre löktem a kezét.

-Ne hívj így,már ezerszer megmondtam!-töröltem le a kelleténél durvábban könnyeim,de nem érdekelt. Nem akartam előtte sírni,hogy lássa mekkora hatással van rám.

-Angy..-kezdte volna,de félbeszakítottam.

-Menj!-sütöttem le a szemem ezzel megakadályozva,hogy újabb könnyeket engedjek szabadjára. Láttam,hogy ugyanúgy mozdulatlanul áll előttem,amivel felhergelt így inkább én indultam el mellette. Abban a percben azzal sem törődtem,hogy kilométerekre van az iskola. Kész lettem volna,akár odáig sétálni,csak minél messzebb kerüljek tőle.

-Lauren!-kiáltott utánam most először a rendes nevemen szólítva,majd a kezem után kapott és visszarántott háttal magának-Ne haragudj,kérlek!-súgta kétségbeesetten a fülembe,majd megfordított és szorosan magához vont. Percekig álltunk így,egymásba kapaszkodva. Édes citrom és rozmaring illata az egész orromat bejárta,ahogy arcom a vállába fúrva sírtam. Mikor megnyugodtam,felemeltem a fejem,de nem húzódtam el így ismét csak milliméterekre voltak egymástól ajkaink.

-Miért játszol velem?-néztem fekete szemébe,mely szinte elolvadt ahogy tekintetét az enyémbe fúrta-Miért kínzol engem? Mikor közelebb kerülnék hozzád,rögtön eltaszítasz,ezzel egy hatalmas falat állítva közénk.

-Nem játszom veled.-döntötte homlokát az enyémnek-A saját érdekedben taszítalak el magamtól.

-Az nem is érdekel én mit akarok? Mi van ha én nem akarom,hogy eltaszíts? Ha azt akarom,hogy velem légy?

-De nem lehet.-ismételte meggyötörten lehunyt szemekkel.

-Teszek rá,hogy mit lehet,meg mit nem!-keltem ki magamból-Teszek rá,ki mit gondol! Teszek rá,hogy mi tettél a múltadban,vagy mit teszel most! Nem érdekel! Nem tudom ki vagy te,honnan jöttél,semmit az ég adta világon nem tudok rólad. De azt tudom,hogy éjjel-nappal csak rád tudok gondolni. Hogy egész nap látom magam előtt gyönyörű fekete szemeid,hogy egész nap érzem édes citrom és rozmaring illatod. Nem tudom,pontosan mit érzek irántad. De abban biztos vagyok,hogy soha nem tapasztaltam még senkivel kapcsolatban azt amit veled. Olyan erősen vonzol magadhoz,mintha élő mágnes lennél. És ez az egész annyira bonyolult a rohadt életbe! Az agyam azt diktálja,menj szaladj amilyen messze csak tudsz tőle! A szívem ugyanakkor arra vágyik,bárcsak minden pillanatban melletted lehetnék. Érezhetném az illatod,az érintésed. Elveszhetnék a szemeidben mindahányszor beletekintek.-hadartam könnyeimmel küszködve,amik végül hosszú csíkokban szántották keresztül az arcom-Megőrültem?-néztem rá kétségbeesetten,de Ridley még mindig mozdulatlanul állt lehunyt szemekkel.

-Igen.-suttogta alig hallhatóan-Teljes mértékben őrült vagy,ha egy olyan embert akarsz,mint én.-nézett fel rám könnyes szemekkel. Sosem láttam még ilyen védtelennek és gyengének.

-Akkor őrült vagyok. Őrült. Ugyanis szerelembe estem,mégpedig beléd. És tudom,hogy te sem érzel másképp.-suttogtam a könnyeit törölgetve.

-Igazság szerint..-kezdett tolni a derekamnál fogva a kocsi felé-Távol kellene magam tartanom tőled.-súgta a fülembe,majd felültetett a motorháztetőre. Forró lehelete a nyakam csiklandozta,mire megborzongtam-Távol kellene.-támaszkodott meg két kezével a motorháztetőn,pár milliméterre az arcomtól-De nincs több erőm távol tartani magam tőled. Többé már nincs.-lehelte az ajkaimra.

-Akkor ne tedd.-suttogtam.

-Angyalom.-suttogta vissza,majd ajkait végre valahára az enyéimre tapasztotta. Abban a pillanatban olyan erősen robbant szét közöttünk a szikra,hogy úgy éreztem,mintha áramütés érte volna a testem. Nem tudtam betelni vele. Beleborzongtam a gyönyörbe,majd ujjaim a hajába fűztem,ezzel szétbontva a lófarkát és egyre közelebb és közelebb húztam magamhoz. Kezeit az oldalamra csúsztatta és látszólag ő is teljesen elvesztette az önkontrollját. Az oldalamnál fogva addig húzott közelebb és közelebb magához,míg végül már egyetlen centi sem volt közöttünk. Testünk tökéletesen egymáséiba simultak. Finoman alsó ajkamba harapott,mire valami számomra is furcsa hangot hallattam a meglepettségtől,ugyanakkor a gyönyörtől. Ezt kihasználva,míg elnyíltak ajkaim egymástól,nyelvét gyorsan a számba csúsztatta elmélyítve csókunkat. Nyelveink vad,szenvedélyes táncot jártak egymással. Addig csókolóztunk,míg már a tüdőnk szinte felrobbant az oxigén hiány miatt.

-Úr Is-ten!-szótagoltam ziláltan,levegőért kapkodva.

-Basszus Angyalom!-zilálta Rid is.

-Baj van?-néztem rá aggodalmasan. Lehet,hogy nem tetszett neki a csókom? Igazából ez volt az első csókom,ami lehet,hogy ciki,de ez van.

-Igen.-nézett fel rám,csillogó fekete szemeivel-Azt hiszem beléd szerettem.

-Oh.-mosolyogtam.

-Megbetegítettél-csókolt bele a nyakamba-És te vagy rá az orvosság.-mosolygott pimaszul,majd újra megcsókolt.
Még egy darabig így voltunk. Én a motorháztetőn,ő előttem és megállás nélkül csókolt,míg észbe nem kaptam.

-Basszus! El fogunk késni!-ugrottam le hirtelen és elindultam az anyósülés felőli ajtóhoz,de Rid megelőzött.

-Angyalom.-nyitotta ki nekem az ajtót. Miután beszálltam ő is beült gyorsan mellém és elindultunk. 15 perce mehettünk már kb. mikor feltűnt,hogy tulajdonképp marhára nem az iskola felé megyünk.

-Rid!-fordultam felé gyanakvóan.

-Angyalom. Tetszik,ahogy rövidíted a nevem.-kacsintott rám a visszapillantóból,mire elpirultam és visszafordultam az út felé.

-Nekem nem rémlik ez az út az iskola felé.

-Mert nem az iskolába megyünk.-közölte lazán.

-Tisztában vagy vele,hogy a lógást bűntetik?!-kérdeztem enyhén hisztérikusan. Anyuék megölnének,ha kiderülne,hogy lógok a suliból.

-A lógást igen.-bólintott egyetértően-De mi nem lógunk.

-Akkor mégis mit csinálunk?-néztem rá hitetlenül.

-Igazoltan távol maradtunk az iskolától.

-Igazoltan?-ráncoltam a homlokom-Kifejtenéd?

-Ne idegeskedj már ilyen sokat,nem tesz jót.-nyomott egy gyors puszit a homlokomra,majd már vissza is fordult az út felé.

-Ha ha.-nevettem gúnyosan-Szóval,hogy is érted azt,hogy igazoltan?

-Lehet,hogy a múltkor véletlenül a zsebembe csúszott pár lepecsételt kikérő.-ködösített.

-Szóval kikérőt loptál a titkárságról.

-A lopás olyan csúnya szó. Én inkább úgy fogalmaznék,kölcsönvettem.-vigyorgott rám pimaszul a visszapillantóból.

-Meg fogsz őrjíteni!-sóhajtottam,de mosolyát látva én is elmosolyodtam-Egyébként,hová is megyünk akkor?-figyeltem a tájat,de nem ismertem fel,így arra következtettem,hogy már elhagytuk a várost.

-Majd meglátod.-kulcsolta össze az ujjaink.

-Most félnem kéne.-állapítottam meg. De igazából,majd kiugrottam a bőrömből annyira izgultam,hova visz.

-Kéne.-csókolta meg az összekulcsolt kezünk-De amíg velem vagy,nincs mitől.

-Mondja ezt az,aki nem veszélyes,hanem ő maga a veszély.-forgattam a szemem.

-Ne forgasd olyan sokat a szemed,még a végén úgy marad.

-Ha ha.-gúnyolódtam,de megálltam,hogy ne forgassam meg a szemem. Kis idő múlva letértünk az útról egy földútra,majd megálltunk és leparkoltunk az erdő szélénél.

-Na jó. Azt mondod nem féljek tőled,de elhozol egy erdő eldugott részére. Ez több,mint gyanús Grey.-vigyorogtam,mire odajött hozzám és nekitaszított egy fának.

-Szerencséd van Parnell. Otthon hagytam az ásóm.

-Nagy kár.-forgattam meg a szemem.

-Én annyira nem bánom.-hajolt közelebb,de ismét nem csókolt meg,csak simogatta az ajkaimat az övéivel.

-Olyan egy dög vagy!-nyafogtam-Valld be,hogy élvezed!

-Mit is?-nyalta meg az alsó ajkát,ami annyira begerjesztett,hogy be kellett harapnom a szám.

-Nagyon jól tudod,hogy meghalok a csókodért. Mégis csak kínzol.

-Meghalnál a csókjaimért?-érintetette száját az enyémhez,de még mindig nem csókolt meg.

-Meg.-azzal kitéptem a kezem a szorításából és arcát a tenyerembe fogva rántottam közelebb nagamhoz és vadul falni kezdtem ajkait. Ő eközben kezeit ismét az olalamon pihentette,majd finoman megemelt én pedig a derekára fontam a lábam.

-Feszegeted az önkontrollom határait Angyalom.-lihegte,mikor elváltunk.

-Legalább tudod,milyen heves érzelmeket váltasz ki belőlem.-döntöttem homlokom az övének.

-Szóval ekkora hatással lennék rád?-vigyorgott önelégülten.

-Nem. Még ettől is nagyobbal.-feleltem komolyan,mert így volt. A teljes uralmat átvette felettem és az érzéseim felett,ezellen nem tehettem semmit-Te meghalnál a csókjaimért?-néztem fel rá.

-Angyalom.-suttogta,majd jobb kezével végigsimított az arcomon-Gondolkodás nélkül meghalnék érted.-nézett mélyen a szemembe. Tudtam,hogy nem hazudik. Fekete,kifejezéstelen szeme ahogy rám nézett,teljesen más volt. Láttam benne az elszántságot.

-Szeretlek Rid.

-Szeretlek Angyalom.-csókolt meg mégegyszer,de ezúttal lassan,finoman-De azért hoztalak el ide,mert tudnod kell kit szeretsz.

-Tudom. De félek a válaszoktól.-sütöttem le a szemem.

-Megértem. És nem mondanék el semmit,ha nem szeretnélek.

-Okey. Kezdhetjük.-emeltem fel a fejem. Ridley halványan elmosolyodott,majd összekulcsolta az ujjaink és vezetni kezdett befelé az erdőbe. Már épp megkérdeztem volna,mikor érünk oda,mikor egyszer csak kilépve a bokrok közül egy hatalmas,tág,gyönyörű tisztásra érkeztünk. Mindenfelé virágok és virágok,minden színben. A teret madárcsicsergés töltötte be. A tisztás közepén állt egy hatalmas fűz,az alá ültünk le.

-Szóval.-szólalt meg pár perc néma csend után Rid,én pedig teljes figyelmem rá fordítottam-Itt születtem Everwoodban,ebben a kis városkában. De,mikor 3 éves koromban a szüleim meghaltak,a nagynénémhez kerültem New Yorkba. Ott is nőttem fel,de tavaly úgy döntöttünk Natalieval,hogy mivel itt van egy saját házunk,így hazaköltözünk. Tehát most itt vagyunk,ebben a porfészekben. A múltam. Elég ha annyit tudsz,hogy elég sötét. A legvilágosabb része az illegális box,autó,motor versenyek és néha a póker,bár azt nem szeretem. Ezekből élek meg ilyen jól,hogy tellik a porchera,meg ilyenekre. De igazából sosem érdekelt nagyon a pénz,csak az,hogy élvezzem amit csinálok. Az,hogy mennyire jól csinálom,az már részletkérdés.

-Ridley..-kezdtem félve,de muszáj voltam megtudni az igazat.

-Angyalom?-húzta fel az egyik szemöldökét.

-A Hollólány..-alig tudtam kimondani a szót. Rid látta rajtam,s mikor végigmondtam,az izmai megfeszültek,de más jelét nem mutatta nyugtalanságának.

-Aranyos becenév,nemde? Dehát az ember nem választhatja meg,miként becézzék.-vágott keserű grimaszt.

-Olvastam az orlandoi gyilkosságról.-mondtam óvatosan.

-Tudom.-bólintott tökéletesen kifejezéstelen arccal. Ezután egy darabig némán ültünk. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár perc,ami után végre megszólalt.

-Eric halálához nem volt közöm. Sőt,hogy őszinte legyek Erichez se nagyon. Csak az egyik motoros mérkőzésen ismertem meg. Aznap este tényleg együtt voltunk. Elmentünk a műhelybe megnézni a motorokat,de hirtelen megcsókolt. Én elmagyaráztam neki,hogy nem akarok tőle semmit. Ezt meg is értette,nem is beszéltünk utána róla. Elmentünk iszogattunk még egy keveset,majd hazavittem,mert totál részeg volt,de a kollégium bejáratánál elváltunk. Aztán másnap reggel jött a telefon,hogy meghalt. Először azt hittem,csak valami vicc. De nem az volt. Még aznap be kellett mennem a rendőrségre,de mivel volt alibim,így elengedtek.

-Eric halálához nem volt közöd. Ezt úgy mondtad,mintha...-elharaptam a mondat végét,de mindketten tudtuk mi a kérdés.

-Nem fogok hazudni neked. Öltem már embert. Nem is egyet.-nézett mélyen a szemembe. Annak amit mondott félelemmel kellett volna eltöltenie,de ehelyett csak még jobban akartam őt.

-Még egy kérdésem lehet?

-Hallottad mit mondtam az előbb?-nézett rám kételkedve.

-Igen. De nem akarom firtatni. Ami volt elmúlt. Megtörtént. Ezellen egyikünk sem tehet semmit sem. De azt nem értem,hogy miért vagy még mindig benne ezekben az illegális dolgokban?-egy darabig elgondolkodva nézett rám,valószínűleg mérlegelte,hogy mennyit mondhat.

-Mert muszáj.-mondta végül.

-Muszáj?-ismételtem értetlenül.

-Ez egy sokkal hosszabb történet. Biztos hallani akarod?

-Igen.-bólintottam elszántan,bár én magam sem voltam biztos akarom e.

-Volt egy barátom,Sam. Együtt nőttünk fel New Yorkban,aztán együtt keveredtünk bele az alvilágba is. Először csak ezeket a kis illegális hülyeségeket csináltuk. Majd kapcsolatba kerültünk egy Carl Edison nevű ürgével. Ő adta a megbízásokat,mikor valakit el kellett tenni láb alól. Profi bérgyilkosokká nevelt minket. Együtt dolgoztunk,de én hamar kiszálltam,így Sam egyedül maradt. Még csak 16 éves volt ezért bár kiszálltam,de nem tévesztettem szemelől az akcióin. Sam kis idő múlva titokban összejött Carl lányával,Mellisával. Egy randijuk alkalmával is épp megfigyeltem őket,mikor két fegyveres alak elkapta őket egy sikátorban. Mint később kiderült,volt egy csávó akit Sam megölt megbizatásból,ezek pedig jöttek bosszút állni érte. Azonnal a segítségükre siettem,de elkéstem. Mindkettejüket fejen lőtték. Bedühödtem és lelőttem a két pasast,majd odatérdeltem Sam mellé sírva. Nem vettem észre,hogy az egyik csávó időközben a fegyveréhez nyúlt,így kaptam én is egy lövést,de szerencsésebben jártam,mint Samék. Utolsó erőmből fejen lőttem a támadót,majd elájultam. Majdnem meghaltam,de végül sikerült megmenekülnöm. Miután kijöttem a kórházból,pár hét múlva Carl felkeresett. Engem okolt a lánya haláláért,ezért megzsarolt,hogy vagy azt teszem amit mond,vagy a családom utolsó tagjával is végez. Úgyhogy azóta is ha hív,én megyek. Érted már,miért nem akartam,hogy közelkerülj hozzám? Ha bármi bajod esne neked,vagy Natalienak én abba belehalnék.-mondta könnyes szemekkel. Azonnal magamhoz húztam és sírva öleltem. El sem tudom képzelni,min megy át nap mint nap.

-Ridley.-toltam el magamtól egy pillanatra-Szeretlek.

-Szeretlek Lauren.-kulcsolta össze az ujjaink,majd megcsókolt. Ezek után egyikünk sem szólt a délután további részében. Egész nap csak feküdtünk ott a tisztáson egymás karjaiban,néha csókolóztunk vagy csak néztünk egymás szemébe. Életem legszebb napja volt.

-Ideje lenne menni.-állt fel hirtelen,majd kezet nyújtott és engem is felhúzott.

-Köszönöm ezt a csodás napot.-hajoltam hozzá és megcsókoltam. A haza úton végig csak általános témákról beszélgettünk,pl. kedvenc kaja,zenék meg ilyesmi. Jobban mondva én beszéltem ő pedig kérdezett,majd hallgatta a válaszom. Aztán,mikor én kérdeztem volna mindig elterelte a témát. Nem tudom,ezt a titokzatosságát meddig akarja még fenntartani velem szemben. De nem fogom egykönnyen feladni az biztos.

-Meg is jöttünk Angyalom.-nyitotta ki nekem az utasülés felőli ajtót,majd mikor kiszálltam lazán,karbatett kézzel nekidőlt.

-Ugye tudod,hogy ezeket a hülye kis közhelyes kérdéseket te is meg fogod válaszolni?-támaszkodtam meg a két kezemmel az oldala mellett.

-Nem adod fel egykönnyen igaz?-nézett mosolyogva az ég felé,majd újra rám.

-Nem ám.-kacsintottam.

-Sejtettem.-fogta kezei közé az arcom-Menned kellene,nehogy megfázz.

-Okey.-feleltem csüggedten.

-Jó éjt Angyalom.-hajolt le megcsókolni-Reggel érted jövök.-mosolygott aztán még utoljára megcsókolt,majd elrugaszkodott a kocsi ajtajától és átsétált a vezető üléshez.

-Jó éjt Rid!-szóltam vissza a bejárati ajtóból.

-Jó éjt Angyalom!-mondta,majd beszállt a kocsijába és elhajtott. Még egy darabig néztem utána,majd bementem. Anyuékkal váltottam pár szót,kérdezték,hogy milyen volt a suli,én meg rávágtam,hogy csodás erre olyan fejjel néztek rám,mintha a marsról jöttem volna. Lehet,hogy elfelejtettem nekik megemlíteni,hogy suli helyett egy csodás napot töltöttem Ridleyval,huppsz. Megvacsoráztam gyorsan,szóltam anyunak,hogy holnap is jönnek értem,aminek kifejezetten örült,majd felmentem a szobámba. Zuhanyzás után lefeküdtem,de egy ideig még a mai napon járt az eszem. Majd a másnapon. Vajon Rid felvállal majd a suliban,vagy letagad? Es Jessenek hogy mondjam el? Jaj,nekem végem! Hogy megnyugodjak,inkább csak Ridleyra gondoltam. A hajára,az arcára,a szemére,a mosolyára, az illatára,az érintésére,de legfőképp a csókjára. Ez bevált hamarosan el is tudtam aludni.