Lauren:

Feldúltan érkeztem haza az iskolából. Egész nap az a két éjfekete szempár kisértett. Az a mély,szexi hang,amelybe beleborzongok ha felidézem.

-Lauren! Te vagy az?-kiáltott anyu a konyhából.

-Igen! Felmegyek a szobámba!-kiáltottam vissza,s mielőtt válaszolhatott volna felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót.

-Muszáj megtudnom róla valamit.-gondolkodtam hangosan,miközben végigdőltem az ágyamon. S ekkor beugrott valami.

-Jesse!-ültem fel hirtelen és már nyúltam is a telefonomért. Jesse a kiskori legjobb barátnőm. Együtt nőttünk fel. Sosem voltak egymás előtt titkaink. Tipikusan az a lány,aki bármikor kapható bármilyen balhéra.

-Jesse!-kiáltottam a telefonba-Segítened kell!

-Először is:neked is szia Lauren;másodszor mondd miről van szó.

-Utána kéne néznünk valakinek.

-Na ez már tetszik kislány! Hogy tervezed?

-Vissza kéne mennünk az iskolába és belopózni a titkárságra.

-Hű,mint az igazi kémek. Benne vagyok! 10 perc és ottvagyok érted.-azzal bontotta is a vonalat. Tényleg Jesse a legjobb barátnőm,de néha képes túlságosan is felpörögni.

-Anya!-szaladtam le a lépcsőn.

-Igen kicsim?-dugta ki a fejét a konyhaajtón.

-Elmegyünk Jessevel plázázni egy kicsit. Nem gond?

-Nem. De időben érj haza. Tudod,hogy iskolaidő van.

-Persze. Szeretlek. Puszi.-gyorsan arcon pusziltam és már ki is menten az ajtón. A felhajtón már ott állt Jesse a kocsijával,így gyorsan odafutottam és bevágtam magam az utasülésre.

-Akkor bevetésre fel!-nézett rám eszelősen vigyorogva.

-Nem bevetés. Csupán utána nézünk valakinek.

-Jó jó. Egyébként tudhatnám ki is az illető?-kérdezte a jelzőlámpánál állva.

-Az új osztálytársunk,Ridley Grey.

-Hű! Ezt sem gondoltam volna!-nézett rám meglepetten a visszapillantóból-És miért?

-Csupán kíváncsiságból.-vontam vállat,s tekintetem inkább a tájra szegeztem.

-Azzal a csajjal amúgy valami nem stimmel. Érzem.-szólalt meg hirtelen.

-Érzed?-néztem rá hitetlenkedve.

-Igen. Te nem érzed azt a rengeteg negatív energiát amit sugároz? Hidd el,valami gáz van vele. Tipikusan az az ember,akit jobb ha elkerülsz,mielőtt belerángat valami illegálisba.

-Paranoiás vagy.-állapítottam meg.

-Elővigyázatos.-javított ki-Meg is érkeztünk.-mondta,majd beparkolt az egyik diákoknak fenntartott parkolóba.

-Szóval. Mi a terv?-nézett rám.

-Fogalmam sincs.-néztem rá kétségbeesetten. Ezen még nem is gondolkodtam.

-Majd Jesse mama intézi. Legyen nálad a telefonod. Ha jelzek indulj fel az irodába. Nem lesz sok időd. Amint hívlak azonnal gyere ki.-azzal kipattant a kocsiból és már ott sem volt. Gyorsan én is kiszálltam és lezártam az autót. Nekidőlve várakoztam,míg egyszer csak megcsörrent a telefonom,én pedig rohanni kezdtem be az iskolába. A titkárság elé érve megtorpantam és bekopogtam. Mikor nem jött válasz,óvatosan benyitottam. Nem volt bent senki. Remek,azonnal az aktás szekrényhez mentem,kihúztam a fiókot és keresni kezdtem.

-Grey. Grey. Grey.-ismételgettem-Meg van!-húztam ki az aktát a fiókból.

-Mi?! Ez üres!-zavartan bámultam a kezemben tartott üres aktára-Ez hogy lehet?-gondolkodásomból a telefonom csengése ébresztett fel. Gyorsan visszacsúsztattam az aktát,de nem volt már időm kimenekülni,mert hallottam a titkárnő cipőjének kopogását a folyosón. Leültem az asztalával szemben,s úgy vártam,hogy beérjen.

-Lauren?-nézett rám megdöbbenten a titkárnő.

-Miss Porter!-álltam fel-Igazán nem akartam zavarni,de elhagytam az órarendemet.

-Jaj semmi baj. Egy pillanat és adom.-azzal odasétált az asztalához,majd mosolyogva a kezembe adta az órarendet.

-Nagyon szépen köszönöm. Elnézést a zavarásért.

-Nem tesz semmit.-legyintett mosolyogva-Lauren!

-Igen?-fordultam vissza az ajtóból.

-Mikor bejöttél nem láttál senkit az iskolában?

-Nem. Miért?

-Valaki betelefonált a titkárságra,hogy huligánok randalíroznak az udvaron.

-Nem,én nem láttam senkit.-Jesse gondoltam.

-Rendben. Viszlát Lauren.-intett,majd homlokráncolva visszaült az asztalához.

-Viszlát Miss Porter.-intettem mosolyogva,majd gyorsan kimentem az ajtón. Az iskola előtt Jesse már az autóban ülve várt rám.

-Na! Mit találtál?-fordult felém,mikor beültem.

-Semmit.-néztem rá hitetlenkedve.

-Semmit?-ismételte homlokráncolva.

-Semmit. Szó szerint. Üres volt az aktája.

-Üres? Az lehetetlen.

-Esküszöm. Semmi más nem volt beleírva csak a neve.

-Különös.-dobolt idegesen a műszerfalon.

-Hihetetlen.-helyeseltem ámulva.

Mikor Jesse kirakott a házunknál,berohantam és egyből felmentem a szobámba. A fejemben kérdések,gondolatok százai kavarogtak.

-Ki vagy te Ridley Grey?-kérdeztem a semmitől,az ablakomon kifelé révedve.

-Lauren!-rántott vissza anyu kopogása a valóságba.

-Gyere be!

-Minden rendben?-jött be,s aggódó arccal nézett rám.

-Persze.-mosolyogtam halványan,hogy megnyugtassam.

-Biztos? Annyira zaklatott vagy mióta hazajöttél az iskolából.

-Minden rendben anyu.-öleltem magamhoz.

-Rendben van kicsim. Ha bármit mondani szeretnél,tudod hol találsz.-mondta a hátam simogatása közben.

-Oké.

-De most gyere! Kész a vacsora. A kedvenced főztem.-fogta meg a kezem,s mosolyogva húzni kezdett a konyha felé. A vacsora tényleg a kedvencem volt,spagetti,de egy falatot sem ettem belőle. Végig Ridleyn járt az agyam. Az a sötét szempár lebegett folyton előttem. Nem értem,hogy lehet rám ekkora hatással,mikor nem is ismerem. Semmit nem tudok róla. És az az aggasztó érzés,hogy az agyam azt diktálja,hogy jobb ha elkerülöm,mert veszélyes. A szívem viszont azt súgja,nem érdekel a veszély. A közelében akarok lenni. Megismerni. Anyuék zavartan néztek rám,de nem szóltak egy szót sem.

-Én befejeztem.-álltam fel az asztaltól.

-Biztos?-kérdezte apa,tekintetét az érintetlen tányéromra szegezve-Egy falatot sem ettél.

-Biztos. Inkább felmennék,ha nem baj.

-Hagyd csak George,azóta ilyen mióta hazajött az iskolából. De nem akar beszélni róla,úgyhogy hadd menjen. Lehet,hogy jót tesz majd neki egy kis egyedüllét.

-De Alice!-szált vitába apu.

-George!-intette le anyu-Menj csak kicsim!

-Köszönöm.-mosolyogtam hálásan anyura-Jó éjt!-intettem,majd felrohantam a szobámba és bedőltem az ágyamba.

-Mi van veled Lauren?-kérdeztem magamtól. Még mindig Ridleyn járt az eszem. Mindennél jobban szerettem volna felhívni és egy csomó kérdést feltenni neki. De pechemre fogalmam sincs mi lehet a száma,az aktájában elérhetőség sem volt. Egész éjjel csak forgolódtam és gondolkodtam. Nem is emlékszem pontosan mikor aludtam el.

Ridley:

Reggel a szokásosnál is nyúzottabban keltem. Éjjel folyton felriadtam. Főleg,mikor eszembe jutott Lauren. A fürdőszobában nem is mertem a tükörbe nézni. Megfésülködtem,fogat mostam,s felvettem egy napszemüveget. Gyorsan magamra kaptam mellé egy fekete csőfarmert,egy fekete testhez simuló pólót és egy fekete hosszított kardigánt. Így a szemüveg sem fog szemet szúrni,remélhetőleg. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és reménykedtem,hogy Natalie nem hallja meg,hogy kilopózom a házból. Pechemre azonban épp a folyosón köszönt el Hanktől,így pont szembe futottam velük.

-Ridley! Nahát,ilyen korán?-üdvözölt mosolyogva.

-Jó reggelt!-biccentettem komoran.

-Napszemüveg?-nézett rám furcsán Natalie.

-Illik a ruhámhoz. És amúgy is még szinte nyár van.-vontam vállat lazán,Natalie azonban rájött hogy hazudok.

-Vedd le!-utasított.

-Talán kérlek!-vetettem oda.

-Vedd le,ne kelljen kétszer mondani!

-Tessék!-adtam a kezébe. A döbbenettől hirtelen szóhoz sem jutott. A kezét a szája elé kapva nézett rám.

-Mi történt veled?!-kérdezte hisztérikusan.

-Baleset.

-Baleset?!-ismételte hitetlenkedve-Ne merészelj hazudni nekem Ridley Grey! Hol voltál tegnap?

-Na azt pont nem fogom az orrodra kötni.-közöltem és kivettem a kezéből a napszemüveget,majd újra feltettem.

-Megint bajba fogsz keveredni! Tudtam! Nem tudsz a múltadból tanulni igaz? Egyszer már majdnem elveszítettelek! Még egyszer nem bírnám ki!-csuklott el a hangja,s zokogásban tört ki.

-Hey!-vontam magamhoz-Minden rendben.-simogattam a hátát nyugtatóan-Nincs semmi gond. Tudok vigyázni magamra. Mindig is tudtam.

-Ridley én neveltelek fel. A lányomként szeretlek,érted? Ha elveszítelek abba belepusztulok.-zokogta.

-Shhh. Én is szeretlek.-pusziltam bele a hajába-Most mennem kell. Hank!

-Igen?-fordult felém. Láttam az arcán az aggodalmat,így normálisabb hangnembe váltottam.

-Vigyázz rá,kérlek. Nyugtasd meg valahogy.

-Ígérem.-bólintott óvatosan,de láttam az örömet a szemében,amiért őt kértem meg.

-Most megyek. További szép napot. Sziasztok!-azzal felkaptam a motor kulcsát és már ki is mentem az ajtón. Az iskola előtt leparkolva velem egy időben érkezett meg Lauren is. A barátnőjével szálltak ki az autóból,majd elindultak az iskola felé. Mikor megpillantott egy pillanatra megtorpant. Láttam rajta,hogy oda akar jönni hozzám,de végül a barátnője megragadta a könyökét és elvonszolta az iskola felé. Az a szemét. Neki is utána néztem tegnap. Jesse Wilson. Van egy bátyja Alex Wilson. Nem gazdag család. A csajnak több kihágása is volt már. Lógások,visszabeszélés órán. Úgy látszik bármikor kapható a balhékra. Nem is értem,az én Angyalom,hogy barátkozhat vele. Mikor ő annyira tiszta és jó. Leugrottam a motorról és elindultam én is az épület felé. Az emberek még mindig gyanakvóan méregettek,de engem még mindig nem igazán érdekeltek. Biológiával kezdtünk. Remek. A biológia terembe érve láttam,hogy az asztalok ugyanúgy kétszemélyesek. Lauren mellett azonban a barátnője,Jesse ült. Feldühödtem,azonban ahelyett,hogy odamentem volna,elmentem megkeresni a tanárt. Tudom,hogy egy kis báj és azt teszi amit én akarok.

-Jó napot!-köszöntem tisztelettudóan a tanáriban.

-Jó napot! Miben segíthetek?

-Az osztályfőnököm keresem, Mr McCoughot.

-Máris.-azzal bement a kis irodába. Pár pillanattal később az osztályfőnököm lépett ki az ajtón.

-Áh,Miss Grey!-üdvözölt mosolyogva.

-Mr McCough!-mosolyogtam rá én is.

-Szólíts csak Henrynek.

-Henry. A segítségét szeretném kérni.

-Mond csak!-biztatott.

-Tudja nem igazán tudtam még beilleszkedni az osztályba. Szeretnék az órákra állandó partnert kérni.

-Állandó partnert?-kérdezte meglepetten.

-Igen. Tudja csak egy embert ismerek az osztályból. Ezért is lenne egyszerűbb számomra,ha az órákon mellette ülhetnék.

-Értem. Ki lenne az?

-Lauren Parnell.

-Rendben. Elintézem. Beszélek a szaktanárokkal.

-Nagyon szépen köszönöm.-mosolyogtam bájosan.

-Nem tesz semmit,kedves Ridley.-mosolygott ő is-Na menj. Ne izgulj el van intézve.

-Köszönöm. Viszlát Mr McCough.

-Henry!-szólt utánam.

-Henry.-intettem,majd visszamentem a biológia terembe. Már csak egy szabad hely volt az utolsó padban valami srác mellett. Hozzám se mert szólni. Látszott rajta,hogy a nyomik táborát erősíti. Becsengőkor belépett a biosz tanárunk,aki egyben az edző is.

-Osztály vigyázz!-szólított fel minket,majd belefújt a sípjába,hogy nyomatékosítsa szavait. A jelentés után leülhettünk.

-Ma új üléssorrendet készítek. Miss Wilson!

-Igen?-kérdezte a lány.

-Maga helyet cserél Miss Greyyel!

-Mi?-háborodott fel-Mindig én vagyok Lauren biológia partnere!

-Mától nem!-közölte gúnyosan az edző.

-De..de ez nem fair!-hőbörgött még mindig.

-Így döntöttem és kész! De ha a Hisztikirálynőnk esetleg szeretné a délutánjait büntetésben tölteni,nyugodtan parádézzon még.-mondta a tanár,mire az osztály hangos nevetésben tört ki. Jesse duzzogva hátrajött,majd levágta magát,én pedig előre mentem Lauren mellé.

-Angyalom.-biccentettem.

-Ne hívj így.-mondta elpirulva-Te intézted,igaz?

-Lehetséges.-vontam vállat.

-Miért?-nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Mert így akartam.-zártam le a témát.

-A többi órán is?-kérdezte rémülten.

-Ne félj Angyalom,nem harapok.-néztem rá,majd az ijedtséget látva a szemében hozzátettem-Talán.-húztam a számat gonosz mosolyra,majd visszafordultam a tábla felé.

-Miért van rajtad napszemüveg?-kérdezte hirtelen.

-Mert jól áll.-feleltem lazán,az izmaim azonban megfeszültek.

-Hazudsz.

-Lehetséges.-mosolyodtam el feszülten. Ezek után nem beszéltünk egész nap. Osztályfőnökin a tanár kiadta házinak,hogy gyűjtsünk minél több információt a padtársunkról.Én örültem. Legalább több időt tölthetek majd vele,míg csináljuk. Rajta azonban láttam,hogy nem igazán tetszik neki az ötlet. De mivel én vagyok a padtársa,kénytelen lesz velem csinálni. Az utolsó óra után hamarabb mentem ki,s a motoromon ülve vártam,hogy megjelenjen Lauren is. Kis idő múlva kijött ő is Jesse társaságában. Mikor észrevett ismét megtorpant. Küldtem felé egy fél mosolyt,majd zavarát látva végül teljesen elmosolyodtam. A barátnője próbálta lebeszélni arról,hogy odajöjjön hozzám,de végül mégis elindult felém.

-Angyalom.-üdvözöltem mosolyogva-Miben segíthetek?

-Már mondtam,hogy ne hívj így.-pirult el ismét-Egyébként a beadandó miatt jöttem. Ráérsz ma?

-Hm.-simítottam meg gondolkodva az állam-Nem. Ma nem jó.

-Tudhatnám mégis miért? Holnap le kell adnunk.

-Angyalom,most már azzal is el kell számolnom mit csinálok délután?-vigyorogtam.

-Szóval?

-Mint mondtam,ma nem jó. Este biliárdozom a Pokoltanyában.

-Remek. Nem tudnád lemondani?

-Nem hiszem. Ha gondolod eljöhetsz velem. Bár nem kifejezetten neked való hely.-mosolyogtam gonoszul.

-Még hogy nem nekem való? Minek nézel,valami nyomoréknak?-csattant fel.

-Egy szóval sem mondtam Angyalom.

-Na jó.-sóhajtott egy nagyot-Legalább a számodat megadod?

-Hogy aztán zaklass?

-Reménytelen vagy.-csapott hitetlenkedve a combjára-Tudod mit? Majd megcsinálom magamban. De aztán ne reklamálj,ha a kedvenc állatodnak a csillámpónit írom be!

-Jól van,nyugalom Angyalom!-nevettem fel az idegességén-Tessék itt a számom.-írtam fel egy fecnire-Rajta van a Pokoltanya címe is,ha meggondolnád magad és mégis eljönnél.-adtam a kezébe,majd felvettem a bukósisakom és elhajtottam.