Lauren:

Két hete már,hogy Ridley nyom nélkül eltűnt. Két hete már a majdnem csókunknak. És két hete már,hogy minden egyes nap reménykedve várom,hátha feltűnik azzal az idegesítően aranyos féloldalas mosolyával és a hülye beszólásaival. De továbbra sincs semmi hír róla.

-Lauren! Elkészültél már?-kiáltott fel anya.

-Igen! Már jövök is!-trappoltam le gyorsan a lépcsőn.

-Menjünk gyorsan,mert elkések.-adta a kezembe a reggelim és már tolt is ki a bejárati ajtón. Mivel még mindig nincs autóm így folyton fuvart kell szereznem valakitől. Általában Jessé a megtiszteltetés,hogy hurcolhat mindenhova,de büntetésből elvették a kocsiját,így most anyáékra hárult felváltva a feladat. Ma anya volt a soron,de jobb szerettem apával utazni. Anya kissé munkamániás, éjjel-nappal ott a telefon a fülén. És ami a legrosszabb: állandóan rohanásban van. Ezért mikor ő visz már jóval sulikezdés előtt egy órával bent vagyok az iskolában. Hát mit ne mondjak,nagyon bulis a portással beszélgetni. Tuti,hogy szülinapomra kocsit kérek.

-Anya!-fordultam felé útközben.

-Egy pillanat!-szólt az illetőnek akivel épp beszélt-Igen kicsim?-nézett rám sürgetően.

-Arra gondoltam,hogy ma suli után Jessevel elmennénk a könyvtárba és ott csinálnánk meg a házit.

-Rendben. De vacsorára légy otthon! Tudod ma jönnek át apád munkatársai.

-Oké.-remek,bájologhatok majd egész este apu idegesítő munkatársaival. Mindig ugyanazokat mondják:Nahát,hogy megnőtt ez a lány. Biztos sok udvarlója van. Blah-blah. Izgalmas.

-Szia anyu!-pusziltam meg gyorsan az iskolához érve,majd szálltam is ki.

-Ne feledd!-szólt utánam a lehúzott ablakból-Vacsorára otthon légy!

-Oké. Szia!-intettem,majd el is hajtott.

-Jó reggelt Peter bácsi!-köszöntöttem a portást.

-Jó reggelt Lauren!-mosolygott,majd be is engedett. Ilyenkor általában beülök az aulába zenét hallgatni. Ma is így tettem. Egy fél órával később elkezdtek lassan szállingózni a többiek is.

-Jó reggelt kislány!-dobta le magát mellém Jesse egy doboz cukormázas fánkkal.

-Hello! Reggeli dopping?-mutattam mosolyogva a kezében lévő dobozra.

-Kell az energia,hogy elviseljem ezt a sok hülyét.-harapott bele vigyorogva az egyikbe-Kérsz?-tolta elém.

-Nem köszi. Még korán van.-toltam vissza.

-Több jut nekem.-vont vállat.

-Amúgy..

-Igen?

-Nincs kedved suli után eljönni velem a könyvtárba?

-Ugh. Nem is tudom. Én és könyvek egy helyen? Inkább passzolok.

-Léégyszi!-kérleltem kiskutya szemekkel nézve rá.

-A-a-a. De ha akarod Zackkel elvihetünk.

-Jó.-mondtam csalódottan. Zack egyébként Jesse végzős pasija. Ezért is nem nagyon hatotta meg,hogy a szülei elvették a kocsiját. Zack hurcolja ahová csak akarja. A nap további része unalmasan telt. Természetesen ugyanúgy vártam,hogy Ridley megjelenjen. És természetesen ugyanúgy nem jelent meg.

-Na akkor könyvtár?-fordult hozzám hátra Jesse,mikor bevágtam magam hátra Zack kocsijába.

-Aham.-bólintottam-Hello amúgy.

-Szia.-köszönt mosolyogva Zack-El is hozzunk majd?-nézett rám a visszapillantóból.

-Nem köszi. Megoldom.

-Biztosan? Késő lesz.

-Tényleg.

-Ha bármi van csörögj és már megyünk is érted.-mondta Jesse.

-Oké.

-Meg is érkeztünk.-parkolt le Zack a bejáratnál.

-Kösz a fuvart.-mosolyogtam,majd kiszálltam.

-Ahogy Jesse is mondta,ha valami van ne félj felhívni minket.-szólt utánam Zack.

-Okés. Köszi.-intettem,majd be is mentem a könyvtárba.

-Lauren!-üdvözölt mosolyogva a könyvtárosnő.

-Julie néni!-viszonoztam a mosolyát. Igen. Lehetséges,hogy sokat járok a könyvtárba. De én itt érzem otthon magam. A sok könyv között.

-Mi újság mostanában?

-Semmi különös. Most megyek sok a házim,de később úgy is találkozunk.-intettem mosolyogva,majd felmentem a számítógépes terembe. Eleinte tényleg a házit csináltam,aztán eszembe jutott,hogy hátha az interneten találok valamit Ridleyról. Félretoltam a füzeteim és beírtam a nevét a keresőbe. A közösségi oldalakat már csekkoltam,egyiken sincs fent. Vagy ha fent is van,hát nem a saját nevén. A kereső kidobott pár oldalt,de az egyik keltette fel különösen a figyelmemet.

Az orlandoi gyilkosság-olvastam a főcímet,majd rákattintottam.

2015 őszén egy orlandoi középiskolában rejtélyes módon halt meg egy fiatal ember, Eric Millar. Nyomozások kiderítették,hogy utoljára barátnője,bizonyos Ridley Grey társaságában látták őt,mielőtt másnap reggel felakasztva rátaláltak kollégiumi szobájában. Találtak egy búcsúlevelet is,melyben leírja,hogy Ridleyval való szakítása annyira megviselte,hogy végül öngyilkos lett. Az ügyben a lányt is kihallgatták,de bizonyítékok hiányában a vádat végül ejtették. Azonban a szülők mai napig állítják,hogy fiúk sosem tett volna ilyet magával. Tény,hogy Ridley Greyt több ilyen üggyel is kapcsolatba lehet hozni,de végül bizonyíték hiányában mindig ejtették ellene a vádat. Vajon a Hollólánynak,ahogy elhíresült,tényleg nincs köze a rejtélyes elhalálozásokhoz?

A végére érve teljesen sokkot kaptam. A hideg az egész testemen végigfutott és a csontomig hatolt. Ridley a Hollólány? Tényleg köze lenne a gyilkosságokhoz? Vajon mégsem öngyilkos lett a fiú? Remegő kézzel zártam be az oldalt.

-Mit olvasol Angyalom?-fogta meg hirtelen egy kéz a vállam,mire összerázkódtam.

-Ridley?-fordultam meg óvatosan. És ott állt mögöttem,fekete szemeivel az arcom fürkészte és úgy éreztem a lelkemig lát-Mióta állsz itt?-kérdeztem ijedten. Fogalmam sincs mennyit láthatott a cikkből amit olvastam. Tudtam,ha rájön,hogy elolvastam,akár meg is ölhet. A halálfélelem áradt szét a testemben,de igyekeztem nyugodt arcot vágni.

-Az imént érkeztem,mikor kikapcsoltad a géped. Ezért kérdeztem mi érdekeset olvasol?-billentette oldalra a fejét.

-Én-én semmit. Csak..csak egy sulis dolognak néztem utána.-hadartam zavartan.

-Értem.-bólintott gyanakodva.

-Én-én..te hol voltál az elmúlt két hétben? És miért nem válaszoltál a hívásaimra?-rivalltam rá.

-Itt is,ott is. És azért,mert nem akartam.-felelte közönyösen,bennem pedig felment a pumpa.

-Nem akartál?!-csattantam fel. Az előbbi félelmem egy pillanat alatt szertefoszlott,helyét féktelen düh vette át.

-Nem.-közölte.

-Tudod mit?! Elmész te a francba Ridley Grey!-kiáltottam,majd besöpörtem a könyveim a táskámba és kirohantam mellette.

-Minden rendben?-kérdezte Julie néni aggódva,mikor leértem-Az előbb mintha kiabálást hallottam volna.

-Minden rendben Julie néni. De most sietnem kell. Viszlát.-azzal ki is rohantam a könyvtárból,mert időközben Ridley is beért. Fogalmam sem volt mitévő legyek. Hirtelen arra gondoltam,hogy felhívom Jesséket,ekkor azonban egy kéz ragadta meg a könyököm és rántott vissza.

-Ne haragudj Angyalom.-búgta a fülembe,majd megfordított,hogy vele szemben legyek. Fekete szemei szinte elolvadtak,ahogy az enyéimbe fúrta őket.

-Eressz el.-mondtam szédülten,de közben én magam sem tudtam,hogy akarom e,hogy elengedjen.

-Ne haragudj.-döntötte homlokát az enyémnek-Nem akartam fájdalmat okozni neked.-csukta be a szemét.

-Haza kell mennem.-súgtam kábultan,de közben nem akartam elválni tőle. Finom rozmaring és citrom illata a hatalmába kerített.

-Hadd vigyelek haza.-nyitotta ki újra a szemét,s várakozóan nézett rám.

-Oké.-bólintottam és követtem a motorjához. Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Az úton most sokkal lassabban ment,mint legutóbb. Mintha nem akarta volna,hogy hazaérjek. Én magam sem akartam még hazamenni és elereszteni őt. Hiába mentünk lassan,olyan szorosan bújtam hozzá és szorítottam amilyen szorosan csak tudtam.

-Köszönöm,hogy elhoztál.-mondtam,mikor már a felhajtónkon álltunk.

-Már mondtam. Neked bármit Angyalom.-biccentett halványan mosolyogva.

-Sok mindenről kellessz még beszélnünk.-néztem rá óvatosan,s vártam,hogy reagál.

-Tudom.-bólintott nyugodtan,de láttam,hogy megfeszül az állkapcsa-De most menj. Megfázol.-vette a fejére a bukósisakját.

-Várj!-rohantam vissza hozzá,s a nyakába borultam-Köszönöm még egyszer.-suttogtam és mélyen magamba szívtam az illatát. Először nem ölelt vissza,majd mikor feleszmélt a meglepettségből,szorosan magához vont.

-Jó éjt Rid.-húzódtam el nagy nehezen,s elindultam be.

-Jó éjt Angyalom.-szólt utánam alig hallhatóan,majd visszavette a bukósisakját és elhajtott. Egy darabig még néztem utána,majd minden erőm összegyűjtve bementem. Már a bejárati ajtóban hallottam a hangos nevetést a konyhából.

-Lauren!-kiáltott anyu-A konyhában vagyunk.

-Jövök már.-motyogtam,majd besétáltam a konyhába-Hello Jack bácsi! Amma néni!-intettem.

-Hey kislány!-üdvözölt Jack bácsi-Mi a helyzet? Van már pasi?-nézett rám gyanakvóan.

-Jack!-intette le rosszallóan Amma néni-Hogy megnőttél te lány!-ámuldozott-Hogy vagy? Jól megy a suli?

-Köszönöm jól vagyok. És igen,bár még csak most kezdtük a tanévet.-erőltettem egy mosolyt az arcomra,majd anyuék felé fordultam-Anyu! Tudom,hogy nagy tiszteletlenség,de nem lehetne,hogy ma kihagyjam a vacsorát? Nem érzem jól magamat. Hányingerem van.-kérleltem és a nagyobb hatás érdekében szenvedő arccal néztem rá.

-Legyen. Nemsokára viszek fel neked egy kis teát meg gyógyszert.-mondta aggódóan.

-Köszönöm.-mosolyodtam el hálásan-További jó estét! Viszlát Jack bácsi! Amma néni!-intettem búcsúzóul,majd felmentem a szobámba. Nagyot nem hazudtam a rosszullét és a hányinger miatt. Ridley teljesen összezavart. Egyszerre éreztem a közelében halálos félelmet és ugyanakkor végtelen vonzalmat. Hogy tud egy ember egyszerre ennyi érzést kiváltani a másikból? Levetettem a ruháimat,gyorsan letusoltam és már feküdtem is be az ágyamba. Egy darabig még gondolkodtam. Féltem a másnaptól. Féltem,hogy Ridley újból felszívódik,most mikor annyi kérdésem lenne. És nem mellesleg féltem az előttünk álló beszélgetéstől is. Mi van ha kiderül,hogy Ridley tényleg a Hollólány és embereket ölt? Nem sokkal később sikerült elaludnom. Álmomban természetesen ugyanúgy a fekete szempár és a citrom és rozmaring illat kísértett.