-Neked nem furcsa? - tette fel a kérdést a semmiből Miracle.
-Mire gondolsz?
-Túl régóta vagyok már itt... Mikor még kómában voltam akkor sem voltam itt egyszer sem ilyen sok ideig - elmélkedett a lány hangosan. - Ugye ez nem azt jelenti, hogy meghaltam? - kérdezte kétségbeesetten mire Mark lágyan végig simított az arcán és egy nyugtató mosolyt küldött Miracle felé.
-Ne aggódj, a testednek nincs semmi baja! -csitította az angyal Mirát. - Azért vagy itt ilyen hosszú ideig mert elfáradt a lelked és feltöltődésre van szüksége.
-Ezt, hogy érted? - pislogott értetlenül a lány.
-Mit csinálnak veled amikor ébren vagy?
-Azt ne mondd, hogy nem látod - forgatta meg a szemeit Miracle.
-De igen, látom - bólintott az angyal. - Viszont azt szeretném, hogy a saját szavaiddal mondd el nekem kérlek.

-Hát... - vakarta meg gondterhelten a tarkóját a lány. - Állandóan vizsgálnak, mindenféle műszerekkel piszkálnak, egyszóval nem hagynak békén. Kérdéseket tesznek fel, állítólag a javamat akarják még is a legfontosabb dolgot hagyják figyelmen kívül...
-Téged - suttogta az angyal.
-Igen, engem. Mikor ébren vagyok úgy érzem magam mint egy darab hús. Mint egy tárgy ami elromlott és meg kell javítani, érted? Viszont itt... Megáll az idő, nem számít senki és semmi csak én. - Mira zavartan felnevetett majd a hajába túrt. - Lehet ez most önzőn hangzik de ezért szeretek itt lenni veled mert mikor itt vagyok téged csak én érdekellek.
-Akkor már meg is válaszoltad a kérdésed, nem igaz? - kacsintott Mark.
-Igen - mosolyodott el lágyan Miracle. - A lelkemnek szüksége van arra a megnyugvásra és békére amit csak melletted találok meg.

Az angyal lelkét valami furcsa melegség járta át ami folytonos mosolygásra késztette és arra, hogy amikor csak lehetséges lopva hozzáérjen a lányhoz. Mark annyira elmerült a saját gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy automatikusan közelebb húzódott Mirához. A lány csillogó szemekkel nézett rá ami teljesen magába szippantotta az angyalt. Mint egy veszélyes örvény úgy csábította, mélyre húzta és egy idő után fizikálisan fájt neki, hogy nem csókolhatja meg Miraclet amikor csak szeretné. A lány megpróbálta minden bűnös gondolatát száműzni a fejéből aminek a vége az lett, hogy Mark hangosan nevetni kezdett.
-Attól, hogy azt kiabálod, hogy "ne gondolj rá" nem lesz jobb - vigyorgott az angyal mire a lány szégyenlősen lehajtotta a fejét.
-Sajnálom... - motyogta maga elé Miracle. - Egyszerűen vannak gondolatok amiket nem szeretném, hogy meghallanál és azt hittem ezzel megoldom a problémát.

-Sajnos Miracle jobb ha lesz megbékélsz a dologgal. Hidd el nekünk sem olyan kellemes, ez a mi legnagyobb áldásunk és átkunk is egyben - sétált feléjük egy szemüveges angyal. Miracle alaposan szemügyre vette a fiút akinek világos barna haja és kissé elálló fülei voltak de ez semmit sem rontott jóképűségén.
-Ti mind olyan szépek vagytok - mondta áhítattal a lány.
-Köszönöm, te sem panaszkodhatsz egyébként - kuncogott szégyenlősen a fiú majd kezét nyújtotta Mira felé vagyok. - Az én nevem Jinyoung - mosolygott töretlenül majd leült Mark mellé. Amikor a két angyal tekintete találkozott a levegő megtelt feszültséggel. Miracle valahogy érezte, sőt inkább tudta, hogy hiába nem hallja de a két fiú valamin vitatkozik de amikor a lány szóra nyitotta a száját nem jött ki hang a torkán. Úgy érezte mintha zuhant volna, de hiába kapálózott és kiabált töretlenül senki nem vette őt észre.

-Te is tudod, hogy ennek hamarosan vége lesz és minden visszafog térni a normális kerék vágásba. Tényleg össze akarod törni mindkettőtök szívét...?

-Nem. Én megakarok szűnni létezni érte.

Most már tudom, hogy mi a jelentősége. Abban a világban amelyben engem festettek te vagy az ok amiért élek...