Miracle szeme lassan hozzászokott a fényviszonyokhoz de azon kívül, hogy kinyitotta a szemeit a teste semmi más parancsnak nem akart engedelmeskedni. A lány szeretett volna megszólalni, szeretett volna felülni vagy legalább megmozdulni de képtelen volt. Sűrű pislogásokkal próbálta a körülötte lévőknek kommunikálni, hogy ébren és magánál van de mindhiába. Mindenkit lefoglaltak a vizsgálatok, a gépek, a csövek ezért a lány pár próbálkozás után feladta és inkább behunyt szemmel várta, hogy valaki végre észre vegye a lényeget...

Őt.

Olyan érzés volt mintha zuhanni kezdett volna, sikítani szeretett volna de nem tudott, a hangját elnyelte a végtelen mélység. Aztán egyszer csak vége szakadt.
-Na most tuti meghaltam - suttogta Miracle mire valaki felkuncogott a közvetlen közelében.
-Miért akarsz te állandóan meghalni?
-Én nem is... - kezdte a lány de amikor észrevette, hogy egy vadidegen karjai közt van éppen riadtan felsikoltott. - Azonnal tegyél le! - Az angyal szót fogadott és óvatosan a puha pázsitra helyezte a rémült lányt.
-Egyébként szívesen - vigyorgott a fiú mire Miracle megforgatta a szemeit. - Jackson vagyok.
-Nekem pedig fölösleges bemutatkoznom, igaz? - sóhajtott Mira majd, hogy kevésbé tűnjön barátságtalannak kezet fogott Jacksonnal.
-Ez pontosan így van - bólogatott lelkesen az angyal majd szárnyait behúzva leült a fűbe.

Jackson rengeteget beszélt de mivel vicces és érdekes figura volt ezért a lány szívesen hallgatta az angyalt aki mindenről, de tényleg mindenről, képes volt órákon át beszélni.
-Miért nem a te embereiddel törődsz Jackson? - közeledett feléjük mosolyogva Mark és Miracle úgy érezte végre megérkezett. A lány sokszor nem találta a helyét a világban de amikor az angyala közelében volt a lelke nyugalomra lelt és minden olyan varázslatosnak tűnt.
-A tiéd sokkal érdekesebb Mark - vigyorgott Jackson. - Az enyéim közt nincsenek ilyen szépségek - kacsintott szemtelenül a lányra. Miracle lányos zavarában kuncogni kezdett majd paradicsom vörös arcát két keze mögé temette.
-Durván egy milliárd ember jut fejenként nekünk és mégis azt mondod, hogy a tiéd közt nincsenek szépek?! - nevetett hangosan Mark majd játékosan meglökte a társát.
-Dehogynem - vigyorgott töretlenül a szőke angyal. - Ott jön a legszebb.
-De hát az ott... - nézett óriási szemekkel Mark.
-Gyeomieee - kiáltott fel Jackson majd karjait kitárva futni kezdett a fekete hajú angyal felé.

-Na ezt bárcsak ne láttam volna - nevetett édesen Miracle.
-Szeretnéd elfelejteni? - nézett rá komolyan Mark mire a lány hevesen megrázta a fejét.
-NE! Jó ez így... Majd amikor végleg magamhoz térek szeretnék emlékezni ezekre a pillanatokra. Még akkor is ha csak a képzeletem szüleménye az egész - motyogta maga elé Mira.
-Akkor ezek szerint felébredtél - mosolygott sejtelmesen az angyal miközben átható pillantását a lányéba fúrta. Miracle lelkesen bólogatni kezdett majd szomorúan lehajtotta a fejét.
-Valahogy mégsem volt az igazi - motyogta maga elé. - Nem tudtam beszélni, nem tudtam mozdulni és bárhogy próbáltam jelezni, hogy magamnál voltam senki nem vette észre.
-És akkor most mi lesz? - hajtotta oldalra a fejét édesen Mark. Miracle érdeklődve fürkészte az angyal békés ábrázatát majd óvatosan közelebb kúszott hozzá és mélyen a szemébe nézett.
-Beszélni szeretnék - közölte rezzenéstelen arckifejezéssel a lány. Mark lágyan elmosolyodott, két kezébe fogta Miracle arcát majd egy röpke pillanatra összeérintette az ajkaikat.

-Csak kérj és megadatik...