Hope üveges tekintettel bámult Mira és Mark távolodó alakja után miközben lassan letörölte a könnyeit. Bár komolyan gondolta a kimondott szavakat de nem tudott szabadulni a rossz gondolataitól. Hiába örült a boldogságuknak, a pultos lány lelkére sötét árnyékot vetett Yugyeom iránt érzett szerelme. Az angyala égető hiányától úgy érezte, hogy lelke szépen lassan felemésztődik. Annyi év elteltével sem tudta elfelejteni a fiút akivel kéz a kézben sétált a virágos mezőn miközben önfeledten nevettek. Akivel egy felhő szélén ülve lógatták a lábukat a semmibe miközben a világ nagy dolgairól beszéltek. Akivel a fák árnyéka alatt fekve megfogadták egymásnak, hogy történjen bármi ők össze tartoznak.

Hope ismét rágyújtott majd kibontott még egy üveg bort. Nem akarta, hogy a bánat pusztítsa el a lelkét, ezért inkább ő rombolta saját magát. A cigiket egymásutániban szívta egészen addig amíg marni nem kezdte a torkát és a kiüresedett boros palackot egy újabb követte. Hope nyakig merült az önsajnálat bűzös mocsarába és eszébe sem jutott kimászni. Hagyta, hogy az évek alatt felgyülemlett fájdalom szépen lassan elnyomja és bekebelezze. Tudta jól, hogy majd jobban lesz, hamvaiból majd újra éled mint a főnix madár de addig még sok időnek kell eltelnie. Ez az átka azoknak az embereknek akik túl sokáig voltak erősek. Ha egyszer megroppannak onnan nincs azonnal vissza út...

Elveszíteni valakit aki kedves volt a lelkünknek, akit lényünk minden szeretetével szerettünk, akinek a kezébe helyeztük a szívünket, olyan mint egy gyász folyamat. Folyton az együtt töltött időre gondolunk és arra, hogy mennyi mindent másként csinálnánk. Többet lennénk vele, hasznosabban töltenénk el a napokat és semmi másra nem vágyunk csak még egy órára. Még egy ölelésre, még egy csókra, még egy elsuttogott szerelmes hazugságra. Hope ráérősen elszívta a dobozában található utolsó szálat, kiitta a második üveg bor alján található 2 kortyot majd mosolyogva a csillagos égre emelte a tekintetét.
-Tudod nem is az fáj igazán, hogy nem jöttél azonnal utánam... Hanem, hogy jelen pillanatban is látod mennyire szenvedek a hiányodtól és még mindig nem vagy itt.

Óvatos mozdulatokkal felállt a székből majd kissé megszédülve huppant vissza.
-Oké, akkor várunk kicsit amíg kiszáll a fejemből a bor - morogta maga elé majd két kezébe temette arcát. Úgy tervezte egy pár percet még nyugalomban elüldögél a kertben de aztán gyomra fájdalmasan összerándult. Spicces állapota ellenére Hope úgy futott be a házban található fürdőbe, hogy azt még Flash is megirigyelte volna. Gyorsan összefogta haját majd a wc fölé görnyedve kiadta gyomra tartalmát. Keserű íz marta végig a nyelőcsövét de kicsit megkönnyebbült. Megmosta az arcát, kiöblítette a száját majd egy keserű mosollyal az ajkain szemügyre vette tükörképét. - Itt az ideje, hogy lefürödj és eltedd magad holnapra...

Óvatosan lehámozta magáról a ruháit majd beállt a zuhany alá. A hűvös vízcseppek segítettek neki kicsit kijózanodni és kitisztítani az elméjét. A pultos lány tüdejéből óriási sóhaj szakadt fel majd határozott mozdulatokkal szappanozni kezdte a testét. Olyan erővel sikálta magát mintha azzal lemoshatta volna magáról minden bánatát. 
-Ha neked nem hiányzom ott fent, akkor te sem fogsz nekem többé itt lent... - suttogta maga elé majd gyorsan leöblítette magáról a tusfürdőt és kilépett a kádból. Egy óvatlan mozdulat volt az egész, csak egyetlen pillanat... A törölközőjéért nyúlva Hope megcsúszott a fürdő nedves kövén és fejét erősen beverte a kád szélébe.

Az utolsó dolog amit látott egy ismerős szempár és földre hulló hófehér tollak voltak...

A pultos lány fájdalmasan a fejéhez kapott majd lassan kinyitotta a szemét de rögtön érezte, hogy valami nem stimmelt... Ugyanis Yugyeom ült mellette.
-Remek... - fújtatott ingerülten Hope. - Nem elég, hogy kómába kerültem de ráadásul tök pucéran fekve fognak megtalálni a fürdőmben. Feltéve ha megtalálnak...
-Nem vagy pucér - mutatott mosolyogva az angyal Hope törölközővel betakart testére majd finom vonásai hirtelen megkeményedtek. - És kómában sem vagy.
-Remek, akkor ezek szerint meghaltam... - sóhajtott Hope gondterhelten. - Pedig annyi elintézni valóm lett volna, ráadásul a bakancs listámon az első helyen szerepelt, hogy ne meztelen haljak meg. - Yugyeom édesen felnevetett majd megrázta a fejét.
-Nem vagy halott sem.
-Akkor mivel magyarázod azt, hogy itt vagy mellettem? - vonta fel a szemöldökét a lány.
-Azzal, hogy... Végre összeszedtem minden bátorságomat - suttogta az angyal majd ajkait Hopeéra tapasztotta.

-Igaz volt minden amivel vádoltál csak az nem, hogy nem szerettelek... Te vagy az én egyetlen reményem a boldog életre.

Te vagy a levegő a tüdőmbe, nem kapok levegőt amikor nem vagy itt. Semmi sincs rendben amikor nem vagy mellettem...

Vége.

Igen, most már tényleg.