Miracle teljesen letaglózva nézte a telefonját. Miért hazudott neki Hope és ami a legfontosabb miről? Miért érezte most mégis úgy a pultos lány, hogy színt kell vallania Mira előtt? Csak úgy kavarogtak a fejében a gondolatok és fogalma sem volt arról, hogy most mit is kéne tennie. Hívja vissza Hopeot vagy írjon neki? Végül Mira úgy döntött, hogy találkozót kér a lánytól és áthívja magához. Gyorsan tárcsázta Hopeot aki két csöngés után fel is vette és azonnal magyarázkodásba kezdett.
-Miracle én...
-Nem érdekel a magyarázkodásod. Dolgozol most?
-Nem.
-Akkor gyere át hozzám és akkor személyesen mindent megbeszélünk. Rendben?
-Jó. Kérlek írd le üzenetben a címed és már indulok is.
-Oké, várlak - köszönt el Miracle majd bontotta a vonalat. Sietve leírta a címét a lánynak, az asztalra készítette az édesanyjának szánt teát és egy könyvvel a kezében kiült a kertbe.

Szerencséjére nem kellett sokat várnia Hopera, a pultos lány 10 percen belül leparkolt a ház előtt és lassú léptekkel, a kezét tördelve megindult Miracle felé. Mira kifejezéstelen arccal megütögette maga mellett a helyet és a pultos lány szófogadóan leült mellé.
-Szia Miracle - köszönt szem lesütve a lány.
-Szia Hope. - A két lány egy ideig szótlanul ültek egymás mellett majd Hope hirtelen Mirára nézett és megragadta a kezét.
-Bocsáss meg nekem kérlek! De nem tudtam, hogy bízhatok-e benned...
-Hope te most miről beszélsz? - pislogott meglepetten Miracle.
-Arról, hogy... Én vagyok a nagynéném akiről meséltem.

Miracle szemei tányér méretűre nőttek és hosszú óráknak tűnő percekig meg sem tudott szólalni a döbbenettől. Az agya lassan dolgozta fel az információt majd mikor sikerült felfognia, hogy Hope tényleg azt mondta amit mondott szorosan magához ölelte a lányt.
-De hát ez csodálatos! Így tudsz nekem segíteni megtalálni Markot - bukott ki Mirából és érezte, hogy Hope teste megfeszült amint kimondta az angyal nevét. Azonnal elengedte a lányt és aggódó tekintettel fürkészte az arcát. - Valami baj van? Elsápadtál...
-Milyen nevet mondtál az előbb? - kérdezte suttogva a pultos lány.
-Mark de nem értem miért kaptál szinte sokkot tőle.
-Miracle... Kérlek hozz két darab papírt és tollat.
-Rendben - pattant fel a lány és bár furcsállta Hope kérését mégis eleget tett neki.

-Köszönöm - mosolygott Hope miközben elvette a felé nyújtott cetlit és tollat. - Most pedig oda megyek a kocsimhoz és leírom az angyalok nevét akikkel találkoztam... Tégy te is így és mikor készen vagyunk papírt cserélünk.
-Rendben - bólintott Miracle majd megvárta míg a lány az autójához ért és szélsebesen írni kezdte a fiúk nevét. Amikor kész lett magasba emelte a kezét like jelet mutatva és hevesen dobogó szívvel várta, hogy Hope vissza üljön mellé.
-Oké... - vett egy mély levegőt a pultos lány. - Akkor háromra cserélünk... 1, 2, 3... - Mira nagy lendülettel szinte kitépte Hope kezéből a papírt majd pár másodperc múlva a két lány meredten nézte egymást.
-Ez lehetetlen... - suttogta döbbenten Miracle.
-Üdv a világomban...

Mira úgy érezte menten elájul és még legalább 10x elolvasta Hope papírján szereplő neveket. A pultos lány finoman megérintette Miracle karját majd erőtlenül rámosolygott.
-Hiába nézegeted megszállottan nem fognak a nevek változni...
-Én... Mem is tudom mit mondhatnék - sóhajtott Miracle. - Sokáig kételkedtem abban, hogy biztos nem csak képzelődöm? De egyre több bizonyíték és jel utalt arra, hogy ez bizony a valóság. Minden racionalitásomat félredobva hinni kezdtem és mikor megszakadt a kapcsolatom Markkal őrült módjára keresni kezdtem őt - hadarta egy szuszra Mira majd megállt és egy mély levegő vétel után folytatta. - De aztán, Yugyeom lett az őr angyalom és a többiek mindenféle ködös információ morzsákat hintettek el és...
-VÁRJ! - szakította félbe Hope. - Milyen nevet mondtál az előbb...?
-Yugyeom.

Hope finom vonásai megkeményedtek, tekintete üvegessé vált és szeméből apró kis patakokként folyni kezdtek a könnycseppek. Miracle hiába beszélt hozzá a lány nem reagált csak hangtalanul sírt miközben pillantása a távolba révedt. Mindezt egyetlen név miatt...
-Mesélj légy szíves... - kérlelte újra Mira a pultos lányt. Hope lassan felé fordult és arcán egy mosolynak nem nevezhető fájdalmas grimasz jelent meg.
-Yugyeom volt az én őrangyalom... - kezdett bele a történetbe csendesen. - Amennyit csak tudtam vele voltam és azt vettem észre, hogy szépen lassan belé szerettem. Állítólag viszonozta az érzéseimet és megbeszéltük, hogy utánam jön... - Hope arcát két kezébe temetve csendesen felzokogott, vállai rázkódtak a sírástól. A lány szívfacsaró látványt nyújtott és Miracle bármit megtett volna azért, hogy enyhítse a fájdalmát. - Istenem bármit megtennék, hogy újra láthassam... Hogy még egyszer magamhoz ölelhessem miközben ujjaimmal a gesztenye barna tincseibe túrok... - Mira meglepődve nézett Hopera majd lassan megrázta a fejét.

-Hope... Yugyeomnak fekete haja van...

Hogy kedvelhetnélek észrevétlenül? Hogy közeledhetnék feléd észrevétlenül? Egy gyönyörű sokk hatás vagy melyet nem lehet elfelejteni...