-Tessék, a ház ajándéka - lépett oda Miraclehez a pultos lány mosolyogva majd egy sütit tett le Mira elé. - Órák óta itt ülsz, gondoltam megéheztél - szabadkozott Hope zavarában. - Sajnálom, nem akartalak zavarni - hajolt meg illedelmesen.
-Egyáltalán nem zavarsz és köszönöm a sütit! - mosolygott Miracle majd lassan enni kezdett. Addig a pillanatig észre sem vette, hogy mennyire éhes volt. - Fel sem tűnt, hogy már ilyen régóta itt ülök... - harapta be az ajkát idegesen a lány majd elgondolkodva az órájára pillantott. Délután 2 volt ami azt jelentette, hogy már 5 órája ott ült és írt. - Ah, még be sem mutatkoztam! Az én nevem Miracle - nézett újra a pultos lányra.
-Én pedig Hope vagyok. Ha nem vagyok tolakodó mit írsz ilyen lelkesen? Csak nem a doktori disszertációdat? - Mira halkan felkuncogott majd megrázta a fejét.
-Nem, egy könyvet...

-Miről? - lelkesedett Hope. Mély barna szemei izgatottan csillogtak.
-Az... Angyalokról - felelte óvatosan Miracle. Ha lehetséges a lány még élénkebb lett és kérdezés nélkül leült Mira mellé.
-Imádom az angyalokat meg minden ezoterikus témát - közölte Hope majd tekintetét Miráéba fúrta amitől a lányt egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte Hope a veséjébe lát és nem puszta véletlen az, hogy ők találkoztak. - Honnan jött a téma? Ha szabad tudni - rántotta vissza a valóságba a pultos lány hangja. Miracle egy pillanatig elgondolkodva bámult maga elé majd úgy döntött végül is nem veszít semmit... Maximum bolondnak nézik.
-Mikor kómában voltam mindig angyalokkal álmodtam.

Hope vonásai hirtelen megkeményedtek és a másodperc tört része alatt 100 meg 100 érzelem futott át a tekintetében. A pultos lány hirtelen megrázta magát mintha csak egy rossz álomból ébredt volna majd halvány mosolyt erőltetett az arcára.
-Tudod ez nagyon érdekes... - kezdett bele Hope. - Mikor a nagynéném egy évig kómában feküdt hasonló dolgokról számolt be mikor magához tért. Mindenki azt hitte a családban, hogy megbolondult ezért feladta.
-Mit adott fel...? - kérdezte Miracle félve a választól.
-A keresést.
-Minek a keresését? - pislogott tányér méretű szemekkel a lány mire Hope felnevetett.
-Ne csinálj úgy mintha nem tudnád... Az őrangyala keresését.

A két lány óráknak tűnő pillanatokig csendben fürkészték egymás arcát míg végül újabb vendég nem érkezett a kávézóba. Hope magához ragadta Miracle üres poharát és tányérját majd egy kacsintás után a pult mögé lépett, hogy kiszolgálja a vendéget. Mira egy ideig szótlanul meredt maga elé majd elmentette amit írt, kikapcsolta a gépet és miután összepakolta a holmijait távozni készült de egy kéz hirtelen utána nyúlt.
-Basszus - sikoltott fel a lány mire Hope nevetni kezdett.
-Sajnálom - vigyorgott a pultos majd arckifejezése ijesztő gyorsasággal komoly lett és egy cetlit nyomott Mira kezébe. - Ha közelebb kerültél a megoldáshoz vagy csak beszélgetni szeretnél...

Miracle az édesanyja érkezése előtt pár perccel ért haza. Amint az asszony belépett az ajtón a lány szinte letámadta és izgatottan mesélni kezdett.
-Hé várj egy kicsit szívem, legalább a cipőmet hagy vegyem le - nevetett a nő majd megszabadult a kényelmetlen magas sarkújától. Az asszony barackos zöld teát főzött és mialatt lassan kortyolták a gyümölcsös frissítőt Miracle mesélni kezdett. Az angyalokat kihagyta a történetből de teljesen felpörögve újságolta el az édesanyjának, hogy megismert valakit.
-Nagyon kedves volt a lány, kicsit fura és különc, pont mint én. A számát is megadta szóval remélem fogunk még találkozni. Rám férne már egy barát... - sóhajtott Miracle. Édesanyja együtt érzően megsimogatta a lány kézfejét majd egy bátorító mosolyt küldött Mira felé.
-Most már minden rendben lesz szívem, ígérem.

Miracle felállt az asztaltól majd szorosan magához ölelte az asszonyt.
-Köszönöm anya és a teát is. Felmegyek a szobámba, kicsit dolgozok még a könyvemen.
-Remélem kapok majd egy dedikált példányt - kiáltott a lépcsőn felszaladó Miracle után. A lány az ágyára huppant, ölébe kapta laptopját és átolvasta amit a kávézóban írt. Elégedett volt magával de úgy érezte túl rövid a sztori ezért hozzáírt még egy kicsit... Mire újra az órára nézett már este 9 volt.
-Ohh basszus... - morogta maga elé majd a földszinten lévő konyhába ment ahol édesanyja épp hamburgert készített.
-Pont most akartam szólni, hogy gyere le enni - mosolygott az asszony majd egy jól megtömött hamburgert rakott le a lány elé. Miracle egy pillanat alatt behabzsolta az ételt, egész nap nem evett semmit a sütin kívül.
-Ez isteni volt, köszönöm szépen - simogatta meg elégedetten a hasát majd megvárta míg az asszony is befejezte az evést.
-Egészségedre kicsim. Mész fürödni vagy mehetek én? Holnap nagyon korán kell kelnem.
-Menj csak anya, én ráérek - mosolygott keserűen Miracle.

Mira hiába érezte már jól magát az orvosai megtiltották, hogy dolgozni menjen vagy iskolába járjon így a lány élete abból állt, hogy a könyvét írta vagy megszállottan kereste az őrangyalát. Az ágyára ülve csak egy pillanatra csukta be a szemeit de azonnal mély álomba zuhant. Kivételesen nem a virágos réten tért magához hanem egy patak partján, ahol Youngjae üldögélt és unottan köveket dobált a vízbe.
-Tudtad, hogy minél megszállottabban keresed annál inkább kicsúszik a kezed közül? - nézett hirtelen az angyal Mirára. A lány leült Youngjae mellé és utánozva a fiút pár kavicsot hajított a vízbe.
-Nem tudtam... - sóhajtott Miracle. - De már észrevettem. - Az angyal egy ideig szótlanul nézte a vizet majd Mirára pillantott.

-Csak csukd be a szemed és hagyd, hogy rád találjon...

Zárd el a szivem és legyen mindig nálad. Húzz közelebb magadhoz mert én leszek a pajzsod akárhol is vagyunk.