-Nagyon ügyes vagy Miracle! - biztatta a gyógytornász a lányt. - Gyere, pihenjünk most egy kicsit, eleget dolgoztunk ma már. - Mira idegesen fújtatva leült az egyik padra majd dühös tekintetét a nőre emelte.
-Meddig kell még ezzel baszakodnom? Haza akarok már menni végre... - A gyógytornász megcsóválta a fejét majd leült a lány mellé.
-Még csak 2 hete kezdtük el. Miért sietteted magad ennyire? Így is sokkal gyorsabb tempóban épülsz fel mint a többi ember, másoknak több hónap mire idáig eljutnak, neked 2 hét alatt sikerült Miracle. Nagyon kitartó és maximalista lány vagy ami jó tulajdonság és hasznodra válik az életben de most kicsit vissza kell venned az elvárásaidból. Bármennyire is idegesít téged a testednek megvannak a maga határai.

Miracle egy nagy levegőt vett majd lassan kifújta. Nem szerette volna megbántani a nőt ezért lassan elszámolt magában tízig mielőtt kinyitotta volna a száját.
-Maga könnyen beszél... Nincs lekorlátozva egy nyomorék test által, bármikor haza mehet és azt csinálhat amit akar. Teljesen szabad... Én is csak ennyit szeretnék, nem többet és nem kevesebbet - közölte Miracle majd óvatos mozdulatokkal felállt a helyéről. - Köszönöm a mai segítségét is de ha nem haragszik most inkább lepihennék - hajolt meg a gyógytornász előtt majd lassú léptekkel a szobájába csoszogott. Gyűlölte a kórházat, bármennyire is jól bántak vele nem akart már ott lenni. Nem tudott már hová menekülni mert hiába hajtotta álomra a fejét Mark már hetek óta nem várt rá...

-Mark! - kiáltotta kétségbeesetten a lány miközben összevissza szaladt a virágos mezőn ahol korábban annyi időt töltött az angyalokkal. - Yugyeom, Jackson - próbálkozott tovább Miracle, hátha valamelyik másik angyal válaszol a hívására. - Bambam, JB, Yongjae bújjatok elő, ez rohadtul nem vicces fiúk - ordította tehetetlenül majd térdre rogyva sírni kezdett. - Kérlek... Jinyoung legalább te állj szóba velem - zokogott összetörten Mira majd oldalra dőlve magzatpózban zokogott tovább. - Annyira tudtam, hogy csak álmodtam az egészet... Csak egy képzelt világ volt amit én kreáltam magamnak - motyogta maga elé majd hirtelen szárnyak susogására lett figyelmes de a szemét képtelen volt kinyitni.
-Ne itt keresd őt Miracle... - suttogta a hang majd lágyan végig simított a lány arcán.

Mira olyan hirtelen ült fel az ágyban mint a dróton rángatott marionett bábú. Percekig kapkodva vette a levegőt majd mikor sikerült megnyugodnia valamiért ösztönösen az ágya mellett lévő asztalra tévedt a tekintete.
-Ez hihetetlen... - forgatta meg lassan kezében a fehér tollat. - Ha így üzentek nekem akkor miért nem vagytok hajlandóak szóba állni velem mikor ott vagyok?! - kiáltotta elkeseredetten az üres szoba csendjébe de nem érkezett válasz a kérdésére. - Kezdek megőrülni - sóhajtott a lány miközben gondosan elrejtette a fehér tollat a holmijai közé. Szemei egy pillanatra elkalandoztak a vázlat füzetén majd egy hirtelen mozdulattal magához ragadta a noteszt és lázasan írni kezdett. Papírra vetette a gondolatait, az érzéseit amik teljesen megtöltötték a fejét és egy idő után úgy érezte, hogy megkönnyebbült. Az írásnak hála mintha mázsás súlytól szabadult volna meg. Észre sem vette, hogy elszaladt az idő és amíg ő lelkesen körmölt valaki még a vacsoráját is behozta neki. Elégedetten csapta össze a füzetet, nagy tervei voltak a jegyzeteivel. Miracle álma az volt, hogy egy szép napon majd kiadatja könyv formájában.

Miután eltette a noteszt mohón kapott a szendvicse után, csak akkor esett le neki, hogy egész nap egy falatot sem evett. Lassan, ráérősen rágott miközben az ablakhoz sétált és megcsodálta a lemenő nap fényében úszó várost. Tekintete végig kúszott az épületeken, a fákon és a parkban sétáló embereken majd megakadt egy fiún. Mira lázasan az üvegre tapadt de mire kettőt pislogott a látni vélt személy nem volt sehol.
-Látod Mark, ennyire hiányzol, hogy már ott is téged látlak ahol nem is vagy jelen - mosolygott keserűen majd miután két harapással eltüntette a vacsorája maradékát lefürdött, fogat mosott és álomra hajtotta a fejét. Mint mindig most is az angyal volt az utolsó gondolata.

-Jackson? Te vagy az? - kiáltott fel reménykedve Miracle amint meglátta a rét közepén üldögélő alakot. Szélsebesen rohant az angyal felé aki a füle botját sem mozdította a lány érkezésére csak üres tekintettel bámult maga elé továbbra is. - Jackson annyira hiányoztatok és annyi kérdésem lenne! - hadarta a lány majd megrökönyödve állt meg az angyal előtt. - Mi történt veled...? - simított végig lágyan a fiú gesztenye barna tincsei között. Jackson óvatosan lefejtette magáról Miracle kezeit majd mélyen a lány szemébe nézett.
-Rossz helyen keresgélsz. Ő már nincs itt többé...

Hallom a hangodat magam mellett, kérlek mondd ki újra a nevem! Kint állok a hidegben de lépésről lépésre közelebb kerülök hozzád.

Még mindig veled vagyok...