Ashley szemszögéből:

Miután úgymond be lettem zárva a pokolba minden egyes nap próbáltam kiszabadulni de sikertelenül. Vártam.. Vártam hogy valaki segítsen rajtam vagy legalább a nővérem vigyen el innen de csak csalódtam.. Viszont volt az első napomon itt egy srác aki eleinte csak megnézett majd napról napra többször láttam és megismerve nem is volt olyan borzasztó a srác. Egyre többször lógtunk együtt de mindig mondta hogy a volt főnököm azaz Isten nem fog eljönni értem. Egy gyermekéért sem tenné be a lábát ide. Ennek néha ellent mondtam de lassan magamnak is beismertem hogy igaza van.

-Ashley, el tudom képzelni hogy milyen itt neked a cellában és a saját érdekedben kérlek ne akarj megszökni. Hidd el ha sikerül is akkor is nyomorúság vár.-veszi tenyerei közé az enyéimet és a szemembe néz azokkal a szép kék szemeivel. Ezt bírom egyrészt benne hogy neki nem olyan a szeme mintha egy lélek se lenne az illetőben.

-Igazad lehet de egy angyalnak nem itt van a helye.-néztem a szemébe.

-Ash ígérem ha nem csinálod ezt akkor teszek róla hogy kikerülj innen és úgy élj mint mi.

-Annak a Jacknek a csicskásaként?-amint kiejtettem a számon ezt a mondatot egyből meg is bántam. Tudtam hogy nem szereti ha csicskásnak tartják és szerintem nem is az de mégis úgy néz ki mintha az lenne. Lattam szemeiben azt a fájdalmat amit ez az egy szó okozott..-Jaj nem úgy értettem.-simítottam végig arcán de elemelte fejét. Tudtam most nem kicsit megbántottam.

-Aludj rá egyet. Holnap vissza jövök.-elengedte kezeim és ment tovább. Vissza vittek a cellámba ahol magamra hagytak. Legalábbis a cellában.. Azelőtt pedig miattam vagy 4 őr állt akik minden rezzenésre figyeltek.. Leültem az ágyamnak szánt valamire. Megéreztem ismét valami selymes dolgot amit meg is néztem hogy mi az. Egy tollam volt.. Megint.. Felkeltem és a tükörköz mentem majd nehezen de elővontam a szárnyaimat amik véresek és feketék voltak.. Legalábbis a még rajta maradt tollak.. Sírva estem össze a talajra míg az előbb kihullott fehér tollamat az arcomhoz szorítottam és zokogtam.-Nem hiszem el hogy ez történik! Nem lehetek bukott! Nem, nem, nem! Kérlek Istenem!-ordítottam de persze amióta itt vagyok azóta semmi válasz. Tényleg hátat fordított volna nekem? Nem! Soha egy gyermekét sem hagyja magára! Idegesen tépni kezdtem a tollaimat amik egyre nagyobb fájdalommal váltak le szárnyamról. Hallottam bejönni az őröket majd ordítoztak valamit de nem értettem mit mondhattak egymásnak. Éreztem hogy lefognak majd belém adnak valamit amitől egyre inkább nehezebbre éreztem minden testrészem és lassan álomba is szenderedtem. Gondolom reggel lehetett mire felébredtem. Kissé még kába voltam az este óta. Szétnézve pedig mint minden reggel csalódtam hisz még mindig itt vagyok viszont most elgondolkozva lehet azt kéne tenni amit mondott a démon. Ránézve a szárnyaimra pedig levettem hogy angyalként sincs sok időm, sőt szinte nincs is.

-Na hogy döntöttél?-hallottam meg egy ismerős hangot amire odakapom a tekintetem. Önelégült mosollyal néz engem amiből szerintem tudja is a válaszom..

-Jó nem szökök.. Úgy sincs már hova mennem..-hajtom le a fejem. Nevetve feláll és bejön hozzám. Leguggol elém majd az államnál fogva felemeli a fejem hogy szemébe nézzek ami most nem is volt olyan szép tengerkék színű. Nyeltem egyet mert így inkább félni lehetett tőle. Egyszer láttam ezelőtt sötétben szemeit és akkor is nem volt olyan kedves. Nem szeretem ezt az oldalát..

-Akkor ma már nem kell itt éjszakáznod angyalom.-adott egy lágy csókot majd felsegített.-Maradj itt kicsit mindjárt jövök.-mondta majd kiment a cellából egyenesen az őrök felé akik eddig egymással csevegtek vagy mit csináltak. Próbáltam hallgatózni de megint nem értettem miket is beszélnek pedig tisztán hallottam. Pár perc múlva pedig vissza is tért kezében egy kulccsal ami gondolom a bilincseimé volt. Leszedte azokat rólam majd elindultunk kifele innen. Átmentünk a részlegébe ami a kastély nyugati zugában volt. Onnantól kezdve szinte minden nap tudtam beszélni Dinával aki szemlátomást egyre közelebb volt a szüléshez. Olyan 1 hét múlva végre megszületett a kisbaba akiről kiderült hogy fiú volt akit Michaelnek neveztek el. Mióta megszületett minden nap átmegyek a részlegükbe és beszélek Dinával miközben a kis Michaellel játszhatok. Jack olyankor beszél a démonommal de mégse félek hisz tudom hogy nem lesz itt bajom már. Úgy érzem minden rendbe jött. A szárnyam azóta nem rosszabbodott ami megnyugtat mert kissé kiborultam akkor. A démonnal is egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Viszont egy valamit nem tudok elfelejteni.. Elenor.. Vajon mi lehet vele?

Elenor szemszögéből:

Amióta Ashley elment azóta össze vagyok omolva. Minden nap ő jut az eszembe ha szomorú vagyok mert akkor mindig fel szokott valahogy vidítani.. A főangyal is azt mondja hogy felejtsem el hisz aki lejut a pokolba az max olyan fél hónap múlva már közéjük való lesz ahogy én is voltam. Egyik nap megtudtuk hogy Dinának félvér gyereke lesz így tudtam hogy amellett hogy kész lárma lesz lent amellett majd meggyűlik a gyerekkel a bajunk..

Nos asszem ennyi lett volna :c
Köszi minden kedves olvasónak az eddigi sikereket :)
A következő évad reméljük hosszabb lesz és majd kiírom a címet is. Addig is sziasztok és BUÉK mindenkinek!