Isten 72 Angyala
Nemrég olvastam egy cikket arról, mely azt mondja, hogy Istennek 72 Angyala van. 144 voltak, míg szét nem váltak, miután Isten megteremtette Ádámot. A 144 Angyal fele szolgálni akarta őt, míg a másik fele nem. Az a 72 Angyal, kik ellent mondtak a Bukottak. A másik 72 Angyal, azok, akik hajlandóak voltak szolgálni még mindig köztünk vannak, utat mutatnak és segítenek nekünk. Most arról a félről lesz szó, akik azt mondták, hogy Isten gyermekének a szolgálatába lépnek és az idők végezetéig vezetik őt. Ezek az Angyalok a tudás és a hatalom 72 fajtáját képviselik. Mindegyik Angyalnak megvan a saját domainja, amelyről gondoskodnak (mint például a víz angyala, a zene angyala, a szél angyala és még sok más).
Úgy is ismertek, mint Isten 72 Neve.
Először is, minden erénynek és tudásnak van egy 8 angyalból álló csoportja és egy arkangyal, hogy uralkodjon felettük. Ezek az angyalok a mi őrangyalaink is. Mindegyikünk 3 angyallal az oldalán születik. Ezek az angyalok arra vezetnek bennünket, hogy menjünk azon az úton, amelyet maguknak választottunk, még mielőtt megszülettünk volna. Ezen angyalok mindegyikének megvan a maga neve és ereje.
Isten 72 Angyala/Isten 72 Neve - Vehuiah, Jeliel, Sitael, Elemiah, Mahasiah, Lelahel, Achaiah, Cahetal, Haziel, Aladiah, Lauviah, Hahahiah, Iezalel, Mebahel, Harkiel, Hakamiah, Lauviah, Caliel, Leuviah, Pahaliah, Nelkhel, Yeiayel, Melahel, Haheuiah, Nith-Haiah, Haaiah, Yerathel, Seheiah, Reiyel, Omael, Lecabel, Vasariah, Yehuiah, Lehahiah, Chavakhiah, Menadel, Aniel, Haamiah, Rehael, Leiazel, Hahalel, Nikael, Veuliah, Yelahiah, Sealiah, Ariel, Asaliah, Mihael, Vehuel, Daniel, Hahasiah, Imamiah, Nanael, Nithael, Mebahiah, Poyel, Nemamiah, Yeialel, Hararhel, Mitzrael, Umabel, Iahhel, Anuael, Mehiel, Damabiah, Manakel, Eyael, Habuhiah, Rochel, Jabamiah, Haiaiel és Mumiah.
Összefoglalva, bármikor kérheted az ő segítségüket és útmutatásukat. Mindegyikük segíthet különböző helyzetekben.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro