Loki innentől végig úgy érezte, mintha álomban járna. Nem tudott másra gondolni, csak arra a sötétkék szempárra. Alig-alig figyelt csak a körülötte történő dolgokra, vagy hogy Jamie hova viszi és mit mond neki, mikor a két lány nyomába eredtek. Mindössze félszavak, töredékek, pillanatnyi képvillanások jutottak el a tudatáig. Egy zöld szőnyeggel borított folyosó. Egy kétszárnyas, nagy üvegajtó, amit csak egy pillantásra látott. Aztán a 'színházterem', amit külön az előadás számára rendeztek be, takarosan sorokba rakott, bársonykárpitos székekkel. Ugyanazon az ajtón távoztak a bálteremből, amelyen keresztül ő is akart, mielőtt Lucy leszólította volna, de akkor ezt nem is vette észre. Csak jóval később jött rá. Jamie aggodalmaival ellentétben a terem korántsem volt még annyira tele, könnyedén talált maguknak megfelelő helyet. Lucy-t és másik lányt sehol sem látta, pedig egyre csak azon töprengett, hol lehet, hogy ejthetné szerét, hogy beszélhessen vele. Az előadás közben kezdetét vette, de ő alig-alig figyelt. Az első néhány dalt szinte nem is hallotta és később sem igazán tudott rájuk visszaemlékezni. Aztán egyszer csak, hirtelen elsötétült a terem. Mindössze a sarkokban felállított karácsonyfák gyertyái maradtak égve, de mintha még azoknak a fénye is meggyengült volna, ahogy erőtlenül pislákolva próbáltak megküzdeni a hirtelen rájuk szakadt sötétséggel. Meglepett morajok hallatszottak innen is-onnan is, az emberek izgatottan forgolódva próbálták kitalálni, mi történik. Majd felcsendült egy hang. Egy szöveg nélküli dallam.* Ősi, mint a tél... mint a fagy, amely mindent bebobrít, mindent elpusztít... és mégis, csupa élet volt, csupa remény... Ismerte a dallamot. Egyszer, nagyon-nagyon régen hallotta már. Egy másik világban, egy a jégóriásokkal vívott csata emlékének ünnepnapján... Kürt harsant fel hirtelen, időtlen, fagyos messzeségből szólva és a hangjában Loki a tél hangját hallotta. Metszően hideg északi szél fügyülését... jégbörtönbe zárt víz morajlását, jégtáblák pattogását - recsegését... Hegyeket látott maga előtt. Hóval borított, végtelen erdőket. Ködöt, felhőket. Szél kavarta hópelyheket. Zúzmarával bevont, fekete ágakat, megfagyott életet... És hideget érzett, csontig hatoló, jeges hideget. Mintha a dal illúziót bocsátott volna rá, olyan varázslatot, amelyet csak ő érzett. Aztán egyszer csak – már vége is lett. Eltűnt az erdő, a hideg, újra felgyúltak a teremben a fények... és ő ott állt. A kékszemű lány. Ott volt, ott állt a színpadként szolgáló kis emelvényen, szerényen leszegett fejjel várva, hogy elcsituljon a taps végre. Vajon ő volt az, aki előadta a dalt, ő énekelt az imént olyan varázslatosan a sötétben, előhívva az elmékből, a képzeletből a telet? Vagy csak rá volt mindez ilyen... erőteljes hatással? Nem tudhatta, és alkalma sem volt megkérdezni a mellette ülő Jamie-t, vagy tovább töprengeni rajta. A lány egyszer csak felnézett – nem többre, csak egy pillanatra, ahogy elhalkulni kezdett végre a taps – és ahogy a tekintetük találkozott, Loki megint úgy érezte, az idő mozdulatlanságba dermedt és a világ a feje tetejére állt. Hogy lehet, hogy Samerah szemével nézzen rá ez az egyszerű, halandó lány? Vajon az-e, egyáltalán? A következő sokk pedig a következő dallal együtt érte. Amelyet most már egészen biztosan ő énekelt...

Oiche chiuin, oiche Mhic De**
Cach'na suan dis araon
Dis is dilse 'faire le speis
Naion beag, leanbh ceansa 'gus caomh

Criost,' na chodladh go samh
Criost, 'na chodladh go samh

Csendes éj, drága szent éj,
Mindenek álma mély.
Nincs fönn más, csak a drága szent pár,
várja, gyermeke alszik-e már,

küldjle rá álmot, nagy ég,
küldjle rá álmot, nagy ég

Nem volt benne semmi rendkívüli, nem volt más csak egy egyszerű, karácsonyi dal. Arról a karácsonykor született, megváltó kisgyermekről szólt, akit ez a bolond világ az utóbbi pár száz év óta úgy istenít... Nem ismerte, sosem nem hallotta még. De nem is a szövege volt az, ami megdöbbentette így... hanem hogy a dal, amit a teremben most mindenki csendes megilletődöttséggel hallgatott – az asgardi sárkányok ősi nyelvén szólt!

Oiche chiuin, oiche Mhic De
Aoiri are dtus chuala 'n sceal
Alleluia aingeal ag glaoch
Cantain suairc I ngar is I gcein

Criost an Slanaitheoir Fein
Criost an Slanaitheoir Fein

Csendes éj, drága szent éj,
örvendj szív, bízva élj!
Isten gyermeke áldva néz rád,
hív az óra, mely víg reményt ád,

Krisztus a földre leszállt,
Krisztus a földre leszállt!

Ugyanúgy értette a dalt, mint akkor az Erődben, ugyanúgy megértett minden szót. Az egész olyan...  annyira hihetetlen volt! Ez az egyszerű, földi lány a sárkányok ősi nyelvén énekelt! Egy olyan nyelven amit a világában senki sem ismerhetett. A sárkányok nyelvén dalolt... és Samerah szemével nézett rá... Ez nem lehetett csak egy véletlen találkozás!

Oiche chiuin, oiche Mhic De
Cach'na suan dis araon
Dis is dilse 'faire le speis
Naion beag, leanbh ceansa 'gus caomh

Criost, 'na chodladh go samh
Criost, 'na chodladh go samh

Csendes éj, drága szent éj,
pásztornép gyorsan kélj,
halld az angyali alleluját,
száll itt zengve, s a távolon át:

Üdvhozó Jézusunk él,
Üdvhozó Jézusunk él!

- Páratlan tehetség. - jegyezte meg a Loki másik oldalán helyet foglaló idősebb úriember hakan a szomszéjának. - Úgy énekel ezen az ősi gaelic nyelven, olyan természetességgel fordít le rá dalokat, mintha csak az anyanyelve volna. És Robert szerint sohasem tanulta. Egyszerűen csak... tudja. Pedig semmi nem utal arra, hogy onnan származna, nem látszik írnek, egyáltalán... Nem is értem, Rob miért engedi neki, hogy ilyen csip-csup utazó előadásokra pazarolja magát, mikor egy vagyont kereshetne vele, ha kizárólag privát partikon szerepeltetné. Én biztos nem engedném felügyelet nélkül bóklászni, annyit mondhatok! Most is, valami dán cirkuszból kellett előásni a lánykát, hogy ma este itt legyen, gondoljon csak bele! Bolond az az ember, én mondom magának... Két ilyen hihetetlen tehetségű gyémánt is van a birtokában és csak hagyja őket a maguk feje után menni, eszébe sem jut, mekkorát kaszálhatna, ha...

- Apám nem tulajdonosa Sarah-nak, Mr Wilson. - szól közbe egyszer csak Loki mellől Jamie élesen – Csupán a pártfogója. Azért fogadta be, hogy segítse és támogassa, nem azért, hogy kihasználja. Eszében sincs hasznot húzni belőle vagy a tehetségéből. Ugyanúgy nem fogja kényszeríteni őt, hogy pénzért énekeljen, ahogyan Lucy-t sem, hogy a festményeit áruba bocsássa, ha nem akarja. Oh, és mellesleg – Svédországból hoztam haza Sarah-t ma estére, nem Dániából. És nem cirkuszban énekelt a társulattal, hanem egy helyes kis stockholmi magánszínházban. Nagy különbség.

Az úriember a kioktató hangnemtől sértetten elhallgatott így Loki végre megint a színpadnak szentelhette minden figyelmét. A dal sajnos sokkal hamarabb véget ért, mint ahogy azt ő szerette volna, pedig most úgy érezte, akár napestig is képes lenne itt ülni és egyik dalt a másik után hallgatni. Valóban nagyon tehetséges lány volt ez a Sarah... Gyönyörű hangja volt, bár nem énekelt olyan angyali, földöntúli varázssal, mint Samerah... Az ő hangjának senki sem érhetett a nyomába, az ő varázsát nem tudta volna utánozni senki. Sarah volt az első, aki talán – de csak talán – képes volt az ő szintjét megközelíteni.

Egy pillanatyi, megilletődött csend, majd hosszú percekig tartó taps követte az előadás végét és kísérte végig a csendes, szerény művészt ahogy az egy apró mosoly és egy kis meghajlás után lehajtott fejjel lesétált a színpadról. Nem nézett senkire, se jobbra - se balra, pedig Loki most szinte bármit megadott volna, csak hogy még egyszer elkaphassa azt a Samerah-éhoz oly kísértetiesen hasonló, sötétkék pillantást. De hiába reménykedett, a lány nem nézett újra rá.

Folytatódott az előadás. Egyik produkció következett a másik után, ő azonban szinte oda sem figyelt már. Nem tudta kiverni őt a fejéből, egyszerűen képtelen volt nem gondolni rá, és nem értette... Nem értette, miért van rá ekkora hatással ez az egyszerű kis, halandó lány. Az ő számára Samerah volt az egyetlen, nem létezett senki más, és ez a lány még csak nem is hasonlított rá. Nem lehetett ő. Nem lehetett, egyre csak erről próbálta meggyőzni magát, így próbálva megelőzni hogy a képzelete hiú ábrándokba kergesse. Nem lehetett Samerah az, képtelenség volt, hogy ő legyen... A hangja sem olyan volt, egyáltalán nem és nem... nem volt köztük semmi hasonlóság. Csak a szeme... Csak az a mélysötét, zafírkék szempár...

Beszélnie kell vele, valahogy muszáj... Talán lesz olyan szerencséje, hogy néhány szót válthat vele az előadás után. Meg kell tudnia, hogy valójában kicsoda, hogy honnan ismeri a sárkányok nyelvét, hogy ki tanította... Majd szétvetette a türelmetlenség, alig győzte kivárni a hangverseny végét, pedig máskor kifejezetten szívesen hallgatott szinte bármilyen zenét. Hiába bízott azonban gyors befejezésben. Még három szóló szám következett a különös, babaarcú teremtés előadása után, majd még egy közösen, a társulat öt tagja által énekelt dal. Azután a vezetőjük, egy ránézésre nagyon fiatal, világoskék szemű, hófehér bőrű, halványszőke hajú nő lépett elő, udvarias meghajlással megköszönte a tapsot, majd félreállva egy apró intéssel a színpadra invitálta a házigazdát. Loki kérdően pillantott a szomszédja felé, hátha az fűz valami megjegyzést az apja megjelenéséhez a színen – de a fiatalember helyén most csak az üres széket találta. Észre sem vette a nagy töprengésben, hogy mikor tűnt el az ifjú mellőle, hogy mikor hagyta el a nézőteret. De mikor visszafordult a színpad felé, már odafent állt ő is az apja – és Lucy mellett. A taps lassan elhalkult. Mindenk kíváncsian várta milyen újabb bejelentésre készül vajon a házigazda.

- Hölgyeim és uraim... - kezdte is el kisvártatva a férfi, maga mellé intve mind a két fiatalt. - Először is, köszönöm mindannyiuknak – a társulat nevében is – hogy részt vettek ezen a kis hangversenyen. Azt hiszem, sokan önök közül jól tudhatják, milyen sokat is jelent ez nekem, már csak a mi kis nyughatatlan lelkű Sarah-nk miatt is...

Halk, egyetértő mormogás futott végig a közönség sorain, megértő mosolyokkal és bólogatásokkal kísérve, de hangosan senki sem szólt közbe.

- Még egy bejelentéssel tartozom önöknek mára. Egy nagyon... különleges és örömteli bejelentéssel, amely... nos hazudnék, ha azt mondanám, hogy váratlanul ért a hír... Ugye, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy apa számára nincs nagyobb boldogság, mint azt látni, hogy gyermeke végre révbe ért. Nem így van?

A kérdés csak költői volt, de azért így is egyetértés és helyeslés jött válaszul a közönség soraiból. A férfi pedig nyilván egyáltalán nem is számított semmilyen válaszra, mert csak zavartalanul folytatta.

- Tudják, ma este a fiam mindjárt két örömhírrel is meglepett. Az egyik – természetesen – az volt, hogy az utazásait megszakítva a vártnál korábban hazaérkezett. A másik, hogy közölte velem, úgy érzi, ideje megállapodnia. Ami pedig a választottját illeti, hölgyeim és uraim – ő épp itt áll most, mellette. Ahogy ezt mondta, az ifjú James Lucy mellé lépett és egy jelentőségteljes mozdulattal kézen fogta a lányt, majd átkarolta a derekát. - Szóval, azt hiszem, ma este egy füst alatt még egy eljegyzést is megünnepelhetünk a festmény és az Intézet évfordulója mellett!

Meglepett moraj hallatszott innen is - onnan is, de nem az a felháborodott fajta. Lokinak pedig rögtön az jutott eszébe a bejelentést követően, amit a fiatalember korábban mondott neki, a botrányról, amely már „úgyis garantálva van". Nem igazán értette, mire gondolt ezzel a fiú, ő nem érzékelt a teremben lévőkön semmi rosszallást vagy negatív hátsó szándékot. Meglepettséget, azt igen és azt is észrevette, hogy itt-ott a sorok között izgatottan összesúgnak egymással az emberek. De azt is inkább jóindulattal, nem úgy, mintha egy kezdődő, botrányos pletyka előszele lenne... Hirtelen, a szeme sarkából valami mozgást vett észre és ez rögtön el is terelte a figyelmét. Másnak talán fel sem tűnt a félig még mindig elsötétített teremben az a legszélső széksorok mellett óvatosan elhaladó, fehér muszlinruhás kis alak. Mindenkit túlságosan is lekötöttek a teremben zajló társadalmi események. Senki sem igazán figyelt másra oda és azoka szélső helyek egyébként is üresek voltak. Ő sem tudta pontosan, mit is vett észre végül, hogy mi volt az, amit meglátott, mi vonta magára a figyelmét. Talán egy barna hajfürt, vagy az a piros selyemszalag... esetleg a fehér ruha villant meg egy pillanatra a fekete köpeny alatt, amit a lány elővigyázatosan magára terített. Minden jel arra utalt, hogy ez a kis énekesmadár bizony épp feltűnés nélkül kirepülni készül a nyitva felejtett kalitkából, kihaszálva, hogy most mindenki másra figyel. Loki pedig hirtelen úgy érezte, ezt nem hagyhatja csak úgy annyiban. Ha most végignézi, hogy a lány kisétál, talán sosem lesz alkalma beszélni vele többet, sosem kap választ a kérdéseire. Márpedig ő válaszokat akart. Akkor, ott, abban a pillanatban mindennél fontosabbnak tűnt, hogy megtudja, ki ez a lány, honnan jött, honnan ismer a sárkányok nyelvén írt dalokat, ki tanította... és legfőképpen, hogy miért hasonlít a szeme annyira Samerah-éra...

Nem is töprengett sokáig azon, mi tévő legyen. Az alkalom adva volt, ő pedig úgy döntött, élni fog vele. Ha valaki, hát ő igazán tudta, hogy kerülje el, hogy észrevegyék. Elég volt csak egy kicsit megbabrálnia a körülötte ülők figyelmét, és máris szabad útja volt. Egy hang nélkül pattant fel a székéből és miután megbizonyosodott róla, hogy senki nem vette észre, senki sem törődik vele, a sorok között átvágva a kis szökevény után indult.

Jegyzetek:

*

https://youtu.be/ZVKGsQXnHl0

A hangverseny 'első' dala a fentebbi linken meghallgatható, ha valakit érdekel. A szerzője - és előadója Jonna Jinton, akinek nagyon-nagyon ajánlom a youtube csatornáját minden kedves olvasóm figyelmébe, megtekintésre. ;) Csakúgy, mint a dal eredeti videóját, ha valaki egy kis igazi "nordic" hangulatra vágyik. Link az alábbiakban mellékelve:

https://youtu.be/RNjrUz1sgxQ

**

A Sarah által énekelt karácsonyi dal egy jó öreg, örök klasszikus. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri. Ezért aztán meg sem kíséreltem "visszafordítani" az Enya által alkotott és előadott gaelic szöveget, inkább egy általánosan elterjedt magyar szövegváltozatot használtam. A dal az alábbi linken meghallgatható, ha valaki esetleg kíváncsi lenne rá.

https://youtu.be/nmMHM3pfvwE