- ♡ -

Elnézte őt; a nyakán éktelenkedő vöröses foltot, amit okozott neki tegnap éjjel, s egy kicsit bele is pirult a gondolatba, hogy ő, mint ártatlannak titulált bárányka, ilyet csinált. Tekintete tovább bűvölte a másik arcát; megleste a mély barázdákat, melyek szemöldökei között jelentek meg a gondolkodásba temetkezvén, serényen. Szépnek találta, pedig tudta, férfiakat nem szokás ilyen jelzőkkel illetni. De ő nem bánta, hitt benne, hiszen Lou nem csak egyszerűen szép volt, hanem irdatlanul gyönyörű is. Őrületesen dögösnek találta, miképp egy filctollal az ajkai között bújta az asztalra kiterített térképet, keresvén a legrövidebb utat, mely a céluk felé vezethette volna őket.

Harry az asztal végére ült, tenyereivel megtámaszkodva a lapon bámult csendben, lábaival kapálózva. A kék szemű elemelte a filcet, majd a térképre csapta, ezzel megijesztve a kis göndört, ki megugrott a hirtelenséget követően. Az idősebb egy hangosat sóhajtva túrt a tincsei közé, őrülten. Kurvára kezdtek kifogyni az időből.

A zöld szemű nem szólt egy szót sem, úgy vezette kíváncsi íriszeit a gyűrött papírra, hogy tájékozódni tudhasson. Louis rengeteg útvonalat bejelölt már rajta előtte, de egyik sem bizonyult túl megfelelőnek, ezt a loknis is jól látta.

Lágy mosoly hagyta el száját, majd egy fejcsóválás kíséretében párja kézfejére simította tenyerét, halkan nevetve. Neki egy percbe tellett megfejteni a megoldást, míg a kócos már vagy egy fél órája agyalt a válaszon; sikertelenül.

- Texas.

Louis először értetlenül pislogott rá, azokba a csábosan csillogó szemekbe bámulva időzött el pár másodpercig, mire végre neki is leesett a lényeg. Nem kell kerülniük, simán átvághatnak keresztül is, ezerszer rövidebb az út úgy, gyorsabban oda érnének.

Nevetve furakodott be szerelme lábai közé, ki már alig várta, hogy csókot kapjon.

- ▪ -

Ezúttal nem kötötte be a szemét, úgy vezette végig őt a házon, akár egy ismeretlen idegent, s a kisebbik csak követte őt; ámulva és szeretve. Mennyivel szebb lett volna ez a pillanat, ha nem éppen szökni készült volna mindkettő. Egymás kezét fogták, Louis egy pillanatra sem eresztette a kis kezét. A hátsó ajtón távoztak, a zafír szemű nem akarta, hogy bárki is meglássa őket. Még egy sapkát is húzott Harry fejére, nehogy valaki megismerje a fiút.

Mikor sikerült kijutniuk, a fiatalabbik csak akkor jött rá igazán, hogy valójában már nagyon is hiányzott neki a friss levegő és a napfény. Kár, hogy nem volt ideje kiélvezni szabadságát.

- Szállj be gyorsan -morogta Lou, majd kibontakozott az említett ujjai közül.

El is felejtette, mennyire imádta azt a fránya Pontiac-ot, mely mint általában, akkor is fenségesen táncolt a Napocska fényében, mint fekete csődör. Élénken vigyorogva vágta le magát az ülésre, magába szívva azt a finom illatot, amit a tiszta bőrülések árasztottak magukból. Louis felnevetett.

- Imádod, nem igaz?

Harry bólintott;
- Örülök, hogy végre benne ülhetek.

Válaszul a kék szemű csak megnyalta ajkait, de ezt a mellette ülő már nem vette észre, figyelmét jobban lekötötte a motor édes búgása, aminek hangja fülét kényeztette gyönyörével.

Ahogy azt sem vette tudomásul, mikor a házuk mellett hajtottak el.

A ház mellett, mely már rég nem volt ugyanaz.

- ♡ -

Uhm ...
Nem ígérek semmit, de igyekszem, hogy "jól" írjam majd, rendben?
Nem fog sikerülni úgysem, ti sem szeretitek, nem olvassátok, ezért mondtam, hogy nem ígérek semmit 🙃🖤