Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

- szeretlek


- ♡ -

A virágmező fenséges illatokat bocsátott a levegőbe, oda, ahol az aroma összeért a dúdolással, ami a kék szemű fiúhoz tartozott. A loknis közben az újonnan szerzett gitárját pengette, és nem számított, hogy az ütem egyáltalán nem illett semmihez, az egész épp így volt gyönyörű és álomba illő, ahogy azt a fiatalabbik egykoron elképzelte magának. Már csak a folytatáson kellett vívódnia. Hiányzott már neki New Orleans és az önfeledt körök, amiket a vérvörös Colnagoval tett meg akkor, mikor még otthon volt. Elérte a céljait s már kész volt arra, hogy visszatérjen oda, ahonnan elindult.

- Bang bang, my baby shot me down.

Aztán Louis lehajolt és csókot hintett az ő kedvesének az ajkaira, kiben megbízott, hiszen tudta: nem kell tartania attól, hogy majd az angyal pisztolyt ragad rá, hirtelen.

- ▪ -

Izzadságban fürödve ölelték egymást, míg a kisebbik csípője folyamatosan hintázott a másik erősen feszülő farkán, mely enyhülésre vágyott a szűk forróságtól, amiben nedvesen evickélt. Halk sóhajok lengték be az aprócska motelszobát, a nyögések viszont annál hangosabbak voltak, s akkor senki sem törődött az esetleges szomszédokkal, csak a megváltás számított, más semmi.

- Annyira szeretlek ...

Amilyen gyorsan jött, oly hamar is távozott a varázs, ami eddig a szeretkező párt ölelte körbe. A szuszogó smaragd szemű tövig csúsztatta magában a másik szerszámát, úgy kívánt megállni egy pillanatra, miképp csak azt sikerült elérnie vele, hogy a kócos csillagokat lásson az élvezettől. Csend lépett a szobába, gondolván másokra is, kik inkább szerettek volna pihenni az éjszaka közepén, mintsem végig hallgatni egy együttlétet, ami órákba nyúlóan hosszadalmasan telt mindig, mikor megkezdődött. Viszont a csönd akkor jó barátként érkezett, éppen egy kisebb dráma közepébe.

- Miért álltál meg? -lihegte remegve az alul lévő, kinek idegei feszes húrként táncoltak fejében.

Harold a gyönyörűség szakadékának a legszélére sodorta őt, aztán olyan egyszerűséggel rántotta vissza onnan testét, hogy azt hitte, bele is szakad a végén. Pont annyira, hogy elfelejtse, mi csúszott ki meggondolatlanul ajkai közül.

- Tényleg szeretsz?

Sosem mondták még ki, igen. Emiatt pedig az angyalka mindig is kételkedett, nem hitte, hogy létezik-e egyáltalán közöttük ez, csak remélte. De most, hogy Louis kimondta, szíve tele csordult érzelemmel, amit képtelen volt koordinálni, pedig szerette volna, nagyon is.

Az említett fülig vörösödve bólintott, mert mindennél biztosabb volt benne; szereti Harryt.

S miképp ahogy ez eljutott a loknis agyához is, örömében ugrándozni kezdett, teljesen megfeledkezve helyzetéről.

- Jézusom! -sipákolta Lou, miként az orgazmus mindent elsöpörve tört rá, magával ragadva lelkét és eszét is egyaránt.

Nem bírta tovább, ernyedten dőlt el a matracon, Harry pedig borult utána, ahogy őt is elérte a mennyország. Forrón váltak egyé és igazzá, mint ahogy az a mesékben is szokás volt.

- Én is szeretlek, Louis.

Egy képeslapra illő szerelmi vallomás.

- ♡ -

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro