- ♡ -

Ott állt a hatalmas, fehérre mázolt ajtó előtt, teljesen tanácstalan volt már akkor, pedig még semmi sem történt. A tervet viszont el kellett indítania valahogy.

Csontos ujjai halkan kopogtattak a fán, félőnek tűnt, hogy meg sem hallotta senki próbálkozását. Tenyere izzadni kezdett, a torka kiszáradt az izgalom hatására, sosem szeretett beszélni, főleg nem idegenekkel. Közben természetesen biztatta magát, nem akarta elveszíteni a reményt, mindenképp meg szerette volna nézni közelebbről is a fekete csodát.

Az ajtó lassan nyílt, kiszűrődött a rádió halk moraja, cigarettafüst csapta meg hirtelen orrát, amitől fanyar mimika kúszott arcára. S mikor felnézett, a már ismerősnek tűnő, mégis idegen óceánok pillantottak vissza rá. A pillangók tánca valamiért erősebbé vált hasában.

- Sz-szia -kezdte, és az idegességtől rájött a dadogás.

- Üdv -válaszolta a szokatlanul magas, mégis érdes hatású hang, amitől enyhe borzongás száguldott végig bőrén.

- Én itt lakom a szom-szomszédban, és ... szóval ... csak az-azért jöttem, me-mert ...

- Az ott süti? -vágott közbe pofátlanul az idősebb.

A smaragdok az Anne által készített csokis kekszekre lestek, azokra a tipikus amerikai sütikre, amiket tejjel volt szokás enni. Harry imádta mindig, mikor az édesanyja meglepte őt velük néhány adandó alkalommal.

- Ühhüm -felelte aztán motyogva, majd az ismeretlen felé nyújtotta a tányért.

Louis - mert így hívták az új szomszédot - elmosolyodott és elvette a neki szánt édességet. Az ajkai közé emelte cigarettáját, aminek távozó füstjét a megszeppent fiú felé fújta. A kis loknis arca elsavanyodott, hátrébb is lépett, de akkor már késő volt. A kék szemű élvezettel kísérte végig a momentumot, megtetszett neki az enyhe szenvedés.

- Nem jössz be?

Még arrébb is lépett, hogy a göndör srác elférjen. A gödröcskékkel megáldott nem vette észre a zafírokban fellobbanó huncut, csalafinta lángot.

Csak fejet rázott, nem akarta, hogy a másik észrevegye tűzvörös arcát, mert akadt valami, ami miatt szégyellte magát. Nem tudta megmagyarázni a dolgot, csak a görcsöt érezte a hasában, a finom bizsergést a bőrén, és a zavart, ami körbeölelte őt.

Louis nem volt rest, mindenképp magához akarta csalogatni a kis édest, akiért szíve egyre inkább epekedett.

- Tetszik a kocsi, igaz?

A fiatalabb hatalmas, csodálkozástól elkerekedett íriszeit rávetvén kezdett hápogni. A lebukástól való félelem eluralkodott rajta, a riadtság átvette az uralmat teste felett. Tán túl feltűnő volt a bámulás? Esetleg mániákusnak tűnt már? Minden lehetséges gondolat átsiklott elméjén, csak egyedül az nem, ami a legrosszabbként merülhetett volna fel.

Még mindig csak állt, nem felelt, legszívesebben haza szaladt volna, mint egy kisgyerek, kit sérelem ért. A despotikusan megmutatkozó óceán zavarta őt, úgy érezte, mintha csak megfojtani kívánná szabadságát a hófehér habokkal és a hidegséggel, ami a zavaros hullámokból áradt.

- Láttam, hogy tetszik neked. Ne szégyenlősködj, édes. Még meg is foghatod, ha szeretnéd.

Harryvel szédülni kezdett a világ. Orcája vörösen égett, mint a pirkadat, mely egyszerre volt hűvös, élénk színének köszönhetően mégis eszelősen forró. Elveszett a kavalkádban, mely oly hirtelen keletkezett, hogy szegénynek nem volt ideje a felkészülésre, a pajzán mosolyra, ami a kék szemű íves ajkainak tövében pihent meg.

- Ha-haza kell mennem.

- Akkor majd legközelebb -bólintott az ajtóban álló, elfogadva a kibúvót.

Most elengedte, de a következő alkalomra viszont mást tervezett; támadni akart. S tudta jól, már nincs messze, hogy az övé legyen az, amit szépen kinézett magának.

Mert a rózsaszín ajkak vették el a loknis eszét, a finom párnácskák, melyek lebegtető, rózsaszín felhőket húztak maguk után, ahol megtáncoltatták Harryt, akár egy holdkórost.

Csak pár lépés volt vissza.

- ♡ -

Uhm ...

Halóka 🙃
Mit gondoltok, mit tervez Louis a kis Harold ellen? 😏
Na, olvasni akarok, szóval kérem kommentbe a válaszokat *-*
IMÁDÁS
🖤🖤🖤