- ♡ -

New Orleans kedvesen fogadta őket a maga napsütéses mosolyával és a meleg levegőjével, ami egyszerre volt fullasztó, mégis áthatóan kellemes. A hazafelé vezető útjukat madarak édes csicsergése kísérte végig, már akkor tudták: haza értek. Megálltak a mezőnél, ahol a fába Louis a keresztneveik első betűit véste, majd egy szívbe zárta azokat, mely szerelmüket jelképezte. Harry közben kamillát szedett, a kék szeműnél eltöltött első fürdője után megimádta annak finom, kellemes illatát. A boldogságuk bukfenceket vetett a levegőben, felhők kacagtak le rájuk, míg ők legurultak a dombon, nem törődtek az elkóborolt fűszálakkal, amik aztán a hajukba bújtak, s beköltöztek, akár a folt a ruhájukba. Emlékeket gyűjtöttek innen is, a legszebbeket.

Anne már a tornácon állt, mikor meghallotta a Pontiac motorának dörmögő hangját, mikor az autó az utcájukba hajtott. A zöld szemű hatalmas vigyorral ajkain pattant ki, úgy szaladt anyja ölelő karjai közé, aki még mindig sokk hatás alatt állt, ugyanis fogalma sem volt róla, miképp tudná ezt az egészet meghálálni a kócos hajú fiúnak. Boldoggá varázsolta egyetlen gyermekét, amiért örökké hálás lesz majd neki, csak tegye a kis fürtösét önfeledt gyerkőccé, még akkor is, mikor már nem lesz kölyök többet.

- Köszönöm -tátogta könnyek között.

Louis megemelve a kis loknistól elcsent cowboy kalapját jelzett vissza neki; szóra sem érdemes.

Az angyal és ő egyet jelentett az igaz szerelemmel, és a várossal, ahol megismerkedtek. Minden ide kötötte őket, képtelenek lettek volna arra, hogy meneküljenek, bár, talán már nem is kívántak igazán. Megélték a kiruccanást, amiről mindketten álmodtak azelőtt, más nem számított. Nem kellett bujkálniuk többé, az élet csak rájuk várt, s ők készen álltak rá, hiszen ketten voltak; angyal és ő.

A szerepek felosztása lényegtelen.

- ♡ -