- ♡ -

Elnézte őt, mint lenyugvó napsugarat, boldogságát, egyetlen reményét. Orcájának szépsége megnyugvással áldotta zavarodott lelkét, mely háborgott, akár a sötét óceán. S oly békésnek tűnt, akár egy szerény gyermek, maga a jólélek. Csak bámulta, miképp a kábult ember is a tündöklő csillagokat, míg azt kívánta; bárcsak önmaga is egy lehetne közülük.

Egy keveset, nem többet; annyit ért hozzá. Érdes ujjbegye az ajkakat érintette, a rózsaszín párnákat, melyek selymesen feszültek bőrének, mint igéző szirmok. Körbejárta vele a finom íveket, és közben az óceán is megpihent kicsit, miként csodálatát nyerte a fiúban, ki éppen az álmok mezejét rótta csendesen.

Nem zavarta, tényleg nem. Imádással törődött vele egy cseppet, mint védelmező, és elrabló is egyben. Hogy fog így a szemébe nézni?

Ő csak szeretni akarta, nem többet. Nem kívánta bántani, sem fájdalommal áldani, dehogy. De az őrület már teljesen bekebelezte, képtelen volt másra gondolni, mint arra, hogy muszáj megszereznie ezt az ártatlan kincset magának.

A szívére hallgatott, és nem az eszére, mert az nem húzta vissza őt, nem tartotta kalitkában vágyait, melyek feltörni kívánkoztak. Ép ésszel irányították szabad akaratát, és ez így volt rendjén. A kis loknis addig is biztonságban tudhatta magát.

Az említett halk mocorgása törte meg a néma gondolatokat, miként nyöszörögve a másik oldalára próbált fordulni. A kukkoló látta rajta, hogy bántja valami, rossz álom zaklatta őt talán. Szemöldökei morcos ábránddá szőtték magukat, míg az édes ajkak motyogásba kezdtek, imáért könyörögve.

Kezét a göndör, fürtös tincsek közé vezette, hogy aztán simogatva az árva bárányt, lassú nyugvásra bírja annak felkavarodott elméjét. Dúdolni kezdett, ezzel is ringatva őt, akár egy gondoskodó szülő.

- Álmodj szépeket, angyal. Álmodj helyettem is, kérlek.

S Harry úgy is tett; álmodott, gyönyörűt.

- ▪ -

Laposakat pislogva tért magához, az ég is sötétedni kezdett már akkor, késő délutánt táncoltak a felhők, melyek betakarták őt, ameddig teste a mennyországban pihent, odafent. Nem emlékezett, mit álmodott, ami miatt egy kicsit szomorú is volt szegény, de nem tehetett ellene. Az agya döntött, mit kíván megtartani és mit nem, ő csak sodródni tudott az árral.

Miként talpa a padlót érintette, majd óvatosan felállt, hogy álmos végtagjait megmozgatva kicsit magához térjen; megszédült. Nem volt vészes, mégis elég ahhoz, hogy észhez térítse.

Járkált kicsit, fel s alá, mint egy lomha kerge, aztán az ablakhoz sétált, hogy levegőhöz juthasson. Csak elképzelte a rácsok nélküli, magas faltól mentes kilátást, és szíve ismét mélyet merült a boldogságban, ahogy sikerült meglátnia a lényeget, a valóságot.

Az üvegre lehelt, mosolygós fejet rajzolt, emlékek törtek rá. Akkor is ezt csinálta mindig, mikor esett az eső, ahogy most is, miképp elrabolták. Majdnem ugyanaz, nem igaz?

Ismét dúdolni kezdett, míg elképzelt egy szebb jövőt, a másnapot, melyet szabadság díszített. Szemeit lehunyta, teljesen átadta magát az érzésnek, ami oly hirtelen magával ragadta őt.

Talán ezért is volt, hogy nem hallotta a halk nyikorgást, majd a lépteket, melyek az ajtó irányából zúdultak feléje.

Meglepetés.

- ♡ -

Uhm ...
Elnézést a kisebb kimaradás miatt, ne haragudjatok rám 🙊❤
Vélemény? 🙈😻