Az a ribanc Hurdle, és még csak nem is panaszkodhatok róla bárkinek, mivel egy démon! Ginger-nek sem mondtam semmit, szörnyű mennyi mindent eltitkolok előle! A már majdnem 4 és fél hete tartó harcunk egyelőre annyiból állt, hogy én, mint egy idióta a szememmel szórtam villámokat a sárga szeműre, még ő Solan-nal jópofizott! Szóval én idiótásságom úgy döntött nem durcizik, és magára hagyja a két démont. Gondoltam elmegyek futni, vagy csak kiruccanok egy kicsit, mintha anyám meghallotta volna a gondolatom, ordítva közölte, hogy menjek és vegyek egy kis kenyeret. Ráadásul azt akarta, hogy a Falcon pékség-ből hozzak, na ez azért nem volt jó ötlet, mivel az üzlet tulajdonosa Tim anyukája volt, és csak ő és a barátom lakott ott. Így kissé vonakodva ugyan, de a jó időre való tekintettel vidáman pattantam fel a biciklimre, és indultam meg a pékség felé. A Nap gyöngéden simogatott meleg sugaraival, ami rettentő jó esett arcomnak, mely már régen találkozott D vitaminnal, a madarak vidáman csicseregtek, a fák még néhol virágoztak, de már inkább csak a maguk nyugtató, és méltóságteljes zöldjében álldogáltak, vagy olykor hajladoztak az apró szellőtől. Olyan hirtelen lett március, hogy szinte alig vettem észre, a hófehéren világító bárányfelhőkre emeltem a tekintetem, majd széles vigyorra húztam a szám, és folytattam az utamat. 20 perc tekerés után meg is érkeztem az úti célomhoz, a kerékpárt kilakatoltam a bolt elé, majd beléptem az üzletbe.

- Jó napot!- köszöntem, és neki is fogtam a nézelődésnek, azaz, hogy megtaláljam a legszebb, legtökéletesebb, legfényesebb, legropogósabb fél kilós kenyeret...nehéz feladatnak tűnt!

- Ó, Lilith! Milyen régen láttalak már! Mi szél hozott ide?- azt hiszem keleti, és kellemes volt, egyébként rövid barna haja apró kontyba volt kötve, sötétbarna szemei pedig megannyi kedvességet tükröztek, ki tudna elhagyni egy ilyen nőt? Tim apja természetesen...

- Anya, azt mondta, hogy olyan finom kenyeret vegyek, mint amilyet 2 hete teccet hozni!- mosolyogtam rá bájosan.

- Negyed óra és kisül, ha gondolod, megvárhatod!

- Persze, az nem valami sok idő!- nevettem- Akkor addig...

- Tim nincs itthon, de ha jól tudom, ő is itt lesz maximum egy fél órán belül!

- Jaj, nem hozzá jöttem, meg nem is akarom zavarni!- a nevetésem, már inkább volt kínos, mint őszinte, de nem tehettem mást, így nagyon nem lesz jó vége a „Ginger és Tim" hadműveletnek!

~

- Máris hozom a kenyeret, úgy érzem, már kisült!- rohant be az előlem elzárt helyiségbe.

- Rendben!- kiabáltam utána, majd az ajtó zárának kattanására lettem figyelmes, ijedten odakaptam a fejem, majd Tim szőke loboncát meglátva még több adrenalin szabadult fel a testemben.

- Lilith?- kérdezte döbbenten, miközben vizes tincseit piszkálgatta, és teljesen átázott felsőjét próbálta éppen lehúzni, majd...várjunk! Vizes?

- Miért vagy csurom víz?- feleltem kérdéssel.

- Odakint pár perce, úgy rákezdett esni, hogy alig akartam hinni a szememnek, és a pár órája még olyan lágy szellő, most orkánerejű szél, alig bírtam hazabicegni, a kint lévő biciklit is biztonságos helyre kéne tenned!- motyogta, majd a fogason lógó törölközőért nyúlt, és a fejére terítette.

- Sóval vihar tombol?- pislogtam, és mivel meg akartam erről győződni a saját szememmel is kirohantam. Egy erősebb széllökés majdnem felborított, a biciklim pedig teljesen kifordulva helyezkedett el a tárolóban- Így hogyan megyek haza?

- Sehogy szívem!- jelent meg mögöttem Tim anyukája az ajtóban- Hozdd be az előszobába a kerékpárt, te pedig nálunk maradsz, amíg el nem múlik a vihar!

- Biztosan nem baj?- kérdeztem vissza félénken.

- Kicsim, nem mintha tudnánk mást csinálni, de majd szólok anyukádnak, hogy ne aggódjon!- előkapta a mobilját, majd pár másodperc múlva folytatta- Vagy mégsem, mivel nincs térerő, biztos valamelyik vezetékkel van gond, ne haragudj!

- Semmi gond!- basszus, ez nagyon nem jó, egyáltalán nem okés, így kettesben leszek Tim-mel, úgy érzem, mintha elárulnám Gin-t! Ráadásul a szobájában, elég szerelemes filmet láttam, hogy tudjam, mi következik ebből, mondjuk, én nem érdeklődöm iránta, de a férfiak kiszámíthatatlanok!

- Lilith, megkukultál?- kérdezte a lépcsőn felfelé haladó srác.

- Mi? Ja, nem, megyek már!- siettem utána.

- Nos, nézd el nekem a kis kupit, nem vártam vendéget! - túrt zavartan néhol még mindig vizes hajába.

- Semmi gond!- te jó ég, utoljára 3 éve voltam a fiú szobájában! Zavartan beléptem a helyiségbe, majd megállapítottam, hogy itt tökéletes rend uralkodik, leszámítva pár könyvet, és videojátékot, ehez képest az én szobám egy szemétlerakó!

- Nos, foglalj helyet!- mutatott az egyik terepmintás babzsákfotelre, ő pedig belehuppant a másikba. Ez a két tárgy illet a szoba mocsár zöld, és fekete színek kombinációjából álló berendezéshez.

- Tetszik a szobád, mikor újítottátok föl?- emeltem rá a tekintetem.

- Tavaly nyáron lett ilyen!- felelte kerülve a tekintetem, na remek, ő is zavarban van!

- Király!- aztán következett az egészen 4 percig tartó kínos csönd.

- Beszélgessünk az iskoláról!- törtem meg én a némaságot, az egyik legbénább témával, amit ember felhozott, mióta világ a világ!

- Rendben...mi a kedvenc tantárgyad?- te jó ég, bénaság level 99!

- Öhm...inkább az osztálytársainkról dumáljunk!

- Jó ötlet, szóval mit gondolsz Jack-ről, szerinted is egy kicsit túlságosan is bunkó?- Tim...most komolyan pletykálni fogunk, a barátnőimmel nem beszélgetek így, mint veled!

- Ja, egy pöpet, és mit gondolsz Ginger-ről, szerinted is szebb lett mostanában?- na, vajon beválik?

- Mit gondolnék? Hiszen 5 éves kora óta ismerem, jófej, meg imádok vele hülyülni, a legjobb barátom, ugye veled együtt...nos, hogy megszépült-e azt nem tudom, nála nem szoktam figyelni az ilyenfajta dolgokra!- legszívesebben belefejeltem volna a babzsákfotelbe.

- Értem...pedig jobban járnál, ha figyelnéd, mostanában elég sok fiú van rákattanva!

- Ez remek, akkor végre szerezhet barátot, úgyis mindig egy pasiért nyavalygott! Ez azért maradjon köztünk!- lelkesedett fel, miközben én azon gondolkodtam melyik ablakon ugorjak ki.

- Ja, tartom a szám, vagy mi!- nevettem erőltetetten- Akkor nem is érdekel, hogy kivel kavar?

- Olyan szinten, hogy meg lehessen bízni a paliban igen, hiszen a legjobb fiú haverja vagyok, csak nem fogom hagyni, hogy egy drogossal mászkáljon, de különösebben nem izgat, ez az ő élete!- vont vállat.

- Akkor az sem érdekelne, hogyha nekem lenne valakim?- váltottam taktikát, kérlek ne akadj ki!

- Mi?! Van pasid?- kapta fel a fejét, remek!

- Nem, csak van egy srác aki...nos bepróbálkozott, de azt mondtad, hogy ez téged nem érdekel!- bámultam bele sötét szemeibe.

- Nem is! Persze, pont annyira mintha Ginger lennél! De ez azt jelenti, hogy nem is neki van barátja, hanem neked, igaz?- folytatta a farkasszemezést.

- Igen, Gin csak egy példa volt, hogy tudjam, hogyan reagálsz, most már minden rendben, hogy tudom téged nem zavar, ha van valakim!- mosolyogtam rá, jó tudom, hogy ez gonosz volt, de azért egész jól kijátszottam, ugye?

- Persze...- vakargatta a tarkóját.

- Örülök, de szerinted mit kezdjek Ginger-rel?- vágtam olyan fejet, mint aki nagyon gondolkozik.

- Parancsolsz?- rázta meg a fejét.

- Kéne neki egy pasi, nem segítenél a keresésben?- kacsintottam rá, na komolyan ennél jobban nem tudlak rávezetni arra, hogy annak az idióta vörösnek te tetszel!

- Nem igazán tudom, milyen az ízlése!- pislogott értetlenül, feladtam! Ezek ketten annyira érthetetlenek, no meg szerencsétlenek, hogy semmi esélyük sincs, főleg amíg Tim bármennyi érzelmet is táplál irántam...ja úgy elég nehéz felfognia, hogy nem az a legjobb lány barátja szerelmes belé, akit ő akar hanem a másik, ördögi kör!

- Tim, csak...- kezdtem bele a „Nem szeretlek, úgy ahogyan te, de szeretném, ha barátok maradnánk!" dologba, amikor is leintett, majd megkért, hogy menjek ki- Mi a franc?

- Át akarom venni a vizes ruháim!- szólt rám enyhe pírral az arcán, majd a kis vörös foltok az én pofimon is megjelentek.

- Oké, már itt sem vagyok!- siettem ki a srác szobájából, majd elindultam a mosdó felé. Miután megleltem a mosdókagyló szélének támaszkodva sóhajtottam egy hatalmasat.

- Mitől könnyebbültél így meg?- kérdezte egy gúnyos hang, amit alig akartam elhinni.

- Solan, te meg mit keresel itt?!- ripakodtam rá a démonra, nem mintha nem örültem volna neki,csak akkor is, ki az a perverz, aki meglep egy lányt a mosdóban?

- 3 órája elmentél, már kezdtem aggódni érted, gondoltam megnézem, hol rejtőzöl!

- Nem vagy vicces! Még hogy rejtőzöm, hidd el, nem szívesen vagyok itt, de a vihar miatt nem tehetek másképp! Na és Hurdle-t hol hagytad, vagy neki nem volt kedve egy kis romantikus kiruccanáshoz?- hadartam felpaprikázott állapotban.

- Lucifer nevére, mi a franc van veled?- ráncolta fekete szemöldökét.

- Nem igaz, hogy nem látod, mennyire szeret téged!

- Pontosan, tudom hogyan érez!- válaszolt szinte azonnal.

- Mégis kínzod? Vagy neked, már csak ennyit jelentenek egy nő nemű érzelmei?- haraptam az alsóajkaimba, a szemimbe pedig könnybeborultak.

- Miről...Lilith, ne sírj már, utálom, mikor szomorú vagy!- lépett közelebb, de én egyre csak hátrébb lépkedtem.

- Ne legyél kedves, ne foglakozz velem, jobban bírom, mikor bunkó vagy, akkor nem szeretlek ennyire!- néztem azokba a sötét íriszekbe.

- Lilith, én úgy sajnálom!- kapta oldalra a fejét.

- Van is mit!- nevettem el magam hitetlenül, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon.

- Értsd meg, hogy...- ekkor az ajtó túl oldaláról kopogást hallottunk.

- Lilith, jól vagy?- kérdezte Tim aggódva.

- Nos, akkor ki is kínoz, kit?- húzta grimaszra a száját, majd semmivé lett.

- Solan, várj!- suttogtam, belegondolva mégis igazat adtam a démonnak, hiszen itt van szerencsétlen Tim, kacsintgatok rá, még mindig azt hiszi, van esélye, nekem meg barátom, mekkora egy köcsög ribanc vagyok! Óvatosan kinyitottam az ajtót, majd a fiú szemébe néztem.

- Mi az?- kérdezte zavartan.

- Beszélnünk kell, itt, most, négyszemközt!- rántottam be a mosdóba.

- Történt valami, olyan sápadt vagy!

- Nem, nincs semmi, jól vagyok! Szóval Tim, tudom hogyan érzel, és sajnálom, de nem tudom viszonozni az érelmeidet! Ez egy nagyon béna, és silány szöveg, bár muszáj vagyok ezzel jönni: Remélem maradhatunk barátok!

- Hű, hát...ez most sok volt, azaz inkább sokk!- nevetett szaggatottan- Magyarul azért zárkóztál be ide, hogy ezt végiggondolt, majd közöld velem?

- Nagyjából...- tördeltem az ujjaim- Most utálsz?

- Dehogyis!- ölelt meg szorosan- Bocsi, még utoljára muszáj voltam, de többet nem csinálom, ígérem!

- Tim, nem hagylak el örökre, csak nem akarom, hogy feleslegesen reménykedj, megölelni, még megfogsz párszor!- kacagtam fel, most valóban őszintén.

- Ez igaz!- gondolkodott el majd, egyszerre nevettünk fel, bár ez már kevésbé volt vidám, inkább a tragikus és szomorú jelző illett rá.

~

- Nem tényleg nem fogadhatom el, köszönöm a kenyeret, és a vendéglátást, ez is bőven elég!- hárítottam Irma néni kedvességét.

- Jól van aranyom, de hívj fel, ha hazaértél!

- Mindenképp! Szia, Tim! Viszlát!- intettem, felpattantam a bicajra, a kenyeret a kosaramba helyeztem, majd a pedálra téve lábaim egyre távolabb tekertem a nekem integető csonka családtól. A szívemben pedig egyre csak gyülemlett a bánat, ami könnyek formájában hagyta el a szemem, valaminek a vége mindig szomorú, még ha te is akartad azt, ez így van rendjén! A táj pedig, mintha megérezte volna a bánatom, néma csendben figyelte gyászos utazásom, a madarak nem csiripeltek, a Nap nem ragyogott, és a bájos bárányfelhők helyett sötét gomolyfelhők sorakoztak az égen, jelezve, hogy a viharnak nincs teljesen vége, az utója még hátra van! Az ajtót már patakokban folyó könnyekkel nyitottam ki, majd a konyhaasztalra helyeztem a kenyeret, és felbotorkáltam a szobámba, a csendből arra következtettem, hogy már mindenki alszik. Így én is hangtalanul indultam meg a szobám felé, amikor is anya alakja tűnt fel a folyosón.

- Jesszus, ne ijesztgess!- kaptam a szívemhez- A kenyér lent van, tudom, hogy nem éppen vacsorára érkezett meg, de adódott egy kisebb probléma!

- Te lüke!- ölelt magához szorosan, majd halkan kezdett sírni.

- Anya, miért itatod az egereket?- pislogtam át a válla felett döbbenten.

- Azt hitte, valamelyik kocsi alatt fekszel holtan, vagy egy korházban, vagy egy árok mélyén!- font még szorosabbra karjait körülöttem.

- Miért gondoltad ezt?

- Mivel nem hívtál fel, semmi jelet sem kaptam rólad a vihar kezdete óta! Noah is az egyik haverjánál ragadt, de ő legalább szólt nekem!- sírdogált.

- Ne haragudj! Tim-éknél nem volt térerő!- próbáltam meg visszafojtani a könnyeimet, nem sok sikerrel, legalább biztos vagyok benne, hogy anyával valóban rokonságban állunk!

- Semmi gond, de most már aludjunk, hiszen fél tizenkettő van! Jó éjszakát! –engedett el, majd megpuszilta a homlokom, és szerintem egyből kidőlt, ettől a gondolattól szélesen elmosolyodtam, így indultam a szobámba. Azonban miután kinyitottam az ajtót, a mosoly lehervadt az arcomról: Solan az ágyamnak döntött fejjel ült, Hurdle pedig a vállán pihentette érdekes sörénnyel megáldott fejecskéjét.

- Remek!- morogtam, majd a terv szerint, kikerültem volna a gerlepárt, és az ágyamba bújtam volna, csak hogy Solan felpattant, és a derekamnál átkarolva berántott az ágyba.

- Meglepetés!- vigyorogta.

- Idióta!- sziszegtem- Te meg mit képzelsz magadról? Mi van, ha felébred?- böktem a démonlány felé.

- Vagy 100 éve nem volt ilyen hosszú ideig a Földön, szüksége van legalább egy napnyi pihenésre- jelentette ki halálos nyugodtsággal.

- Ez remek! Azonban ez nem változtat a tényen, hogy dühös vagyok rád!- ráncoltam a szemöldököm.

- Sajnálom!- bújt hozzám, mire köpni-nyelni nem tudtam. Fejem a párnámon pihent, a kezeim zavartak bármit is csináltam, a derekamnál Solan erős karjai fontak körbe, lábaim behúzva próbáltam normális ütemben venni a levegőt, miközben magamon éreztem a démon tekintetét.

- Befejeznéd? Ez így rohadt kényelmetlen!- kíséreltem meg lehámozni a fekete hajú kezeit magamról.

- Nyugi már Lilith, hiszen valld be, hogy majd meghalsz örömödben!- erre persze azonnal elvörösödtem.

- Megint csak nem vagy vicces!- forgattam meg tengerzöld szemeim.

- Jó, ha ezt akarod!- eresztett el, így teljesen a fal felé tudtam fordulni.

- Köszönöm!- morogtam, majd azon gondolkodtam, mit kezdhetnék a vérben úszó pofámmal.

- Majd megoldom én, mint általában mindent!- sóhajtotta Solan, majd közelebb bújt hozzám, így a nyakamon érezhettem a leheletét, amitől csak még inkább zavarba jöttem.

- Nem sokat segítesz!- nyögtem ki a szavakat.

- Hidd el, hogy hamarabb elalszol, mint gondolnád!- fúrta bele a fejét barnás szőke tincseim közé.

- Miért vagy ebben olyan biztos?- fojtottam vissza egy feltörni készülő ásítást.

- Mivel a démonszolgád vagyok!- puszilta meg a nyakam lágyan, ez minden, amire még emlékeztem abból az estéből.