Lefagyva bámultam Carlosra. Ez nagyon rossz vicc volt!- jutott eszembe elsőként, aztán végigmustráltam az előttem álldogáló triót, és rájöttem, hogy Ginger tényleg szereti Tim-et.

Eszembe is jutott a legutóbbi párbeszédünk:

„- Nem randi lesz! Csak elhívott, ez nem nagy dolog barátok között, igaz?

- Hogyne...nem látod igaz?

- Mit nem látok?

- Semmi-semmi!"

Ilyen helyzetben mégis mit lehet tenni? Zavartan pislogtam, miközben idióta vigyor ült ki az arcomra. Az előttem tartózkodó érdekes hármas kerülte a tekintetem, de még mennyire, hogy kerülte! Nem sokat kellett gondolkodnom, hogy meghozzam a helyes döntést: Carlos felé biccentettem egyet, majd karon ragadtam Ginger-t, és elrohantunk az ellenkező irányba, a szőke fiú minden kiáltozása ellenére.

A buszon ülve már kevésbé tartottam jó ötletnek ezt, de ez van, egyébként is beszélnem kellett a lánnyal. Gin azonban nem volt valami kommunikatív állapotban, csak depisen bámult kifelé a jármű ablakán.

- Figyelj...- kezdtem, mire még jobban oldalra fordult-...Gin ne haragudj, fogalmam sem volt, le se esett!

- Azért, mert csak magaddal törődsz!- szipogott, basszus nem hiszem el, tényleg sírt!

- Ne, kérlek ne! Bocsáss meg, ha ennyire önző voltam! A szerelemhez is béna vagyok, nem is vettem észre, hogyan éreztek!- mondtam kétségbeesetten, és elég hangosan ahoz, hogy buszon tartózkodók közül mindenki minket bámult, ezért halkabban folytattam- Sajnálom Gin, nyomorék vagyok ezen a téren is!

- Annyira hülye vagy!- ölelt meg sírva, én is viszonoztam, majd vöröslő fejjel bámultuk egymást, miután az egész autóbusznyi embertömeg tapssal jutalmazta jelenetünket.

Megbeszéltük a Tim hadművelet alappilléreit is, és azt, hogyan mutatjuk be neki az új Ginger-t, akibe bele fog esni, mivel azt mondtuk!

~

- Solan!- kiabáltam hazaérve, mivel anyáék még nem értek haza, ezért úgy gondoltam senkit se zavarnék vele, aha majdnem...

Mivel hiába szólongattam, nem kaptam választ, ezért gyanútlanul indultam el a szobám felé, lassan, tudatlanul lépkedtem a végzetes helyiség felé. Az ajtómhoz érve hallottam meg a bent folyó beszélgetés foszlányait.

- Nem hagyhatom!

- Nem mondhatod komolyan! Itt kell hagynod, nem neki lesz veszteség, hanem neked, ha maradsz- mondta egy női hang!

- Ha viszont elmegyek, az fájni fog neki!- okította Solan.

- Igen, de egy emberlány beléd szeretett, a saját gazdád! Gondolkozz már, Solan!

- Hurdle én...- ne bírtam tovább kicsaptam az ajtót, és nem valami szép látvány tárult elém:

Solan az ablakpárkányomnak támaszkodva ált, és nézte a szőnyegemen csücsülő személyt, aki egy hosszú, hófehér hajú személy volt. Világos haja a fenekéig ért, színe pedig a vállától folyamatosan átment szürkébe, majd feketébe. Szemei arany barnán ragyogtak, és gyönyörű mosollyal rendelkezett, ráadásul az alakja sem volt elhanyagolható...

- Um...bocs a zavarásért!- mentegetőztem.

- Semmi gond drága, hiszen mi tartózkodunk a te hálószobádban!- mosolygott bájosan, francba ha ennyire aranyos, hogyan haragudjak erre a csajra?

- Lilith!- pattant fel a démon, és sietett hozzám- Had mutassam be Hurdle-t, ő a segítőm!

- Örvendtem!- nyújtottam őszintén felé a tenyerem.

- Úgy szintén!- rázta meg.

- Éppen rólad beszéltünk, és...nos az aktuális dologról...- vakargatta zavartan a tarkóját.

- Remek!- csaptam össze a tenyereim idegesen, miért vagyok ekkora kolonc neki? Akkor hagyjon engem a francba, de tényleg!

- A szolgabélyeg miatt ez lehetetlen, csak az egyikünk halálával szűnik meg- mondta egyenesen a szemembe nézve, el is felejtettem ezt a remek kis képességét, hogy olvas a gondolataimban!

- Minden rendben?- mosolygott kettőnk között kapkodva a tekintetét.

- Hogyne!- vigyorogtam ezerrel, miközben Solan végigtúrta a buksim, gondolatról gondolatra, de már nem érdekelt.

- Remek, akkor én megyek is, sziasztok!- pattant föl a lány, és sétált ki a szobámból, mintha mi sem történt volna.

- Ez meg...mégis...?- kerestem a megfelelő szavakat.

- Hurdle egy gyerekkori barátom!

- Gyerekkori, mi?- nevettem erőltetetten- Hagyjuk ezt, jó!

- Most meg mi bajod?- ráncolta a szemöldökét, sötét szemei pedig kérdőn meredtek rám.

- Ha annyira érdekel, olvasd ki az agyamból!- förmedtem rá, majd kilöktem a szobámból, a zárat pedig elfordítottam.

- Lilith, hé nyisd ki!- dörömbölt.

- Mintha nem tudnál bejönni így is, gyere át a falon!- forgattam a szemeim.

- Mikor erős érzéseket élsz át, akkor nem számítok démonnak, ez a szolgabélyeg hátránya, akkor teljesen emberivé válok, a halhatatlanságomat leszámítva!

- Tessék?- tapadtam az ajtóra, majd kintről egy autó hangját hallottam meg, anyáék hazaértek!

- Ez azt jelenti, hogy a szüleid is láthatnak!- sürgetett a srác, ezért gyorsan kinyitottam az akadályt, és behúztam Solan-t.

- Csssss! Ha jót akarsz magadnak, a szekrényemben maradsz, méghozzá síri csendben!- tettem mutatóujjam a szám elé.

- Értettem!- forgatta meg szemeit, és bebújt a ruháim közé. Éppen abban a pillanatban, amint rácsuktam az ajtót, belépett anya és Noah.

- Óh, sziasztok, gyorsak voltatok, mit hoztatok?- hadartam, ha rettentően ideges vagyok, akkor az így jön ki rajtam, eléggé bosszantó.

- Minden oké?- ráncolta szemöldökét anyu.

- Persze, miért ne lenne?- vigyorogtam idiótán.

- Ez nagyon nem megy neked, hugi! Átlátszóbb vagy, mint egy üveg!- nevetett ki imádott bátyám.

- Nagyon vicces!- morogtam.

- Kicsim mondjad csak, hogy mi történt!- fonta keresztbe karjait anya, ez volt a „Bekeményítettem!" póza, szóval inkább meghúztam magam.

- Tényleg semmi, csak kicsit több dolgot vettem Ginger-rel, mint amennyit kellett volna!- küldtem feléjük egy 10/10 pontos mosolyt.

- Fogkrémreklámba már mehetsz, de akkor mutasd a ruhákat!- indult meg anyu a szekrényem felé, jézusom!

- Anyu azt nem nyithatod ki!- álltam a ruhásszekrényem elé.

- Beléd meg mi ütött?- kacagott Noah, nos legalább valaki jó szórakozott.

- Miért nem?- kérdezte világoskék szemeivel végigmustrálva, „Anyai átvilágítás" yeeey!

- Semmi figyelemre méltó, a cuccaim pedig Gin-nél vannak!- toltam ki mindkettőt, majd rájuk csaptam a szobám ajtaját.

- Ez durva volt!- mászott elő a démon.

- Csend! Ez az egész, a te hibád!- mordultam rá.

- Nem magamtól másztam oda!- vont vállat.

- Jó, mindegy, egyébként is, mi van azzal a csajjal?- kérdeztem zavarta vakargatva a nyakam.

- Milyen csajjal?- bámult rám kérdőn.

- Hurdle-vel...- néztem farkasszemet vele.

- Mi lenne vele? Ő a segítőm, és gyerekkorunk óta ismerem, kedves, és segítőkész, felnőttesen viselkedik, és...

- Oké, elég volt ennyi!- pattantam föl- Én ezt nem hallgatom tovább!(Még talán van ennyi önbecsülésem)

- Féltékeny vagy?- jelent meg a semmiből a fehér hajú egyén.

- Mi a...?- tántorodtam hátra.

- De aranyos!- vigyorgott úgy, mint egy idióta.

- Lilith minden, csak nem aranyos!- forgatta meg sötét szemeit Solan.

- Olyan gonosz vagy, szegénynek nem látod, hogy a szíve szakad meg, ha így beszélsz róla?- ráncolta a szemöldökét.

- Hurdle...- ült ki meglepődöttség, és egy egészen pici bűntudat az arcára.

- Ne is törődj vele, mindig is ilyen érzéketlen volt!- mosolygott szélesen, majd látva döbbent kifejezésem folytatta- Igaz, azt már tudod, hogy Solan segítője vagyok, az viszont kimaradt a jellemzésemből, hogy én is egy démon vagyok!

- Te...is egy olyan sötét izé vagy?- kerestem a szavakat.

- Jaja, bár a sötét jelző csak erre a tökfilkóra illik!- borzolta meg Solan sörényét.

- Szóval a gyerekkori barátságot szó szerint értettétek?- pislogtam.

- Szerinte barátok voltunk, szerintem, meg nem volt másik velem egyidős gyerek, ezért a szüleink kénytelenek voltak összeereszteni minket...- fonta keresztbe karjait, majd egy hatalmas sóhajtás hagyta el a száját.

- Olyan bunkó vagy!- könyökölt bele az oldalába, majd rám mosolygott- Szóval mióta vagy oda a démon nagyúrért?

- Hogy mi?!- öntötte el a vér azonnal az arcom.

- Ugyan már, a vak is látja, hogy teljesen bele vagy esve! Meséld el! Mindent tudni akarok, ki vallott először szerelmet, milyen volt a csókotok, mert ugye a szolgabélyeghez muszáj volt csókolóznotok, meg minden, szóval...- csacsogott fesztelenül, egészen addig, amíg a fekete hajú srác rá nem szólt.

- Kérlek, csukd be az a lepcses szádat!- szemeiben mérhetetlen düh égett.

- Én csak próbáltam kedves lenni!- forgatta meg aranybarna szemeit.

- Hurdle nincs semmi gond, tényleg!- mosolyogtam.

- De cukiii! Mi lenne, ha magára hagynánk? - nyújtotta el a lány, majd megragadta a csuklóm, és meg se várva a véleményem, magával rángatott.

~

- Hé-hé! Hová vonszolsz?- kiáltottam, amikor megállapodtunk a fürdőben- Miért itt?

- Miért ne?- nevetett, majd leült a földre, és én is helyet foglaltam.

- Rendben, mit szeretnél tudni?- helyezkedtem törökülésbe.

- Mindent!- villantak fel vörösen íriszei.

- Í-így ki-csit fé-fé-lelmetes va-agy!- rebegtem.

- Ez a cél szivi!- emelte magasba bal szemöldökét.

- Mi ütött beléd hirtelen?

- Semmi, mindig is így éreztem a „démonszemmel" rendelkező lányok iránt! Miért vagytok ti jobbak, mint bármelyik démon?!

- Fogalmam sincs! De nehogy azt hidd, hogy nekem ez volt minden álmom!- csattantam fel.

- Ó, igen? Ahoz képest elég szépen belehabarodtál Solan-ba!- vicsorgott mérgesen.

- Azt se akartam, ez volt a legutolsó dolog, amit szerettem volna, ha megtörténik velem!- ordítottam dühösen, ugyanakkor őszintén, a franc akar egy démont, akitől nem lehet megszabadulni, és még csak viszont sem szereti!

- Szóval ez azt jelenti, hogy nem szeret?- harapott alsó ajkaiba.

- Igen, de téged sem!- néztem a szemeibe kihívóan.

- Ki tudja, ha azt a dalos pacsirtát sikerült elintéznem, te sem leszel nagy falat!- szorította ökölbe kézfejeit.

- Mi össze vagyunk kötve, a szolga bélyeg, és a többi dolog, tudod, tőlem nem tud szabadulni!- kaptam felé a fejem, és amolyan „Ne ehez mit szólsz?" fejjel vártam a reakcióját.

- Igen, ez igaz, addig amíg meg nem halsz!- villantak rám vérvörös szemei.

- Azt nem tennéd meg!- remegett be a hangom az utolsó szónál.

- Egyelőre nem, de ki tudja, mit hoz a sors, lehet még csak szükségem sem lesz erőszakra!- vont vállat.

- Azt hiszed, ilyen könnyen nyerhetsz ellenem?- bámultam bele újra arany barnán tündöklő látószerveibe.

- Kicsim, van 6000 év előnyöm!- vigyorgott rám. Ez a nő! Angyali arc, démoni szív, mindenestre egy biztos: nehéz dolgom lesz!