Ma este lesz a bál, már nagyon izgulok! Az iskolában rövidített órák lesznek, a parti este 7-kor kezdődik, így délig vagyunk a suliban. Ginger-rel  már alig vártuk, hogy szabadulhassunk, majd amint meghallottuk a csengő hangját, már rohantunk is haza, pontosabban a buszhoz.

- Meg kell neked találnunk a megfelelő ruhát!- tapsikolt vidáman, és az se zavarta, hogy mindenki minket bámult.

- Kicsit csendesebben!- vigyorogtam én is.

- Ez annyira izgi, ráadásul randid lesz Tim-mel!

- Nem randi lesz! Csak elhívott, ez nem nagy dolog barátok között, igaz?- pislogtam rá zavartan.

- Hogyne...nem látod igaz?- kapta oldalra a tekintetét.

- Mit nem látok?- értetlenkedtem.

- Semmi-semmi!- rázta a fejét.

- Na, de Ginger! Mondd el, kérlek, tudod, hogy mennyire kíváncsi vagyok!- néztem rá kölyökkutya szemekkel.

- Titok!- húzta végig a képzeletbeli cipzárt száján.

- Jó, akkor hagyjuk!- legyintettem, majd úgyis megunja, és előbb vagy utóbb elmondja.

~

- Egyébként te kivel jössz?- kérdeztem mikor már a szobámban csücsültünk, és éppen a sminkjeim között turkáltam.

- Szerintem veletek...mármint ha nem zavarok, hiszen úgysincs senki, aki meghívott volna!- piszkálgatta a körmét.

- Jaj, már!- öleltem magamhoz- Természetes, hogy jöhetsz velünk, amúgy biztos rengetegen akartak meghívni, csak nem merték!

- Köszi! Mert te biztosan ismersz ilyet...- fonta keresztbe a karjait, és „nekem van igazam" fejjel bólogatott.

- Nem tudok név szerint róluk, de sok fiú tart csinosnak, de eléggé szeszélyesnek, ezért kissé tartanak a közeledéstől!

- Nekem csak egy srác kell, de ő észre sem vesz...- suttogta, mire azonnal elkerekedtek tengerzöld szemeim.

- Hogy miiiii vaaaan?!

- Te tényleg vak vagy...- motyogta- Nem lényeg, most megfelelő ruhát kell találnunk neked!

- Engem a titokzatos fiú jobban érdekel!- próbáltam kihúzni belőle, de amit Ginger egyszer elhatároz, az úgy lesz, ha nem akar erről beszélni, akkor sem fog, ha térden csúszva könyörgöm neki.

- Ruhaaaa!- nyújtotta el, majd feltépte a szekrényem ajtaját.

- Ginger, nem is tagadhatnád le magad!- nevettem.

- Hehe!- küldött felém egy hamiskás mosolyt- Ifjú hölgy, irány próbálni!

- Igenis Ginger Hadnagyné!- tisztelegtem.

~

- Elbűvölő vagy!- esett le a vöröses hajú lány álla szabályszerűen.

- Úgy gondolod?- perdültem meg az egész alakos tükröm előtt.

- Teljesen!- csukta be a száját- Ez a zöld ruha tökéletes választás volt- a ruha valamivel a térdem alattig ért, szív dekoltázsa volt, amolyan „mindent a szemnek, semmit a kéznek", de nem a kurvás változat, a mell részénél menta zöld volt, lefelé pedig egyre sötétedett,- illik a szemedhez, és a szőke hajadhoz!

- Szőkésbarna! Ha szőkét hallok, attól olyan plázacicásnak érzem magam!

- Hülye vagy!- forgatta meg barna szemeit- Semmi baj a hajszíneddel, de ami tény az tény, káprázatosan nézel ki, a hajad is nagyon csini halszálkába fonva!

- Még sosem hordtam így...- elemeztem a frizurám- ...tényleg nem rossz!

- Akkor a smink!- hajolt felém. Füstös sminket varázsolt az arcomra, ezt megtoldotta egy kis szempillaspirállal, halványrózsaszínű púderrel, és egy ugyanilyen színű szájfénnyel, valóban szépnek éreztem magam.

- Csinossá tettél, örök hála!- pislogtam hitetlenül a tükörben látott énemre.

- Nem volt nehéz dolgom!- kacagott fel aranyosan- Ezt tedd be a füledbe!

- Ezek gyönyörűek!- forgattam kezeimben az ezüstös fülbevalót- Nem fogadhatom el!

- Dehogynem, és ezt is elfogod!- kötött a nyakamba egy hasonló láncot.

- Ginger!

- Ezt is!- kapta el a csuklóm, és rákötötte az ezüst karkötőt, amin a betűk a „Happiness" feliratot formálták.

- Ilyenkor annyira csórónak érzem magam!- lábadtak könnybe szemeim.

- Ne, ne sírj! Nehogy elbőgd nekem a szép sminked!

- Nem fogom!- fojtottam vissza őket- Köszönöm!

- Szóra sem érdemes!- adott egy barackot a fejemre.

- Aúcs! Most viszont te jössz!- vigyorodtam  el ördögien.

Végül egy barackszínű szűk ruhára esett a választásom, ami tökéletesen igazodott Ginger homokóra alakjára, igazi álomcsajjá varázsolva őt, fekete egyszerű fülbevaló, és 1 eléggé vastag karkötő.

- Hé csajok, csinik vagytok, kértek egy fuvart?- lépett be a szobámba vigyorogva Noah.

- Természetesen!- feleltük egyszerre, nevetve.

~

- Hová mész?- kiáltotta utánam Noah.

- Valamit még ellenőrizne kell, egy pillanat!- rohantam fel az emeletre, tudjátok kihez.

- Jó, de siess!- nem láthattam, de tuti, hogy kék szemeit forgatta. Nem reagáltam semmit, csak sietős léptekkel nyitottam be a szobámba, és érdeklődve, zavartan és kíváncsian néztem az ágyamon üldögélő démonra.

- Mi az?- kérdezte felém emelve fejét, majd amint megpillantott szabályosan lefagyott.

- H-hogyan festek?- markoltam meg zavartan a szoknyám végét.

- Öhm...nagyon khm...jól áll a ruha!- túrt zavartan fekete hajába. Erre nem tudtam nem ejteni egy elégedett vigyort.

- Tudom!- mondtam magabiztosan.

- Akkor miért kérdezted?- húzta fel egyik szemöldökét, és felállt az ágyról, és addig sétált felém, amíg csak pár centi választott el minket egymástól.

- M-mi...- kezdtem, de Solan megelőzött, és az államat maga felé emelve kérdezte a következőt:

- Ugye nem szerettél belém?- sötét szemei komolyságot tükröztek.

- E-ez me-eg ho-on-nan j-jött?- kérdeztem vissza dadogva.

- Tudom, hogy a tinédzser lányok könnyen befolyásolhatóak érzelmileg, magyarul könnyen esnek szerelembe, akárkivel, aki kicsit is kedves hozzájuk, vagy törődik velük, esetleg megmenti az életüket!

- Valóban?- nevettem fel idétlenül- Ne aggódj, nem!

- Nézz a szemembe!- utasított, de én továbbra is csak az ezüst magassarkús lábam bámultam.

- Én nem...- de azok a sötét szemek, mintha átláttak volna rajtam- ...vagyok szerelmes!

- Kibe?- hajolt közelebb, így az orrunk összeért, tisztán éreztem a leheletét, rideg volt.

- Beléd...- motyogtam, és a sírás kerülgetett.

- Mondd újra, az egészet!- parancsolt rám, mire megráztam a fejem.

- Miért lenne az akkora baj?- pislogtam bőszen.

- Ez tiltott, a szerelem egy démon és egy ember között!- őszintének tűnt, de ettől nem kerültem egyszerűbb helyzetbe.

- Mit ártana az bárkinek is?- kérdeztem könnybe lábadt szemekkel.

- Sok mindent, hidd el!- majd látva, hogy ezzel a válasszal nem elégültem ki, folytatta- például a közös gyerekeik, a félvéreket megölték, és megölik, ahogyan az embert is, ne játssz a tűzzel Lilith!

- Solan, én...- suttogtam, és egy kövér könnycsepp tört utat magának, majd végigcsónakázott az arcomon, végül szomorúan hullott a földre, akárcsak az utolsó reményem. A démon letörölte az arcom, mire megragadtam a csuklóját, és közelebb hajoltam az arcához- ha ez fizikailag lehetséges volt-, majd ajkainkat pár milliméter választotta el egymástól, de a srác szája elé helyezte szabad tenyerét. Döbbenten pislogtam kettőt, Solan pedig zavartan elnevette magát.

- Ne cselekedj meggondolatlanul! Egyébként sem hinném, hogy ezt...- de nem hagytam, hogy befejezze, egyszerűen nem bírtam tovább, nem kaptam levegőt egy helyiségben vele- Lilith, kérlek...

- Ne mondd ki a nevem!- löktem el, és kirohantam onnan.

- Végre, hogy itt vagy, már azt hittem...- kezdte Ginger, de meglátta a könnyektől áztatott arcom, az elfolyt sminkemmel, és egyből stílust váltott- Mi történt?

- Ó, Gin!- öleltem meg szorosan.

- Hé, mondjad csak!- fordított szembe magával, és kisebb-nagyobb sikerrel rendbe rakta a fejem.

- Vége van!- haraptam az ajkaimba, visszatartva az újabb sírógörcsöt- Nincs többé!

- Miről beszélsz?- kérdezte zavartan. Eszembe jutott, hogy nem beszélhetek neki a démonról, még neki sem, gyorsan ki kellett találnom valamit!

- Egy könyv, szomorú szerelmi történet! Visszajöttem, mivel már csak pár oldal hiányzott a végéből, és a srác meghalt!- adtam elő valami marhaságot.

- Idióta, én meg halálra aggódom magam! Na nyomás, Noah nem vár tovább!

~

- Akkor Tim-et is felvesszük, igaz?- kérdezte a bátyám a kormányon dobolva.

- Aham- válaszoltam azonnal.

- És...milyen most a kapcsolatotok?- köszörülte meg a torkát, és a visszapillantó tükörben láttam, hogy végigmustrál bennünket.

- Milyen lenne?- ráncoltam a szemöldököm.

- Azt neked kell tudnod...elvégre most hívott meg először...

- Ne képzeljetek már bele semmit, csak elhívott, és akkor?- akadtam ki, most egyáltalán nem volt kedvem hasonló beszélgetéshez.

- Oké, sajnálom!

- Semmi gond...- sziszegtem. Szinte abban a pillanatban, be is pattant előre Tim, és egy hatalmas mosoly kíséretében fordult hátra.

- Szasz Noah, hölgyeim!- vigyorgott.

- Szia!- mosolygott Ginger.

- Szia!- köszöntem én is, és próbáltam normálisnak mutatni magam, de a szőke fiú egyből kiszúrta, hogy valami nem stimmel. 

- Minden oké?- kérdezte aggódva.

- Persze!- bólintottam egy aprót.

~

Ámulva néztem körbe a bálteremnek berendezett tornatermen. Telis tele volt szív alakú lufikkal, amik rózsaszín, fehér, és piros színekben virítottak. Romantikus számokat adtak, és a svédasztal is édes kajáktól roskadozott, italként pedig csak puncs volt.

- Eléggé puccos!- mondta ki végül Tim, azt, amire mindannyian gondoltunk.

- De még mennyire!- szólaltam meg.

- Tényleg túlzás!- nézte a fehér alapon pink szívekkel borított padlót, majd a lány felénk fordult- Mindegy is! Ki éhes?

- Vadásszunk vacsit!- indultam meg azonnal, ma szinte nem is ettem.

- Nem néznek ki rosszul, és az ízük is király!- harapott bele egy „szíved szava" süteménybe.

- Tim az éhenkórász!- csapta hátba Ginger nevetve.

- Aú, ez fájt, és majdnem félrenyeltem!- borzolta meg a lány nagy üggyel-bajjal elkészített frizuráját, amire barátnőm túlkésőn reagált, így úgy festett, mint Merida , a helyzettől eltekintve be kellett vallanom, hogy valóban elég mulatságos volt.

- Te...ezt...te...- kereste a megfelelő szavakat.

- Édes a bosszú!- és a komikum kedvéért bekapott egy pink mignont.

- Most meghalsz!- szórtak szikrákat Gin őzikeszemei, mire Tim nyelt egyet, és futásnak eredt, a lány pedig utána, csak nevetni tudtam rajtuk. Aztán eszembe jutott, hogy egyedül vagyok, és totál összetört a szívem. Semmi gond, évente többmilliárd lánnyal történik hasonló, jó gondolom ők nem természetfeletti lényekbe zúgtak bele, de a lényeg ugyanaz: fájdalom.

- Egyedül vagy?- kérdezte hirtelen valaki, mire ijedten kaptam oldalra a fejem, a nagy elmélkedésbe elfelejtettem a környezetemet.

- Öhm...nem a barátaimmal vagyok itt, de nem találom őket!- mondtam az előttem álló fiúnak.

- Szerintem megvannak nélküled, nincs kedved táncolni?- kérdezte sötétbarna haját birizgálva.

- Köszi, de nincs sok kedvem, sem ritmusérzékem!- nevettem erőltetetten.

- Ez nem kérdés volt!- ragadta meg a csuklóm, és nem egyáltalán nem a tánctér felé rángatott.

- Hé, engedj el, sikítani fogok!- fenyegetőztem, mikor az iskola egyik kihalt folyosóján hurcolt végig- Hallod? Én halál komolyan gondoltam!

- Kuss!- fordított szembe magával, és egy anyagdarabot nyomott a képembe.

- Mi a...?- de hirtelen minden homályossá vált, aztán teljesen elsötétült.

~

Kótyagos fejjel keltem, kezeimmel pedig álmosan dörzsöltem a szemeim, azaz ezt tettem volna, ha nem lettek volna a buksim fölé kötözve.

- Mi történt?- kezdtem rángatni, de ezzel csak azt értem el, hogy a kötél kidörzsölte a csuklóm, ami így rohadtul égetett.

- Ne aggódj édes!- suttogott a fülembe az a srác, akivel még nemrég voltam.

- Mi a francot képzelsz magadról?- estem neki, ami nem a legjobb ötletek egyike, ha meg vagy kötözve.

- Én a helyedben befognám a szám!- morogta, majd beleharapott a fülembe.

- Hé! Hagyj békén!

- Örömmel tenném, de nem kaptam rá felhatalmazást!- villantak rám vörös szemei, és akkor minden leesett.

- Ki vagy te?- néztem rá magabiztosan.

- Solan ellensége Moan, mit szeretnél még tudni kicsi Lilith?- vigyorgott, pont olyan gonoszul, ahogyan egy démontól várná az ember.

- „Örvendtem a szerencsének"!- mondtam olyan szarkasztikusan, ahogyan csak tudtam.

- De nagy valakinek a képe!- pofozott fel, olyan erősen, hogy a földre estem, és totál plánba vertem be az arcom bal részét.

- Szarházi...- köptem oldalra egy kis vért- Csak a bunkó faszok ütnek meg egy lányt!

- Csak az idióták hagyják magukat elhurcolni! Egyébként ilyen mocskos szájjal, és szívvel, nem beszélnék!

- A szájat meg tudom érteni, de mi bajod a szívemmel?- kérdeztem félig a kövezetet bámulva.

- Beleszerettél egy démonba, ha egy ilyen nyilvánvaló tényre nem kérdeznék rá!- vigyorgott gúnyosan.

- Nem vagyok szerelmes Solan-ba!- tagadtam.

- Ne is próbáld tagadni, minden démon érzi, ha valami hasonló történik, ezért is vagyunk itt, azért jöttünk, hogy végezzünk veled!- vérvörös szemeiben gyilkolásra való végy égett.

- Komolyan gondolod...- suttogtam, de nem féltem, értelmetlen volt az egész.

- Máris feladod?- kérdezte döbbenten- Azt hittem izgalmasabb lesz, sikoltozol, az életedért könyörögsz, sírsz vagy hasonlók!

- Bocsi, be kell érned egy mártírral!- villantottam rá egy gúnyos mosolyt.

- Kár, pedig végre szórakozhattam volna!- a vállaimnál fogva a falnak nyomott- Bár így sem rossz, ez mindig érdekes!

- Hajrá!- pislogtam fáradtan.

- Nem vagy valami kitartó!- erre csak megvontam a vállam, a démon magasba emelte kezeit, amiken ujjak helyett éles szikék helyezkedtek el, na remek szeletelt alma leszek!

- Hagyd őt békén!- amint meghallottam a hangját, nagyot dobbant a szívem, és a szemim megteltek bánattal, és könnyekkel.

- Solan is megtisztel minket a látogatásával, mégiscsak izgalmas lesz ez!- nevetett őrült módjára.

- Állj már le! Engedd el a lányt, és küzdjünk meg férfiak módjára!- forgott dühben látószerve.

- Abban mi a szórakoztató?- döntötte oldalra fejét, és gondolkozó arcot vágott.

- Moan, most meg foglak ölni!- bújtak elő hátából éjfekete szárnyai.

- Végre, ez már remek!- az ő szárnyai is hasonlóak voltak, így fekete tollak repkedtek mindenfelé.

- Gyönyörű!- suttogtam újra, nem tehettem róla, mindig így reagáltam erre az alakjára.

- A kis emberlány, valóban beléd van habarodva!- nevetett ördögien.

- Hagyjuk a felesleges beszédet, és harcoljunk!- jelent meg egy kasza Solan kezében.

- Őrültség felsőfokon, már alig várom!- ő ugyanazoknál a hosszú pengéknél maradt, amikkel az én életemet akarta kioltani.

- Söpredék!- sziszegte a fekete hajú, aztán csak fémek egymásnak ütődését hallottam, és próbáltam elüldözni a homályos látásom, de nem jártam sikerrel.

- Solan annyira ostoba vagy! Tudtad, hogy nem nyerhetsz, hiszen most te vagy a szolga, szükséged van a szerződésre ahoz, hogy teljes erőd birtokába legyél, mégis elutasítottad őt! Már csak egy dologra lennék kíváncsi: miért tetted ezt?- na ez engem is érdekelne.

- Semmi közöd hozzá!- lihegte, aztán vér szaga ütötte meg az orrom.

- Solan!- kiáltottam rekedten, amikor is kitisztult  a látásom, a démon tele volt sérülésekkel, míg a másik érintetlenül kacagott, és kezei vörösen lógtak a oldalán, míg a fekete hajú kaszája tisztán tündökölt.

- Ne aggódj Lilith, neked jobban fog fájni a halála, mint magának Solan-nak!

- Ne tedd!- sikítottam, és amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam és a srác elé vetettem magam. Éles fájdalom hasított végig a testemen, de nem csak a szenvedés hatolt a testembe, hanem sok-sok éles dolog is.

- Mit csinálsz?- kérdezte Solan félig aggódva, félig rágalmazva.

- Ne haragudj, de én...tényleg...- erre csak lesütötte szemeit.

- Nem akarom, hogy miattam halj meg!

- Pedig így eléggé boldogan távozom!- mosolyodtam el, majd ijedten Solan mögé mutattam, a srác vette az üzenetet, és kettévágta a démont. Egyetlen suhintással két részre vágta!- Ezt eddig miért nem tetted meg?

- Ne beszélj nekem cinikusan, amikor haldoklasz! Egyébként nem halt meg.

- Kösz, hogy emlékeztetsz!- forgattam meg a szemeim, majd elég sok vért köhögtem fel.

- Inkább meg se szólalj!- közölte ijedten, és óvatosan az ölébe helyezett- Kérlek, ne add fel!

- Sajnálom!- suttogtam, bár ez is nehezemre esett, csak örültem, hogy vele tölthetem az utolsó pillanataimat.

- Lilith! Hé, ugye hallasz egem?!- rázta meg a testem.

- Csss!- szóltam rá, és rákulcsoltam ujjaimat, az övéire, hatalmas keze volt.

- Nem akarom, hogy miattam öljenek meg!- emelte összefont kezeinket a homlokához.

- Nem...m-miattad...vo-olt...- akadozott a hangom, és már reszelősen vettem a levegőt. Széllökést éreztem, azaz valóban az volt, ami jó pár méterrel hátrébb röpítette kettőnket.

- Nem ilyen remek látványra számítottunk!- szólat meg valaki, mire másik két személy elkezdett idegesítően hahotázni.

- Hagyjatok már békén!- morogta Solan.

- Örömmel megtesszük, amikor a lány végre kinyiffant!- óvatosan kinyitottam a szemem, egy fehér hajú egyén kacagott, a háttérben álldogáló két barnával egyetemben.

- Ne mondj ilyeneket!- sziszegte Solan.

- Addig nem kötelességünk azt tenni, amit mondasz, amíg nincs meg a szerződés, te pedig vagy annyira balga, hogy ne élj ezzel a lehetőséggel!

- Nem vagyok idióta, csak gondolok a következményekre!

- Látom! Pont, mint most, nem igaz?- nem láthattam, de egész biztosan gúnyos vigyor ült az arcán.

- Én csak...- akadt el a szava, és végigsimította az arcom, mire utolsó erőmből megpróbáltam felülni, és félig sikerült is, aztán Solan besegített, de nem csak ebben. Egyik kezével közelebb húzott magához, míg a másikkal az arcom vezette...hogy hová? Az ajkaihoz! A démon önszántából közeledett felém, jobban mondva megcsókolt! A fekte srác szája az enyémre tapadt, mire kénytelen voltam döbbenten felnyitni pilláimat. Közelről még helyesebbnek tűnt, sötét lobonca most is össze-vissza állt, hosszú szempilláit nagyszerűen megvizsgálhattam, mivel szemei csukva tárultak elém, te jó ég! Nagyszerűen csókolt, az egész testem beleborzongott, és bizsergett, mondjuk lehet, hogy csak a sebesüléseim miatt. Akaratlanul is átfontam a karjaimat Solan nyaka körül, a démon pedig a csípőmnél fogva nyomott magához, bárcsak örökre így maradnánk! Azt kívánom, hogy ez a pillanat sohasem érjen véget!