Reggel olyan üdén ébredtem, mint a 2 hónapja rothadó penész, mondjuk a tegnapi nap után ezen meg sem lepődök! Egy zombit is meghazudtoló módon vánszorogtam le a konyhába, és tettem be 2 kenyeret a pirítóba, a hűtőben találtam narancslevet, ezért úgy döntöttem megiszom. A kis hangocska jelezte is, hogy kész is a reggelim, komótosan odabattyogtam és kiemeltem a pirítósokat, mondanom sem, hogy megégettem magam. Megkentem őket vajjal, de amikor a számhoz közelítettem az elsőt, természetesen a földön landolt, és persze, hogy a vajas oldalával bámulta a csempét. A bénázásom csak egy hatalmas sóhajtással nyugtáztam, és közben a konyha falára pillantottam, amin egy fekete-fehér kockás óra lógott, a szerkezet azt mutatta, hogy még volt egy órám beérni a suliba, ezért kényelmesen kezdtem készülődni.

~

Amikor fél órával később felöltözve, halvány sminkben(szempillaspirál, alapozó) lelépkedtem a lépcsőn és elmosogattam a kajám maradékát, az órára pillantva megállt bennem az ütő. A nagy, és kismutató ugyanolyan nyugodtan csücsült fél órával ezelőtti állapotukban. Ez nem sok jóval kecsegtetett, pontosabban azt jelentette: AZ A TETVES ÓRA MEGÁLLT!

Ellenőriztem a nappaliban lévőt, és egy kisebb szívroham után futva indultam kifelé a házból. Nemhogy fél órával korábban érnék így be a suliba, hanem később! Rohanásom közepette egy kemény dologba ütköztem.

- Aú!- tapogattam a fejem, a földön ülve.

- Hová rohansz? Megőrültél?- masszírozta jobb bicepszét.

- Noah!- kerekedtek el tengerzöld szemeim.

- Mi az hugi? Szellemet láttál?- „viccelődött".

- Haha! Nem, csak téged!- vágtam vissza.

- Ez fájt! Nem én nézek ki úgy, mint egy kísértet! Egyébként, miért vagy még itthon?

- Ööö...itthon felejtettem a matekkönyvem, és dogát írunk!- füllentettem.

- De így nem fogsz beérni, kivéve, ha van olyan busz, ami 10 perc alatt elszállít az iskolába.

- Francba!- túrtam a hajamba, ha Solan most itt lenne, vagy egyáltalán tudomást venne rólam, akkor bevihetne, de így...

- Ne vágj már ilyen kétségbeesett fejet!- borzolta meg szőke sörényem- Egyébként is mire valók a nagytesók?

- Szívatni a kisebbeket?- tartottam vissza a könnyeimet.

- Nem talált! Szívességet tenni, jelen esetben elvinni őket a suliba!- vigyorgott.

- E-Ez most komoly?!- mosolyodtam el szélesen.

- Teljesen az!- nevetett- Gyere, siessünk!

- Ööö...de nem elvették a jogsid?- jutott eszembe a garázs felé igyekezve.

- Ez most mellékes!- terelte a témát, aha gondoltam...

~

- Nagyon köszönöm!- ugrottam ki az autóból, meg sem várva Noah válaszát már egyenesen az iskolához rohantam. A karórámon ellenőriztem az időt, 5 perce tartottak az órák, na a még nem is olyan vészes!

Befelé menet elrobogtam a portás mellett, szegény öreg bácsi csak zavartan tolta fel orrán szemüvegét, miközben majd' feldöntöttem. Kettesével szedve a lépcsőfokokat indultam a termünk felé, azzal bíztatva magam, hogy a töri tanárunk úgyis késik, csakúgy mint az év összes többi óráján, miért éppen most érkezne időben? Lihegve csaptam ki a termünk ajtaját, és akkor szembe találtam magam a lehető legrosszabb helyzettel, amibe csak kerülhettem volna: az osztálytársaim döbbenten bámultak rám, de ez még rendben is lenne, csakhogy a tanár is bent volt már. Azt gondolta, hogy ennél rosszabb, már nem lehet, de rohadt nagyot tévedtem, alig pár perccel később Tim esett be. A tanár kérdőn kezdte ráncolta a szemöldökét, majd lassan feltette a következő, rettentően kínos kérdést.

- Mr. Falcon, Miss Price, maguk meg hol voltak?- sötétbarna szemei kérdőn fürkészték az arcunk minden egyes apró reakcióját.

- Biztos együtt voltak valahol!- vette kezdetét a kétes suttogás.

- Eléggé gyanús! Talán valamelyik félreeső sarokban bújtak meg, aztán elfelejtettek ránézni az órára!- pontosan így keletkeznek a pletykák.

- Nem volt semmi ilyesmi!- mondta a srác, majd a tanárunkra nézve folytatta- Elnézést elaludtam!

- Ennél jobbat is kitalálhatott volna, de nyomás a helyére!- legyintett a férfi, majd felém fordult- És ön?

- Öhm...tudom, hogy ez az egyike a legtöbbször használt kifogásoknak, de ténylég megállt az órám.

- Igaza volt, ez tényleg nagyon gyakori, de haladnunk kell az anyaggal, szóval üljön le, és egy pisszenést sem akarok hallani az óra végéig!- sietősen helyet foglaltam, majd küldtem egy vidám mosolyt Tim felé, aki kissé elpirulva fordult oldalra.

- Hé! Pszt! Lilith!- suttogta Ginger.

- Hm? Mi az?- kérdeztem vissza halkan.

- Ez meg mi a csuda volt?- vigyorodott el.

- Te is kezded?- forgattam meg tengerzöld szemeim- Ez csak egy véletlen egybeesés volt, semmi sem történt, amit mondtam az igaz volt, és Noah hozott be az utolsó percekben!

- Véletlenek nincsenek!- vigyorgott cinkosan.

- Dehogynem!- motyogtam, Solan, és az én találkozásom is ilyen volt! Azaz...lehet véletlenül belebotlani egy démonba? Hirtelen kirázott a hideg, igen tisztán éreztem: ez egy démoni erő volt, de...nem volt ismerős, nem lehetett a fekete hajú srác.

- Lilith, jól érzed magad?- kérdezte aggódó hanggal a vörösesbarna hajú lány.

- Tessék? Ja, persze!- bólintottam egy aprót, majd az atlaszomat kezdtem lapozgatni, mintha nem csak testben, hanem lélekben is jelen lennék.

~

- Hé, most meg hová rohansz ennyire?- értetlenkedett Ginger.

- Női bajok, egy pillanat, és jövök!- mondtam neki, miután a csengőt meghallva rögtön felpattantam a padomból.

- Persze-persze!- legyintett megadóan, én pedig a mosdó helyett az épület tetejére siettem, ami ugyan le van zárva a diákok elől, de onnan éreztem a különös energiát.

Gyorsan rohantam fel a lépcsőkön(hogy őszinte legyek, nem ártana egy lift...), és percek alatt el is értem a célomhoz, de csalódnom kellett. Hiába jártam körbe vagy háromszor a tetőt, nem volt ott senki, és semmi. Lemondóan sóhajtottam egyet, és el is indultam volna lefelé, amikor egy erős kézfej ragadta meg a kezem, mire felsikoltottam volna, de nem jött ki egyetlen hang sem a torkomon. Így csak félelemmel teli szemekkel bámultam a természetfeletti lényre.

- Minden bizonnyal te vagy Lilith!- nyalta körbe a száját. Az előttem álló démon egyáltalán nem úgy nézett ki, mint Solan. Ez itt bűzlött, olyan szaga volt, mint egy rothadó hullának, a szemei, mint 2 világító vörös közlekedési lámpa, fogai tűhegyesek voltak, és néhol vörös foltok tarkították, valamint sárgás lepedék fedte őket. Bőre sápadt volt, és testét mindenhol hegek borították. Ördögi vigyora egyik hegyes, és tépett fülétől a másikig ért, nyála pedig az arcomba fröcskölt- A lelked valóban olyan finom lehet, mint ahogyan azt a többiek állították, már a számban érzem az ízét!

- Ha-hagy b-bé-k-én!-  csak nagyon nehezen, és lassan tudtam beszélni. Aztán eszembe jutott, amit Solan mondott, hogyan hívjam, amikor nagy szükségem van rá, nos akkor hajrá: „Ördög, vagy őrangyal, budha, akármi! Kérlek, segíts rajtam! Bármit megkapsz cserébe, akármit! Amit csak kérsz, megteszem!"- elég volt csak rá gondolnom, és máris hatalmas szélvihar keletkezett. Majd hatalmas fényesség, és megjelent a fekete hajú démon.

- S-So-lan na-nagy-úr!- rebegte rettegve- Ez nem az, aminek látszik!

- Ó, valóban?- húzta széles vigyorra a száját, és az ő szemei is vérvörösen villantak fel- Pedig én annak látom, hogy el akartad venni a „gazdám" lelkét, pedig az ő édes kis lelkecskéje csak az enyém!

- Ne tulajdoníts magadévá, nem vagyok egy tárgy!- horkantam fel.

- Miért hagyod, hogy ilyen tiszteletlenül beszéljen veled, egy kis büntetés nem ártana, igaz?- fogta be a szám, az oszló kezével, fúj!

- Te is akarsz belőle kapni, de ezt nem hagyhatom!- célozta meg a támadómat, aki karok nélkül ért földet, vére nem is vörös, hanem inkább barnás színben úszott, eléggé gusztustalan volt.

- Csak egy icike-picike részt! Abba még bele sem halna, nem is fájna neki, csak egy kicsit legyengülne! Uram, kérem!- könyörgött hahotázva.

- Már nem vagy magadnál, ezért nincs, mit tennem, el kell, hogy pusztítsalak!- mennydörögte Solan- Ráadásul egy épeszű démon nem vet szemet, az ura prédájára!- ekkor a másik, undorító démon darabokra szakadt, a tetőt pedig mindenfelé az ő darabkái terítették be. Nagy nehézségek árán visszanyeltem a torkomban felgyülemlett reggelim.

- Jól vagy?- kérdezte Solan, miközben a térdeimre rogytam, és remegni kezdtem.

- Nem!- gyűltek könnyek a szemembe. Legszívesebben ordítottam volna vele, hogy ezt komolyan gondolja-e, de annyira örültem neki, hogy az összes negatív gondolatomat elpakoltam a fejemben lévő dobozok egyikébe.

- Annyira sajnálom!- térdelt le elém- Soha többet nem hagylak magadra!

- Már késő visszavonulót fújnod: Megígérted!- emeltem fel a szemem, és néztem dacosan a ő vörös íriszeibe.

- Igazad van, nincs vissza út, de te is készen állsz erre? Ismered a követelményeket, és következményeket, igaz?- törölte le az arcomon lefelé igyekvő könnyeimet.

- Hogyne tudnám!- haraptam a számba elfojtva a feltörni készülő bőgésemet, de nem bírtam sokáig. Solan kitárta a karjait, én pedig zokogva vetettem bele magam, az ölébe. Olyan hangosan sírtam, mint még talán eddigi életem során sohasem, és annyira örültem Solannak, mint még soha!

~

- Jobban vagy?- kérdezte, miközben a tetőn csücsültünk, én a srác ölében ülve, ő pedig a fejemet simogatva, mintha csak egy kölyökkutya lennék. Még mindig görcsösen kapaszkodtam a démon ruhájába, és próbáltam szabályozni az össze-visszaverdeső szívemet. Fogalmam sincs, hogy mi van velem, csak olyan jó Solan ölében, melegben, biztonságban, csak ketten a vérrel, és egy halott démon darabkáival tarkított tetőn. Uram atyám!

- Igen!- válaszoltam gyorsan, majd a démon szemét kerestem, már újra feketén csillogtak- Mi lesz a hullával?

- Pár perc, és hamuvá válik, aztán elpárolog!- válaszolt nyugodtan, majd a tetem felé mutatott, és valóban úgy történt, ahogyan mondta. Sötét elszenesedett darabkák repültek a levegőben, majd még látótávolságon belül semmivé váltak.

- Sok mindent kel még tanulnom rólatok!- jelentettem ki csodálkozva.

- Ez igaz, de legközelebb inkább mesélek neked, és nem élőben mutatom be!- húzta huncut mosolyra a száját.

- Na, igen, azt megköszönném!- nevettem.

- Már csak egyetlen kérdés?- meredt rám.

- Mi volna az?- pirultam el pöpet, miközben a srác arcát figyeltem.

- Mikor kezdődik az órád?

- Basszus!- pattantam fel ijedten, és szélsebesen kezdtem rohanni a lépcsők irányába, aztán félúton megálltam, és visszaordítottam a démonnak- Köszönöm Solan, az egészet!

- Nincs mit!- halottam, ahogyan, még egy jót nevet rajtam, utána pedig a többiek zsivaja elnyomta a srác hangját.

- Hol a fenébe voltál?- ripakodott rám Ginger amint meglátott- Azt mondtad pár perc, erre 20 percig nem voltál sehol! Az egész ebédszünetben hiába vártam rád! Pedig palacsinta nap van, felfogtad te ezt?! Palacsinta!

- Hogyne! Sajnálom Gin!- borzoltam bele vöröses hajába.

- Hé, mi a franc van veled? Hahó! Lilith, megkergültél, vagy mi van?!- kiáltozott utánam, hiába.

- Majdnem!- vigyorogtam, mint egy idióta, és én már tudtam mi bajom van, bár ez nem sok jót hozhat a fejemre, de ez van! Be kell vallanom: Totál belezúgtam a démon szolgámba!