Csak álltam ott, akárcsak egy nagy rakás szerencsétlenség, földbegyökerezett lábbakkal, és némán. A szőke hajú, Solan felé legyintett, a srácot annyira váratlanul érte, hogy a másik egyetlen szárnycsapással leütötte. A fehér ruhás lény elkezdett közeledni felém, el akartam futni, de amint megfordultam, már előttem termett, és mintha belelátott volna a fejembe, tudta volna, hogy sikítani akarok, befogta a számat. Vergődhettem ott, ameddig csak akartam, de semmi eredménye sem lett, egyszerűen túl erős volt.

- Ki vagy te?- kérdezte a– minden bizonnyal- angyal. Azért levette a számról a kezét.

- Lilith Price, egy ember, miért?- fordultam szembe vele, 168 centi vs. 190...eléggé meg kellett emelnem a fejem, hogy láthassam szikrázó világoskék tekintetét. A külseje alapján nem is lehetne más lény.

- Miért nem hatott rád akkor a mágia? Most sem ájultál el!- nézett a szemembe.

- Nem értem, hogy miről van szó...én csak szeretném visszakapni Solan-t!- mondtam nem valami határozott hangon, pedig próbáltam!

- Engedd el Athos!- halottam Solan tekintélyt parancsoló hangját.

- Mi ez a szerelmi jelenet? – kapkodta kettőnk között a tekintetét- Egyébként is, nem kaphatod vissza őt, mivel Lilith kisasszony velem jön!

- Mi?- pislogtam zavartan.

- Nem!- dördült fel a démon.

- Sokkal jobb helye lesz nálam, egy angyalnál, mint hogy egy magadfajta démonfajzat bemocskolja!

- Tessék?- értetlenül néztem felváltva a srácokra, mi ez a hülye duma?!

- Solan már így is épp elég áldozatot követelt, te pedig még tiszta vagy!

- Tiszta?- pirultam el- Mit értesz ezalatt?

- Még nem történt köztetek semmi, igazam van?

- Ez nem rád tartozik!- lettem azonnal rákvörös.

- Szóval nem, ez remek!- húzta halvány mosolyra a száját- Akkor ez azt jelenti, hogy nincs is szó semmilyen „kötelékről", senki sem szolgája a másiknak, mivel nem köttetett meg a szerződés!

- Miféle „kötelék", meg „szerződés"?- értetlenkedtem.

- Aranyom, nincs rajtad szolga bélyeg, ennyi! Solan még nem tett a szolgájává!

- Ez hülyeség, egyébként is, ő az én szolgám, nem pedig fordítva!- nevettem, mire Solan-ra kaptam a tekintetem, aki csak szótlanul szemezett a földdel- Igazam van?

- Lilith, mondtam, hogy ez egy hosszú történet!- nézett végre a szemembe, és a vöröslő íriszekben, most végtelen szomorúságot véltem fölfedezni.

- A lényeg, hogy igazam van!- vetett végett a beszélgetésünknek Athos- Most pedig gyere velem!- ragadta meg a csuklóm.

- Nem!- téptem ki magam a szorításából- Még a történet felét sem ismerem, nem megyek sehová! Semmiképpen sem veled!

- Azért valamennyire már bemocskolódtál!- ráncolta szemöldökét- Most mennem kell, mivel Solan jelen pillanatban képes lenne megölni, azt pedig egyikünk sem akarja! Még látjuk egymást Lilith kisasszony!- intett, majd egy szempillantás alatt köddé vált, csak egy földre hulló hófehér toll jelezte, hogy nem csak álmodtam az egészet.

~

Körülbelül 10 percig álltunk egymással szemben, mindketten a földet bámulva, és némán. Nagyot sóhajtva törtem meg a csendet, mivel arra aztán várhattam, hogy a démon szólaljon meg!

- Mi volt ez az ügy, az angyal, mert az volt nem? Miért akart elvinni, te pedig miért voltál ennyire szerencsétlen, simán hagytad volna, hogy magával cipeljen?!

- FOGD MÁR BE!- rivallt rám, amitől egyből belém fagyott a szó.

- Na, így máris jobb!- sóhajtott egyet- Az egész sztorit nem fogom elárulni neked, bármennyire is kéred!

- De...!

- Azonban! Azt elárulom, hogy mi ez a „szerződés" cucc: a démonnak meg kell jelölnie, az áldozatát-hogy más lények tudják, hogy ő már foglalt- ezt hívják „szolga bélyegnek", a tulajdonos azt tehet ezután vele, amit csak akar!

- Ööö...ez olyasmi, mint egy jegygyűrű?

- Hasonló, de a gyűrűt még leveheted, dönthetsz úgy, hogy elhagyod azt, aki neked adta, a bélyeg viszont örökké rajtad marad!

- Ez annyira nem meglepő, elvileg rólatok van szó, az ember nem várna mást egy démontól!- forgattam a szemeimet, és próbáltam menőnek tűnni, valójában viszont majd berosáltam!

- Lilith, érzem, ahogyan remegsz!- lépett közelebb, mire úgy éreztem, hogy a lábaim képtelenek megtartani a testsúlyom, Solan még épp idejében ért oda és kapott el.

- Köszönöm!- jól voltam, csak nem tudtam megállni a saját lábaimon- Olyan kedves vagy! Bárcsak meg tudnék benned bízni!

- Bárcsak engedhetném!- simogatta meg az arcom, majd az ölébe kapva elindult velem hazafelé.

~

- Hol voltál eddig?- várt anya a lépcső aljánál, és dühösen bámult rám.

- Ginger-nél, bocsi, kissé elhúzódott a tanulás!- villantottam egy hamiskás mosolyost, barátnőmmel megbeszéltük, hogy mindig tökéletes alibit biztosítunk egymásnak, szóval nem volt mitől tartanom.

- A mobilodat pedig itthon hagytad, Ginger-t se tudtam elérni! Tudod, mennyire aggódtam?

- Sajnálom, legközelebb jobban figyelek!- Solan még mindig átkarolt, bár már nem az ölében tartott, de csak így voltam képes járni. Anya szívrohamát eloszlattuk, ezért sikerült ügyetlenül felbicegnünk az emeletre, majd óvatosa leültetett a szobámban árválkodó babzsákfotelbe.

- Köszönöm!- néztem rá vörös fejjel.

- Nem tesz semmit!- ült be az egyik sarokba.

- Most büntibe vonulsz?- kuncogtam.

- Valami olyasmi!- mondta, de ő nem mosolygott, a tekintete komoly volt.

- Minden rendben?- mire furán kezdte ráncolni szemöldökét- Jól van hülye kérdés volt! Csak, mintha nem lennél önmagad! Túl kedves vagy, de a tekintetedben végtelen szomorúság lapul!

- Miért vagy ennyire jó „ember" ismerő?- termett mellettem egy másodperc alatt, mire zavartan bámultam 5 centi távolságból.

- Nem tudom, biztosan adottság!- pislogtam sűrűn.

- Biztosan!- hajolt közelebb, én pedig addig hajoltam hátra ameddig tudtam, pontosabban amíg az ágyamba nem ütköztem.

- S-Solan...- néztem a felém tornyosuló démonra ijedten, és fülig vörösödve.

- Látod?- lökte el magát tőlem- Ezért nincs rajtad szolga bélyeg!

- Mi van?- álltam fel, és dühösen bámultam rá.

- Hiába te vagy a „gazdám", rendelkezned kell ezzel a megjelöléssel!- állt fel ő is, így nem tudtam „lenézni".

- Mit takar pontosan e az átkozott bélyeg?!- kiabáltam, nem törődve azzal, hogy bárki hallhat.

- Akarod tudni, 100%-osan biztos vagy benne?!- ordította ő is.

- Lilith, minden rendben?- halottam anyu hangját.

- Igen!- válaszoltam mindkét kérdésre egyszerre.

- Ez egy általam készített bélyeg!- mondta halkabban.

- Akkor ragaszd az orromra, vagy a homokomra, ott mindenki látni fogja, és nagy ívben elkerül engem!- gúnyolódtam vele.

- Nem lehet, meg van határozva a helye: az emberek nyelvén kell elhelyezkednie!- nézett tengerzöld szemeimbe.

- Ööö...kicsit ciki lesz, de csak pár perc, és rá is ragasztottad, bár eléggé kényelmetlen lesz, de ez van!- nevettem vörösen virító arccal.

- Ez még nem minden! Nem egy az emberek által ismert „bélyegről" van szó, egy speciálisról, amit a démonok készítenek, ami írás formájában jelenik meg a kiválasztott nyelvén...

- Nem értem hová akarsz kilyukadni!- fontam keresztbe a karom.

- A nyálammal kell rád írnom a szavalat, azaz a bélyeget!- bámult folyamatosan.

- A...nyáladdal...de-de az...azt jelenti, hogy...- dadogtam, és hiába fogtam fel, kénytelen voltam kinyögni.

- Igen, meg kell, hogy csókoljalak téged!- közölte helyettem, majd pár percnyi néma csend következett.

- Ha muszáj, akkor ez van!- tártam szét a karom nevetve- Végülis, ez csak egy csók!

- Ne vedd ezt ilyen könnyedén, az életed gyökeresen meg fog változni, ha megjelöllek!- szólt rám.

- Megváltozni, enné jobban? Nem hinném! – vigyorogtam, majd zavartan tekergetve egyik szőkésbarna tincsem felé fordultam- Essünk túl rajta!

- Miről beszélsz?- miért mondatja ki velem?!

- Természetesen a csókról!- sziszegtem a fogaim között.

- Nem állsz készen, de ha te mondod!- lépdelt egyre közelebb, majd amikor csak féllépésnyire állt tőlem, megragadta a vállam, és magához húzott, paprikapirosan bámultam rá. Solan egyik karjával simogatni kezdte az arcom, majd közelebb emelte ajkához.

- Solan...- motyogtam, és ha nem tartott volna, valószínűleg összeesem.

- Csukd be a szemed!- búgta lágyan, nem tudtam nem engedelmeskedni neki, lassan lecsuktam pilláimat, és vártam...aztán az idegesítő gondolatok befészkelték magukat a fejembe, és már csak annyira lettem figyelmes, hogy a démon, még mindig nem csókolt meg. Zavartan kinyitottam a szemem, és láttam ahogyan Solan sóhajt egyet, majd elmosolyodik, és hátrébb lép.

- Mi v-van?- kérdeztem zavartan.

- Sajnálom, nem akartalak kényszeríteni!- tűnt el a szobámból, mint a kámfor, még utoljára hallottam, amint azt rebegi „-Jó éjszakát!"

Gyorsan bevackoltam magam az ágyamba, a takarót pedig a fejemre húzva próbáltam aludni, természetesen nem sikerült. „-Jó éjszakát!"- na kösz szépen! Ezek után nem gondolhatja komolyan, hogy egyáltalán képes leszek álomba merülni!