Halihó! Nos, itt az újabb rész, lassan elérkezünk a történetem végéhez, majd' hat éve írom ezt a sztorit, ami azért túlzás mert tartottam egy másfél-két éves szünetet. Igen közel áll a szívemhez, de ahogy visszaolvastam a legelső pár részt kissé elrettentem. Arra gondoltam átírhatnám őket, nem javítanám ki az eredeti részeket,(csak a második részt, megértem miért csökkent felére az olvasók száma a harmadik részre...)hanem ha megírtam a befejezést utána tölteném fel az első mondjuk 5-6 átírt fejezetet. Van egyébként erre igény? Érdekel egyáltalán valakit? Van valaki, aki régi olvasó és most visszatérve szívesen megnézné majd' hat évvel később hogyan néznének ki ezek a fejezetek? Közérdekű közlemény vége, jó szórakozást a részhez!

~

-Nem szeretnék ugrálóvárat...- nyögtem ki a szüleim között kapkodva a tekintetem szinte hitetlenül.

- De...azt mondtad meglepetésbulit szervezhetünk neked- kezdte anyum elszontyolodva, mire csak pislogva fordultam felé, de mielőtt szóra nyithattam volna a szám apám felnevetett.

 Szerda délelőtt ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak a szüleim a délutáni születésnapi bulimmal kapcsolatban. Tudom, hogy csak jót akarnak, de az hagyján, hogy anyum minden és mindenkit meghívott, apum pedig semmit sem vett komolyan, úgyhogy kis almákkal teli felfújható medence, vattacukor pult, popcorn gép és több hasonló teljesen felesleges dolog lesz a hátsó kertünkben.

- Abban sem vagyok biztos, hogy az összes ember befér a házunkba, akit meghívtál, de te még egy ugrálóvárat is akarsz?- néztem anyukámra hitetlenül.

- Csak gondoltam szórakoztató volna- vont vállat kissé sértetten.

- Ja, azoknak, akik levideózzák és teszik is fel az internetre- fojtottam vissza a nevetésem.

- Hagyd, tudod már nagylány...inkább tudod- bökte oldalba apum, amit csak felvont szemöldökkel figyeltem.

- Oké, csukd be a szemed!- parancsolt rám anyum, amit sóhajtva teljesítettem is.

- Ha egy tortát kapok az arcomba nagyon mérges leszek!- szóltam előre, noha már egyre kíváncsibbá tettek.

Halk zörgést és suttogást hallottam, majd apum megköszörülte a torkát.

- Szóval, egy kis előajándékkal készültünk- kezdte, de anyum közbevágott.

- A többit, majd délután kapod meg, de ennek a hasznát veheted estig, úgyhogy...-hadarta imádnivalóan- Oké, már kinyithatod a szemeid!

Alig mondta végig, szinte azonnal elhúztam a tenyerem az arcom elől és meglepetten pislogtam a türkizzöld polaroid kamerára.

- Azta! Köszönöm szépen!- vettem át vigyorogva.

- Megláttuk és a szemed színére emlékeztetett- mondta anyum és apummal együtt mosolyogva figyelte ahogy a fényképezőgépet forgatom.

- Tök menő, filmtekercs is van benne?

- Járt hozzá, még van kettő pluszban- bökött apu a dobozra- Ki is próbálhatod ha gondolod.

 Alig mondta végig máris lőttem egy képet róla és szélesen vigyorogva tartottam felé a kissé homályos beszéd közben készült fotót.

- Gyönyörű- húzta el a száját, de ő is visszafojtott nevetéssel nézett rám.

- Szerintem helyes vagy- próbálta biztatni anyum, de hirtelen nevette el magát, majd mindannyian nevetésben törtünk ki.

- Jól van, most már mehetsz készülődni- szólt rám apum a szemeit forgatva, mire nevetve kezdtem kihátrálni a helyiségből.

Amint elhagytam a szobát azonban a mosoly szinte azonnal eltűnt az arcomról, valahogy semminek sem tudtam örülni, noha nem történt semmi. Még...

- Min jár az agyad, emberlány?- kérdezte Hurdle az ajtófélfának dőlve és unottan mért végig.

- Hurdle- forgattam meg a szemem- Azt hittem már ki tudsz állni...

- Mindig is bosszantó maradsz, csak azért, mert nem áll szándékomban kitépni a gerinced- mosolygott rám gyorsan, noha így még észrevehetőbbé váltak a szeme alatt lévő sötét karikák.

- Azt hittem nincs szükségetek alvásra- jegyeztem meg az arcára bökve.

- Ez az emberi alakunk- nézett a szemembe-Valahogy nem tesz jót a tudat, hogy miattad...-kezdte, majd megrázta a fejét- Nem a te hibád

- Ne szépítsd, ha nem találkozunk most vidáman lehetne valahol máshol seggfej- mosolyodtam el gyorsan Solan gondolatára.

- Találkoznotok kellett- sóhajtotta a démon.

- Nem hiszek a sorsban- nevettem fel.

- Én nem sorsnak nevezném, megálmodtad, nem?- döntötte oldalra a fejét.

- Honnan?- kérdeztem kissé meglepetten, hiszen senkinek sem meséltem az álmomról, még maga Solan sem tud róla.

A démonnő szóra nyitotta a száját, majd gyorsan becsukta és unott tekintettel meredt maga elé, majd odébb lépett így Veena szinte elrepült mellette.

- Na, ez gonosz volt- mondta sértődötten a fekete hajú.

- Démon vagyok- tárta szét a kezeit.

- Hé, az micsoda? - bökött a kezemben tartott polaroid fényképezőre kíváncsian.

- Csak egy előajándék- legyintettem, de nem tűnt úgy, mintha annyira hagyni akarná a dolgot- Ki akarod próbálni?

- Igen!- mondta szaporán bólogatva, mire felsóhajtva, de halványan elmosolyodva léptem a szobámba, az ágyamról pedig Reece pislogott rám.

- Már csak te hiányoztál- morogtam oda, mire sértetten pattant fel.

- Kikérem magamnak, megmentettem már párszor az életedet, Lilith Price- háborodott fel kissé túljátszva a dolgot.

- És bármikor is belehaltál?- tettem csípőre a kezem.

- De ez változhat- morogta oda, majd Veena-hoz hasonlóan mellém ugrott- Most fotózkodunk?

- Azt akartok?- ráncoltam a homlokom.

- Igen!- mondták egyszerre.

- Olyanok vagytok, mint a gyerekek- morogta Hurdle őket figyelve.

- Amúgy is ki kell csípnünk magunkat a délutáni partidra- kacsintott Reece.

- Nem szükséges...- kezdtem, de a démonok máris megrohamozták a ruhásszekrényem.

 Hurdle egy pánt nélküli egyszerű fekete miniruhában, mely a combja közepéig ért és ezüst fülbevalóban, valamint csillogó fekete magassarkúban ezüstös pánttal állt előttem, ehhez füstös smink társult, színátmenetes haja kiengedve omlott alá. Reece vöröses haja kócosan állt valószínűleg a gyors átöltözésnek köszönhetően egy fehér atlétában, - amin a „Legend" felirat volt olvasható- és egy szaggatott farmer rövidnadrágban, valamint vörös tornacipőben mért végig, míg Veena kiengedett fekete hajjal és egy spagettipántos sárga-kék kockás ruhában csatolta magára az egyik platformos szandálom szélesen vigyorogva.

- Remélem tetszenek a cuccaim- forgattam meg a szemem, mire Veena vigyorogva bólogatott.

- A bátyádé jobbak- vont vállat Reece pimaszul széles mosollyal az arcán.

- Arra még visszatérünk, hogy Noah beléd zúgott, aztán megtudta, hogy igazából férfi vagy és kiakadt!- szegeztem rá az ujjaim.

- Tudod, igazából egyik se vagyok nagyon, természetfeletti lények vagyunk és- kezdte taglalni, de közbevágtam.

- Oké, oké felfogtam- emeltem fel a kezeim, majd kis híján ugrottam egyet amikor a semmiből jelent meg mellettem Verum és kissé értetlenül nézett le rám.

- Neked meg mi bajod?- ráncolta a homlokát.

- Ezt NE csináljátok!- nyomtam meg a hangsúlyt a „ne" szócskán, majd lassan végig mértem- Egyébként is remélem nem így tervezel megjelenni a szülinapi bulimon.

- Sokkal jobb ötletem van, egyáltalán meg sem jelenek- mosolyogott le rám.

- Oké, oké mindketten szépek vagytok! Verum, gyere velem!- ragadta meg a csuklóját Veena.

 Percek múlva tért vissza egy szürke atlétában és egy háromnegyedes fekete térdnadrággal, valamint egy fekete tornacipőben a haja pedig hasonló félig man bun-ban volt, mint amikor a vidámparkba látogattunk el, a mellette álló démonlány pedig úgy tűnt igencsak büszke a művére, hiszen szélesen mosolygott rá.

- Mondtam hogy jobb lesz!- erősködött Veena, a fekete hajún látszott, hogy egy epés visszaszólást nyelt el, majd csak sóhajtva adott a démonlányra egy sárga üvegű napszemüveget- Köszi!

- Nem hiányzik, hogy még a szemeid miatt is sikoltozzanak- mondta Verum, de a hangjában törődés is lapult.

- Oké, akkor mehetünk is a címlapokra- kapta ki a kezemből Reece a fényképezőgépet, majd maga felé fordítva lőtt egy képet miközben befeszítette a másik karját.

- Akkora az egód, hogy el se férünk tőle a szobában- fonta keresztbe a karjait Hurdle fintorogva ahogy a vörös hajút figyelte.

- Legalább nekem van mire- vágott vissza sértetten.

- Ki mondta?- forgatta meg a szemét a fehér hajú démon, mire Reece csak unottan lőtt róla egy képet oldalról- Hé!

- Boldog vagy? Már mindenki látni fogja az életunt képedet!- nyújtotta rá a nyelvét.

- Akkora gyerek vagy, komolyan mondom!- háborodott fel Hurdle, miközben én csak Reece mellé lépve vettem ki a vörös hajú kezéből a fényképezőgépet.

- Szerintem szép vagy rajta- nyújtottam a démonnő felé a fotót, mire felvont szemöldökkel vette át és nézte meg.

- Hm, talán elfogadható- mondta vállat vonva és a fiókos szekrényem tetejére téve a képet.

- Én is akarok!- mondta hirtelen Veena és szinte kitépte a vörös kezéből a polaroidot, majd Verum mellé ugrált és oldalról nekilőve készített pár képet.

- Hé! Azért óvatosan, ne törjétek össze!- szóltam rájuk.

- Mi ez a nagy kiabálás?- sétált be a szobámba Solan a homlokát ráncolva és a két fekete hajúra pillantva.

- Csak fotózkodnak, hagyd meg nekik az öt perc hírnevet!- legyintett Reece.

- Nézd csak ki beszél...-fojtottam vissza a nevetésem, mondjuk meg kell hagyni, nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne bámuljam meg nagyon, noha semmi különleges nem volt abban ahogy kinézett, leszámítva persze azt, hogy egy démonról beszélek. Egy egyszerű fehér rövidujjúban és fekete, hosszúszárú farmernadrágban volt, a lábain pedig fehér tornacipőt viselt.

- Akkor, ha kibámészkodtad magadat- mondta Reece felém pillantva, majd a fekete hajú démonra nézett kissé pimaszul.

- Tessék?- kérdezte Solan értetlenül én pedig csak kissé elpirulva fordultam a vörös felé.

- Semmi, csak Reece közös képet szeretett volna!- vágtam rá gyorsan és zavartan.

- Hm, hárman is készíthetünk párat- villant valami a tekintetében, majd a fényképezőt megragadva tolt Solanhoz, míg ő a másik oldalamról nyomódott nekem, hogy mindhármunk feje beleférjen a képbe.

 A homlokom ráncolva meredtem a vaku fényébe, amit a fekete hajú is hasonlóan reagált le, majd amikor elege lett kivette Reece kezéből a polaroidot és mindkettőnk legnagyobb meglepetésére ő csinált egy fényképet.

- Mosolyogjatok!- szólt ránk Solan- Mi értelme van a képnek ha csak úgy bámultok bele mintha egy béna horrorfilmben szerepelnétek?

- Te az a Solan vagy, akit ismerek?- pislogtam rá döbbenten, mire csak felnevetett. Hogy...mi van?

- Igen, mi a gond, Lilith?- döntötte oldalra a fejét bíztatóan mosolyogva. Oh, hát persze, el is felejtettem, hogy tud olvasni a gondolataimban, ha akar...

- Semmi, örülök, hogy a kedved- vontam vállat, majd közelebb húztam Reecet az atlétájánál fogva és halványan elmosolyodtam ahogy a fekete hajú démon készített egy újabb polaroid képet.

- Na, erről beszéltem, ez máris jobb!- nyújtotta felénk a fotót, mire kíváncsian hajoltam közelebb. Igaza volt, különösen jó kép lett, bár főként a két démon festett csodásan.

- Kiteheted a faladra- cukkolt Reece, mire csak oldalba böktem és Veena felé pillantottam, aki egy filccel rajzolt az egyik rosszul sikerült képre.

- Te mégis mit csinálsz?- ráncoltam a homlokom őt figyelve.

- Így aranyosabb- vont vállat egyszerűen magyarázva meg a dolgot.

- Értem- bólintottam kissé gondterhelten nézve az alkoholos filcet, majd vállat vontam- Alá is írhatnátok a képeket

- Ez nem rossz ötlet- mondta hirtelen Reece- Ha hiányolsz minket csak a fényképekre nézel, elolvasod a nevünket és máris jobban érzed magad!

- Nem igazán tudnálak elfelejteni- döntöttem oldalra a fejem ahogy végig mértem.

- Köszönöm- húzta félmosolyra a száját.

- Ez nem bók volt- forgattam meg a szemem, majd felé nyújtottam a hármunkról készült képet- Írd alá, te nagyszájú démon!

- Ezer örömmel!- vigyorgott öntelten.?

 A szobámban hagytam a démonjaim és a kertbe indultam, hogy megnézzem kell e valamihez a segítségem. Apum éppen az asztalokkal bíbelődött, amikre a különféle ételek kerülnek majd ezét felé indultam amikor kiszúrtam valamit a kertben álló hatalmas nyírfa árnyékában.

- Mi, a...?

 Hitetlenül meredtem a kertben álló kis gumimedencére, amiben az almák között más vörös dolog is lapult. Reece békésen lubickolt, bár az túlzásnak volt mondható, hiszen csak benne ült, a víz pedig alig ért a mellkasáig, valamint a lábai is kilógtak belőle.

- Eltakarod a Napot, tudod-e Lilith Price?- kérdezte a feje tetejére tolva a napszemüvegét és a tenyerét téve a homlokához ahogy felnézett rám.

- Mit csinálsz?- sziszegtem a fogaim között és nagyokat pislogva a vörös hajú démonra.

- Nem tudom mi a gond- vonta fel a szemöldökét miközben egy kis vizet fröcskölt rám.

- Szállj ki a medencéből, Reece!- parancsoltam rá.

- Senki sem látja- vont vállat egyszerűen.

- Ez nem ok arra, hogy...-kezdtem, de azonnal elhallgattam amikor apu lépett mellénk.

- Minden rendben, kincsem?- kérdezte apum, mire összerezzentem.

- Persze, semmi gond, miért kérdezed?- hadartam a kezemmel hadonászva Reece felé.

- Mert a levegőt legyezgeted?- kérdezte kissé értetlenül, megfordulva pedig a vörös hajú már nem ült a medencében, az üresen állt. Esküszöm meg fogom nyúzni ezt a démont!

~

 Órákkal később, amikor már elkészültem az esti bulimhoz és az egyszerű fekete, pántos ruhámban álltam a szobámban lévő egész alakos tükröm előtt és forgolódva próbáltam eligazgatni magamon az anyagot. A kezemen a vidámparkban Solantól kapott karkötő díszelgett az „S" kezdőbetűvel, a füleimben pedig csak egy kisebb kő foglalt helyet, majd végül sóhajtva és vállat vonva vettem fel az egyszerű és lapos fekete szandálom.

- Ne már, olyan mintha gyászolnál- mért végig Hurdle.

- Te kukkoltál?- kérdeztem hitetlenül- Amúgy meg nagyon vicces...

- Komolyan mondom, legalább a sminkeddel dobd fel, ha már nem akarsz kiöltözni.

- Ahogy óhajtod- forgattam meg a szemem, majd a fürdőszobába mentem és míg Hurdle szótlanul figyelt csillogó zöld szemhéjpúdert használtam, majd egy vékonyabb tusvonalat is adtam magamnak- Így megfelel?

- Nem, még mindig utálom a ruhád- húzta el a száját.

- Olyan, mint, ami rajtad van!- fakadtam ki.

- Látod, pont ez a baj! Azt leszámítva, hogy nekem jobban áll teljesen átlagosan festesz...mindig mindenhova kiöltözöl, most még szülinapod is van, erre úgy festesz, mint bárki más!

- Tessék?

- Van füled, hallottad nem?- tette csípőre a kezét.

- Ha így segítesz, akkor hiányzik mikor ki nem állhattál- morogtam visszatrappolva a szobámba, majd a szekrényemben turkálva végül egy sötétzöld fűzőt húztam elő- Oké, akkor ezt húzd meg!

- Úgy, mint a 16. században vagy levegőt is vennél?- kérdezte mögém lépve.

- Ne szorosra!- szóltam rá.

- Nyugalom, maradnak bordáid!- csitított- Komolyan mondom, ti emberek olyan drámaiak vagytok

 Csak a szemeimet forgattam Hurdle szavaira, de amikor befejezte enyhén tátott szájjal néztem a tükörképemre, mire elégedetten mosolyodott el.

- Én is így gondoltam, na ugye. hogy jobb, mint az életunt özvegy?

- Ne rontsd el!- fordultam felé összehúzott szemekkel, mire csak védekezően emelte fel a kezeit.

 Felnevetve kerültem ki és siettem le a lépcsőn, majd mentem a hátsó ajtóhoz, ami a kertbe nyílott. Már a hangolódó zene szólt, már pár vendég ott lábatlankodott, és ki is szúrtam a tömegben kíváncsian nézelődő Timet, aki egy halványkék pólóban és fehér nadrágban állt a fehér szívdekoltázsú koktélruhát viselő Ginger mellett, aki a haját a füle mögé söpörve nézett rá halkan felnevetve, amit a karján lévő több arany karkötő tett eléggé hangos műveletté. Halványan elmosolyodva indultam el feléjük és mosolyogva fékeztem le kettejük előtt.

- Ah, a szülinapos- mosolygott rám a szőke srác.

- Sziasztok, ifjú gerlepár- vigyorogtam pimaszul- Mondtam már, hogy aranyosak vagytok?

- Köszi!- mondta Gin kissé pirulva.

-Összeöltöztetek?- mutattam végig rajtuk kérdőn.

- Ginger ötlete volt- mondta Tim átkarolva barátnője derekát, aki arcszíne egyre jobban hasonlított egy paradicsoméra.

- Oké, elég lesz!- vágta rá a szőke hajú arcába tolva a kezét, amit egy hangos nevetéssel jutalmaztam.

- Mindjárt elhányom magam olyan édesek vagytok- mondta Loreen, aki hangjára mindhárman összerezzentünk.

 Festett fekete haja a kontyba volt fogva és frufruja alól pislogott ránk, füstös fekete sminkjének köszönhetően szinte szikráztak kék írisze, hosszú sötétlila ruhája a combja közepétől nyitott volt a földig a ruha szoknyarészénél, amint észbe kaptam azonban azonnal befejeztem a bámulását.

- Szia, Loreen- mosolygott rá Ginger kissé bátortalanul, majd a fekete hajú lány mögé pillantott, ahol Jack nézelődött kissé unottan.

- Ne aggódj, egyikünket se nagyon érdekli, hogy összejöttetek, király meg minden, de nem fogunk belehalni, ne aggódjatok már- emelte az ég felé a tekintetét.

 Mosolyogva figyeltem őket, noha Loreen mogorvának vagy bunkónak tűnhet egyesek számára, pontosan ez a löket kellett Gingernek, hogy ne aggódjon, a fekete hajú mindig tudta mit kell mondania, azt mondjuk nem minden esetben, hogy ezt hogyan tegye. Tim és Gin valóban szép párt alkottak, talán irigy is voltam arra, ahogy egymás mellett nevetgélve kissé zavartak, de boldogok, hogy nyíltan szerethetik egymást. Nincs ellenük a világ vagy legalábbis párszáz angyal.

- Hé, jól vagy?- kérdezte Carlos, amivel kizökkentett a gondolatmenetemből.

- Oh, persze- túrtam a hajam a fülem mögé- Szia, hogy vagy?

- Ahogy lenni szokás a kedvenc barátnőd szülinapi buliján...részegen- kacsintott rám, mire felnevettem.

- Komolyan?- döntöttem oldalra a fejem.

- Teljesen- biccentett, majd átölelt- Szóval...hol vannak?

- Kik?- húztam össze a szemeim elsőre értetlenül, majd hamar felfogtam kikre gondolhatott- A démonjaim most nem csak a fejemben, hanem a hátsó kertemben is rohangálnak.

- Ah...és nem veszélyesek?- kérdezte körbefordulva, bár a homlokát kezdte ráncolni, amikor meglátta, hogy Reece az egyik osztálytársunkkal flörtöl.

- Csak önmagukra- legyintettem, majd a vörös hajú mellé sétálva karoltam bele és húztam odébb- Ne szedj fel velem egykorú lányokat!- csaptam a vállára, majd útjára engedtem, amit csak egy halk morgással kommentált, Carlos azonban teljesen lefagyott.

- Biztos nem lesz belőle gáz?- kérdezte aggodalmasan.

- Ártalmatlanok, higgy nekem!- legyintettem, majd újra a gerlepár felé tévedt a tekintetem aztán vissza a barna hajú fiúra- Veled minden rendben?

- Már nem visel meg, hogy vele látom Gingert, ha ezt akartad kérdezni- vont vállat egy műanyag poharat emelve le az egyik asztalról.

- Nagyjából erre tértem volna ki...ennek örülök, ha komolyan mondod.

- Halálosan, mi nem voltunk egymásnak valóak és ők azok, összeillenek és boldogok, nyilván még mindig kedvelem Gingert, de jobb úgy látni, hogy más mellett ragyog- vonta meg a vállát újra és kiitta a pohár tartalmát.

- Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy nem vagy jól...- tettem a vállára a kezem, de Carlos csak sóhajtott egyet.

- Lilith, hidd el...-kezdte, majd Jack lépett mellénk és azonnal a spanyol srác vállát átkarolva szólalt meg.

- Ezt én elintézem a barátnőm akar veled dumálni- bökött a kissé távolabb ácsorgó Loreen felé.

- Ah, akkor...jó szórakozást...vagy valami- pillantottam még egyszer gyorsan a fiúkra mielőtt a lila ruhás felé indultam.

- Szia...-nézett a szemembe, majd gyorsan oldalra.

- Szeretnél mondani valamit?- fontam keresztbe a karjaim.

- Nem igazán volt alkalmam tisztességesen bocsánatot kérnem- pillantott végig rajtam- Nem akartam úgy kiakadni és kiborulni. Éreztem, hogy kezdtél eltávolodni tőlünk és nem értettem az okát, amikor segíteni akartunk akkor nem hagytad, a helyzet pedig csak egyre rosszabb lett. Úgy éreztem nem bízhatok benned, jött ez a dolog Timmel is és...nem gondoltam, hogy ehhez hasonló dologról lesz szó, bár ki gondolta volna...démonok. Egyébként tetszik a ruhád...

- Köszi, nemrég válogattam össze- vontam vállat félmosolyra húzva a szám- Nincsen gáz...rosszul esett, de barátok vagyunk és megbocsátok neked.

- Milyen nagylelkű tőled- forgatta meg kék szemeit, de ő is mosolygott, majd belém karolt és úgy húztunk le két koktélt.

- Mondtam már, hogy imádom ahogy ma este festesz?- kérdeztem hirtelen, mire felnevetve lépett hátra egyet, kis híján felborítva a mögötte álló lányt, aki csak morogva hagyott ott minket, amin újra felnevettünk.

- Jó, hogy a barátaimmal már nem állok hadban- túrtam a hajamba újra az angyalokra és Solanra gondolva.

- Szülinapod van, érezd már jól magadat egy kicsit!- sóhajtotta a festett hajú- Még Jodie is egy srácot fűzd!- bökött a pár asztallal arrébb álldogáló göndör hajúra, aki rövid halvány rózsaszín ruhája szélét pödörgetve flörtölt, a kosárcsapat egyik tagjával.

- Úgy hiszem mindenki túltette magát a szívfájdalmain- ráncoltam a homlokom azért a fiún tartva a szemeim.

- Hát ezt meg ki hívta meg?- kérdezte Loreen elég flegmán, mire azonnal odafordultam amerre nézett kék szemeivel és rögtön meg is pillantottam a szőke hajú lányt, aki dühösen közeledett felénk magassarkújában. Oh, ne...

- Kelly? Régen beszéltünk- mértem végig kissé elhúzva a szám. Mennyivel jobb is volt úgy...

- Ja, csak akkor, amikor ahhoz van kedved, hogy hülye szőke picsaként kezelj- tette csípőre a kezét a csillogó világoskék koktélruháján.

- Mi?- lepődtem meg őszintén.

- Hallottad, csak mert azt hiszed, hogy ostoba vagyok még nem jelenti azt, hogy az úgy is van! Hallottam mit beszéltek ti és a többiek rólam a hátam mögött!- mondta ahogy végig mért, majd azért még gyorsan hozzátette- Csak azért vagyok ilyen kedves, mert szülinapod van

- Sajnálom- mondtam őszintén és kissé meglepetten, de főként észbe kapva. Eszembe jutott mennyire kiállhatatlan voltam vele, hogy mennyire gyerekesen viselkedtem, bár a tudat rosszabb volt, hogy erre csak azért jöttem rá, mert belezúgtam egy démonba, akiről annyi minden derült ki, hogy már azt sem tudom melyik verzióját is szeretem, de ez egyébként sem számít, hiszen bármikor megölhetik.

- Hé, minden rendben?- kérdezte a festett fekete hajú lány, ahogy szaporábban vettem a levegőt és óvatosan szorította meg a kezem.

- De köszönöm, hogy meghívtál...nem vagy annyira szar ember- mondta Kelly, mit sem véve észre az egészből, majd vállat vonva hagyott ott kettőnket.

- „Annyira"...- ismételtem halkan nevetve fel- Nem is én hívtam meg

- Oké, ne Kelly értékrendjének akarj már megfelelni- forgatta meg a szemeit.

- Az tény, hogy nem voltam valami kedves vele- néztem fel rá.

- Igaz, de most itt az alkalom, hogy kedves legyél, ha annyira erre vágysz- vont vállat, majd halványan elmosolyodott- Ha ez számít valamit, engem is bántottál már meg, de szerintem az ellentéte vagy egy szar embernek...

- Köszönöm, Loreen- mosolyodtam el én is, noha a hangom kissé gúnyosnak hatott- Oké, keressük meg a pasid, aztán együnk valamit, éhen halok!

- Nem a pasim!- vágta rá azonnal édesen pirulva.

- Hogyne, hogyne, akkor keressük meg a „nem pasid"!- karoltam bele, mire csak halkan morgott valamit.

~

 Táncoltunk, nevettünk, ettünk-ittunk, tehát röviden megfogalmazva jól éreztük magunkat a többiekkel, de amikor kissé elegem lett mára a tömegből a ház felé vettem az irányt, ám meglepődtem, amikor a teraszon Gingert pillantottam meg szinte lefagyva meredni maga elé.

- Föld hívja, Gint! Vétel!- léptem mellé szórakozott mosollyal az arcomon, majd én is arra néztem amerre ő és az én arcomra is hasonló ábrázat költözött.

 A teraszról tökéletesen be lehetett látni a házunk nappalijában, amiben helyet foglaló kanapén a bátyám és Juliet, -aki nem más volt, mint Ginger 20 éves nővére- smároltak, igencsak egymásba gabalyodva. A jelenetet látva már egyáltalán nem lepett meg a legjobb barátnőm reakciója, sőt...

- Úgy néz ki a testvéreink összejöttek- mondta Ginger végre kizökkenve a transzból, amibe a csókjelenet lökött minket.

- Ja, ellégé úgy fest...azért kiszállhatnának egymás szájából- húztam el a szám.

- Pisilni akartam, de ezek után inkább visszatartom- mondta a fehér ruháját markolva-Én aztán nem szólok nekik, hogy menjenek szobára!

- Ne is! Én itt lakom!- vágtam rá- De nézd a jó oldalát...

- Van neki olyan?

- Egyikőtöknek sem kell bemutatnia a pasiját, mindkettőjüket ismerik már a szüleid- vigyorogtam pimaszul.

- Te kis...- kezdte Gin összehúzott szemekkel, de jól szórakozva.

- Most miért?- tártam szét a karjaim odébb ugorva a keze elől.

- Lányok!- szólalt meg anyum csípőre tett kézzel mellettünk- Lassan jön a torta!

- Így szalad az idő?- kérdeztem előkapva a telefonom és hunyorogva meredtem a kijelzőre.

- Már majdnem éjfél, gyertek!- intett mindkettőnket maga után.

- Leszokhatnánk erről a hagyományról, oké, hogy 23:58 perckor születtem, de hamarabb is ehetünk tortát- ráztam a fejem.

- Nem!- vágta rá anyu hevesen- Mindig így csináltuk, különben is annyi étel van itt, hogy abban sem vagyok biztos, hogy van olyan ember, aki éhes lenne.

 Ginger csak felnevetve haladt mellettünk én pedig hiába forgattam a szememet, anyum megszüntette a zenét és mindenkit a hatalmas torta köré hívott, amit szinte mind vonakodva tettek, de senki sem mert ellent mondani anyumnak. Bár kezdett kínos lenni a szitu, ahogy arra is kényszerítette a vendégeinket, hogy a „Happy Birthday!" dalszövegét énekeljék a tizenhét égő gyertya fölött.

- Anyu....- suttogtam kínosan, míg a barátaim halkan kuncogtak.

- Csak fújd el őket!- vágta rá gyorsan, de szeretetteljesen.

- Kívánj valamit!- hallottam a tömegből és pont átnéztem az egyik vendég válla fölött így megpillantottam Solant, a sors különös fintora volt ez a pillanat, szinte lassabban telt el, minthogy lehunytam volna a szemhéjam. Egyszerűen, egyszerű öltözékben emberi alakban állt ott, de egyenetlenül kezdett tőle verni a szívem és hevesebben kezdtem venni a levegőt.

- Ne mond el, hogy mi az, mert akkor nem válik valóra!- hallottam egy újabb hangot, ahogy lehunytam a szemeim és lassan fújtam el a tortám tetején sorakozó gyertyaszálakat, noha csak az koromfekete hajú lebegett a szemeim előtt.

 Ezt az egyszerű műveletet, amit minden egyes születésnapomon elkövettem nagy tapsvihar követett, majd mindenki az ajándékokkal kezdett bombázni, amiket mosolyogva és néha aprót biccentve köszöntem meg és fogadtam el.

- Miért este eszünk tortát? Nem tesz jót az alakomnak- sóhajtotta Loreen, de Jack közbevágott.

- Ha nem kéred én szívesen megeszem a részed!- ajánlotta, a barátnője azonban csak a magasba emelte a tányérját, mire Jack elszontyolodva folytatta- Azt hiszem, ez egy nem...

-Tudtátok, hogy Lilith majdnem 21-én született?- szólalt meg anyukám hirtelen felnevetve.

- Tényleg? Még sosem mondta- mosolyodott el Carlos.

- Ezért van éjféli édesség- tette hozzá Ginger egy tortadarabbal a villáján.

- Még egy nagyobb meglepetéssel készültünk- mondta anyu sejtelmesen és tényleg, most jutott eszembe, hogy egy ideje már nem láttam apukám, de a többiek is izgatottnak tűntek.

- Mivel?- kérdeztem kíváncsian, de persze nem kaptam rá választ.

- 10...-kezdett el visszaszámolni anyum.

- Megijedek vagy örülni fogok?- érdeklődtem újra.

- 9...- folytatta vigyorogva.

- Oké, azt hiszem pár másodpercet kibírok...

- 8...- csatlakoztak a barátaim is a számoláshoz.

- 7...- szállt be pár közelebb álló vendég is.

- 6...- már egyre hangosabban folyt a visszaszámlálás, hiszen egyre többen kántálták a számokat.

- Ez azért elég menő- döntöttem oldalra a fejem, szinte tűkön ülve, hogy mi is lesz a meglepetés.

- 5...- szinte már minden egyes ember a számokat sorolta.

- 4...

- 3...

- 2...

- 1!

- Boldog születésnapot!- kiáltották páran, de a hangjukat hamar elnyomta a rengetek színes tűzijáték, amely abban a pillanatban borította be a sötét eget, amit a többiekkel együtt én is ámulva figyeltem. Ahogy az emberek szemeiben visszatükröződtek az égbolton robbanó fények az valami eszméletlen látvány volt.

- Hű...- mondtam, bár alig nyögtem ki a kert végében hangos sikoltozásra és kiabálásra lettünk figyelmesek, mire azonnal felpattantam.

 Alig akartam hinni a szemeimnek, amikor kiszúrtam a riadalom tárgyát, sőt egy pillanatra mintha megállt volna az ereimben a vér, csak döbbeneten pislogtam a három szinte a semmiből megjelenő egyénre. A közelükben lévők riadtan rebbentek szét, de én csak földbegyökerezett lábakkal figyeltem őket, hiszen ez nem történhet meg...nem most, nem így...

- Azt mondtad május 20-ig hagyjunk titeket...nos már egy perce másnap van- Athos arcán lévő mosoly inkább volt ördögi, mint angyali ahogy kitárta hatalmas szárnyait.