Micsoda? Még élek?👀(Bár ez a jelenlegi helyzetben annyira nem vicces kijelentés)

Sokat gondolkoztam azon, hogy mit kellene ide írnom, vagy hogyan kérjek elnézést, de arra jutottam, hogy nem magyarázkodok, sok minden történt, illetve nem történt, pont. Innentől kezdve szeretnék havi/kéthavi rendszerességgel feltölteni egy fejezetet, remélem sikerülni is fog.

Nos, gyerekek itt az "új" rész, ami már félig megíródott 2018-ban. Jó szórakozást!

Most komolyan azt gondolja, hogy elhiszem, amit mond?! Nevetséges! Bár azok a szemek...olyan természetfelettinek tűnnek. Talán...Nem! Dehogy mond igazad! Csak egy közönséges őrült! Jobbat is kitalálhatott volna...még hogy démon! Pfff!

- Hiszel nekem?- kérdezte az éjfekete hajú.

- Már miért hinnék?! Démon? Na, persze!- forgattam meg a szemeim, miközben keresztbe font karokkal néztem fel rá.

- Milyen haragos vagy ma, Lilith!- mosolyodott el.

- Azért...- kezdtem, de megakadtam- Mit mondtál? Honnan tudod a nevem?! Egyáltalán hogyan jutottál be a házba?!

- Később még találkozunk, most mennem kell! Vigyázz magadra, amíg újra nem látjuk egymást!

- Várj!- kiáltottam.

- Lilith!- izzadtan és szaporán véve a levegőt ébredtem anya hangjára.

Már megint ez az álom? -keltem ki az ágyamból a homlokomat masszírozva. Minden nap ugyanaz és az ébredés időpontja is megegyezik. A kezeimet a fejem fölé emelve, nyújtózkodva indultam le az emeletről. Pontosan két hét telt el a vidámparkban töltött nap óta és azóta folyamatosan ez az álom gyötört, csakúgy, mint mielőtt először találkoztunk volna Solannal. Még kissé mindig álmosan, a szememet dörzsölgetve ültem le az asztalhoz.

- Goffrit készítettem!- tette le elém anya mosolyogva a porcelántányért, amin két mogyorókrémmel, banánkarikákkal és tejszínhabbal megpakolt goffri díszelgett.

- Nyami!- ragadtam meg az egyik diabéteszt elősegítő édességet, ami a szombati reggelimként szolgált.

- Kicsim mégse kéne jövő hét szombatig várni a buliddal- szólalt meg anya egy kanállal hadonászva.

- Miért?- néztem rá kérdőn.

- Mert apádat visszahívták a seregbe...legkésőbb csütörtökön utaznia kell.

- Francba!- temettem az arcom a tenyerembe- De ez így nem lesz jó, szerdán kéne tartanom a bulim?

- Úgy pont a születésnapodon lenne!- vonta meg a vállát.

- Nem az a baj, hanem hogy a hét közepén senki sem akar bulizni! Nemsokára itt az év vége és a legtöbb ember kezdi realizálni, hogy már igenis számítanak a jegyeink a továbbtanulást illetően.

- Sajnálom, kicsim!- küldött felém egy halvány mosolyt- Tudod, hogy apád grillezése nélkül nem lenne ugyanaz a kerti parti.

- Tudom...- sóhajtottam lemondóan, majd befejeztem a reggelimet.

Segítettem anyának a mosogatásban, ezt követően elköszöntem tőle, hiszen még várt rá a hétvégi bevásárlás, rám pedig a bulim megszervezése. Őszintén bevallom, már nem sok kedvem volt hozzá. Egy újabb sóhajtás szökött ki a számon, de hirtelen a lépcső felől dübörgő léptekre lettem figyelmes, aztán a bátyám rohant elém és hadarva kezdett el magyarázni.

- Nyugi! Mondd el szépen, lassan, érthetően, hogy miért vagy ilyen!- sikerült végre a szemébe néznem.

- Miért nem mondtad, hogy Renee transzvesztita?- esett nekem egyből.

- He?- nyögtem ki sűrű pislogás közepette, hogy mi a ménkű van?!

- Ugyan már, a húgod csak nem akart megbántani!- jelent meg a semmiből a démon, és átkarolta a vállam.

- Renee!- ejtettem ki furán a női nevet, majd a fogaim között sziszegve kértem számon- Elárulnád, hogy mi folyik itt?!

- Ó, már nem kell megjátszanod semmit! Elmondtam a bátyádnak mindent!- kacsintott rám.

- Ha a lányokat szereted, akkor miért öltözöl nőnek?- túrt világosbarna hajába Noah, miközben a falig hátrált.

- Tévedés, mindkét nemet előnyben részesítem!- küldött egy vigyort a tesómra, mire szegény Noah elsápadt.

- Ez volt a fantasztikus terved?!- akadtam ki a vörös hajúra nézve.

- Előbb vagy utóbb úgyis rájött volna, jobb ha saját magam mondom el neki, nem?- a démon tekintete hirtelen megváltozott, mire nyeltem egyet.

- Noah, meg-megvagy?- kérdeztem félve nézve felé, de nem reagált semmit, csak leült a nappaliban lévő fotelbe és a hajába túrt.

- Ez nem lehet igaz! Ez nem...- ismételgette.

- Reece! Csak nézz rá! Nem volt jobb megoldás?

- Így is, úgy is fájna neki...az idő nem segít- nézett a szemembe- Mellesleg lesz, aki segítsen neki!

- Tessék?- pislogtam rá értetlenül.

- Higgy nekem!- mosolyodott el szélesen, majd a bátyám felé intett- Ne haragudj, de az őszinteségnél nincs jobb!

- Ha te mondod...- mondta Noah meg sem mozdulva.

- Ja! Hívd vissza a lányt!- csettintett egyet a vörös, mire a testvérem végre felemelte a fejét és értetlenkedve nézett felénk.

- Miről beszélsz?- kérdezte.

- Keresd meg a mobilodat és rájössz!- vont vállat, majd a csuklómat megragadva a szobámig húzott.

~

- Mi lenne, ha befejeznéd a hajam pöckölgetését?- fordultam meg, így szembekerültem a vörös hajú démonnal- Amit a bátyámmal műveltél, azért még mindig haragszom!

- Ne aggódj! Hamar elfelejti majd!- pöckölte meg újra a lófarkam.

- Elég!- ragadtam meg a kezét és összehúzott szemekkel fordultam hátra.

- Jól van már!- emelte fel azt a kezét nevetve, amelyiket nem fogtam.

- Kísérj el!- mondtam hirtelen abban a pillanatban, ahogy elengedtem.

- Mégis hová mész?- kérdezte Reece kissé értetlenül.

- Gingerhez- tártam szét a karjaim, mintha ez olyan egyértelmű volna- te pedig velem jössz

~

Ahogy a lakóparkban sétáltunk többen is megbámultak, bár a figyelem főleg Reece-nek jutott.

- Ne csináld!- szóltam rá szinte suttogva.

- Micsodát? Csak imádják, mind a 188 centim- vigyorgott rám szórakozottan.

- Hogyne!- forgattam meg a szemeim, noha tudtam, hogy igaza van, bár az összes démon vagy angyal vonzó az emberek számára, hiszen hibátlanok...legalábbis külsőleg.

- Moore?- torpant meg Reece előttem, mire oldalra fordultam és akkor jöttem rá, hogy a nagy ábrándozásban nem is vette észre Gin családjának a házát.

- Igen....Ginger Moore, ez lesz az...- nyeltem egyet, a vörös hajú démonnak pedig feltűnhetett mennyire nem vagyok a helyzet magaslatán, így finoman átkarolta  a vállam.

- Figyelj csak, Lilith Price...nem sok nálad idegesítőbb emberrel találkoztam, de...- kezdte, mire aprót morogtam- Hallgass végig! Azonban nálad egyikőjük sem volt kitartóbb, úgyhogy szedd össze magad és nyomd meg azt a kapucsengőt!- lökött rajtam egyet, én pedig a csengő előtt fél lépéssel álltam meg.

- De...

- Nincs, de!- nézett rám szigorúan, mire újra nyeltem egyet és nagy nehezen benyomtam a csengőt, rövid idő telt el mire kinyílt az ajtó, nekem mégis örökkévalóságnak tűnt.

- Lilith?- pislogott rám Ginger, egy fehér topban és egy fekete-fehér csíkos pamutsortban.

- Szia, Gin...- nyögtem ki bénán- Én csak...- kezdtem, de a következő pillanatban a küszöbön átlépve húzott magához és ölelt meg szorosan, mire csak pislogva viszonoztam az ölelését kissé döbbenten.

- Eltűntél!- ütött a mellkasomba, amikor elengedtem.

- Aú...a mellem!- nyöszörögtem.

- Megérdemled!- fonta össze a kezeit maga előtt.

- Akartam jelentkezni, csak...nem tudtam hogyan kezdjem és csak egyre messzebb toltam, sajnálom...

- Az biztos...- mért végig és az őzike szemei most dühösen csillogtak.

- Én...- kezdtem, majd mély levegőt vettem- tudják a többiek- mondtam tömören.

- Tessék?- nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Tudnak Solanról és a többi démonról...- mondtam tisztán érthetően, de halkan, majd Ginger tekintete a ház oldalának dőlő Reece-re vándorolt.

- Mióta?- kérdezte a vörös hajú démont nézve.

- Mióta Carlos-nál jártunk...csak te és Tim nem jöttetek el- magyaráztam.

- Tudom...- pillantott a földre- Bejössz?

- Persze!- mondtam azonnal lelkesen, bár kissé gyanakodva is, Reece pedig azonnal követett.

Bent különös csend volt, ami nem igazán jellemezte a Moore háztartást.

- A szüleid?- kérdeztem felé fordulva.

- Még nincsenek itthon, a nővérem meg valami pasival randizik- vont vállat Gin, de volt valami szokatlan a hangjában.

- Ah...de veled...minden rendben?- döntöttem oldalra a fejem, mire mintha aprót rándultak volna az arcizmai.

- Persze- mosolygott rám, bár már hittem neki.

- Valami történt- szegeztem rá az ujjam.

- Csak képzelődsz, inkább mondd, hogy a mindig logikus Loreen hogyan reagált arra, hogy van pár házi démonod?- kérdezte túl gyorsan.

- Nem túl jól...- sütöttem le a szemem, ahogy eszembe jutott a festett fekete hajú reakciója- beszélnem kell vele...

- Ennyire rosszul sült el?- húzta el a száját.

- Mondhatni- vonogattam a vállam, majd mindketten összerezzentünk ahogy meghallottuk Ginger mobiljának csengőhangját, majd jó ideig csak a dallam visszhangzott a szobában mielőtt megszólaltam- Nem veszed fel?

- Nem hiszem, hogy fontos...

- Nem hiszed?- ráncoltam a homlokom, aztán hirtelen léptem mellé és a zsebébe nyúlva kaptam elő a telefonját, anélkül véve fel, hogy megnéztem volna ki hívta.

- Ne!- kapott a telefonja után, de már késő volt.

- Szia, Ginger...csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, mikor szólunk róla- ismertem fel a vonal túlsó végéről Tim hangját, mire a homlokom ráncolva néztem Gingert.

- Ez, nem a legjobb alkalom...- kezdte Gin, mire már lassan kezdett összeállni a kép.

- Lilith szülinapi bulija előtt szeretném elmondani neki, elvileg nem kéne most sem titkolnunk, csak együtt járunk, nem olyan...- kezdte, de egy meglepett halk sikoly szökött ki a számon- Li...lilith?

- Mióta?- kérdeztem izgatottan hol a telefonra, hol Ginger-re pillantva.

- Nem...nem vagy dühös?- kérdezte meglepetten.

- Már miért lennék?- nevettem fel, majd a telefont kihangosítva szólaltam meg- Úgy örülök nektek!

- Tényleg?- hallottam Tim döbbent, de megkönnyebbült hangját.

- Igen, a két legjobb barátom végre összejött!- ráztam a fejem hitetlenül mosolyogva, majd magamhoz öleltem Gingert és szórakozottan szóltam a telefonba- Tim, téged pedig nyakon kell, hogy vágjalak

- Muszáj?- kérdezte szenvedve, te tudtam, hogy ő is vigyorog a vonal másik végén.

~

Hazaérve máris sokkal jobb kedvem volt, noha a hármasunk érdekes volt és attól féltem problémát fog okozni, hogy Tim engem kedvelt korábban, de őszintén örültem, hogy sikerült kiküszöbölni a nézeteltéréseket. A nappaliba lépve rájöttem, hogy a szüleim-legfőképpen anyum- sokkal izgatottabb a születésnapi bulim miatt, mint én magam, hiszen a szoba telis-tele volt parti kellékekkel.

-A házba csapódott egy partibusz?- kuncogtam fel apumra pillantva, aki bőszen fújta a színes lufikat.

- Miért kérdezed?- vonta fel a világosbarna, kissé már őszülő szemöldökét.

- Úgy néz ki a nappali, mintha tíz elkényeztetett alsós kislány zsúrja lenne megtartva egyben- tártam szét a karjaim, mire anyu, -aki eddig a sütéshez való alapanyagokat szedte össze- felháborodva pillantott felém.

- Lilith!- tette csípőre a kezét.

- Mi az? Csak az igazat mondtam...- néztem körben a nappaliban.

- Már túl öreg vagy az állatos lufikhoz?- biggyesztette le apum a száját, mire anya felvont szemöldökkel meredt rám.

- Hááát...kihagyhatnánk, ha nem baj...- kezdtem, de apa csak még szomorúbban nézett rám.

- Oké, oké!- emeltem fel a kezeim védekezően- lehet lufi!

- Remek, a meghívókat is elkezdtem megírni- szólalt meg ezúttal anyum lelkesen.

- A miket?- vontam fel a szemöldököm- Ugye nem kézzel írt díszes papírra gondolsz a meghívó alatt?- kérdeztem reménykedve, hogy csak félreértettem.

- De...miért?- kérdezett vissza.

- Anya! Ez a 21. század, elektronikus meghívót küldünk, gyorsabb és hatékonyabb, ráadásul még védjük a környezetünket is!

- Pedig olyan szépen elkészítettem őket...- szontyolodott el ő is.

- Ha a neten látják az biztosabb, mint hogyha elkül- kezdtem, de a kiskutya tekintetét meglátva csak felsóhajtott- Tudjátok mit? Csináljátok, ahogyan akarjátok legyen ez a buli ténylegesen meglepetés!

- Rendben lennél vele?- csillant fel mindkettőjük tekintete.

- Már miért ne lennék?- tártam szét a karjaim, majd megpördültem és az emelet felé vettem az irányt.

Aranyosak a szüleim, meg persze szeretem őket és semmi pénzért sem cserélném le őket, de azért néha fárasztóak. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben ahogy a lépcsőn baktattam felfelé, azonban hirtelen egy beszélgetésfoszlányai ütötték meg a fülem ezért lelassítottam, nehogy az öreg falépcső felfedje, hogy hallgatózok. Lábujjhegyen lépkedtem fel az emeletre, amikor rájöttem, hogy a hangok a szobámból jönnek rögtön tudtam is, hogy kik folytatják a beszélgetést.

-Ezt nem gondolhatod komolyan- sziszegte szinte Hurdle.

- Halálosan komoly vagyok- mondta Solan szokatlanul komolyan és talán kissé szomorúan is.

- Ne gondoljunk erre, amíg nem tény!- vágta rá a démonnő.

- Hurdle!- emelte meg kissé a hangját- Náluk van a vérem, akármikor meghalhatok, ez nem csak egy feltevés, ez a valóság!

- Én...- akadt el a fehér hajú hangja- Nem akarok egy olyan világban élni, aminek te nem vagy a része...- suttogta alig érthetően.

- Pedig kénytelen leszel...

- Tessék?- kérdezett vissza hitetlenül.

- Valakinek vigyáznia kell Lilith-re a halálom után, senki mást nem bíznék meg ezzel rajtad kívül- amint befejezte hangosan dobbant a szívem a mellkasomban miközben a szobám ajtaja mellé húzódva lapultam a falhoz.

- Hogy micsoda?- hüledezett Hurdle- Miért kéne azt az embert felügyelnem, aki miatt egyáltalán szóba kerül a mulandóságod?!

- Megértem, hogyha dühös vagy...-kezdte, de a démonnő közbevágott.

- Nem érted, Solan...- sóhajtott fel máris sokkal nyugodtabban- Megmondtam neked...

- Tudom, emlékszem hogyan mondtad pontosan „Követtelek a pokol kapuján át és követni foglak téged a világ végéig is"

- Pontosan így...- nevetett fel Hurdle hamiskásan- A te halálod az én világvégém.

Szinte hallani lehetett, ahogy Solan nyelt egyet, majd ahogy benéztem a résnyire nyitott ajtómon láttam, hogy magához húzza a földön ülő Hurdle-t, akinek megremegett a válla miközben a fekete hajú démon magához ölelte. Még egy ideig figyeltem őket, majd a fejemet lehajtva indultam a fürdőszobába.

A majdnem egy teljes óráig tartó zuhanyom után már a pizsamámban csoszogtam a szobám felé miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak a fejemben, majd az ajtóm elé érve nagyot sóhajtottam és mivel bent csend volt olyan óvatosan nyitottam ki a nyílászárót, amennyire csak tudtam. A szobában sötétség volt, de a folyosóról beszűrődő fényben kiszúrtam Solan alakját, ahogyan az ágyamnak dőlve aludt a szőnyegemen, közben sötét tincsei az arcába lógtak. Ahogy néztem kissé rossz érzés fogott el ezért sietősen léptem mellé és tettem két ujjam a nyakára, majd megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt: életben van.

- Tudod, Solan- kezdtem miközben ujjaimmal végigszántottam éjfekete tincsein, mellkasa békésen fel-le mozgott- annyiszor gondoltam már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha sohasem találkoztunk volna! Ha sarkon fordultam volna abban a pillanatban, amikor meghallottalak titeket Athos-al és elsétáltam volna az ellenkező irányba.

A démon összeráncolta a szemöldökét és egy percig attól tartottam hallotta, amit mondtam, de hamar rájöttem, hogy csak egy arcába lógó tincs zavarta.

- Akkor...- söpörtem odébb a haját, mire arca újra kisimult- nem lennék egy természetfeletti káosz kellős közepén. Egyszerű, hétköznapi életemet tengetném tudatlanul és a legnagyobb problémám a lelhető legjobb egyetemre való bekerülés lenne!- nevettem fel keserűen.

- Talán boldogabb is lennél...- hallottam egy hangot a hátam mögül, mire összerezzentem és ijedten kaptam a fejem az ajtó felé, ahol a fehér hajú démonnő állt keresztbe font karokkal az ajtófélfának dőlve. Az árnyéka rám vetült így akaratlanul nyeltem egyet.

- Hurdle?!- nem tudtam leplezni meglepődöttségem, mire csak nevetve ellökte magát a nyílászáró keretétől és odasétált mellém.

- Mi az emberlány?- döntötte oldalra a fejét, noha csak azt hallottam a fejemben ahogyan a hangja elcsuklott Solan előtt.

- Nem számítottam rád- mondtam, végülis őszintén.

- Miért? Veled lakom-nézett le rám kissé értetlenül és már nyoma sem volt a korábbi elveszettségének vagy talán csak nem mutatta.

- Igaz...történt valami, hogy szóba állsz velem?

- Semmi különös-nézett az íriszeimbe, nos legalább tudom, hogy szemrebbenés nélkül képes hazudni.

- Értem, nos nem rossz, hogy beszélünk- néztem fel rá- A vidámparkban is egészen jól szórakoztunk, nem?

- Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam- vont vállat, majd mellém ült a földre.

- Lealacsonyodsz a szintemre? -próbáltam viccelődni.

- Mondhatni- nevetett fel halkan, majd felém fordította a fejét- Mit fogsz kezdeni utána?

- Mi után? -kérdeztem vissza kissé értetlenül.

- Tudod, miután...- vett mély levegőt- Solan már nincs többé?

- Ez nem fog megtörténni! -vágtam rá noha egy percig nem tudtam mit kellen mondanom- Nem fogom hagyni!

- Ez nem így működik- döntötte hátra a fejét- Bár így volna...

- Igazat mondtam, nem hagyom, hogy megöljék Solant!- fakadtam ki, mire a mellettünk pihenő démon szempillái megrezdültek, így halkabban folytattam- Lehet, hogy csak egy ember vagyok, de nem adom fel őt!

- Köszönöm- mondta Hurdle meglepetésemre, mire pislogva fordultam felé- Ne nézz így rám, nem csak sértegetni tudlak...

- Eddig fel se tűnt...-mondtam kissé gúnyosan, mire elmosolyodott

- Fura egy emberlány vagy te, Lilith...- mért végig.

- Oh, még sosem hívtál a nevemen önszántadból- jegyeztem meg a tekintetét fürkészve.

- Azt hiszem itt az ideje elkezdeni új dolgokat- vont vállat a szeme sarkából a fekete hajú démon felé pillantva.

- Meg tudjuk menteni, bízz bennem, Hurdle- mondtam komolyan.

- Nehéz dolgot kérsz tőlem- mért végig újra bizalmatlanul.

- Csak ennyit kértem- tártam szét a karjaim, mire félmolyosra húzta a száját.

- „Csak"- ismételte a plafonomra bámulva- Most jut eszembe, holnap neked nem szülinapot van vagy ilyesmi?

- Igen, holnap leszek hivatalosan is 17...- mondtam, noha nem lelkesedtem az eseményért.

- Miért ekkora dolog ez az emberek számára?- tette fel a kérdést Hurdle.

- Ez a születésünk évfordulója...bár annak, aki halhatatlan valóban nem nagy dolog- gondolkoztam el.

- A halandók mindent ünnepelnek...- rázta meg a fejét, majd halkan felnevetett- Talán nekünk is azt kellene tennünk egymás életének kioltása helyett.

- Talán...- vontam vállat, a fehér hajú pedig lassan fordult felém.

- Boldog születésnapot, Lilith- mondta meglepően őszintén.

- Köszönöm, de még nincsen szülinapom...

- Oh, akkor még nem lehet felköszönteni?- ráncolta a homlokát értetlenül.

- De, vagyis nem, mivel 20-án születtem...- kezdtem magyarázkodni, de láttam, hogy egyre kevésbé érti- szóval ez még csak egy majdnem szülinap nap- fejeztem be, mire a démonnő sokáig pislogott rám.

-Boldog majdnem Születésnapot!- mosolyodott el őszintén, de valahogy kissé mégis szomorúan.