Sóhajtva tettem be a lábam a bejárati ajtón, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, köszöntem a nappaliban tévéző szüleimnek, aztán a lépcső felé vettem az irányt, felvánszorogtam a fokokon, majd intettem a bátyámnak, utána végre átléphettem a küszöbömön. Bezártam a nyílászárót és annak dőlve lecsúsztam a földre, majd újra sóhajtottam egyet, azonban ez őszintén tükrözte az érzelmeimet és minden aggodalmamnak utat engedett.

~

Pár órával korábban

- Mi a...?- mutatott remegő kezével a fehér hajú démonnőre Loreen.

- Megmondtam, nem?- fontam keresztbe a karjaimat, majd újra végignéztem rajtuk: teljesen halálra voltak rémülve.

- Megértem miért bámultok, de lehetne, hogy ne tegyétek?- próbált nem olyan hangon megszólalni Hurdle mint aki éppen mészárlásra készül.

- B-beszél!- csuklott el Jodie hangja.

- Persze, hogy beszélek! Miért szobor vagyok szerinted, ember?- nézett a göndör lányra a szemöldökét ráncolva.

- Most már tudhatjátok, hogy nem túloztam az „életveszély" szóval!- néztem a négy barátomra- Azonban, most mindent elmondok az elejétől kezdve, utána pedig nyugodtan kérdezhettek, amit csak akartok! Megfelel?

- Aham...- bólogattak egyöntetűen.

- Remek!- csaptam össze a két tenyerem- Nos, akkor minden egy hideg téli estén kezdődött...

Miután befejeztem a történetem a démonokkal kapcsolatban, mindannyian csendben meredtek maguk elé, de végül Carlos volt az aki, megtörte ezt.

- Tehát...mivel csak te rendelkezel a „démonszemmel", ezért ha olyan kedvükben vannak és láthatatlanosdit támad kedvük játszani, akkor mi nem láthatjuk őket, igazam van?- nézett rám.

- Így van- bólintottam, majd Jodie felemelte a kezét, úgy, mintha jelentkezne- Igen?

- Ezek után, mennyire vagyunk biztonságban?

- Sajnos fogalmam sincs, bár az biztos, hogy nem igazán növelte az esélyeiteket az, hogy mindennek a tudatába kerültetek...

- Ha nem is „ő" az, akivel a szerződést kötötted, akkor miért van itt „ő", a másik helyett?- kérdezte Jack tengerzöld szemeimbe nézve.

- Látom, nincs kedved nevekkel vesződni...- küldött felé egy gúnyos mosolyt Hurdle.

- Te is emberlánynak hívod Lilith-et, minket pedig csak emberekként emlegetsz- vonta meg a vállát. Ezt követően gondoltam bele, hogy a fiúnak mennyire igaza van, a démonok közül csak Reece és Solan hív a nevemen.

- Talán nem ember?- fonta keresztbe a karjait.

- Örülnél, ha inkább téged is „démonnő"-ként emlegetnénk?- mosolygott féloldalasan Jack.

- Tehát még nálad is vannak rosszabbak!- bökött felém hanyagul a fehér hajú.

- Oh, még egy...lényt felírhatok az utálóim listájára!- vigyorgott továbbra is a sötét hajú fiú.

- Nem igaz, hogy ti rendben vagytok ezzel!- kiáltott fel Loreen, miközben még mindig remegett.

- Lilith elmondta az igazat, nem erre számítottunk, de ő figyelmeztetett minket...-mondta Jack és barátnője mellé lépett.

- De ez..!- nézett rám kétségbeesetten.

- Sajnálom! Tudod, hogy szörnyű vagyok titoktartásban- mosolyodtam el halványan.

- De ha tudom, hogy ez...- kezdte, amikor közbevágtam.

- Minden áron tudni akartad! Most legalább értékeld, ha már örülni nem tudsz neki...

- Fogalmam sem volt...- motyogta, miközben a tenyerébe temette az arcát, majd halkan megszólalt- Bocsánat!

- Szerintem ennek már annyira mindegy!- nevettem fel, majd szarkasztikus hangnemre váltottam- Remélem, így már képes leszel megbízni bennem!

- Van még kérdésetek, vagy mehetünk már?- huppant le a kanapéról Hurdle és állt mellém, majd nézett le rám- Örülsz a barátaidnak?

- Tessék?- fordultam felé.

- Minden megoldódott, most, hogy tudják, nem igaz?- húzta széles mosolyra a száját.

- Miről beszélsz?- húztam össze a szemöldököm.

- Ugyan! Nem is baj!- legyintett, majd még szélesebb lett mosolya- Már kezdtem unatkozni!

- Hurdle, azt hittem egyezséget kötöttünk!- néztem fel aranybarna szemeibe.

- Nem hiszem, hogy volt benne szó róluk!- nézett a szobában tartózkodó négy emberre.

- Mégis mit akarsz mondani ezzel?- csikorgattam a fogaimat.

- Oh, én szórakozni akarok, amíg csak lehet!- nevetett fel.

- Te...- sziszegtem a fogaim között, amikor is a lépcsőfok nyikorgására lettem figyelmes, így gyorsan hátrafordultam.

Carlos öccse álmosan törölgette a szemeit, kék csíkos pizsamája ujja mintha kicsit nagy lett volna rá. Egy hatalmasat ásított, majd kérdőn mutatott a mellettem álló fehér hajúra.

- Ő meg kicsoda?- kérdezte Diego kíváncsian pislogva.

- Kicsoda?- kérdeztem vissza bután.

- A fura hajú néni- a mutatóujját továbbra se engedte le.

- Tudod, kit...- kezdte Hurdle, de intettem neki.

- Diego...- kezdtem, mire a kisfiú rám emelte barna tekintetét- tudod, van, mikor rosszat álmodunk és összekeverjük azt a valósággal...

- Akkor mégis hogyan tudok beszélni veled?- dörzsölte meg újra a szemét.

- Ez is csak az álmodban történik...- közben próbáltam jelezni Carlosnak, aki szerencsére vette az adást, és amíg beszéltem elindult öccse felé.

- Késő van, menjünk vissza a szobádba!- fogta meg Diego kezét és az ellenkező irányba vezette.

Alig telt el pár perc és már újra a földszinten volt velünk. Egyikünk se tudta hirtelen, hogy hová nézzen, kihez forduljon, mit kérdezzen vagy kérdezzen-e egyáltalán valamit.

- Szerintem ennyi izgalom elég volt mára...- túrt a hajába Carlos- Nem doblak ki titeket csak jobb lenne ha...

- Értettük, nyugi!- bokszolt a vállába Jodie.

- Holnap találkozunk!- köszönt el Loreen és Jack, míg végül csak én álltam a barna hajú előtt.

- Én...- kezdtem, de amint megláttam halvány mosolyát, elhallgattam.

- Nem tettél semmi rosszat!- borzolta meg a hajam- Jó éjt, Lilith!

- Jó éjt...- motyogtam miközben kisétáltam az ajtón.

~

Szóval így kerültem a saját szobám ajtajához. Átfontam a kezemet a lábamon, majd jobbra fordítottam a fejem és a könyvespolcomon lévő fényképeket kezdtem el szemlélni. Az egyiken hárman voltunk: Tim, Ginger és én. Most, hogy így jobban belegondolok nagyon régen tudtam rendesen beszélni velük, főleg a szőke fiúval. Már éppen elhatároztam, hogy felhívom, amikor hirtelen mozgolódásra lettem figyelmes, a szemem sarkából pedig még éppen láttam, ahogy valaki lefordul az íróasztalom előtt álló forgószékről.

- Ne ilyen hangosan...- azonnal balra fordítottam a fejem, mikor meghallottam a hangját.

- Solan?- döbbentem le.

- Shhh!- tette a mutatóujját a szája elé- Ha ilyen hangos vagy csak még jobban fog fájni a fejem!

- Régen beszéltünk...- mértem fel tetőtől talpig. Fekete lobonca kissé a szemébe lógott, sötét íriszei engem figyeltek, pont olyan volt, mint mindig. Bár mintha kissé sápadtabb lett volna.

- Csak pár nap telt az utolsó komolyabb beszélgetésünk óta, nem?- döntötte a fejét az íróasztalomnak.

- Igaz...- motyogtam.

- Tudom, hogy közelebb akarsz jönni...- hunyta le a szemeit, majd hirtelen elkapta a csuklómat- Gyere már!

- Hé!- mielőtt bármit is mondhattam volna az ölében landoltam.

- Kérlek halkan...- suttogta, mire felnéztem rá, azonban amikor megláttam az apró sebet, egyből elszorult a szívem.

- Sajnálom!- simítottam végig az arca jobb oldalán, a vágáshoz érve pedig óvatosabban folytattam a mozdulatot- Ugyanolyan mély...

- Nem fog begyógyulni...egy angyal ejtette seb sosem fog...

- Solan...- próbáltam visszafojtani a könnyeim.

- Ne nézz már így!- nevetett fel hamiskásan- Rosszul leszek tőle!

- Még rosszabbul?- haraptam az alsóajkamba.

- Hé!- ragadta meg a vállam- Nem a te hibád! Értve vagyok?

- Tudod, hogy így van...- mosolyodtam el keserűen.

- Ha nem vagy...- egy kis szünetet tartott- A körülmények nem számítanak, így is úgy is meg akarna ölni Athos...

- Igen, de ha nem vagyok, nem kerültél volna olyan helyzetbe, hogy ilyen közel kerüljön a terve megvalósításához...- túrtam szőkés tincseimbe.

- Fejezd be az önostorozást!- emelte meg a fejem az államnál fogva, aztán rám villantotta hibátlan fogsorát- Azt hiszed, ilyen könnyen eltehet láb alól?

- Pfff!- nevettem fel könnybe lábadt szemekkel, majd közelebb húzódtam a démonhoz.

- Csak nem meg akarsz ölelni?- nézett rám gúnyosan.

- Hé!- akadtam ki elpirulva- Először is, honnan tudod? Másodszor pedig miért űzöl tréfát belőlem?

- Mindent tudok, démon vagyok! A másikra pedig...olyan jó érzés!- nyújtotta ki a nyelvét.

- Te átkozott!- szorítottam ökölbe a kezem, majd miután nyomtam egy barackot a fejére úgy döntöttem néha nekem is kéne egy kis pihentető alvás, főleg úgy, hogy holnap tanítás.

~

- Tudom már!- kiáltottam fel miközben átfordultam fekvő pozíciómból törökülésbe.

- Oh, mire jöttél rá Sherlock?- kérdezte a vörös démon, miközben egy csoki papírt nézegetett- Yay! Nyertem!

- Már meg sem kérem, hogy maradj csendben...- motyogta Solan a homlokát masszírozva.

- Mit szeretnél csinálni ezen a szörnyen napos péntek délutánon?- legyezgette magát Hurdle.

- Vidámparkba menni!- néztem mindenkire csillogó szemekkel.

- Ohm...- néztek rám értetlenül.

- Mi ez a reakció?- ráncoltam a szemöldököm.

- Mégis hány éves vagy?- fintorodott el a fehér hajú.

- Sokat kell várakozni...- motyogta Reece kedvtelenül.

- Időpocsékolás!- legyintett Verum.

- Vigyél el! Vigyél el! Vigyél el!- kántálta Veena.

- Miért akarsz oda menni?- nézett rám Solan.

- Egyszerűen szeretek ott lenni - vontam meg a vállam- No, meg most hétvégén fél áron van a belépő, ostobaság egy ilyen lehetőséget kihagyni!

- Azt mondtad hétvégén...a péntek már annak számít?- nézett rám a fonott hajú férfi.

- Démonok!- forgattam meg a szemeim- Nem, Verum...ma egyébként se lenne már elég időnk mindent végig járni!

- Mi az, hogy „időnk"?- kérdezte Hurdle- Remélem, nem várod el, hogy kísérőbizottságot biztosítsunk!

- Én szívesen megyek!- mondta a fekete hajú démonlány izgatottan.

- Szóval ott tartottam, hogy ma nem, de a holnapi nap meghódítjuk a vidámparkot!- tettem meg a nagy bejelentést, amit mindenki máshogy fogadott.

- Még mindig nem értem a többes számot...- morogta a fehér hajú démonnő.

- Ne legyél már ilyen ünneprontó!- görbült le Veena szája.

- Egyet értek vele!- mondtam, majd keresztbefontam a karjaimat- Egyénként is még mindig életveszélyben vagyok, nem?

- Így van, de erre nem a szórakozás a válasz!- húzta össze szürke szemeit Verum.

- Kivételesen egyet kell értenem...- kezdte a vörös hajú, de valaki hirtelen közbevágott.

- Még sosem voltam vidámparkban- szólalt meg Solan.

- Micsoda?- döbbentem le- Most csak viccelsz, ugye?!

- Nem- nézett a szemembe.

- Akkor ez el lett döntve!- csaptam össze a tenyerem mosolyogva- A szombati napot a vidámparkban fogjuk tölteni!

~

- Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez meg fog történni, akkor talán az lett volna a legkegyesebb büntetése, hogy azonnal megölöm...- morogta Verum a vidámpark előtt állva.

- Ne essünk már túlzásokba!- forgattam meg a szemem.

- Túlzás? Én így fogom vissza magam!- nézett rám értetlenül.

- Azért, a tegnap esti vásárlást meg kell köszönnöm, kedves Lilith Price!- vigyorgott Reece önelégülten fehér atlétáját nézegetve, amin a következő két vörös felirat „Man & Legend" és egy felfelé, valamint egy lefelé mutató nyíl volt.

- Még mindig nem hiszem el, hogy megvetetted velem azt a borzalmat!- néztem rá szemrehányóan.

- Nem is te fizettél érte!- nevetett fel- Ráadásul azok a kedves lányok saját maguktól ajánlották fel anyagi segítségüket.

- Attól még, hogy kettőjük agymérete együtt nem felelt meg egy borsóénak nem jelenti azt, hogy feltétlenül ki kellett volna őket használnod!

- Oh, én nem nevezném kihasználásnak, csak éltem a lehetőséggel!- kacsintott rám.

- Hagyjuk!- forgattam meg a szemem. Az abszolút szerény atlétát, egy fekete térdnadrággal és szintén fekete tornacipővel párosította. Igazából teljesen mindegy, hogy éppen mit viselt, a rajongótáborának csak nőtt a létszáma. Alig léptünk át a vidámpark bejáratának kapuján máris több tucatnyi nő nemű egyed fedezte fel a mellettem állókat és nyálcsorgatva kezdték bámulni őket, vagy éppen gyilkos pillantásokkal bombáztak engem.

- Mi a baj, emberlány?- kérdezte bézs széles karimájú kalapját megemelve Hurdle. Testén egy halványrózsaszín bársonyos anyagú ujjatlan ruha díszelgett, ami inkább egy garbó nyakú topnak és szűk szoknyának felelt meg, hiszen a ruha felső része két, X-et formáló anyagdarabbal kapcsolódott a szoknyarészhez, így láttatni engedte a démonnő melle alatti bőrfelületet és a köldökét. Ehhez jött a csillogó, ezüst, közepes méretű karika fülbevaló és a vagy 5 centis szintén ezüst- a napfénytől csak jobban szikrázó- magassarkú.

- Túl sok figyelmet vontok magatokra!- pásztáztam végig az öt démont.

- Ezt meg hogy érted?- ráncolta a szemöldökét sötét, pilóta napszemüvegét lehúzva Verum, majd bal csuklójára pillantott, amin egy vékony pántos fekete bőr óra virított. Fekete haját laza man bun-ba fogta, ami kifejezetten jól állt neki, passzolt a kicsit megnőtt borostájához. Valamint egy egyszerű rövid ujjú fehér inget és világosbarna térdnadrágot, valamint egy fehér belebújós tornacipőt viselt.

- Induljunk már el!- türelmetlenkedett Veena, aki háta közepéig érő egyenes fekete haját szabadon hagyta, balra fésül oldalfrufruját azonban egy baseball sapka alá rejtette, aminek hátulja és silt része sötétkék, az eleje fehér színben virított és egy sötétkék V betű volt látható rajta. Nyakpántos kezeslábasának csak a derekát körülfonó masni része volt fehér, a többi anyagrész királykék színben pompázott, lábán pedig egy fehér talpú, három fekete pánttal ékesített platformos szandál díszelgett.

- Egy pillanat!- ragadta meg a csuklóját Verum, majd a zsebéből egy kerek lencséjű fehér napszemüveget halászott elő.

- Most, hogy van két szemüveged, mehetünk végre?!- csattant fel a démonlány.

- Ne legyél ostoba! Ez a tiéd!- hajolt Veena fölé, majd ráadta a tárgyat, azaz adta volna, ha a sötét hajú nem lép hátra.

- Minek az nekem? Már van sapkám!- nézett rá értetlenül.

- A szemeidnek van szüksége erre, nem neked!- morogta idegesen a férfi.

- Már miért lenne?- hadakozott Veena.

- Azért, mivel vörösek, te idióta!- tolta fel a fejére Verum megelégelve a démonlány ellenkezését.

- Majd azt mondom kontaktlencse, de így nem látok rendesen!- háborgott továbbra is.

- Fejezd be!- szólt rá hirtelen Solan- Ez így a legbiztonságosabb!

- Jó...- motyogta halkan, meglepetten tűnt fel, hogy mennyire hallgat a sötét hajú démon szavára.

- Nos, akkor...- kezdtem, majd előhalásztam a sötétbarna bőrtáskámból a park térképét- Ki mit szeretne megnézni, illetve kipróbálni?

- Hullámvasút!- kiáltott fel izgatottan Veena, a többiek csak megvonták a vállukat.

- Egyszerűbb lenne kettesével menni- nézett végig mindenkin Reece, majd tovább magyarázta- Ha sokan megyünk, akkor többet kell várni, hogy mind egyszerre kerüljünk sorra!

- De én mindannyiótokkal akarok menni!- görbült le Veena szája- Tudni akarom, milyen arcot vágtok a hullámvasúton!

- Javaslom, hogy először öten nézzünk szét, amíg van energiánk, utána pedig három részre osztódunk, nos?- tártam szét kérdőn a karom, mire mindenki bólintott egy aprót.

A hullámvasút felé vettük az utunkat, a sor lassan araszolt ugyan, de alig negyed óra elteltével már majdnem mi következtünk.

- Mégse volt olyan rossz ötlet ez!- mosolygott rám a vörös hajú.

- A vidámpark? Jaj, nehogy már élvezd a várakozást!- néztem fel rá piszkálódva.

- Pfff!- nevetett fel, majd megborzolta a hajam.

- Hé!- kaptam a fejemhez.

- Ne nyavalyogj!- pöckölte meg az orrom- Nemsokára úgyis még kócosabb leszel!

- Na, de...!- kezdtem, azonban az őrök intettek, hogy mi jövünk.

A többi látogatóval együtt elkezdtük az értékmegőrzőbe lepakolni a kisebb tárgyainkat, amikor is az egyik itt dolgozó fiatal kb. velem egyidős fiú Veena elé lépett, mire a démonlány a szemöldökét ráncolva nézett rá.

- Valami probléma van?- kérdezte a fekete hajú.

- E-Elnézést, hölgyem...- dadogta a szeplős fiú megszeppenve- de a napszemüvegét balesetvédelmi okokból le kellene vennie!

- Mondtam, hogy csak a baj lesz vele!- morogta Verum felé a démonlány, majd a- már polcon pihenő- kalapjára helyezte- Örülsz?

- Ö-öhm...a szeme...!- mutatóujja remegett, ahogy Veena felé emelte.

- Ennyi probléma!- emelte az ég felé a tekintetét, majd hirtelen a fiú mogyoróbarna szemébe nézett- Semmi baj sincs a szememmel, sőt nem is emlékszel erre a beszélgetésre, értve vagyok?

A fiatal srác csak megbabonázva bólintott egyet, majd a másik irányba indult.

- Hé!- léptem a velem megegyező magasságú fekete hajú mellé, majd halkabban folytattam- Miért használtad az erődet?

- Jobb lett volna, ha felfordulást csinál? Inkább üljünk már be!- csillantak fel vérvörös íriszei, mire pislogtam egyet már a kocsiba is pattant.

- Igaz...- motyogtam, majd Reece mellé ültem volna, de hirtelen a fehér hajú démon foglalt helyet a vörös férfi jobbján.

- Meg ne feledkezz Solan-ról!- bökött hátra a démonszolgámra, mire csak értetlenül pislogtam párat, de Hurdle már előre is fordult.

- Szia!- pattantam be a fekete hajú mellé gyorsan.

- Szia!- köszönt vissza, de úgy láttam alig vett észre.

- Na?- kérdeztem kurtán, mire végre rám emelte sötét szemeit.

- Mit „na"?- kérdezett vissza.

- Hogy tetszik a vidámpark?- küldtem felé egy széles mosolyt, de a segítők éppen akkor hajtották ránk a biztonsági övet, így Solan újra a jobbja felé kezdett nézelődni a távolba. Ez kicsit rontott a kedvemen, de már alig vártam, hogy a kocsik elinduljanak és az összes démon megbánja, hogy megengedték Veena-nak és nekem, hogy összedolgozzunk. Ördögi tervem kezdetét is vette, amikor lassan megindultunk felfelé, majd a hatalmas lejtő előtt megálltunk.

- Figyeljetek, én meggondoltam magam!- kapaszkodott görcsösen az övébe Hurdle- Nem lehetne visszafordulni?!

- Oh, ne mondd, hogy tériszonyod van!- kacagott fel mellőle Reece- Még nem szoktál hozzá a magassághoz?

- De akkor én irányítom, hogy milyen magasra...- kezdte a fehér hajú, de a hullámvasút hirtelen megindult így a hangja éles sikításba váltott át. A vörös hajú csak hangosan nevetett, Veena ujjongva visított, Verum semmilyen hangot sem adott ki, csakúgy, mint a mellettem lévő Solan. Én pár élesebb kanyarnál halkan sikítottam, de az is inkább volt élvezettel teli, mint félelemmel.

- Na, Hurdle...- karolta át Reece- Még egy kör?

- Isten ments!- rázta a fejét.

- Ha ezt mondod, tényleg el akarod kerülni a jövőben a hullámvasutat!- a démon már a hasát fogta a nevetéstől.

- Szörnyen érett vagy, Reece...- sziszegte a fogai között az aranybarna szemű.

- Nézzétek!- kiáltott fel Veena izgatottan- Ajándékbolt!

- Már el is szaladt...- masszírozta az orrnyergét Verum- Jobb, ha utána megyünk!

Mire beértük a démonlány már egy kék pingvinszerű állatkás hátizsákot szorongatott.

- Olyan puha, nekem ez kell!- ölelte szorosan magához.

- Minek neked ez a...- kereste a megfelelő szavakat Verum, de úgy tűnt csak kimondta az elsőt, ami eszébe jutott-...borzadály?

- Ez a baba Piplup!- csattant fel Veena, de miután mind kérdőn néztünk rá normálisabb hangnemben folytatta- Tudjátok, egy pokémon!

- Ah!- esett le- Az a régi anime, amit gyerekkoromban adtak a tévében!

- Igen!- ujjongott- Vedd meg!

- Tessék?- kerekedtek el a szemeim, majd az állaton lógó cédulára néztem- Kicsit drága...

- Naaaa!- nézett rám kölyökkutya szemekkel.

- Ne rám nézz így!- nevettem fel.

- Oh, hát persze!- csettintett egyet, majd a pokémonos hátizsákkal együtt az eladóhoz ugrált, rövid időn belül széles mosollyal az arcán jött vissza hozzánk- Piplup az enyém!

- Mégis hogyan, tudtommal nincs nálatok sem-

- Így!- kacsintott rám Veena, vörös szemeit meglátva egyből leesett.

- Ez nem volt szép!- toltam vissza rá a napszemüvegét- Az emberek kihasználása tilos a mai nap hátralevő részében!

- Már mondtam, hogy csak élünk a lehetőséggel!- forgatta meg szemeit Reece.

- Egyetértek!- ragadta meg a kezét Veena- Itt az ideje, hogy különváljunk!

- Akkor menjünk a Halál barlangjába!- vigyorodott el a vörös hajú.

- Én jobban élveznék egy nyugodt sétát!- fintorodott el Hurdle, hosszú színátmenetes haját simogatva.

- Tetszik ez a vélemény!- pillantott rá Verum.

- Akkor meg is vannak a párok! Sok sikert!- tartotta fel a hüvelykujját Reece- Pontban 18.00-kor találkozunk a bejárat előtt!

- Sziasztok!- intett bézs kalapját igazgatva Hurdle, és a fekete hajúval az oldalán jobbra sétáltak.

Egy darabig a két-két távolodó alak között kapkodtam a fejem, majd a balomon álló démonra pillantottam.

- Úgy tűnik ketten maradtunk...- mondtam ki a nyilvánvalót.

- Valóban- mondta Solan halkan. Krémszínű pólóban állt, aminek ujjai kávészínűek voltak, ehhez sötétkék szakadt háromnegyedes farmert és egy világosbarna fűzős cipőt húzott.

- Mi lenne, ha téged valóban megajándékoználak?- kérdeztem hirtelen, mire meglepetten nézett rám.

- Mégis mivel? Ez a hely, csak kacatokkal van tele!

- Oh, hidd el, nagyot tévedsz!- böktem az oldalába óvatosan a könyökömmel.

- Nézzük, kinek lesz igaza!- húzta félmosolyra a száját.

~

- El sem hiszem, hogy megvetted ezt a szemetet!- fogta a kezében a nyakából lelógó, egy centes méretű, fehér, faragott csontot- Még csak nem is az van ráírva, hogy szerencsetalizmán!

- Persze, az van rajta: „Made in China"!- forgattam meg tengerzöld szemeim- Ajándék lónak ne nézd a fogát!

- Ez biztos nem fog!- mutatta felém a bőrláncon lógó csontot.

- Ez csak egy közmondás!- ráztam a fejem.

- Tudom, de olyan jó cukkolni!- vigyorodott el.

- Örülök, hogy ilyen jól vagy!- nyújtottam rá a nyelvem, de ettől függetlenül valóban boldogság járt át, attól, hogy kicsit szórakozni látom.

- Na, akkor bontsuk ki a meglepetésed!- tépte szét az apró papírzacskót, majd hirtelen megtorpant, így kis híján nekiütköztem.

- Hé!- kerültem ki, majd érdeklődve néztem az apró átlátszó gyöngyökből álló karkötőre.

- „L"?- nézett a tenyerében lévő karkötőn függő apró arany betűre, aztán kérdőn rám.

- Francba!- túrtam a hajamba szitkozódva, majd elnevettem magam- Ne haragudj, az az enyém! Igazából csak neked akartam venni, de nagyon megtetszett így magamat is megleptem vele, itt van nálam a tiéd! Oda is adom, tessék!

- Köszönöm!- mondta halkan, mikor a tenyerébe nyomtam az „S" betűs karkötőt.

- Csak egy műanyag vacak! Igazad volt, nem kellett volna ilyenre pazarolnom a pénzt, igazából nem is tudom, hogy mi ütött belém, haha!- nevettem fel zavartan, amikor Solan hirtelen megragadta a csuklóm és ráhúzta a neki szánt karkötőt, majd felvette az én kezdőbetűmmel ellátottat.

- Így jobban tetszik!- szemlélte bal csuklóját és még mindig a kezében tartott kacsómat- No, meg hiba lenne nem az orrod alá dörgölni a baklövésed!

- Mit is vártam?!- forgattam meg a szemeim, de belül persze kimondhatatlanul örültem.

- Nem vagy éhes?- szólalt meg hirtelen a fekete hajú.

- Nincs ellenemre pár falat étel!- nevettem fel, miközben a csuklómon helyet foglaló karkötőt szemléltem.

~

- Tudod, megleptél!- néztem fel rá, mire érdeklődve fordult felém.

- Miért, mert kifizettem a késői ebédünket?- még mindig nem tudom, honnan volt pénze- Vagy az okozott ekkora döbbenetet, hogy háromszor egymás után eltaláltam a tábla közepét?

- Igazából mindegyik, de legjobban mégis az, hogy magadtól ajánlottad fel a céllövöldét.

- Csak élvezd, hogy választhatsz egy gusztustalan színű hatalmas szőrös plüsst!- mutatott a szivárvány színeiben pompázó macikra és egyéb állatokra. A bódéban helyet foglaló öreg bácsika kérdőn nézett rám, én pedig elkezdtem szemlélni a két polcot, majd hirtelen megakadt a tekintetem valamin.

- Az ott!- mutattam a rózsaszín és sárga plüssmedve között kikandikáló apró fekete lábra.

- Hát ez meg...?- képedt el a bácsi, ahogy kihúzta a plüssfigurát, ami körülbelül 20 centi magas lehetett, az egyik oldala egy fehér, arany glóriás, mutatóujját a szája elé emelő, kicsivel több, mint pálcikaember kidolgozású baba volt, a másik oldalán pedig ugyanez az alak már fekete, száját széles vigyorra húzó, vörös szarvakkal ellátott verziója volt látható.

- Ezt szeretném!- csillant fel a szemem, mire az öregember értetlenül adta át a babát.

Pár perccel később már vidáman sétáltam plüssel a kezemben Solan mellett, aki csak a szemét forgatva nézte a jelenetet.

- Muszáj volt azt választanod, igaz?- ráncolta a szemöldökét.

- Természetesen!- vigyorodtam el, majd az arca elé emeltem a babát- Hát nem olyan, mintha ikrek lennétek?

- Nem olyan!- mordult rám egyből,  megfordította a plüsst így a fehér része került elé, amit a képembe tolt- Szerinted én így nézek ki?!

- Miért is ne?- nevettem fel, majd a baba kezét fogva a fekete hajú felé fordítottam- Én vagyok Solan, az angyali démon!

- Haha!- fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt- Roppant vicces vagy!

- Ugye? Lehet le is cseréllek rá!- mosolyodtam el szélesen, miközben az arcomhoz nyomtam a plüsst, amin valóban elnevette magát.

- Lilith!- ragadta meg a kezem hirtelen, mire összerezzentem.

- Tessék?

- Nem akarsz felülni rá?- mutatott jobb kezével az óriáskerék irányába, erre nagyot dobbant a szívem. Szinte a nap első percétől ezt akartam, de féltem megkérdezni a démont, most azonban ő ajánlotta fel.

- Ha már felvetetted...- próbáltam játszani a közönyöst, mire Solan vigyorogva elindult az ellenkező irányba, maga után húzva engem is.

- Baj van?- kérdezte hátra sem fordulva.

- De...- kezdtem döbbenten- a kerék nem erre van!

- Nem erőszakolhatom rád, hogy felszálljunk!- tárta szét a karjait és, noha nem láttam, de egészen biztos voltam benne, hogy vigyorog.

- Meggondoltam magam!- téptem ki a csuklóm a kezéből- Fel akarok szállni!

- Oh, így már teljesen más a helyzet!- fordult meg és indult el visszafelé.

Már az egyik kabinban ültünk és elindultunk felfelé mikor a démon végre megunta a kifelé bámulást és helyet foglalt mellettem.

- Na, hogy tetszik?- kérdeztem lelkesen, mire Solan csak sóhajtott egyet- Hé, mi bánt?

- Ne haragudj!- túrt valamivel álla alattig érő fekete tincseibe- Nem akartam tönkretenni a napodat!

- Miről beszélsz?- néztem rá értetlenül, hiszen pont miatta élveztem ennyire ezt az egészet...

- Bármennyire is szórakoztató ez a hely és a mai nap, én haldoklom- mondta ki az utolsó szót kissé halkabban a többinél.

- Sajnálom!- néztem hirtelen az ölemben pihenő kezeimre, amiket lassan tördelni kezdtem- Az egész az én hibám! Ha nem megyek el arra a helyre, ha nem veszekszem veled, ha nem hagyom, hogy elvigyenek, ha...

- Elég!- tette a tenyerét a két öklömre- Mit számít ez a sok „ha"? Szerinted ezzel az egy szóval meddig vissza tudnék menni az időben megváltoztatva ezzel milliónyi dolgot? Teljesen mindegy, hiszen ez van!

- Nem szeretem mikor így mosolyogsz...- motyogtam és továbbra se mertem a szemébe nézni.

- Lilith!- fordította maga felé a fejem az államnál fogva- Tudod mi az egyetlen dolog, ami valóban a te hibád?

- Micsoda?- képedtem el szavai hallatán.

- Hogy valóban képesek megölni a véremmel- simította egyik szőkés tincsem a fülem mögé.

- Én is ezt mondtam!- cikázott a szemem az arcát figyelve.

- Nem egészen!- mosolyodott el halványan.

- Mondtam, hogy utálom, mikor ezt csinálod!- ráncoltam a szemöldököm.

- Akkor...- kezdte, majd elvigyorodott- Tudományosan bizonyított tény, hogy a gazdám csókjától jobban leszek!

- Öhm...az én volnék?- nevettem fel zavartan.

- Igen- nézett tengerzöld íriszeimbe, mire kissé elpirulva hajoltam közelebb hozzá, majd mielőtt lehunytam a szemeim Solan oldalra fordult így az arcát érte a szám. Zavartan néztem fel rá, mire nevetésben tört ki.

- Ne hidd, hogy ezt bármikor megismételheted!- pislogtam összefont karokkal, míg a jobb lábammal idegesen doboltam.

- Ne haragudj!- törölgette a szemét- Viszont valóban jobban érzem magam!

- Csak azért van, mert sikerült újra gúnyt űznöd belőlem! Valami démon dolog lehet, hogy ettől jól lesztek!- morogtam idegesen.

- Na, most morcizol?- döntötte a vállamra a fejét, mire felpattantam és az üvegablakhoz léptem, majd a kilátásban kezdtem gyönyörködni.

- Meg se érdemled...- mondtam halkan még mindig kifelé bámulva.

- Micsodát?- lépett mellém a fekete hajú, hangjában pedig kíváncsiság csengett.

- A halált...- szinte már suttogtam.

- Ez relatív, szerinted nem- kezdte, majd a vállamra helyezte a tenyerét- Athos szerint igen!

- Miért akarja ennyire a veszted?- kérdeztem lassan a kezére helyezve az enyémet.

- Angyal- felelte kurtán.

- Fordított esetben te is ilyen gyorsan ragadnád meg a kínálkozó lehetőséget?

- Nem- a gyors válasza meglepett- Athos idegesítő ugyan, de én mindig is élveztem kettőnk összecsapásait, inkább játéknak tekintettem, mintsem vérre menő küzdelemnek- majd gúnyosan felnevetett- Sosem gondoltam volna, hogy pont így lesz vége...

- Egyáltalán nincs még vége!- néztem hátra a vállam fölött, egyenesen a démon szemeibe.

- Dehogynem! Tudod, a vérem...- sóhajtott fel.

- Még mindig nem értem, hogyan ölhetnek meg vele! Ha jól emlékszem a legelső találkozásunkkor is véreztél, még Athos fegyverére is jutott belőle! Egyszerűen megölhetett volna akkor mégsem tette, most miben változott meg a helyzet?

- Oh, Lilith!- a tenyerét kirántotta a kezem alól, a következő pillanatban már a hátam közepén éreztem az ujjait, majd a gerincem vonalán egyre feljebb húzta őket, míg végül a nyakamnál állapodott meg, mire kirázott a hideg. Az ajkaim elnyíltak egymástól, de egyetlen hang sem jött ki a számon, csak Solan ujjaira tudtam koncentrálni a csupasz hátamon és fogalmam sem volt, hogy átkozzam vagy áldjam magam a kivágott ruha viselése miatt.

- Tetszik a kilátás?- kérdeztem kissé rekedten, mikor végre megtaláltam a hangom.

- De még mennyire!- nevetett a nyakamhoz hajolva, amitől újra libabőrös lettem.

- É-én a tájra gon-gondoltam!- dadogtam.

- Az se rossz!- játszott az ujjaival a nyakam és a lapockám között, majd a nyakamba csókolt- De ez jobban tetszik!

Aprót ugrottam a nem várt mozdulattól, amit csak egy halk kuncogással jutalmazott, majd a ruhám fűző részéhez nyúlt, ami három laza X-et formált, igaz a kivágás a hátam közepétől egy kicsit lentebb nyúlt, de egyébként egyszerű, pántos, a kulcscsontomat éppen láttatni engedő, valamivel a térdem felettig érő fehér ruha volt rajtam. Ehhez az apró kagylókkal díszített lábujjas papucsom vettem fel. Solan kezei a hajamra vándoroltak, majd hirtelen az egész „zuhatagot" átdobta a bal vállamon.

- Mit csinálsz?- kérdeztem döbbenten, mikor az állát a jobb vállamra helyezte.

- Pihentetem a fejem és élvezem a kilátást!- válaszolta csípőből, mire csak hitetlenül felnevettem.

Sajnos az óriáskerék pont lerótt egy kört, így ki kellett szállnunk. Már megszokásból kulcsoltam Solan ujjaira a sajátjaimat, amit a démon egyetlen szó nélkül tűrt. Hirtelen a mobilom megrezzent a táskámban, mintha egy álomból keltettek volna, úgy ráztam meg a fejem, majd nyúltam a készülékért, de mielőtt megfejthettem volna a rezgés okát megláttam a jobb felső sarokban lévő számokat és a fekete hajú kezét megragadva váltottam futólépésbe.

- Lilith, mi ütött beléd?- kérdezte értetlenül, noha egész egyszerűen beért hosszú lábainak köszönhetően.

- Pár percünk van a bejárathoz érni és azt se tudom, hol vagyunk!- majd gyorsan lefékeztem és a vidámpark térképe után kezdtem kutakodni a bőrtáskámban- Várj, csak egy pillanat!

Éppen megfejtettem, hogy hol lehetünk és szinte azonnal lenyugodtam, hiszen csak egy éles balkanyart kellett tennünk és már meg is érkeztünk volna úti célunkhoz, nagyot sóhajtottam, majd visszacsúsztattam a térképet a táskámba.

- Téves riasztás, nem kell futnu...- azonban nem volt mellettem senki, akihez beszélhettem volna, aggódva kapkodtam a fejem minden irányba, amikor valaki megkocogtatta a hátam, gyorsan megperdültem a tengelyem körül, így szembe találtam magam a démonszolgámmal.

- Hali!- intett, amikor is nyitottam a szám, hogy jól letoljam, de megpillantottam a kezében tartott vattacukrot.

- Ez meg?- kérdeztem a rózsaszín felhőt bámulva.

- Ingyen adták!- vonta meg a vállát, ami fölött átnézve egy integető lánykára lettem figyelmes, így már minden világos...

- Nem is szereted az édességet...- néztem újra sötét íriszeibe.

- Ezért vagyok kénytelen neked adni!- mosolyodott el.

- Komolyan?- döbbentem le, majd átvettem tőle- Köszi!

- Jó étvágyat!- nevetett fel, amint elkezdtem teli szájjal beszélni hozzá.

- Biztos nem kérsz?- téptem le egy apró darabot, mire felsóhajtott és újra vállat vont.

- Valamibe meg kell halni!- kapta be a kezemben tartott vattacukrot.

Mielőtt bármit is reagálhattam volna megláttam a bejárat előtti hatalmas faragott órát, amint éppen 18.00-át üt. Solan felé fordítottam a fejem, de a fekete hajú nem mozdult.

- Solan?- kérdeztem aggódva, de ekkor észleltem, hogy nem csak a démon fagyott le, hanem mindenki más is, leszámítva persze engem. Értetlenül kapkodtam a fejem, majd megpillantottam egy szőke, fekete keménykalapot viselő, fehér vastag keretes szemüveges férfit. Hiába rejtette lencse mögé, szikrázó kék tekintete így is túlságosan feltűnő volt, csakúgy, mint hidrogénszőke tincsei.

- Rég láttalak, Lilith kisasszony!- mosolyodott el, miközben levette szemüvegét és világoskék inge zsebébe tűzte, fekete térdnadrágja és fekete belebújós tornacipője segítségével egyszerűen beolvadt a tömegbe, persze csak azok számára, akik nem ismerték még.

- Mennyivel jobb volt úgy, Athos!- morogtam- Miért csak mi ketten vagyunk képesek mozogni?

- Szerinted nincs elképesztő hatalmam, mint a legfőbb angyal?- nézett rám lesajnálóan.

- Amíg nem veszélyezteted senki életét mit bánom én, hogy hová röpködsz, és mit csinálsz!

- Rettentően humoros!- az irónia csak úgy csöpögött szavaiból.

- Miért vagy itt?- tettem fel egy újabb kérdést, reménykedve abban, hogy talán erre válaszol.

- Azt hittem okos vagy!- görbült le a szája, majd hirtelen széles mosolyra húzta- Azért volnék itt, hogy végre eltöröljem ezt az átkozott démont!

- Ne tedd!- álltam a fekete hajú elé védelmezően, mire Athos arcán végigsuhant egy fintor.

- Ezt nem te döntöd el!- hatalmas fénycsóvát láttam közeledni felém, de nem mozdultam, csak összeszorítottam a szemhéjam. Mikor újra kinyitottam a szemem láttam, hogy a kezemben tartott vattacukor szénné égett.

- Athos, miért csinálod?!- kerestem szikrázó tekintetét, de a férfi teljesen figyelmen kívül hagyott- Válaszolj már!

- Mert gyűlölöm!- nézett a démonra, majd tekintete elborult ás újabb fénycsóvát formált a kezével.

- Elég!- kiáltottam és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, a tehetetlenség könnyei.

- Ugyan miért hallgatnálak meg?- döntötte oldalra a fejét az angyal.

- Május 20.!- feleltem szinte azonnal- Csak május 20-ig hagyd békén Solant!

- Miért pont ez a dátum és miért kéne beleegyeznem?

- Kérlek!- néztem könyörögve kék szemeibe, mire az arcvonásai visszaálltak normálissá, a kezéből pedig eltűnt a fénycsóva és hitetlenül rázta meg a fejét.

- Május 20. akkor, de ez a végleges határidő!- közölte, majd eltűnt a semmibe. Az idő újraindult, az emberek újra beszélgetek, vattacukrot ettek vagy nevetgélve sétálgattak, én azonban szótlanul meredtem magam elé, a gondolataimból Solan hangja zökkentett ki.

- Lilith?- nézett le rám aggódva a fekete hajú.

- Hm? Nincs semmi!- mosolyogtam rá és még erősebben szorítottam a kezét.