„Fekete szárnyai 2-2 méterre terpeszkedtek oldalra, tehát a szárnytávolsága 4 méter volt. Sötét tollak keringtek a levegőben, mintha hamu hullana, káprázatos volt, alig akartam hinni a szememnek. A lény lassan rám emelte vöröslő szemeit, amik a sötétben úgy világítottak, mint egy vészjelzés, még sem voltam képes levenni róla tekintetem. Pár lépést közeledett felém, én meg sem mozdultam, csak eltátott ajkakkal bámultam, aztán egy szót mégis sikerült kipréselnem magamból.

- Gyönyörű!- jutott eszembe elsőként, amikor a sötét alakra pillantottam, talán ez volt az a végzetes szó, amit nem kellett volna kiejtenem a számon, soha."

 ~

- Jó reggelt álomszuszék!- hallottam meg aznap reggel először a hangját.

- S-Solan?- pislogtam zavartan az ágyam előtt guggoló fiút nézve.

- Gondoltam, ha már nem működik az ébresztőórád, felkelthetnélek magam is, elvégre az én hibám, hogy elromlott- mosolygott angyalian.

- Persze!- ugrottam fel, és kócos hajamba túrtam- Egyébként mennyi az idő?

- Pontosan fél órád van elkészülni!- állt fel.

- Kizárt, hogy annyi elég legyen!- ugrottam ki az ágyamból, és bújtam bele a rózsaszínű nyuszis mamuszomba, jó tudom nem a legmenőbb darab, de a célnak megfelel. A szürke ujjatlan felső vagy hat számmal volt nagyobb rám, ezért szinte csak lógott rajtam, a kék fehér csíkos pamut rövidnadrág pedig szakadt volt, és érdekes kajafoltok díszítették, ezek mind ideálisak voltak pizsamának.

- Tanulj meg sietni!- kacagott.

- Pfff!- néztem vissza rá az ajtóból, majd célba vettem a fürdőt. Mégis mit gondol „ez"? Nem ő itt a vendég?!

~

- Na látod, hogy megoldottad?- nevetett az étkezőben ülve, a kávéját kavargatva.

- Csitt!- szóltam rá- Idd a kávéd, és hagyj békén, igaz, hogy csak 2 hete vagy velem, de már nagyon fárasztasz!

- Nyugi, majd hozzászoksz!- vont vállat, és kortyolt bele a sötét italba.

- Hozzászokok?!- kezdtem elveszíteni a türelmem, ráadásul minden egyes felém intézett gúnyos pillantása csak rontott a helyzeten.

- Eddig mindenkinek sikerült!- tette az bögrét az asztalra.

- Remek! Hányadik szerencsétlen lány vagyok, akinek tönkreteszed a magánéletét?- ültem le vele szembe, és összehúzott szemöldökkel meredtem rá.

- Azt hiszed, számolom?- vigyorgott.

- Felesleges kérdés volt!- legyintettem, majd egy húzásra megittam a kávémat.

- Egyébként hogy lehet szeretni ezt a valamit?- mutatott az italra.

- Szerintem finom!- mostam el a saját bögrém.

- Az emberek számára biztosan!- tolta el magától.

- Nem értem, hogy akkor miért iszod? Tudtommal a démonoknak nem kell enniük, vagy inniuk!

- Ez igaz, de ki akartam próbálni miért bolondulnak annyira érte, ez olyan itt Amerikában, mint az angoloknál az tea, vagy a japánoknál, ők szeretik, de egyébként borzasztó íze van!

- Kell neked annyit kíváncsiskodni!- morogtam, de nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Alapjában véve idegesítő, de azért vicces, és szeretnivaló.

- Bocsáss meg, hogy érdekelnek azok, akikkel éltem!

- Csak nő neműek örökölhetik ezt a „képességet", hogy látnak téged, és akár képesek is irányítani téged?- álltam meg mellette.

- Igen, mivel ez a gén, csak a női ágon öröklődik, és ha kihal a családban, vagy nem születik női leszármazott, akkor újabb gazda után kell néznem.- állt fel, és tolta be a széket, majd rám villantotta fehér mosolyát- Mehetünk hölgyem?

- Aha, igen induljunk!- lépdeltem ki a konyhából, majd egy új kérdés férkőzött bele a fejembe- Mondtál valami olyasmit, hogy régen te választottad a szolgáidat, akkor most miért változott meg?

- Ez egy nagyon hosszú történet Lilith, és azt hiszem arra most nincsen időnk!- indult kifelé

- De...!- akadt el a hangom.

- Egyszer ígérem, hogy megosztom veled, de most tényleg kevés az idő rá, így is késésben vagy!- figyelmeztetett Solan

- Igazad van!- kaptam a vállamra a táskám, és siettem a buszmegállóhoz.

~

- Na hogy aludtál? Tiszta még a lelkiismereted?- vigyorgott Ginger. Megfogta térdéig érő otromba szürke szoknyáját, és úgy ült le mellém.

- Borzasztóan, és keveset!- fintorogtam- Arról pedig fogalmam sincs!

- Látszik, a fejeden, hogy gyűrött vagy!- nevetett- Még a nyakkendőd is rosszul kötötted meg!

- Tényleg, franc!- hajtottam le a fejem, és barátnőm segítségével megoldottuk a problémát. A libafos zöld blézerről akkor már ne is beszéljünk, a sárga nyakkendő ahoz képest áldás, de legalább fehér inget viselünk alatta...Hülye egyenruha!

- Nagyon fáradt lehetsz!- simította meg a vállam, valamennyire együtt érzően.

- Köszi!- küldtem felé egy halvány mosolyt. A filmbeillő pillanatot mégis kitörhette volna meg, ha nem Solan?!

- Befejeztétek már? Mindjárt hányok!- szorította tenyerét a szája elé.

- Kuss!- mordultam rá, talán a kelleténél kicsit hangosabban, mivel Ginger értetlenül fordult felém.

- Kuss?- kérdezte döbbenten- Mármint fogjam be?

- Nem, nem neked, én csak...- majd megláttam a sarkon beforduló járművet, meg vagyok mentve!- Úgy értettem busz!

- Hol?- pislogott.

- Ott jön, a busz!- pattantam fel, és álltam a megállást jelző táblához.

- Aha!- csillant fel a szeme, és követett.

~

- Egyébként mennyi idős vagy?- szögeztem neki a kérdést, a női mosdó egyik fülkéjében, ahol senki sem láthatott, max. hallhatott minket, nem gond, majd őrültnek hisznek!

- A testem örökké 25, egyébként eléggé sokat megélt vagyok.

- Ezt hogy is érted pontosan?

- Több ezer éve élek, most örülsz?- nézett most sötét szemeivel. (A kedvemért nem vörös szemmel rohangál, biztos, ami biztos.)

- Az sem okozott neked gondot, hogy esetleg egy anya után, a lányára válts?- kérdeztem zavartan.

- Nem, rengeteg ilyen eset volt, el se hinnéd, mennyire nem zavarta őket!- közölte komolyan.

- Tényleg? Úgy értem engem biztosan zavarna, remélem nem születik lányom!

- Pedig biztosan aranyos kislányod lenne!- vigyorgott.

- Mi a franc?- pirultam, majd végig gondoltam az előbbi párbeszédünket- Akkor ez azt jelenti, hogy az anyámé is voltál?!

- Féltékeny vagy, drága?- emelte maga felé az állam, mire ha lehet még jobban elvörösödtem.

- Szeretnéd, mi?!- néztem rá jeges tekintettel.

- Az nem kifejezés!- hajolt közelebb, így az orrunk összeért, az ajkaink pedig centikre voltak egymástól.

- Fejezd be...- kérleltem suttogva.

- Ha te így kívánod!- lépett hátra- Egyébként nem az anyáddal voltam hasonló kapcsolatban, hanem a nővérével, de ő elparancsolt, mivel szerelmes lett valakibe, ezért úgy gondolta, hogy te jobb eltartóm lennél!

- Helena?- kérdeztem a nénikémre utalva, milyen kedves tőle.

- Igen- sóhajtott- Mindkettőtöknek gyönyörű neve van!

- Ez nem fog összejönni!- vigyorogtam önelégülten, majd kiléptem a fülkéből. Kint két lány állt a tükör előtt az egyik rúzzsal, a másik egy szempillaspirállal a kezében, és döbbenten bámultak rám, egészen addig amíg el nem hagytam a mosdót. Mi volt ez a reakció, aztán elvörösödtem, azt nem hallották amit Solan mond, hanem csak azt, amit én, hű basszus, de ciki!

~

A suliban semmi érdekes sem történt, írtunk pár dolgozatot, Gingerrel egy csomót ökörködtünk, Tim pedig hiányzott, a haverjai szerint megbetegedett. Vörösesbarna hajú barátnőm egyből azzal vígasztalt, hogy legalább nem kell vele mennem a bálba. Szörnyen humoros!

- Végre itthon!- dőltem el az ágyamon fáradtan, és hiába éreztem, hogy a srác is ráfeküdt, már nem volt rá erőm.

- Figyelj csak Lilith!

- Hm?- kérdeztem fejjel a párnámban.

- Én most elmegyek...egy kicsit!- közölte, és már hallottam is a szárnyai különös suhogását.

- Várj!- ültem fel gyorsan- Hová?

- A közelbe, legkésőbb egy fél óra múlva jövök!- mondta az ablakkeretbe kapaszkodva.

- Solan, állj már meg!- de mire a végére értem, már nem volt a szobámban- Idióta!- zuhantam vissza duzzogva.

10 perccel később már kevésbé voltam dühös, egy negyedóra elteltével már bűntudatom is kezdett előbújni, 25 perc múlva, már csak a lábammal doboltam a padlón, és a hajamat túrtam. Fél óra elteltével vágyakozóan bámultam ki az ablakon. 45 perccel később körbe-körbe járkáltam a szobámban, egy óra múlva tele aggodalommal, és dühvel indultam útnak.

Felhúztam a sötét hótaposómat, felvettem a kabátom, majd a nyakam köré tekertem a kötött sálam, így indultam útnak ezen a hideg téli estén. Pár utcányira befordultam egy ismerős sikátorba, és meg is találtam, amit kerestem: Solan ott állt teljes életnagyságában, 2-2 méteres szárnyaival. Kicsit megnyugodva lépkedtem egyre közelebb hozzá, amikor is megpillantottam egy másik alakot is. Szőke félhosszú haja körülötte lebegett, fehér ruhája szinte világított a sötét éjszakában. A legfontosabb pedig, hogy neki is szárnyai voltak, szintén 2-2 méter szélesek, de vakítóan fehérek.  Solan hátrafordult, és kifejezéstelen arccal vizslatott végig, a másik lény, csak kérdőn nézegetett. Ijedtemben szóhoz sem jutottam, csak tátogtam, akár egy partra vetett hal, pont, mint akkor, azon a végzetes napon...