Hétfő reggel. Mindenki álma. Főleg, ha még iskola is van aznap. Ha 5 órát aludtál, akkor az pedig duplázza az élvezeteket.

Álmosan pislogtam magamra a fürdőszobatükörben, miközben próbáltam a mosdókagylóba köpni a fogkrémet. Hirtelen Noah vágódott be a helyiségbe, egy kis fáziskéséssel, de végül sikerült ránéznem.

- Jó reggelt!- próbáltam artikulálni, miközben metszőfogaim súroltam a fogkefével.

- Neked is! Kicsit gyűrött vagy ma, hugi! Mi az, ilyen rossz, vagy ilyen jó volt a tegnap esti buli?- vigyorgott rám szélesen, majd megállt mellettem.

- Mab a cokobabbnál isb fráasztóbb bvagy!- mikor bátyám értetlen fejére pillantottam megértettem, hogy a fogmosás és a beszéd nem kompatibilis egymással, így köptem egyet,(a kagylóba)majd teljesen Noahra koncentráltam- Azt mondtam, hogy ma a szokottabbnál is fárasztóbb vagy!

- Ó, ha magyarul beszélsz máris érthetőbb!- borzolta meg a hajam, amiért csak egy gyilkos pillantással jutalmaztam, többre már nem igazán volt energiám.

- Szerettél volna valamit, vagy minek köszönhetem jelenléted?- tértem vissza előző tevékenységemhez és csak a szemem sarkából néztem rá.

- Ami azt illeti, igen!- majd világosbarna hajába túrt.

- Fura vagy!- tartottam egy percre szünetet a fogmosásban.

- Dehogyis!- most az ujjait kezdte el tördelni- Megvagytok Reneevel?

- Persze!- súroltam tovább.

- Meddig marad nálunk?- erre megvontam a vállam, mire Noah hümmögött valamit- És...nem tudod véletlenül, hogy...

- Noah, nyögd már ki!- álltam meg, majd hátsó rágófogaim kezdtem el mosni, mire bátyám megköszörülte a torkát és megszólalt. Ó, bárcsak ne tette volna!

- ...Van-e barátja?- nézett a tükörképem szemébe, mire lefagytam, majd olyan gyorsan akartam válaszolni, hogy lenyeltem a fogkrémet. Köhögő rohamba kezdtem, mire Noah a hátamat kezdte el ütögetni, pár perc után elmúlt az életveszély, de jött helyette egy hasonló, ám sokkal rosszabb állapot.

- Öhm...- pislogtam a testvéremre, aki kérdőn nézett rám égkék szemeivel.

- Mi az? Ennyire fura, hogy tetszik?

- IGEN! Mármint NEM, azaz de, csak nem azért, hanem mert...ARGH!- fejeltem bele a mosdókagyló szélébe.

- Ez eléggé fájhatott...jól vagy?- tette tenyerét a vállamra, de kibújtam alóla.

- Ree...Renee 17 éves...- meg még pár nulla és pár ezer év- te pedig nemsokára 21 leszel, nem hinném, hogy összeilletek, túl nagy a korkülönbség és öhm a...- azt nem mondhatom, hogy fajkülönbség- mindegy, nem hiszem, hogy ez jó ötlet!

- Ezek nem indokok, Lilith!- húzta össze a szemöldökét.

- Akkor mik?- fontam keresztbe magam előtt a karjaim.

- Kifogások!- mondta gúnyosan- Valld be, hogy csak nem akarod, hogy a barátnőd és a bátyád összejöjjenek!

- Tessék?- döbbentem le, jó persze nem akartam, de azért a szerepek egy kicsit máshogy vannak...

- Jól hallottad! Alig négy év van köztünk, manapság meg már semmi sem furcsa! Egyébként is a férfiak később érnek, szóval ez így pont jó!- legszívesebben megfejeltem volna, de még így is sajgott a homlokom az előző attrakcióm után, a valódi indok viszont az volt, hogy 186 centi magasságba nehéz felemelkedni.

- Nem lehet köztetek semmi! Ezt pedig nem azért mondom, mert én nem akarom, hanem mert így van!- böktem a mellkasára, mire kék szemei elkerekedtek, majd összehúzta őket és ez nagyon nem jelentett jót- Noah én...nem így akartam, csak...

- Nem, semmi gond! Okoskodj csak nyugodtan! Végül is nem tudom ki az, aki ennyire otthon van a témában! Én, vagy esetleg egy 16 évnél valamennyivel idősebb kislány, akinek még sosem volt komoly kapcsolata, egyetlen egy fiúnak jött be, és vele is csak szórakozott! Kijátszotta az érzéseit, hogy a saját elképzelése szerint alakítsa a dolgokat! Valóban igazad van! Ha legközelebb szívügyben szeretnék tanácsot kérni, biztosan téged kereslek fel kedves, mindent jobban tudok Lilith!- ordította a képembe, majd pislogás nélkül meredt rám.

Az alsóajkam beremegett, szóra nyitottam a szám, de egyetlen hang sem jött ki rajta. A bátyámnak teljes mértékben igaza volt, ezt nagyon jól tudtam! Éreztem, hogy a látásom kezd homályossá válni, nem akartam, hogy Noah így lásson, ezért a helyzetet kihasználva gyorsan félrelöktem az útból, majd a szobámig meg sem állva futottam. Mikor beértem gyorsan bevágtam az ajtót és kulcsra zártam. Noah pár perccel később megérkezett és dörömbölni kezdett a nyílászárón.

- Sajnálom! Kérlek, engedj be! Nyisd ki az ajtót, Lilith!- hallottam kintről a hangját, így erőt vettem magamon és megpróbáltam a lehető legkevésbé „Mindjárt elbőgöm magam" hangot kiadni.

- Tűnj el, Noah! Menj innen!- mondtam, de miután tovább ütötte az ajtót nem bírtam tovább, annak dőlve kezdtem el lecsúszni a földre, egyre lentebb és lentebb kerülve, míg végül el nem értem a padlót. Vettem egy mély levegőt, de így is remegett a hangom, miközben beszéltem- Noah...kérlek!

A keze megállt, már nem ütötte többet a nyílászárót, tett pár lépést hátra, majd lement a lépcsőn, aztán a bejárati ajtó csapódását hallottam.

Beszívtam a levegőt, majd kifújtam, ezt megismételtem párszor, aztán csak hallgattam a síri csendet, nem kellett sok idő, hogy legörbüljön a szám és keserves sírásba kezdjek. A fejemet hátravetve, hangosan, szégyen nélkül bőgtem. Mikor már kapkodva vettem a levegőt akkor abbahagytam egy pillanatra, de egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon, ami emlékeztetett mindre, és az egész újrakezdődött.

Fogalmam sincs mennyi idő elteltével, a kezemmel körülfontam a lábaim és azon pihentettem a fejem, próbáltam abbahagyni, de még mindig szipogtam. Hirtelen az éreztem, hogy valaki figyel, gyorsan felkaptam a fejem és körülkémleltem a szobámban, de sehol sem volt senki. Értetlenül kezdtem ráncolni a homlokom, mikor megláttam a tárva nyitva lévő ablakot, mire feleszméltem, már a szemem sarkából láttam, hogy valaki áll mellettem. Ijedten fordultam oda, de amint megláttam vérvörös loboncát, azonnal megnyugodtam.

- Szervusz, Lilith Price! Nem festesz valami fényesen!- guggolt le mellém.

- Szia...- kezdtem, majd észbe kaptam és gyorsan elkezdtem törölgetni az arcom.

- Ugyan, ezen már csak a csoda segíthet!- fogta meg gyengéden a csuklóm, megakadályozva ezzel, hogy folytassam.

- Kösz!- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Hékás! Mondom csoda, és ki vagyok én, ha nem maga a megtestesült csoda?- villantotta rám hófehér fogsorát.

- Bolond!- löktem meg egy picit, majd erősen kellett koncentrálnom, hogy el ne nevessem magam. Bármennyire is rossz kedvem volt, valahogy Reece képes volt felvidítani.

- Na, ugye! Máris sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz!- nézett rám sötét szemeivel, lehet, hogy csak az ablakon beszűrődő napfény volt az oka, amely úgy világított meg a démon haját, mintha lángokban állt volna, de hirtelen melegség járta át a testem.

- Hé, Reece!- teremtettem szemkontaktust.

- Igen?

- Megölelhetlek?- kérdeztem félénken, mire mintha a vörös férfi kicsit meglepődött volna, de alig pár másodperccel később széttárta karjait, ezt egy hitetlen mosollyal jutalmaztam és a nyakába ugrottam, mire Reece elvesztette az egyensúlyát és elterültünk a parkettán.

- Mit ne mondjak, elég heves természeted van!- de amint szorosabban vontam magamhoz és halkan pityeregni kezdtem- a démonok fura-fekete tógájába, elhallgatott és ő is szorosabban ölelt, erős kezeivel pedig a fejem simogatta.

- Reece...- szólaltam meg egy kis idő után.

- Mi az?- emelte meg a fejét, mivel teljes súlyommal nehezedtem rá.

- Oh, bocsi!- mentegetőztem zavartan, majd legurultam róla és törökülésbe vágtam magam.

- Na, mondd már! Meghalok a kíváncsiságtól!- forgatta meg szemeit, miközben alkarjára támaszkodva félig felült.

- De...te nem halhatatlan vagy?- pislogtam rá.

- Dehogynem! Ez a poén!- csettintett, majd miután nem reagáltam semmit köhintett egyet és felém mutatott- Tiéd a szó!

- Nos, a bátyám azt hiszem beléd habarodott!- küldtem felé egy kínos vigyort.

- Na, még a végén kiderül, hogy van humorod!- nevetett fel hangosan, miközben a lábát csapkodta.

- Komolyan mondtam...nem vicc volt!- néztem bele sötét íriszeibe, mire Reece lefagyott.

- Nos, ez kissé kínos! Miért nem mondtad neki, hogy nem érdekel, vagy barátom van, vagy hasonló? Legyél kreatív, ember vagy, a hazugságok a specialitásotok!

- Ezt komolyan egy démon mondja?!

- Ott a pont!- legyintett lemondóan- Tényleg, miért nem találtál ki valamit?

- Ami azt illeti kitaláltam, ezért sírtam az ajtómnak dőlve...- túrtam szőkésbarna tincseim közé, majd elmeséltem a vörösnek, hogyan és mint történtek a dolgok.

- Nehéz eset, de ne aggódj! Ígérem, hogy kitalálok valamit!- veregetett vállán a démon.

- Köszi, Reece! Te is jobb arc vagy, mint gondoltam volna!- mosolyogtam rá.

- Ne hozz elhamarkodott döntéseket! Alig két napja ismersz, Lilith Price!- emelte magasba hiányos szemöldökét.

- Annyi éppen elég!- bokszoltam bele a vállába, mire vigyorogva kezdett csiklandozni- Ne! Hahaha! Nem ér, elég! Hallod, hahaha Reece, haha ne! Megadom magam!

- Látod már, milyen veszedelmes lények vagyunk mi?- húzta gúnyos vigyorra száját, mire csípőre tettem a kezem és hitetlenül bámultam rá.

- Ekkora hűhót csapni!- nevettem fel halkan- Pedig csak annyit akartam, hogy mi történt a bal szemöldököddel? Így születtél, vagy valami harcban szereztél egy sebet?

- Oh...- hervadt le a mosoly az arcáról- Ha nem baj, akkor erről nem szeretnék beszélni!

- Miért...rosszat mondtam?- kérdeztem aggódva, de a démon csak oldalra fordult, megszűntetve ezzel a szemkontaktust.

- Van, amiről nem beszélünk. Vagy azért mert nem jelent semmit, vagy mert mindent. Bármelyik is, mindig fáj.

- Hogy fájhat az, aminek nincs jelentősége?- kérdeztem értetlenül.

- Már nincs...már...- mosolyodott el keserűen, mire megértettem, hogy miről beszélt Reece.

- Ne haragudj, nem kellett volna erről kérdeznem!

- Semmi gond! Ugorjuk át ezt!- vigyorodott el újra szélesen- Nekem is lehetne hozzád egy kérdésem?

- Hogyne!- fordultam újra a démon felé.

- Neked nem iskolában lenne a helyed?- emelte újra magasba bal szemöldökét.

- Oh, a francba!- kaptam a fejemhez, majd fénysebességgel kezdtem el készülődni.

~

 A szoknyám igazgatva foglaltam helyet a padomnál, majd körbekémleltem az osztályteremben. A gyanúm beigazolódott: se Ginger, se más. Ezt egy hitetlen mosollyal nyugtáztam, nem az én bajom, ha sértődősdit akarnak játszani, tegyék csak nyugodtan! Ha a jegyeik lerontása ér ennyit, akkor gratulálok nekik, csinálják csak azt, amit akarnak! Kívülről teljesen nyugodtnak mutattam magam, belül viszont forrtam a dühtől. Idegesen doboltam a padlón a lábammal, aztán a terem ajtajából meghallottam egy ismerős hangot, és fel kellett tennem magamnak a kínos kérdést, hogy valójában ki is játssza a sértődöttet?

- Jó reggelt, Lilith!- köszönt Jack teljesen normálisan. Még dühösebb lettem,- holott tudtam, hogy igazából neki(k) kéne így érezni- a szemeimmel szikrákat szórva követtem, amíg helyet nem foglalt mögöttem. Pár másodpercig csak meredtem magam elé, de hamar megelégeltem ezt, így hátrafordulva könyököltem a padjára, mire a fiú csöppet sem meglepetten nézett íriszeimbe- Van valami probléma?

- Áh, dehogyis! Minden a legnagyobb rendben, Jack!- sziszegtem a fogaim között.

- Megjött, vagy mi van veled?- ráncolta a szemöldökét.

- Roppant humoros!- nevettem fel erőltetetten, és már az sem érdekelt, hogy egyre kevesebben beszélgettek, inkább ránk terelődött a figyelem- Nem én vagyok az, aki nem jött iskolába vagy három napig!

- Megfáztam...bocs!- emelte magasba kezeit védekezően.

- Áprilisban?- fontam keresztbe a karjaimat magam előtt.

- Csalóka az időjárás!- próbálta bizonygatni az igazát.

- Ó, igen! Egyszer 26 fok van, aztán meg 32! Valóban igazad lehet...én sem tudnék kiigazodni ezen!

- Tényleg beteg voltam...- nézett mélyen a tengerzöld szemeimbe- Egyébként meg őszinte leszek veled!

- Hallgatlak!- tudom, hogy gyerekes, de nem bírtam ki anélkül, hogy bele ne szóltam volna.

- Nincs kedvem az éretlen viselkedésedhez! Játszod itt az agyad, holott nem te vagy az áldozat! Te is kereshettél volna minket, és tudod jól, hogy elsősorban nem magamról beszélek...- tekintete túlságosan komoly volt ahoz, hogy egy hamis nevetéssel elintézzem a választ.

- Nem tettem semmi rosszat!- húztam össze a szemöldököm durcásan. Uram atyám! Lilith, hány éves vagy te 5?!

- Persze hogy nem...- sóhajtott egyet- Tudod, néha ha nem teszünk semmit, az nagyobb baj, mintha véghezvinnénk valamit!

- Úgy osztod az észt, mintha minimum Buddha lennél!- kifogytam az érvekből, és tudtam, hogy Jack-nak igaza van, és azt is tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van.

- Nincs közöm a vitátokhoz, csak azért folyok bele, mivel a barátaim vagytok, de ezt jól jegyezd meg!- barnás zöld íriszei egy percre sem szakították meg a szemkontaktust- Ha továbbra is így viselkedsz, ne lepődj meg, ha egyedül maradsz!

Éppen nyitottam a számat, amikor kivágódott az ajtó és Mr. Reuter lépett át a küszöbön, vagyis ez enyhe kifejezés inkább suhant.

- Szép jó reggelt mindenkinek! Befejezni a duruzsolást és a lehető leggyorsabban kapjatok elő egy lapot, ugyanis dolgozatot írunk!- rontott be a terembe kedvenc matektanárunk és megigazította sötétkék nyakkendőjét, majd lesöpörte szürke öltönyét és végignézett a lefagyott osztályon- Na, mi az? Nem hallotok? Gyerünk már!

Mind kelletlenül kezdtünk kotorászni a táskáinkban, ezzel a váratlan matek dolgozattal elszalasztottam a lehetőséget, hogy rendesen beszéljek a sötét hajú fiúval. Azért titokban reménykedtem abban, hogy még nincs késő.

~

A következő órán egyedül Jodie-val lettem volna együtt, de nem jött suliba így egyedül meredtem ki a fejemből, hiába imádtam az amerikai irodalmat, most nem tudott lekötni. Miss Lane csilingelő hangja sem hatott rám úgy, mint ahogy általában szokott. Az óra végén lehajtott fejjel indultam kifelé a teremből, amikor a nő a vállamra tette a kezét.

- Ha megkérhetlek, maradnál egy percre?

- Persze...- pislogtam világoszöld szemeibe.

- Bánt valami?- kérdezte, amikor az utolsó gyerek is elhagyta a termet, zavartan meredtem a cipőm orrára, fogalmam sem volt, hogy mennyit mondhatok, ha mondhatok bármit is- Ha nem szeretnél beszélni róla, akkor nyugodtan elmehetsz!

- Szeretnék én beszélni róla, csak nem biztos, hogy menne...- motyogtam.

- A felnőttek sok hülye dumával jönnek, például ott van az „Én is voltam fiatal...", jó persze igaz, én nem is olyan régen, de ettől nem lesz jobb kedved!- nevetett fel, miközben félhosszú hullámos méz szőke tincseit a füle mögé söpörte.

- Miss Lane!- néztem fel az alig pár centivel magasabb nőre.

- Tessék?- lepődött meg, valószínűleg nem számított ilyen gyors reakcióra.

- Érezte már úgy magát, hogy valamit nagyon elrontott, és fogalma sem volt hogyan hozhatná rendbe, amikor pedig alkalma adódott rá, csak még jobban rontott a helyzeten?- hadartam, miközben az egyenruhám húzogattam.

- Természetesen!- mosolyodott el kedvesen- Ettől függetlenül nem szabad ennyiben hagynod a dolgokat! A befejezetlen ügyek életed végéig kísértenek! Azt javaslom, hogy őszintén mondd el annak a személynek, akit megbántottál, hogy mit érzel, és miért voltál olyan amilyen!

- Köszönöm...- döbbenten néztem a nőre, majd megakadtam- Honnan tudja, hogy megbántottam valakit?

- Nem tudod, te olyan jól megjátszani az érzéseid, mint ahogyan azt hiszed, Lilith!- kuncogott halkan.

- Oh...- nevettem fel kínosan- Mindenesetre köszönöm a tanácsot! Viszlát!

- Ugyan már!- nevetett, majd az asztalnak dőlt én pedig az ajtó felé kezdtem rohanni, de mielőtt kiértem volna megtorpantam. Visszafordultam és szorosan megöleltem Miss Lane-t, mire a nő egy percre lefagyott, de végül mégis átkarolt.

- Mindent köszönök!- toltam el magam tőle, majd gyorsan kirohantam a teremből.

~

Az ebédlő felé vettem az irányt, amikor belebotlottam egy sötétbarna hajú srácba.

- Jack!- vigyorodtam el szélesen, majd komor képét meglátva nekem is elment a kedvem a vigyorgástól.

- Szeretnél valamit?- döntötte oldalra a fejét, ettől kirázott a hideg.

- Igen...bocsánatot kérni!- néztem a szemeibe, mire kicsit meglepődve pillantott rám.

- Szerinted ez így megy?- nevetett fel hitetlenül, mire zavartan pislogtam rá.

- Tessék?

- Lilith, nem bánthatod meg az emberek, hogy aztán úgy viselkedj mintha mi sem történt volna, vagy benyögj egy „bocsánat"-ot vagy „sajnálom"-ot!

- De...én komolyan gondoltam...- motyogtam.

- Tudom, de attól, ami megtörtént, azt nem lehet eltűntetni! Ez nem így működik!- túrt a hajába egy keserű mosoly kíséretében. Nem haragudott, csak csalódottság tükröződött az arcán, és ez talán sokkal rosszabb volt.

- Én...Jack, nem...- dadogtam, majd tanácstalanul meredtem rá- Mit csináljak?

- Először is szívd vissza a könnyeidet!- borzolta meg a hajam, majd megindult az ebédlő felé és hátra sem fordulva folytatta- Egyébként pedig csütörtökön Carlos-nál találkozunk! Suli után azonnal, ne késs!

Értetlenül meredtem utána, most akkor mi van?

- Ma még csak hétfő van!- kiabáltam, de Jack csak megvonta a vállát és eltűnt a tömegben.