No, mielőtt még élvehetnétek a hosszú kihagyás utáni részt, szeretnék egy röpke beszédet tartani! Sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem, hogy nem jelentkeztem és nem írtam, meg igazábol off voltam minden értelemben. Volt mikor nem tartózkodtam itthon, elvégre nyáron egy majdnem 17 éves lány nem csak a gép előtt ül, dolgozhat, nyaralhat, szórakozhat. Persze ezek mellett is simán írhattam volna, hiszen a sulis hajrá, házik, rajzok/festmények készítése közben is mindig szakítok időt erre, még akkor is ha az írás "csak" egy hobbi. Nem tudom mi történt, azaz dehogynem, csak azt nem, hogy mikor és hogyan gyűlt össze ennyi minden és omlott rám... Nem volt kedvem, sem ihletem írni, bár máshoz sem nagyon... Rengeteg bajom volt/(van), de rájöttem, nem várhatom el mástól, hogy megoldja, én bajom, én megoldásom. Valamilyen szinten sikerült is, ezért is olvashattjátok ma az új részt. Összeszedtem magam, de a talapzat amin állok roppant ingatag és elég csak egyetlen sikertelenség, csalódás, vagy negatív hatás és újra visszazuhanok. Na, önbizalmam az sose volt valami sok...Lehet, hogy valamelyikőtök pontosan tudja miről beszélek, az is lehet, hogy csak néztek és találgatjátok, hogy mennyire vagyok zizi, nos eléggé, de ennek köze sincs ahoz ami történt, vagy inkább megtört bennem. Ha valakinek van kedve egy beszégetéshez, vagy csak tanácsot akar kérni/adni, akkor itt vagyok írjatok! Komolyan, nem bánnám, ha valaki reagálna, akár egy komment is lehet. Nem akarok itt a lelketekre hatni(Az Solan dolga!LOL), de tényleg jól esne pár válasz. Az írásommal kapcsolatban is lehet, hogy min változtassak, mi tetszik(ha van ilyen), mit szertnétek, mi furcsa, mi maradjon, mi menjen...

 Köszönöm azoknak, akik ilyen héba-hóba frissülő történetként is olvassátok az Angelic Demons-t, sokat jelent és hálás vagyok érte! Millió csók, meg pozitív gondolat! ❤︎❤︎❤︎

~

 Éreztétek már magatokat üresnek? Mikor minden jogotok meglenne arra, hogy dühösek legyetek, sírjatok, kiabáljatok, de nem éreztek semmit, csak ültök és bámultok ki a fejetekből. Pontosan ez zajlott le bennem: a semmi. Tekintetem felemeltem a földről az ajtó csapódására, de éppen csak annyira, hogy hullámos barnás szőke tincseim- a laza kontyom már régóta megsemmisült, a hajgumim meg ki tudja hová tűnt- ne zavarjanak a látvány „élvezésében".

- Hogyan érzed magad, Lilith kisasszony?- kérdezte a hidrogén szőke férfi, miközben egyre közelebb sétált, oldalán egy-egy csatlósával.

- Szerinted?- morogtam oda, és próbáltam olyan megsemmisítő pillantást vetni rá, amilyet csak tudtam.

- Mindenesetre örülök, hogy összefutottunk!- mosolyodott el szélesen.

- Te hozattál ide! Ne tegyél úgy, mintha véletlenül botlottunk volna egymásba!- nem harag volt bennem, hanem gyűlölet.

- Valahogy rájöttem, hogy magadtól nem jöttél volna- erre megforgattam a szemem- Sikerült jobban megismernetek egymást?

- Mármint velük?- böktem az oldalamon cövekelő angyalokra, majd gúnyosan folytattam- Igen nagyszerű és csendes társaságot nyújtottak...

- Raphael, van valami hír Solan-ról?- kérdezte a kreol bőrű, sötétbarna hajút, aki csak kifejezéstelenül emelte rá égkék szemeit.

- Nem tudunk a démonról semmit- mondta lágyan, mégis utálattal a hangjában.

- Értem...- vakargatta meg a nyakát, majd széttárta a karjait- Úgyis fel fog bukkanni, hiszen nem tud ellenállni a csalinak!

- Athos...nem biztos, hogy jó ötlet...- kezdett bele a sötétszőke, tengerkék szemű angyal.

- Ne kezd Gabriel!- mordult rá, és szikrázó kék tekintete cseppet sem volt nyugtató, sőt inkább egy becsapódásra kész villámra emlékeztetett- Érte fognak jönni, Solan legalábbis biztosan!

- Lenyugodnátok?- pislogott a szalmaszőke hajú nő, majd hihetetlenül hosszú és göndör szempilláit rebegtetve lágyabb hangnemre váltott- Kérlek?

- Kedves Jessamine, úgy nézek ki, mint aki elvesztette a hidegvérét?- nézett a fél fejjel alacsonyabb nőre, aki csak érdektelenül megrázta a fejét, erre a mozdulatra hosszú, valamivel feneke alattig érő göndör hajzuhatag össze-vissza kezdett repkedni.

- Te sosem...- kissé rekedtes hangja illet jéghideg személyiségéhez és fagyos szürke tekintetéhez is.

- Athos, már több mint 2 óra eltelt és nem történt semmi...- szólalt meg halkan a férfi másik oldalán álló angyal.

- Édes kedves kicsi Gemma!- kapta baljára a fejét, mire a jó egy fejjel alacsonyabb vörös összerezzent- Hány nap alatt teremtette az Úr a világot?

- Hat...- motyogta, smaragdzöld tekintetét a padlóra kapva.

- Szerinted gondolkozott azon, hogy megálljon-e közben?- döntötte kissé oldalra a fejét.

- Nem hinném...csak a hetedik napon pihent meg...- szinte suttogta a szavakat, miközben próbálta egyre apróbbra összehúzni magát, bármennyire is gyűlöltem a vöröst és az összes többi angyalt, most nem szívesen lettem volna a bőrében.

- Akkor ne fárassz az idióta gondolataiddal! Türelem rózsát terem, vagy démont, ahogy tetszik!- mordult rá, majd otthagyta a két nőt és elém lépett. Abból a csinos kis fekete székből néztem fel rá, amihez ki volt kötözve a lábam és a kezem.

- Szeretnél valamit?- pislogtam rá kérdőn.

- Információt!- csillantak fel kék szemei- Hol van Solan, és miért nem rohan, hogy megmentsen?

- Hahaha!- kacagtam fel, majd egy szánakozó vigyort küldtem felé- Ha tudnám, sem mondanám meg, mellesleg nem hinném, hogy keres, jelenleg válóperben vagyunk...

- Válóper?- ráncolta a szemöldökét.

- Tudod, mikor nem működnek a dolgok, és az emberek megszakítják a szerződést...- magyaráztam.

- Pontosan tudom, hogy micsoda istenkáromlásról beszélsz, örök hűséget fogadnak az Úr színe előtt, de megszakítják ezt a saját akaratukból...undorító!- fogait csikorgatva szólt hozzám, amitől kirázott a hideg.

- Tehát mi lenne, ha elengednétek, Solan és én elrendeznénk ezt a hibát, utána mindenki elfelejtené a másikat és menne a saját dolgára?- mosolyodtam el szélesen és bizakodóan.

- Kedves kis halandólányka...- kezdte, és a becézgetés valami heppje lehet, de nekem csak a hideg futkos tőle a hátamon-...azt hiszed ez így működik?

- Tessék?

- Mi nem emberek vagyunk, ha mi szerződést kötünk, azt a vérünkkel tesszük, nem lehet csak úgy megszakítani!- ahogy szinte fölöttem állt, és válláig érő hidrogén szőke haja- amely most nem volt összefogva- arcába lógott, nem valami bizalomkeltő látványt nyújtott, sőt csak megerősítette szavait.

- Hidd el, hogyha tehetném, már semmi közöm sem lenne természetfeletti lényekhez!- nem tudom meddig nézhettünk farkasszemet, de remélem Athos az összes kérdésére választ talált íriszeimben.

- Az úgy túl egyszerű lenne...nem gondolod?- vigyorodott el, majd ellökte magát a faltól, és a két férfi felé kapta a fejét- A többiek?

- Készenlétben állnak- válaszolt kurtán Raphael.

- Az összes folyosó és a külső tér is teljes megfigyelés alatt áll?

- Igen, pont ahogy kérted- szólalt meg, most a sötétszőke.

- Remek!- fonta össze a karjait.

- Athos...- kezdett bele a tengerkék szemű, mire a férfi idegesen végigszántott a haján ujjaival.

- Ne, Gabriel! El se kezd! Engedélyt kaptunk, jogunk is van hozzá, hogy kivégezzük a démonokat! Ez már a végjáték!- a másik angyal csak elnyíló ajkakkal figyelte, ahogy a hidrogén szőke ignorálta és újra hozzám sétált.

Ahogy féllépésnyi távolságra ért, leguggolt elém és egy halovány, a legkevésbé sem őszinte mosoly kúszott fel az arcára, nagyjából egy magasságban voltak a szemeink, így míg én nyugodt, de fagyos kék tekintetét figyeltem, ő addig döbbenten remegő tengerzöld íriszeim csodálhatta meg.

- Nos, akkor kezdjünk is bele!- nem hiszem, hogy abban a helyzetben mondhatott volna ennél ijesztőbb dolgot.

- M-Mibe?- dadogtam.

- A mesébe!- csillantak fel szemei, mire értetlenül pislogtam rá.

- Mese? Mégis miről?- ilyenkor elgondolkozom azon, hogy vajon ezek mennyire százasok.

- Rólad kedves „Démonnevű démonszolgáló emberlány"!

- Micsoda? Remélem a démonokkal ellentétben, te nem csak felteszed a kérdéseket, hanem meg is válaszolod őket...

- Oh, nyugodj meg! Ebben teljes mértékben biztos lehetsz, amíg várakozunk addig a lehető legtöbb dolgot szeretném veled megosztani!- nem tudtam eldönteni, hogy ettől most jobban, vagy rosszabbul kéne-e éreznem magam.

- Akkor...?- kérdeztem félénken.

- Lehet már hallottad Lilith mondáját, vagy tévednék?- csak megráztam a fejem- Mily tudatlan vagy, pedig meg van írva, hogy a történelem megismétli önmagát, és lám itt vagy!

- Ugyanúgy kertelsz...- morogtam bosszúsan, és próbáltam eldönteni, hogy az angyalokat, vagy a démonokat gyűlölöm-e jobban.

- Valóban? Egyes legendák szerint nem Éva volt az első nő, akit Isten teremtett, hanem Lilith, de mikor megtudta, hogy Ádám alárendeltje lesz megtagadta az Úr szavát, és elhagyta az édent, Isten ezután formázta meg a férfi oldalbordájából az engedelmes Évát. A száműzött Lilith ember volt, de ugyanakkor démon is, azáltal, hogy szembeszállt a Teremtővel, ugyanakkor Évával ellentétben, ő képes volt nem engedni az ördög csábításának, és nem hagyta megtéveszteni magát.

- Ezért...hívnak így...az angyalok?- csak ámultam és bámultam, sose gondoltam volna, hogy nem csak a véletlen hozott minket össze Solan-nal.

- Igen, és neked hála egyre gyorsabban ketyeg az óra, már a végjáték folyik!- halálosan komoly volt.

- Athos...- kezdtem bele, miután nyeltem egy nagyot- Meg fogtok ölni?

- Az sok mindentől függ...- mért végig, majd feltápászkodott és úgy folytatta- Nincsenek ilyen vágyaim, de ha a helyzet megkívánja gondolkodás nélkül oltom ki az életed!

- Értem...- motyogtam, aztán tekintetemmel végigkövettem, ahogyan az aranyozott, faragványokkal díszített ajtóhoz sétált, majd elhagyta a helyiséget.

Jobban belegondolva, nem kevés ideje vagyok itt, de még nem szemléltem körbe a szobában. A helyiség mérete 12 m2, alakja pedigegy kisebb téglalap volt. A nekem átlósan eső jobb sarokban foglalt helyet az ajtó, aminek két oldalát egy-egy aranyozott 4 lábon álló állvány, vagyis a rajtuk lévő fehér gyertyák miatt inkább fáklya díszítette. Körülbelül a nyílászárótól 5 méterre egy hosszú asztal volt található, földig érő fehér terítővel ékesítve, 10 aranyozott faragott karfájú székkel körülfoglalva, az asztal közepén pedig egy ovális aranytál foglalt helyet, amennyire láttam üresen. A fal alig egy méterre volt az asztal egyik végétől, még jobban balra fordítottam a fejem, így a fal közepén felfedeztem egy átjárót, amit egy hosszú fehér függöny takart, az pedig aranyozott rúdon csüngött alá, és igazából ennyi. No meg persze a csinos kis fekete- ez bezzeg nem fehér, vagy aranyozott, hanem sötét és rohadt kényelmetlen- szék, melyhez kikötöztek, amit körülbelül úgy helyeztek el, hogy a helyiségben zajló összes eseményt követni tudjam.

- Szerintetek is időpocsékolás ez az egész?- szólalt meg hirtelen Jessamine.

- Természetesen az- válaszolt szinte azonnal a sötétszőke férfi a balomról.

- Csak teljesítenünk kell a parancsot, amit kaptunk. Elég egyszerű, nem?- fordult a tőlem jobbra lévő Raphael, az ajtó melletti falnak támaszkodó göndör hajú nő felé.

- Mindig is ilyen könnyen befolyásolható voltál, micsoda angyal!- mosolyodott el, majd oldalra fordult a rövid vörös hajúhoz- Gemma?

- Én csak gyűlölöm a démonokat, és azt szeretném , ha ez az egész minél hamarabb véget érjen...- mondta, majd felém emelte smaragdzöld tekintetét- Miért nem végezhetünk vele?

- Én sem értem, de nem javaslom, hogy szembeszegülj Athos parancsával...

- Könnyen befolyásolható, mi?- morogta oda gúnyosan a kreol bőrű.

- Van valami probléma, Raphael?- húzta össze szürke szemeit.

- Az égvilágon semmi!- küldött egy angyali mosolyt a göndör hajú felé.

- Jöhetnének már azok a démonok, mert kezd elegem lenni a bújócskából és belőletek!- fonta össze maga előtt a karjait Jessamine. Mintha Hurdle angyal változatát láttam volna.

- Könyörgöm, ne egymáson vezessük le a feszültséget!- csattant fel Gabriel, majd végignézett angyaltársai trióján- Össze kéne tartanunk, ha veszekszünk, azzal nem sokra jutunk, sőt csak gyengítjük magunkat!

- Hé, te!- intett felém a rézvörös hajú angyal, pár perccel a tengerkék szemű férfi szentbeszéde után.

- Tudod, van nevem is...- sziszegtem a fogaim között, mire csak vállat vont, hát nem imádnivaló?

- Van szolgabélyeged, igaz?- tette fel hirtelen.

- I-Igen, de ez hogy jön most ide?- kérdeztem vissza.

- Akkor egész egyszerűen ki tudod deríteni, hogy hol van jelenleg Solan!- mosolyodott el, találkozásunk óta most először őszintén.

- Nem tudom miről beszélsz...miért segítene ebben a bélyeg?

- Ne mondd, hogy nem tudod használni...- smaragdzöld szemeiben csalódottság lobbant.

- Egyébként, ha tudnám használni, se segítenék nektek!- fújtam ki egy tincset a szememből, majd hátradőltem a székben.

- Te átkozott...- szorította össze a fogait, majd megindult felém, amikor is az aranyozott ajtó kivágódott és hatalmas porfelhő került be rajta keresztül, ennek hatására ideiglenesen megvakultam, és köhögő rohamba kezdtem a négy angyallal együtt.

- Meglepetés elcseszett fehér szárnyasok!- hallottam meg Reece hangját, és most az egyszer teljes szívemből örültem neki.

- Reece!- kiáltottam el magam.

- Oh, Lilith Price még mindig nem lett áldozati bárány? Na, mindegy! Akkor elvinnénk, ha nem nagy gond!- sétált közelebb, és elkezdte eloldozni a kezeim.

- Mondanám, hogy örülök neked, de nem akarok ekkorát hazudni!- húztam össze a szemöldököm, miközben a démon sötét szemeibe meredtem.

- Ugyan már! Érezhető volt a hangodon, hogy majd meghalsz örömödben!- húzta gúnyos félmosolyra a száját, mire elpirultam.

- Nem is...- motyogtam zavaromban.

- Nyugi, én sem felnyársalva akartam rád találni!- borzolta meg a hajam. Már éppen visszaszóltam volna, amikor valaki ellökte előlem Reece-t.

- Saját kezűleg belezem ki ezt az emberlányt! Ennyi bajt halandó még nem okozott!- nézett rám gyilkos szemekkel Gemma, majd a már jól ismert aranypengével sújtott felém, de a gyorsan feltápászkodó vérvörös hajú kezéből kinőtt baltáját tolta elé.

- Nem lesz ilyen egyszerű dolgod!- gúnyos vigyora, már nem a szórakozott, hanem az dühös kategóriába volt sorolható.

- De régen láttalak Snare!- ha ez lehetséges szemeiben még több gyűlölet gyülemlett föl.

- Snare?- kérdeztem értetlenül.

- Ja, az eredeti elátkozott nevem, de...- kezdte, azonban Gemma elkezdett hadonászni felé, így a nő pengéjét hárítva magyarázta tovább- valahogy nem nyerő...ha a neved csapdát jelent...a lányoknak nem igazán jött be!- vonta meg a vállát, majd a rövid hajú felé legyintett és sikerült egy enyhe sérülést ejtenie jobb karján, mire az felszisszenve ugrott hátra.

- Pedig találó...- húztam el a szám, majd megláttam az ajtón belépő triót és egyszerre könnyebbültem meg és lettem még rosszabbul.

- Angyalt irtani jöttünk, de elég, ha kapunk egy emberlányt!- tette meg hatásos belépőjét Solan.

- Oh, ott van a kis cukker!- vigyorodott el szélesen Veena- Halihó!

- Hozdd, és lépjünk le innen!- pillantott fel a fekete démonra Hurdle.

Összeszorult a gyomrom, ahogyan egyre közelebb és közelebb ért hozzám, majd jó egylépésnyire megállt, mire kérdőn néztem rá.

- Most mit akarsz tenni?- nézett bele tengerzöld szemeimbe, miközben meg sem moccant, csak bámult rám fekete íriszeivel.

- Én...- kezdtem, de ekkor Athos rontott be a terembe.

- Állj!- intett a még mindig harcoló vörösekre és éppen harcba elegyedő Jessamine-re és Hurdle-re.

- Te meg mégis mit akarsz?- fordult felé Solan.

- Alkut ajánlok, csak üljünk le és beszéljük meg!- kék szemeiben és abban a mosolyban volt valami, ami nem hagyott nyugodni.

- Mégis miért egyeznék bele?- ráncolta a szemöldökét.

- Remélem nem...- esett be az ajtón Verum, majd mikor meglátta a helyiségben tartózkodó lényeket csak a hajába túrt, majd a fekete démon felé pillantott- Miről maradtam le?

- Nem történt még semmi érdekes!- Solan éppen hogy csak egy pillantást vetett rá, máris visszatért az angyalhoz- Gyanús vagy nekem Athos, nem így szoktál játszani!

- Ki beszélt itt játékról?- tekintetében megvillant valami- Én halálosan komoly vagyok!

- Azt mondod, hogy üljünk le, és beszélgessünk? Tea meg süti nem jár a bájcsevegéshez?- fonta keresztbe a karjait Reece, de tekintete inkább ijesztő volt most, mint humoros.

- Nem vagyok az erőszak híve!- vont vállat egy halvány mosoly keretében az angyal.

- Mire megy ki a játék?- kérdezte fejét oldalra döntve, így fekete haja kissé a szemébe hullott.

- Mondtam már, hogy nem játszunk...- Athos a szemkontaktust egy másodperce sem szakítva meg sétált az asztalhoz, és a függönyhöz közelebb lévő végéhez ült le- Nyugodtan foglalj helyet!

- Csak én, vagy más is leülhet?- Solan arcán átfutott valami mosolyféle, de gyorsan semmivé vált.

- Bárki, aki szeretne!- tárta szét a karjait.

- Micsoda vendégszeretet...- morogta Hurdle, majd az asztalhoz sétált, kihúzta a nekem túloldalt lévő székek közül a legszélső jobb oldalit és lehuppant- Valaki akar csatlakozni a teadélutánhoz?

- Örömmel!- mondta vigyorogva Veena és helyet foglalt a fehér hajú démonnő mellett.

Lassan mindenki odaszivárgott valahogy, csak én csücsültem a csinos kis fogolyszékemben. A hozzám közelebb lévő oldalon balról jobbra haladva Gemma, Jessamine, Gabriel, majd Raphael foglalt helyet, az asztal túlsóvégén balról jobbra Verum, Reece, Veena, és Hurdle ültek. A két asztalfő Athos és Solan volt, az előbbi nekem bal az utóbbi jobb oldalt foglalt helyet.

- Mi a csel?- törte meg végül a csendet a fekete démon.

- Milyen csel?- dőlt előre állát összekulcsolt kezeire helyezve a kék szemű.

- Elég régóta ismerlek már, hogy tudjam mikor akarsz valamit, és ha nem a halálom, hanem egy normális társalgást kívánsz, akkor ott valami nincs rendben...- Solan nevetett, de bárki egyszerűen észrevette volna, hogy ez csak egy álca, és fejben már minimum háromszor megölte az angyalt.

- Miért ilyen fontos neked ez az emberlány?- tette fel hirtelen a hidrogén szőke férfi, mire a démonom egy pillanatra lefagyott és szemei kissé elkerekedtek.

- Nem értem honnan szedted ezt az alaptalan feltételezést!- a meglepődöttsége sajnos csak kevés ideig tartott.

- Akkor miért vállaltál ekkora kockázatot érte?- a vigyora még számomra is irritálóan hatott, pedig én jó pár méterre voltam tőle.

- Nagyon jól tudod, hogy amíg a szolgabélyeg érvényben van, addig könnyű célpont lehetek nélküle!- fejével nem éppen úgy bökött felém, mintha egy számára értékes személy lennék, inkább csak egy kolonc.

- Természetesen, ezzel tisztában vagyok! Azonban...ha ekkora gond, miért nem szünteted meg a szerződést?- minél tovább beszélt a hideg annál jobban futkosott a hátamon.

- Sokkal egyszerűbb lenne neked is és neki is!- szólalt meg hirtelen Jessamine, mire a vele szemben ülő Reece összeráncolta a szemöldökét.

- Azt mondod virágom?- a vérvörös hajú démon rákönyökölt az asztalra és mélyen a nő szemébe nézett- Nem fogjuk megölni Lilith Price-t!

- Ezt nem mi döntjük el!- a göndör hajú arckifejezését nem láthattam, de a hangjából mindent megtudtam, még azt is, amire nem voltam kíváncsi.

- Elég legyen!- Athos kék szemei villámokat szórtak a szalmaszőke angyalra.

- Mit kértek a lányért cserébe?- kérdezte Verum, akkor tűnt fel, hogy most nincs rajta a szemüvege.

- Nem hinném, hogy tudtok jelenleg Lilith kisasszonynál értékesebb dologgal szolgálni!- csak szeme sarkából nézett Verumra, mire a fonott hajú Solanra kapta a tekintetét.

- Csak nem beszélgethetünk itt a végtelenségig...- Veena szinte suttogta a szavakat.

- Csodálkozom, hogy ilyen higgadtan tűröd, hogy a segítőid feleslegesen jártassák a szájukat, nem zavar, hogy tiszteletlenek?- a hidrogén szőke angyal le sem vette tekintetét a fekete hajú démonról.

- Talán nálad jelentkezni kell, hogy szóhoz jussanak?- Solan hangja gúnyosan csengett, tekintete azonban egy érzelmi hurrikán volt.

- Nem, de tudják, hogy mikor kell hallgatniuk!

- Ha van véleményük, akkor azt miért ne oszthatnák meg?- tárta szét a karjait- Hurdle!

- Tessék?- húzta ki magát a démonnő kissé meglepetten.

- Van hozzáfűznivalód?- tekintete előremeredt és nem szakította meg a szemkontaktus a szőke angyalférfivel.

- Tudunk...?- kezdett bele, mire Solan megrázta a fejét- Fenébe!

- Nem akarok feleslegesen levegőt fogyasztani, de...- küldött egy gúnyos félmosolyt Athos felé a fonott hajú-...ezzel semmire se megyünk, vagy ugorjunk egymás torkának, vagy egyezzünk meg valamiben és lépjünk le az emberrel együtt!

- Támogatom az ötletet!- bólintott elismerően Raphael.

- Csend legyen!- kapkodta a tekintetét a kreol bőrű angyal és Verum között a kék szemű dühösen.

- Tehát, Athos!- kezdett bele a démon, sötét íriszei megint csak kiismerhetetlenekké váltak- Mit akarsz Lilith-ért?

- Oh, egy apróságot!- legyintett, majd felvette a szemkontaktust- A véredet!

- Te sem lehetsz annyira ostoba! Nem hiheted, hogy ezt elfogadom!- nevetetett fel erőltetetten.

- Te kérdeztél, én válaszoltam. Ez az alkum!- tárta szét karjait a szőke.

- Ha a birtokotokba kerül a vérem, akkor bármikor megölhettek! Nagyon jól tudom, hogy egy percig sem hezitálnál!

- Solan...ez az ajánlatom, vagy a te véred kerül oda- mutatott az asztal közepén elhelyezkedő aranytálra, majd felém kapta kék tekintetét- vagy az övé!

- Tessék?- pislogtam döbbenten, a démonok pedig csak komoran meredtek Athosra.

- Mindkét választási lehetőség a halálomhoz vezet. Tehát igazából, nincs is választásom!- ha a fekete démon képes lett volna ölni a szemeivel, akkor már eggyel kevesebb angyal élne.

- Azt mondtad, hogy csak akkor ölsz meg, ha a szükség megkívánja!- intéztem szavaim a hidrogén szőkéhez.

- Ez mégis mi, ha nem szükséghelyzet?- vigyorodott el Athos, és abban a percben Reece egy hatalmas ütést mért az angyal fejére, mire ő az asztalra bukott.

Minden rettentő gyorsan történt, csak azt vettem észre, hogy az asztalnál ülők egyszerre pattantak fel, majd ugrottak egymásnak, hozzám pedig a vörös démon rohant oda. Ezután se kép, se hang.

~

Az ágyamban ébredtem, nem tudtam hogyan kerültem oda, vagy mennyi idő telhetett el, de amint végig néztem a szobám földjét borító démonokon nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Mindenki kijutott, ami még fontosabb: élve.

- Látom, jól szórakozol!- szólalt meg hirtelen az íróasztalom melletti széken ülő Reece.

- A frászt hoztad rám!- kaptam a szívemhez.

- Te is rám, mikor sehol sem találtalak a clubban...- nézett mélyen tengerzöld íriszeimbe.

- Már ne haragudj, de te hagytál egyedül!- nevettem fel hitetlenül, de a vörös démon komoly maradt, így csak nyeltem egyet, majd rákérdeztem arra, ami valójában foglalkoztatott- Mi történt végül?

- Azután, hogy elájultál, én pedig a karjaimban mentettelek ki? Áh, nem sok semmi!- legyintett, mintha semmiségről lenne szó.

- Reece!- szóltam rá- a többiekre tekintettel léve- halkan- Kérlek!

- Megszerezték, amit akartak! No, persze nem a te véred, az áldozati bárány sértetlenül távozott!- temette a tenyerébe arcát- Viszont van aki nem volt ilyen szerencsés...

- Solan?- kezdett el hevesen verni a szívem.

- Ott van!- bökött az ajtómnak dőlt démonra, aki nem úgy nézett ki, mint aki haldoklik, de náluk sose tudni.

- Hé!- sétáltam oda, majd guggoltam le hozzá, de még csak rám se nézett, ekkor láttam meg az apró vágást az arcán, körülbelül 3 centi hosszú, alig pár mili mély lehetett, de akkor is egy seb, amit egy angyal okozott, a sebeknek pedig van egy- a mi helyzetünkben abszolút nem szerencsés- tulajdonságuk: vérzenek.

- Mit akarsz, Lilith?- szólalt meg hirtelen, sötét szemeit rám emelve, hangja fáradt volt, de tartalmazott még valamit, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésem.

- Nem hagyom, hogy meghalj!- mondtam eltökélten, mire összeráncolta a szemöldökét- Mindent megteszek azért, hogy életben maradj!

- Tudom...- jutalmazott meg egy félmosollyal, mire az ajkamba kellett harapnom, hogy azért-e, mivel eléggé szexin csinálta, vagy azért mert elérzékenyültem, az maradjon titok.

- Azt is tudod, hogy bármit teszel, vagy mondasz, én szeretni foglak?- helyezkedtem egy picit közelebb.

- Hogyne tudnám, ember vagy és ostoba!- simította egyik szőkésbarna tincsem a fülem mögé.

- A vakmerőt kihagytad!- mosolyodtam el szélesen, mire Solan hitetlenül hümmögött egyet.

- Mióta tudok a Föld létezéséről ismerem a halandókat, de még mindig képesek meglepni!- másik kezével koromfekete loboncába túrt.

- Egy kis sikerélmény nekem sem árt!- hajoltam közelebb, így szinte már a szájába beszéltem.

- Feleslegesen reménykedsz!- mondta, majd megcsókolt. Az első érzelmeim mégsem a boldogság és mámor voltak, hanem a szomorúság és magány. Mintha az ajkaink összetapasztásával a lelkünket is csatoltuk volna egymáshoz, bár jobban végiggondolva ez lehet az oka annak, hogy a szerződést is így kell megkötni.

- Szóljatok, ha zavarok!- közölte gúnyosan Reece, mire szétrebbentünk- Azért ennyire ne hagyjatok figyelmen kívül! Nekem is van ám lelkem!

- Ja, egy idiótáé!- morogtam, majd gyorsan felpattantam és az ablakomhoz sétáltam, majd kinyitottam és gyönyörködtem az éjszakában, vagyis hajnalban- Mennyi az idő?

- Nem tudom, miért számít a halandóknak ez...- mormogta a vérvörös hajú, de mégis válaszolt- Hajnal kettő múlt pár perccel.

- A szüleim?

- Aludtak már, mikor hazahoztalak, de a biztonság kedvéért női alakban léptem át a küszöbötöket.

- Ezért hálás vagyok!- néztem bele sötét íriszeibe.

- Ugyan már! Csak nem volt kedvem egy emberi botrányhoz is!- fonta keresztbe karjait.

- Mondhatsz akármit, én akkor is hiszem, hogy te jófiú vagy!- mosolyogtam rá, mire először ledöbbent, majd zavartan kezdte vakargatni a tarkóját.

- Fura egy lány vagy te, hallod!- nevetett halkan- Azt mondani egy démonra, hogy jófiú? Ez tetszik! Nem vagy semmi!

- Reece, sajnálom, hogy le kell lomboznom a jókedved, de lenne egy kérdésem.

- Mondd csak! Ennél rosszabb, már nem igazán lehet!- nevetett még mindig.

- Mit tudnak kezdeni Solan vérével?

- Akármit...de csak abból van hasznuk, ha megölik őt...- komorodott el, szinte azonnal.

- Meg tudjuk ezt akadályozni valahogyan?- néztem farkasszemet a vörössel.

- Ha fájdalmas halált kívánsz magadnak, akkor van pár lehetőség! De nem javaslom, hogy...

- Melyik sikerére van a legtöbb esély?- kérdeztem belevágva.

- Te aztán tényleg nem vagy semmi! Esküszöm, egyre jobban kedvelek!- kuncogott, majd a hajába túrva tett pár kört a szobámban- Most még nem fogják bántani, az nem lenne dicsőség számukra, ha csendben végeznének Solannal, helyette inkább hatalmas közönség előtt, ünnepélyes keretek között akarják az ilyesmit lebonyolítani! Angyalok!- fintorodott el megvetően.

- Akkor mit teszünk most?- kérdeztem idegesen- Csak nem ülhetünk ölbe tett kézzel, arra várva, hogy történjen valami!

- Dehogynem! Most pontosan ezt fogjuk tenni!- közölte Reece, majd lehuppant az ágyamra.

- Micsoda?- álltam meg fölötte- Ugye csak ugratsz?

- Úgy nézek ki?- kérdezte vigyorogva, mire megráztam a fejem- Na, akkor aludj! Ma iskolába kell menned!

- Ne is emlékeztess!- morogtam, majd levágódtam a démon mellé- Mit is csinálunk pontosan?

- Várunk arra, hogy ők tegyék meg az első lépést!- fordult felém és sokáig bámultunk egymás íriszébe, mielőtt sikerült elfogadnom, hogy a vihar előtti csend lehet rosszabb, mint maga a vihar.