- Nos, azt nem mondhatom, hogy nem élveztem, de nem úgy, ahogyan valaki aki szerelmes...- túrt szöszi tincsei közé, miközben kerülni próbálta a tekintetem.

- Uh, ez jó, nem?- zavarban voltam, de ahogyan mondani szokás, a szem a lélek tükre, így szerettem volna, ha látószerveink összeakadnak.

- De...csak már nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet volt!- sötétbarna íriszei végül rám vetődtek, így őszinte zavarodottságot fedezhettem fel bennük.

- Tim, ezt meg hogy érted? Egyébként már teljesen mindegy!

- Igazad lehet!- nevetett fel- Azt hiszem, akkor erről nem beszélünk senkinek, ugye?

- Ha szeretnéd!- vontam vállat, majd a könyökömmel beleböktem a fiú oldalába.

- Hé! Mi az?- nézett rám gyilkosan, tudtam, hogy szörnyen csiklandós ezért nem állhattam meg.

- Akkor mikor kezded el behálózni Gin-t?- emeltem magasba egyik szemöldököm, és halvány mosolyt leheltem a srác felé.

- Fogalmam sincs, hogyan kéne hozzákezdenem ehez az egészhez...- motyogta halkan.

- Ezt neked kell eldöntened, de had emlékeztesselek, hogy eléggé barom voltál, ezért most egy pöpet haragszik rád.

- Jó, akkor keresek egy módot arra, hogy kiengeszteljem!- végre a kétségbeesettségen kívül mást is láttam rajta.

- Na, hajrá Rómeó!- csaptam a hátára nevetve.

- Köszönöm, Lilith!- fordult meg, mielőtt kilépett volna a könyvtárból- Sajnálom, de nélküled nem sikerült volna!

- Na, igen!- suttogtam leginkább már csak magamnak.

~

Mit ne mondjak, ez a nap már eléggé sokkoló volt anélkül is, hogy csókolóztunk volna Tim-mel, de hát kellett a tejszínhab a szarkupac tetejére. Éppen órára indultam mivel abban a percben, ahogyan kiléptem a könyvtárból becsengettek, így futólépésre váltottam. Lihegve estem be a terembe, majd döbbenten tapasztaltam, hogy nem csak osztálytársaim vannak bent, hanem a párhuzamos osztály is. Amint megláttam Loreen-t boldogan foglaltam helyet mellette, ő csak egy kedves mosollyal jutalmazott.

- Szia, miért vagyunk összevonva?- kérdeztem a biztonság kedvéért halkan.

- Nem kell suttognod!- vigyorodott el még jobban- Az igazgatónőnek valami rendkívüli bejelentenivalója van a 10.-esek számára, szóval iderendeltek minket.

- Tudjátok, hogy mit akarhat mondani?- kérdeztem, mire vállat vont.

- Egyébként...- gondolkozott el, aztán összeráncolta fekete szemöldökét-...miért nem hallottad, hiszen bemondták a hangosbemondóban, hogy mindenki jöjjön ide, hol voltál, Lilith?

- Ó, ezek szerint a könyvtárban lévő elromlott...- motyogtam leginkább magamnak, de ahoz elég hangosan, hogy Loreen is meghallja.

- Ott voltál?- kérdezte megrökönyödve.

- Mi van, ennyire unintelligensnek tűnök, hogy még könyvet sem olvashatok?

- Nem erre akartam kilyukadni! - hirtelen világoskék íriszei az enyémbe meredtek-Tim is késett, mivel a könyvtárban nem hallotta a bejelentést...nem akarod megosztani velem ezt az apró „egybeesés"?

- Semmi szükség arra, hogy idézőjeleket mutogass a levegőben! Nem fogok tagadni semmit!- a fufrus lány arcán meglepődöttség suhant át.

- Mi történt?- kérdezte komolyan.

- Beszélgettünk- erre amolyan „Szórakozol velem?" fejjel pillantott rám, ezért gyorsan folytattam- Aztán össze-vissza kezdett el makogni, amiből elegem lett, ezért ráparancsoltam, hogy nyögje már ki mit akar.

- Éééés...?- kérdezte türelmetlenül, ami újdonság volt, nem szokott kikelni magából, eddig bármi történt mindig nyugodt és hűvös maradt.

- Azt kérte csókoljam meg- böktem ki.

- Tessék?!- szemei elkerekedtek- Erre te hogyan reagáltál? Remélem finoman visszautasítottad...

- Ööö...nem igazán!- túrtam szőkés tincseim közé zavartan- Ami azt illeti hagytam, hogy megcsókoljon.

- Neked teljesen elment az eszed?- kérdezte pislogás nélkül, pár percnyi hatásszünet után.

- Nem tudom...szívességet kért, és...- kezdtem, de fekete hajú barátnőm közbevágott.

- Hagytad, hogy lesmároljon az a fiú, aki 1: a legjobb haverod, 2: a legjobb barátnőd kiszemeltje. Na, most mondd meg, minek hívjalak ezek után?

- Nem érted Loreen!- kezdtem, de megint csak gyorsabb volt nálam.

- Nem, te nem érted! Mondhatott neked bármit, itt az elvről van szó!- világoskék szemei haragosak voltak, és egy kis értetlenség is lapult bennük.

- Figyelj! Tim teljesen kétségbe volt esve, nem volt tisztában a saját érzelmeivel, a csók viszont helyre tette!- ecseteltem a lánynak, aki csöppet sem úgy festett, minta egyet értene velem.

- Valóban?- féltem, hogyha továbbra is így ráncolja szemöldökeit, egymásba gabalyodnak- Lilith, akkor oszd meg velem, hogy mit mondott azután!

- Azt, hogy nem érez irántam mást, csak barátságot, és valahogyan jóváteszi a hibáit és visszaszerzi Ginger-t!- néztem rá dühösen.

- Rendben. A ti ügyetek, igazából semmi jogom beleszólni!- emelte fel védekezőképpen kezeit- Azonban akkor sem hiszem, hogy ez így normális, mármint gondold csak végig: lekapott, hogy csekkolja, szeret-e vagy sem? Nem bűzlik neked itt valami?

- Én is hasonlóra gondoltam, csak nem akartam így hozzáállni, de kicsit tényleg fura...- vakargattam zavartan a nyakam- Remélem, Gin-t tényleg komolyan gondolta!

- Nekem sem minden vágyam kételkedni benne! Tim rendes fiú, csak egy kicsit össze van most zavarodva, adj neki egy kis időt!- mosolyodott el halványan.

- Teljes mértékben igazad van!- húztam széles vigyorra a szám.

Amikor befejeztük a társalgást Loreen-nel valaki megbökte a hátam.

- Tessék?- fordultam hátra, majd a meglepődöttség még jobban kiülhetett az arcomra, amikor megpillantottam Jack sötétbarna buksiját.

- Szia!- intett.

- Szia! H-Hallotad?- kérdeztem kissé elpirulva, mert hát mégiscsak haverok a szőkével.

- Igen- hát az biztos, hogy nem kertel.

- Mindent?- kérdeztem kurtán.

- Többet is, mint kellett volna!- húzta félmosolyra a száját, de egy kis keserűség is lapult ebben a mozdulatban.

- Jack...- kezdtem- ...mivel olyan jóban vagytok Tim-mel, ezért gondolom, tudsz róla egy s mást...nos arra akarok kilyukadni, hogy szoktatok beszélni az érzelemitekről?

- Lilith, nálunk fiúknál ez nem úgy működik, mint a csajoknál. Ha 2 hím nemű megosztja egymással az ügyes bajos dolgait az azért van, mivel teljes mértékben megbíznak egymásban, éppen ezért nem fogsz tőlem hallani semmit!- hadarta el gyorsan.

- Az érdekel, hogy tényleg elkezdett-e gyengéd érzelmeket táplálni Ginger iránt?- hanyagoltam előző hegyi beszédét.

- Beszélt veled?- barnás zöld szemei íriszeimbe meredtek, miközben figyelmen kívül hagyta a kérdésem.

- Igen, de ez nem válasz a kérdésemre...

- Akkor annyit mondhatok, hogy végre rájött mit kell tennie, de a többit már tudod, vagy ha nem úgyis meg fogod!- mosolyodott el.

- Roppant idegesítő vagy, ugye tudod?- ráztam meg hitetlenül a fejem.

- Köszönöm a bókot!- nevetett fel halkan.

- Fogalmam sincsen hogyan vagy képes elviselni!- fordultam Loreen felé- Ha nekem ilyen pasim lenne, már fejbelőttem volna vagy őt, vagy magam!

- M-Miről beszélsz?- lett egyetlen másodperc alatt paprikapiros- Mi n-nem vagyunk e-együtt!

- Oh, azt hittem a bulin történtek után...- motyogtam zavartan.

- Én is azt hittem, hogy azok után, ami kettőnk között történt ez egyértelmű volt!- pislogott ártatlanul, majd elvigyorodott- Persze rólad van szó, hogyan is felejthettem el!

- Azt mondod, hogy hülye vagyok?!- fonta keresztbe a karjait.

- Én sose mondanék ilyet az én lassúfelfogású hercegnőmre!- támasztotta meg állát a tenyerén.

- Ki mondta, hogy a tiéd vagyok? Mellesleg... hercegnő? Ugyan kérlek én egy kicseszett királynő vagyok!- dobta át éjfekete haját válla felett.

- Bocsásson meg őfelsége!- hajolt le padjára Jack, amin jót nevettem.

- Helyes, tisztelj csak!- szerény személyem szerint Loreen túlságosan is belelendült szerepébe.

- Óh, csak azt teszem!- kelt fel hirtelen, majd a sötétbarna fiú megragadta barátnőm kezét és egy apró csókot lehelt rá, amitől nem csak én és Loreen jöttünk zavarba, hanem az összes diák, akinek feltűnt a kis jelenet.

Mielőtt a fekete hajú lány, vagy bárki bármit is kinyöghetett volna a terem ajtaja kitárult és az igazgatónő lépett be rajta, így csend honolt a helyiségre.

~

Hazafelé ballagásom közben próbáltam helyre rakni a lelkiismeretem, több-kevesebb sikerrel. Nem teljesen én tehetek arról, ami Ginger-rel és Jodie-val történt. Viszont nem kellett volna úgy reagálnom, ahogyan tettem.

- Amint hazaértem felhívom őket!- született meg bennem az elhatározás. Milyen furcsa: mindenki csak akkor veszi észre mások érzelmeit, ha nem róla van szó...

- Hé!- olyan mélyre merültem a gondolataimban, hogy nem is hallottam meg az utánam kiabáló hangot.

- Huh?- pördültem meg a tengelyem körül, a mellettünk lévő házból Carlos rohant ki egy kék pórázon rángatva szegény Lupita-t, amit a fekete-fehér foltos francia bulldog nem kifejezetten értékelt.

- Mi van veled? Jó ideje próbáltam köszönni, de nem úgy nézel ki, mint aki ebben a világban jár...- küldött felém egy megértő mosolyt.

- Az biztos!- mondtam egy hatalmas sóhajtás után, aztán azon kezdtem merengeni, hogy Carlos teljesen megért engem, mintha a lelki társam lenne, kár hogy az ember nem választhatja meg kibe legyen szerelmes.

- Hahó!- csettintett előttem egyet- Megint elbambultál!

- Mi? Ja, igen!- pislogtam zavartan.

- Fura egy lány vagy te!- nevetett fel.

- Kár, hogy mindkettőnknek más tetszik...- motyogtam, mire a barna srác lessokolva meredt rám- Ne aggódj, nem tekintek rád úgy, csak olyan, mintha te lennél a lelki társam, és tök jó lenne, ha na érted...

- Össze-vissza beszélsz! Akkor szoktad ezt csinálni, amikor valami miatt ideges vagy!- fonta keresztbe a karjait, majd gyanakvóan méregetni kezdett- Mi történt?

- Öhm...csak egy apróság igazából nincs nagy jelentősége...- kezdtem tekergetni egyik szőkésbarna tincsem, miután Carlos arcáról azt olvastam le, hogy egy szavam sem hiszi folytattam- Jó, oké nagyon sok minden történt! Hol kezdjem?

- Mondjuk az elején?- húzta halvány mosolyra a száját.

- Szóval összevesztem Ginger-rel és...- itt elakadtam, majd feltűnés nélkül a fiúra sandítottam.

- Igen?- kérdezte, Lupita már nagyon unhatta a bájcsevejünket, mivel egy hangos vakkantással és pár erőteljes lökéssel jelezte Carlos-nak, hogy szeretne sétálni- Nyugi már kislány!

- Ha gondolod elmehetek veletek egy körre, közben pedig elmondom, hogy mi a helyzet.

- Ahogy gondolod!- vont vállat, majd kinyitotta a fehér kiskaput, ami eddig elválasztott minket, erre a kutya úgy megiramodott, hogy a barna srác kis híján hanyatt esett- Az igazat megvallva totál hasonlítotok egymásra!

- Tessék?- lepődtem meg- Nem tudom, mennyi tapasztalod van a nők terén, de így sose bókolj senkinek!

- Miért?- indultunk meg közben- Lupita a világ legaranyosabb négylábúja! Nem igaz kislány?

- Pfff!- forgattam meg tengerzöld szemeim, amikor a kutya egy lelkes vakkantással válaszolt.

- Na, de ne térjünk el a témától!

- Jó...- még mindig nem voltam benne biztos, hogy Jodie nevének megemlítése milyen hatást vált majd ki nála.

- Mitől vagy így megszeppenve? Általában több energia meg hév van benned, mint bárkiben ezen a bolygón!- kacagott fülig érő szájjal, valahogy nem volt szívem elcseszni a kedvét.

- Én...- de a francia bulldog nagyon nem kedvelhet, mivel a járda melletti füves területről olyan sebességgel ugrott nekem, hogy elvágódtam...volna, de Carlos reflexei gyorsan reagáltak, és elkapta a karom.

- Hű! Pedig eddig semmi baja sem volt veled!- ráncolta a homlokát zavartan, ezután nem tudtam megállni, hogy el ne röhögjem magam.

- Mi van már ma mindenkivel?- törölgettem potyogó könnyeim, amik nem feltétlenül csak a nevetés hatására bújtak elő- Még ez a fura nevű kutya is megkergült!

- Lilith...- akadt el hirtelen a szava- Mi történt?

- Te történtél Carlos, az van!- álltam vissza a saját lábamra, majd a fiú értetlenkedő mélybarna szempárjába bámultam- Beszéltem Jodie-val.

- Ó...- ennyit tudott kipréselni magából.

- Sőt, ha ő nem lett volna elég, még egy adag Gin is jutott nekem!- nevettem fel hitetlenül.

- M-Mit mondott?- köszörülte meg a torkát.

- Hogy szerelmet vallott neked, de te közölted, hogy Ginger-t szereted- válaszoltam, mire keserű arccal felnyögött.

- Ez azért nem teljesen így volt...- túrt hajába, így olyan volt, mint aki teljesen megfáradt már.

- Szörnyen fárasztó ez a sok dráma!- simítottam végig a kezén, mire a francia bulldog morogni kezdett.

- Az tuti!- rántott egyet a pórázon- Lupita, elég legyen!

- Hé, kislány!- hajoltam le, és megpróbáltam megsimogatni, de a kutya kitért a kezem elől- Fura...eddig sose húzódott el tőlem!

- Lehet féltékeny!- küldött felém egy hitetlen mosolyt- Tudod, már ivarérett korban van!

- Biztos...- mosolyodtam el hozzá hasonlóan- Figyelj, semmi okod a féltékenységre Lupita!

- Nem úgy néz ki, mint akit érdekel a véleményed!- mutatott a lába mögé rejtőzött francia bulldogra.

- Felháborítóan viselkedsz, ugye tudod?- meredtem az állatra, de a kérdést a fiúnak is címeztem- Carlos, mit csináltatok miután táncolni mentetek a bulin?

- Semmit! Esküszöm, csak egy tánc volt!- emelte fel védekezően a kezét, mire elkezdtem ráncolni a szemöldököm- Aztán...khm...szóval amikor lassúra váltottak, akkor felnézett rám azokkal a mélykék szemeivel, amik olyanok, mint a végtelen éjszakai égbolt és közölte, hogy szeret.

- Erre te?- vágtam közbe, mivel olyan lassan beszélt, hogy szinte megőrültem.

- Közöltem vele, hogy nem tudom viszonozni az érzelmeit, mivel van valaki, akit szeretek, erre annyit kérdezett, hogy Ginger-e az?- nem volt szükséges kérdeznem semmit, már előre tudtam a válaszát- Erre csak bólintani tudtam, aztán elvágtatott én pedig megsemmisülve meredtem magam elé. Azok után, ahogyan viselkedett velem sosem gondoltam volna...

- Miért te hogy viselkedsz Gin-nel?- kérdeztem halkan, mire csak nyelt egyet.

- Ő...mármint Ginger tudja, hogy én...?

- Sajnos vagy sem, de igen...- néztem bele mélybarna íriszeibe- Jodie idegességében kikotyogta.

- Basszus!- mindkét kezével beletúrt barna loboncába, eme mozdulatnak hála rántott egyet Lupita pórázának szárán, mire az állat sértődötten horkantott egyet, erre a fiú felé fordult- Ne haragudj!

- Visszamenjünk?- kérdeztem fájdalmas képét szemlélve.

- Aha...- motyogta.

- Sajnálom...- meredtem magam elé, miközben a házaink felé battyogtunk.

- Nem a te hibád, hogy a szerelem szívás...- nevetett fel keserűen.

Erre nem tudtam mit reagálni. Ó, Carlos ha te azt tudnád, hogy mennyire egyet értek veled.

~

- Itt vagyunk...- motyogta, amikor megálltunk a házuk előtt.

- Akkor...szia!- intettem, de Carlos megragadta a csuklóm és magához rántott, majd szorosan megölelt. Erre köpni-nyelni nem tudtam.

- Tényleg kár, hogy nem választhatjuk meg a szerelmünk!- suttogta szőkés tincseim közé, majd kissé eltolt magától- Örülök, hogy barátok vagyunk!

- Én is, el sem tudod hinni mennyire!- mindkettőnk arcára felkúszott egy halovány mosoly.

- Vigyázz magadra, Lilith!- mondta, miközben becsukta a fehér kiskaput.

- Te is!- intettem, amikor is idilli pillanatunkat a vicsorgó négylábú szakította meg.

- Hé, Lupita! Most már tényleg elég legyen, mi bajod van Lilith-el?- kérdezte mérgesen a barna srác.

- Egész végig olyan különösen viselkedett, hagyd csak lehet valami szokatlan szagot érez rajtam...- itt megakadtam, lehetséges volna, hogy az állatoknak kifinomultabbak érzékeik ilyen téren is?

- Nem tudom mi lelte!- vakargatta zavartan a fejét- Bocsánat a viselkedéséért, te is tudod, hogy egyébként úri hölgy!

- Igen...- motyogtam, és szemeimmel követtem a kutya tekintetét, ami mögött állapodott meg, feltűnés nélkül hátrasandítottam, és akkor már én is láttam.

- Tényleg ne haragudj! Inkább beviszem, szia!- köszönt el, majd pórázánál fogva kezdte befelé rángatni a francia bulldogot, aki egy tapodtat sem mozdult, mire Carlos dühösen felkiáltott- Mi van már?!

- Hagyd csak...szerintem megsimogattam egy macskát, és érzi rajtam a szagát!- legyintettem, és csak remélni mertem, hogy nem látszik milyen frusztrált vagyok valójában.

- Akkor se kéne így viselkednie! Lupita befelé!- hangja dühös volt, így a kutya megszeppenve abbahagyta a morgást és behúzott farokkal indult felfelé a bejárati ajtó lépcsőjén- Na azért! Szia, bocsi még egyszer!

- Semmi gond!- intettem neki, de a valóságban már csak a vállamat megérintő kézre tudtam koncentrálni, és alig vártam, hogy Carlos eltűnjön az ajtó mögött.

- Örülök, hogy így egymásba futunk!- hallottam meg mély hangját, amitől egyből libabőrös lettem.

- Mit keresel itt?- sziszegem halkan fogaim között.

- Téged- felel egyetlen szóval, azonban erre egyáltalán nem számítottam- Remek, akkor haza is mehetünk!

- Solan...?- kérdeztem ijedten, amikor hallottam szárnyainak suhogását és éreztem, hogy felemelkedtünk a földről. Ez teljesen hülye! Fényes nappal repül velem a karjaiban!

Mégse tudtam mondani semmit, csak csendben tűrtem, hogy a szobámban landoljunk, majd megálljunk a helyiség közepén, hogy a karjaiban tartson, Miért is ne hagynám? Hiszen kit akarok becsapni: szeretem.

- A körülményekhez képest túlságosan is nyugodt vagy! Mi történt a harcias éneddel?- kérdezte gúnyos félmosolyra húzva a száját, ami számomra csak még tökéletesebbé tette az összképet.

- Elfáradt- szinte suttogtam.

- Miben?- lepődik meg a válaszomon egy kicsit.

- Az ellenállásba...- eddig kerültem a tekintetét, de most kíváncsi voltam sötét íriszeiben rejlő döbbenetre. Szép látvány volt, de gyorsan elmúlt, arcát hirtelen más érzelem vette birtokba, ami már kevésbé nyerte el a tetszésem.

- Emberek...ki tud rajtatok kiigazodni!- morogta bosszúsan- Egyik perben harcoltok, másikban feladtok mindent, harmadikban egy másik halandó karjaiba omoltok!

- Tessék?- szalad magasba a szemöldököm.

- Jaj, drágám!- nevetett fel, de ez csak annak volt az előjele, hogy hamarosan kiakad- Ne nézz madárnak csak azért, mert tollas a hátam!

- Mint mindig, most sem értek egyetlen árva szót sem abból, amit mondasz! Vagy beszélj normálisan, vagy sehogy se!- nem tudom, de minél tovább figyeltem haragos tekintetét, annál dühösebb lettem én is.

- Ha csak ennyi a vágyad ezen könnyen segíthetünk!- szemeiben egy komplett vihar tombolt, miközben hozzám beszélt- Hol jártál ma báránykám?

- Tessék?- pislogtam rá értetlenül, viszont az előző becenevét roppant találónak véltem, hiszen Solan karjaiban pontosan úgy éreztem magam, mint egy bárány a farkas előtt.

- A könyvtárban olyan bűnt követtél el, amit sose kellett volna!- a farkas még sokatmondóan a birka szemébe nézett, mielőtt bemérte volna a végső csapást. Aztán meggondolta magát, a győztesek vigyorával a fején kezdte harapdálni a bárányt, évezte, ahogyan a négylábú keservesen béget és segítségét kiált, de a ragadozó még várt.

- Te...ezt meg...honnan?- hebegtem zavartan, szavai harapásától vérző lábaim nem tartottak volna meg, ha azokon kellett volna állnom.

- Én mindent tudok, drága!- a farkas várt a kegyelemdöféssel.

- Nem tetszenek az új beceneveim!- közöltem hirtelen felindulásból, de bár ne tettem volna.

- Igazán?- sötét szemei felvillantak- Nekem meg, ahogyan viselkedsz!

- Nem értem mi közöd van hozzá!- már régen be kellett volna fognom, de nem tehetek róla, ha vele vagyok minden csak úgy kicsúszik a számon.

- Ezt most nem kellett volna!- ezzel teljesen egyetértettem, amikor a démon gyilkos tekintetét magamon éreztem.

- S-Sajnálom...- motyogtam, és próbáltam magam olyan apróra összehúzni amennyire csak tudtam.

- Már mindegy! Rohadtul felcseszted az agyam picilány!- vigyora miután kiejtette a legutolsó becenevem már kevésbé tűnt félelmetesnek, valószínűleg a pírba boruló arcom is erről tanúskodott.

- Csak nem értem miért vagy ennyire dühös...- motyogtam halkan, miközben farkasszemet néztem a halállal.

- Persze, hogy nem érted...- simította fülem mögé egyik szőkés hajtincsem- Van valami amit pedig én nem értek...

- Mi lenne az?- kérdeztem pár másodpercnyi szünet után, mivel abban a pillanatban, amikor hozzámért, bomba robbant valahol a mellkasom közepétől kissé balra.

- Miért csókoltad meg azt az embert?- nem tudtam megmondani mire gondolhatott, de miután ezt kérdezte az én fejemen félmilliárd gondolat robogott keresztül.

- Tim-re gondolsz?- nem mertem pislogni, miközben a fekete hajút figyeltem.

- Rá- két betű, de ettől függetlenül a szívem olyan gyorsan kezdett dobogni Solan hangsúlyától, hogy félő volt nemsokára infarktust kapok.

- Nem ismered a körülményeket, de...- kezdtem bele, mikor hangja úgy vágott a mondandóm közepébe, mint a villámcsapás.

- Ne magyarázkodj! Semmi szükségem a hazug szavaidra!- elengedte a lábaim, így megszeppenve álltam előtte, kézfejei azonban a derekamon pihentek.

- Solan félreérted, tényleg! Éppen ezért nincs szükségem magyarázkodásra, nem tettem semmi rosszat!- már megint azok a szemek, jesszus Lilith, ma még meghalsz legalább egyszer!

- Fogd be!- ránt még közelebb magához, ha ez fizikailag lehetséges volt.

- Solan!- a hangom rögtön el is halt, miután megláttam a tekintetét, ami szokatlan érzelmeket mutatott- Te féltékeny vagy?

- Ugyan már!- húzta hirtelen elégedett félmosolyra a száját- Ne legyenek tévképzeteid, csak mert nem tetszik valami, amit csinálsz!

- Akkor miért reagáltál így?- pislogtam rá értetlenül.

- Egyszerűen csak nem szeretem, ha eltulajdonítják azt, ami az enyém!- sötét íriszei megint rám villantak, ám most más értelemben. A farkas nekirugaszkodott.

- Mióta vagyok a tiéd?- ráncoltam a szemöldököm Solan arcát tanulmányozva, erre csak szélesen elvigyorodott. A ragadozó álkapcsa pár perccel később már körülzáródott a nyakamon.

- Amióta először csináltuk ezt!- ajkai máris az enyémnek préselődtek.

Olyan hirtelen történt, hogy még levegőt venni sem volt időm, ezért amikor oxigénért kaptam nyelvét becsúsztatta a számba. Szemeim kikerekedtek, és döbbenten figyeltem a szám minden egyes porcikáját újra és újra feltérképező démont. Végül mégis lehunytam a szemhéjam, hiszen nem akartam abban az örömbe részesíteni, amit a lesokkolt fejem látványa nyújtott volna. Azonban már megint kit akarok átvágni? Hiszen teljesen élveztem! Ha nem lett volna a számon a démon, akkor biztosan elnevettem volna magam, hogy a szerelemnek mekkora ereje van, az valami félelmetes. Tim-et csókolni se volt egy rossz élmény, na de Solan-nal lefojtatott csókcsatánk közepette egy teljes univerzum született, majd repült apró darabokra bennem, pillangók százezrez csapkodtak vadul a gyomromban, az agyam pedig teljesen tompává vált. Kezeim a démon fekete hajába túrtak, ő pedig csak közelebb és közelebb húzott magához. Végül az én legnagyobb bánatomra elértünk ahoz a ponthoz, hogy elváljunk egymástól.

- Ezt azért nevezem!- simított végig kipirult arcom, erre nem tudtam máshogy reagálni, csak fáradtan lihegve tekintettem rá.

- Mit szólsz egy második menethez?- kérdezte kihívóan, mire nyitottam volna a szám, de hirtelen anya lépett be a szobámba. Solan gyorsan hátrébblépett egyet, majd köddé vált.

- Ó, mikor jöttél haza?- ő is legalább annyira meg volt lepődve, mint én.

- Pár perce...- motyogtam, végül is ez volt az igazság.

- Nem hallottalak, de mindegy is!- legyintett, majd rövid szőkés hajába túrt- Beszélnünk kéne...

- Miről?- huppantam le az ágyamra, majd magam mellé mutattam, hogy üljön le ő is.

- Inkább állnék- sétált közel hozzám, majd körülbelül 2 lépésnyi távolságot hagyott kettőnk között.

- Ahogy gondolod!- vontam meg a vállam- Mit szeretnél mondani?

- Rólad lenne szó, Lilith...- kezdte, mire a mosoly lehervadt az arcomról.

- Ó, pontosan mit szeretnél tudni?- kérdeztem előre félve a válaszától.

- Nem vagyok egy jós, de elég jól ismerlek már...- hirtelen egy gyors mosoly suhant át az arcán.

- Anya...- néztem rá meglepődöttséggel vegyült félelemmel, vajon mennyi tűnt fel neki?

- Kicsim úgy érzem mintha valami megváltozott volna, mintha távolságtartóbb lennél. Tudod, hogy velem bármiről beszélhetsz! Vagy ennyire rossz anya vagyok? Már meg sem bízhatsz bennem?- kék szemeiben tömérdek kétségbeesés lapult.

- Dehogyis!- mondtam gyorsan- Csak...rengeteg minden történt egyszerre, és még én sem tudok megbirkózni vele, nemhogy neked öntsem ki a lelkem!- annyira szörnyen éreztem magam, hogy hazudnom kellett neki.

- Lilith, nyugodtan beszélhetsz velem! Lehet, hogy nem vagyok 16 éves, de tudok tanácsot adni, vagy ha mást nem is legalább hallgatóközönséget nyújtani...

- Anyu...én csak...- alsóajkaimba kellett harapnom, hogy el ne sírjam magam, majd megráztam a fejem, bármi is történjék, anya nem tudhat meg semmit, nem akarom őt is belekeverni ebbe az egészbe.

- Mi az drágám?- kérdezte könyörgő hangon.

- Csak Ginger és Jodie, meg Carlos...és Tim- böktem ki a problémáim tizedét, bármennyire is fura már ettől megkönnyebbültem.

- Történt valami?

- Ja, semmi durva!- kaptam észbe, anya még a végén azt hiszi, drogoznak, vagy mit tudom én- Csak a szerelem nevű vírus beütött náluk, de nem valami kedves egy dolog, mivel egyirányú vonzalmak születtek.

- Ó, szegénykéim! Pedig, mind olyan rendes gyerekek, megérdemlik, hogy boldogok legyenek!

- Na, igen...- motyogtam.

- Te...?- úgy tűnt a megfelelő szavakat kereste.

- Én nem vagyok benne ebbe a láncba!- magamban azért hozzátettem, hogy már nem.

- Ó, Tim már...?- akadt el.

- Megbeszéltük, és már lemondott rólam- néztem anyára, mivel ez volt az igazság, csak azért lényegesen besegítettem neki ebben.

- Tudtam én, hogy milyen okos lányom van!- mosolyodott el, így nevetőráncai elfoglalták arcát, olyan gyönyörű volt így.

- Haha! Köszönöm a bókot! Azért nem vagyok én egy akkor géniusz!- hárítottam, hiszen pár perce még egy nem éppen bölcs tevékenységet folytattam.

- Tudom, éppen ezért remélem, hogy nem hoztál semmilyen rossz döntést!- nevetett fel, mire elkomorodtam. Ne aggódj anyu, a kislányod csak eladta a lelkét egy ördögnek, egyébként semmi gond! Ettől a gondolattól és attól, hogy fogalmam sincsen, meddig kell még hazudnom a saját szülőanyámnak a szemeim bekönnyeztek.