- Ginger?!- kiáltottam fel elcsukló hangon.

- Ismered ezt az embert?- kérdezte a karomba markoló Hurdle.

- Hogyan láthat titeket?- emeltem felé a fejem, mellőzve a nekem feltett kérdését.

- Amikor komolyan harcolunk, akkor a halandók számára is látható alakban tesszük azt, csak így tudjuk az erőnk teljességét használni.

- Mi? Ezt miért nem mondtátok hamarabb?- néztem a démonra kétségbeesetten.

- Nem kérdezted!- forgatta meg sárga szemeit.

- Jó, ez igaz, de...- kezdtem, azonban Athos megunta a kis előadásunkat.

- Befejezni!- ordította, majd tekintetét Gin-re kapta- Mit keres itt ez az ember?

- A barátnőm, és semmi köze sincs ehez az egészhez! Egyébkent is, muszáj harcolnotok?- kiáltottam, egyenesen világító kék szemeibe.

- Ne nevetess, drága halandó! Az angyaloknak és démonoknak az a végzetünk, hogy harcoljanak egymással! Egyébként ha ismer téged, akkor csak van valami köze ehez az ügyhöz!- vigyorodott el szélesen, majd lándzsáját a lány felé hajította.

- Ne!- próbáltam meg kitépni magam a fehér hajú szorításából, de túl erős volt, majd a lefagyott barátnőmre ordítottam- Ginger, az istenit mozdulj már meg!

Szerencsére valami csoda folytán, az utolsó pillanatban odébb ugrott.

- Kár!- húzta el a száját a szőke férfi.

- Te idióta!- néztem gyűlölködve a szemeibe- Őt hagyd ki a hülye bosszúdból, csak rosszkor volt rossz helyen, tényleg fogalma sem volt semmiről!

- Ó, milyen kis erőszakos lettél, ez tetszik!- vigyorodott el- Angyalok, parancsba adom a barna kishölgy súlyos megsebesítését!

- Ezt nem teheted!- vergődtem Hurdle karjaiban.

- Dehogyisnem! Sőt, meggondoltam magam: öljétek meg!

- Ne!- téptem ki végre magam a démonnő szorításából, és Gingerhez futottam.

- Ez a hülye kölyök!- morogta a sárga szemű, majd kezeiből egy buzogány lett, és azzal püfölte a közeledő angyalokat.

- Mit csinálsz, Lilith?- kérdezte Solan, miközben a kaszájával csatázott egy világosbarna hajú fehérruhás lény ellen.

- Megmentem a barátnőmet! Veled ellentétben engem az érzelmeim irányítanak, ezért vagyok én ember, te meg egy szívtelen démon!- kiáltottam hátra sem fordulva, majd amikor odaértem Gin-hez, szorosan átöleltem.

- Mi ez? Mi folyik itt, Lilith?- kérdezte könnybe lábadt szemekkel, és remegő szájjal, sőt egész testében reszketett.

- Ne haragudj, hogy sose beszéltem róla!- néztem csalódottságtól sugárzó arcát, a mai nap már másodjára pillant rám így.

- Úgy érzem pontosítanod kell a történeteden!- őzikeszemei már kevésbé voltak tele az előbbi érzelemmel, mostanra inkább csak harag és félelem koktélja kavargott bennük.

- Na, az egyszer biztos!- nevettem fel keserűen- De nem most!

- Azt meghiszem!- lökött odébb, amikor egy hatalmas fénylő aranykard csapott be mellénk.

- Buta emberlányok!- horkantott fel Gemma, majd újra felénk legyintett.

- Ezt nem engedhetem, bármennyire is jó műsor lenne két halandó lemészárlása!- mondta egy félhosszú fekete hajú démonnő.

- Még egy ribanc!- fintorodott el a fehér ruhás.

- Annyira imádom azt a kis pengéd, mekkora fegyverré változott már!- kacagott fel, miközben vörösen villódzó szemei az angyal tekintetébe furakodtak- Most pedig szépen tedd le!

- Francba! Nem figyeltem a tetves erődre!- sziszegte fogai között, miközben engedelmeskedett a démonnak.

- Mit mondjak, én is imádom!- nevetett megint, és ha nem tudnám, hogy éppen mit csinált, még azt is mondanám a hangjára, hogy szelíd és szép.

- Démon kurva!- vicsorgott a fekete hajúra.

- Na, nem szép dolog ám így beszélni!- létesített újra szemkontaktust Gemmával, majd az angyal saját kezűleg fogta be a tulajdon száját.

- Mit csinált?- suttogta mellettem Ginger döbbenten.

- Fogalmam sincs!- ráztam meg a fejem.

- Ó, milyen udvariatlan tőlem! Hisz be sem mutatkoztam, a nevem Veena!- pattant fel és rázta meg mindkettőnk kezét.

- Örvendek!- nyögtem ki valahogyan, de Gin csak némán bólintott.

- Olyan kis cukik vagytok!- kacagott fel újra, na de most megyek vissza angyalokat irtani, ha valami baj lenne, csak szólj Solannak!- kacsintott rám, majd integetve elrepült- Ciao halandócskák!

- Ha nem hallottam volna a saját fülemmel, meg nem mondanám, hogy ez a csaj pár perce azt mondta, a halálunk szórakoztató lenne!- bámult utána kitágult pupillákkal vörösesbarna hajú barátnőm.

- Én se...de Gin!- ugrottam talpra- El kell innen tűnnünk!

- Nem!- fonta keresztbe kezeit.

- Mi?! Teljesen meggágyultál?!- pislogtam rá döbbenten.

- Addig nem megyek sehová, amíg magyarázatot nem adsz!- makacskodott.

- Francba már! Nem tűnt fel, hogy életveszélyben vagyunk?! Sietnünk kell, ha nem akarunk az angyalok trófeáivá válni!

- Nem érdekel!- csattant fel- Hazudtál nekem!

- Hogyan mondhattam volna el, hogy egy démonnal kötöttem szerződést, ráadásul, ha ez nem lenne eléggé baj, még bele is szerettem?!- ordítottam a képébe, miközben látásom kezdett homályossá válni.

- Én...- akadt el a szava.

- Látod? Hidd el, hogy többször is megfordult már a fejemben, olyan is volt, hogy intézkedtem is az ügyben, de mindig megakadályoztak benne!

- Ne haragudj!- lépett közelebb.

- Nincs miért, sajnálom, hogyha rossz barát voltam!- sóhajtottam egyet, majd széttártam a karom- Na, gyere bőgjünk újra, még úgy se volt elég mára!

- Haha! Hülye vagy!- nevetett fel és elindult felém, hogy megöleljen, de ekkor láttam meg a háta mögé emelkedő szőke nőt.

- Vigyázz!- kiáltottam, hiába tudtam mit kell tennem, még a gondolataim is lefagytak, aztán a földön megpillantottam egy dárdaszerű fegyvert heverni, még szerencse, hogy az angyalokhoz nincs hozzánőve a harceszközük.

- Itt a vége, ti démonhasonmások!

- Nem, neked van véged!- kaptam a dárdáért, és a fehér ruhás felé lendítettem a karom, szemeim ösztönösen összeszorítottam.

- Hé, már elmúlt! Kinyithatod a szemed!- hallottam meg az én démonom lágy hangját, ami azért a múlttal összekapcsolva kissé fura végeredményt alkotott.

- Mi történt?- pilláim lassan felvetődtek, majd az arcom eltorzult, az angyal tágra nyílt üveges sötétzöld szemekkel meredt a homályba, a mellkasán pedig egy véres lyuk tátongott, egyre vörösebbre festve a fehér anyagot, mely majdnem teljesen élettelen testét takarta.

- Légy átkozott...démonnevű...halandó!- préselte ki száján, majd egy utolsó sóhajtás szökött ki ajkai közül és végleg elment.

- Lilith...- hallottam meg a hátam mögül Solan hangját, mire lassan felemeltem a fejem, így megszemlélhettem arcára boruló szomorúságot és sajnálatot. Na, nem, pont az övére nincs szükségem!

- Hagyj békén!- akartam ráordítani, de csak suttogás hagyta el a számat.

- Ugyan már, te is tudod, hogy nem ezt akarod!- lépett mellém, majd leguggolt, és az arcom maga felé fordította.

Könnyes szemekkel néztem a démonra.

- Meg...megpróbáltam én lenni a jófiú!- haraptam alsó ajkaimba.

- Tudom!- húzott közel magához, majd átölelve csitítgatott, én pedig keservesen bőgtem a testét fedő fekete ruhába markolva, teljesen összekönnyezve azt.