Még emlékszem kis kölyök voltam, nem több tizenhárom évesnél. Mindennap a piros biciklimmel jártam mindenhová. Anyám azt mondja ekkoriban hasonlítottam igazán egy kis angyalkára, az ő angyalkájára. Nagy, kék szemekkel, szőke, puha hajjal és piros arccal. Pedig ebben az időszakomban változott meg minden, jöttem rá mindenre. Ennek a pénteki eseménynek majdnem minden jelenetére pontosan emlékszem. A kertünk egyenletes pázsitjára dobtam a biciklit így a pedálja kifordított egy kis földet maga alól. Berohantam a lakásba és kirántottam a fagyasztó ajtaját, aztán az arcomra nyomtam a fagyasztott gyümölcsös zacskót. Vérzett az orrom és az arcom kék, zöld volt. A hajamat akkoriban anyám mindig felkötötte, de aznap vizesen lógott az arcomba. Már a tizenéves énem is szeretett bosszantani másokat, így meg is kaptam a magamét a nagyobb gyerekektől. Akkor is elég szépen elvertek és még a vízbe is belöktek, de én hihetetlenül boldog voltam. A kicsi Angel azt hitte szerelmes lett, pedig csak egy nála két évvel idősebb gyerek tetszett meg neki. A neve Robert Mason volt, a gyönyörű barna bőre és fekete haja, a szemei pedig egész zöldesen hatotta, illata pedig semmihez nem volt hasonlítható. Annyira el akartam mondani az anyukámnak, hogy mi is történt, de úgy éreztem nem mondhatom ki. Ilyen idősen egészen sokat ültem a tévé előtt, így tudtam, ennek nem így kellene lennie. A kicsike Angel pedig azon kezdett gondolkozni, hogy miért pont egy fiú tetszik neki? Nem értettem, de nem akartam más lenni, amit a mai napig tisztelek ebben a kis kölyökben. Ő nem akart változni, neki tetszett az, hogy nem olyan, mint a többi kisfiú (Newgreens- ben legalább is), akit ismert. Robert Mason és pár srác azon a napon egy kissé elvert, bár nem amiatt, hogy így érzek, egyszerűen csak idegesítettem őket a nagy számmal. De akkor is felnyitották a szemem. Már tudom nem voltam akkor szerelmes, egyszerűen csak tetszett nekem Robert.

Már a nyakunkon volt a verseny és én a napjaimat főleg a pályán tengettem, csak gyakoroltam, úgy éreztem mindenképpen az élen kell végeznem ennyi munka után. Részben a többiek miatt, de hazudnék, ha azt mondanám én magam nem akartam. Azon a reggelen Charlie volt az utasom, már messziről láttam Keith- et, kilógott a csapatából a fehér bőrkabátjával, ami sáros volt már és kopott, de még is a kék szemei szinte szikráztak tőle. Így még szebb volt. Azonban mikor találkozott a tekintetünk lefagyott arcáról a korábbi mosoly, majd valami egészen más érzelem vette át a helyét az előbbi, kiolvashatatlannak. Közönbösség. Nem álltam meg egyenesen feléjük tartottam és határozottan léptem elé, még ha meg is ijesztett elsőre az, amit a szemei szórtak felém. Bevallom fájt ezt látnom rajta, de nem hibáztathattam én löktem el és nem is kerestem őt akkor már lassan egy teljes hete és azóta viselkedett így, de mivel én nem tettem ez ellen semmit úgy tűnt ez így is fog maradni egy darabig. Igaz nem azt akartam, hogy lemondjon rólam, csak annyit, hogy hagyjon egy kis időt, de ha még a számat sem tudtam kinyitni ez járt nekem.

- Nem kell semmit mondanod Angel, elmegyünk, már eljárattuk az össze benzinünk, szóval a tiétek a pálya - mondta teljes egyszerűséggel, de egy kis gúny is társult hozzá és mielőtt még bármit is szólhattam volna, ő csak sarkon fordult és már fel is bőgött a kétkerekűje. Én csak álltam ott leforrázva és bámultam utána.

- Jobb lesz, ha összekapod magad nagyfiú. Úgy tűnik eddig nem vagy sikeres - tette a vállamra a kezét Charlie és velem együtt nézte tovább, ahogy a külvárosiak elkanyarodnak a látóhatárunkról.

- Marha vicces - léptem el tőle és visszasétáltam a saját motoromhoz. Rosszul éreztem magam az egész miatt, hisz még is csak miattam volt. Aznap nem egészen voltam jó passzban addig, amíg alkohol nem érte a gyomrom.

xXx

Már kopogás nélkül nyitottunk be a házba, érdekes illata volt McButler- ék házának, nekik is meg volt a maguk illata, mint minden más családnak, akik egy háztartásban élnek. Jose és Billy is a kanapén ültek és magazinokon szórakoztak, mikor megérkeztünk Charlie- val. A rádió pedig elviselhető, egész kellemes háttérzajt biztosított.

- Nem a bulit kéne szerveznetek? Lusta disznók - támaszkodtam a zöld kanapé támlájára.

- Már meg vagyunk vele - nézett fel rám azokkal a buta, mentegetőző, barna szemekkel Jose. Erre csak beleborzoltam sötétszőke hajába.

- Akkor? - most Billy hasonló tekintetével találkoztam és egy sokat sejtető vigyorral az arcán.

- Legyen, igyunk! - Rácsaptam a támlára és az oldalamon a két sráccal megindultunk a konyhába. A házigazda egy üveg sört nyomott a kezembe, már fogni is jól esett a hideg, opálos, zöld üveget, nem hogy inni is belőle. Összecsaptuk a szájukat, a Burn-re ittunk és itt kezdődött a buli. Az emberek lassan kezdtek beesni az ajtón és addig tömték a helyet, amíg már a kezemet sem tudtam kinyújtani rendesen egy puncsért. Eközben pedig a zene is hangosabb lett, ugyanis miden mellette elhaladó bugyuta túl halknak ítélte, mire már addig tekerték, hogy szegény kis masina recsegve préselte ki magán a hangokat. Charlie- val táncoltam, általában ez volt a programunk, mikor nem volt itt Danny, aznap pedig épp nyaralni ment a nagyszüleivel, hiába tiltakozott otthon. A vörös hajú lány azonban egyszer közelebb lépett hozzám, a tömeget pásztázva.

- Angel, az ott nem Robert Mason? - kérdezte amennyire csak tudta csendesen. Azonnal megfordultam. Ő volt az, és ő volt az is, akit a postán láttam. Már évek óta nem találkoztunk, de a vonásai csak még szebbek lettek. Zöld szemek, tiszta, világos barna bőre és rendezetlen fekete haja, szinte ugyanúgy festett, csak sokkal férfiasabban. Kitűzőkkel teleszúrt bőrkabát és hihetetlen mosoly, a kölyök Angel kezdett bennem visszatérni.

- Maradj itt! - Elléptem a lány mellől és felvettem a mosolyom, volt valami, ami azóta érdekelt, hogy megvertek a parton. Szerencsémre egyedül volt és elég elveszettnek tűnt. A részeg énemnek pedig eszelős tervei születtek.

- Hogy hogy erre? Már évek óta nem láttalak - léptem elé, mire azonnal felvillanyozódott. Felismert.

- A kis Angel... - vigyorgott. Áradt belőle a kölni illat, de egész kellemes volt, kissé vaníliás. Bólintottam és kezet nyújtottam.

- Látom, nem felejted el az áldozataid - nevettem halványan, mire ős is ezt tette.

- Csak egy tuskó kölyök voltam, de te sem panaszkodhatsz a nagy szádra. - Még mindig szorítottuk egymás kezét, miközben én elindultam az egyik, zöld tapétás fal felé. Lassan egyre erősebben éreztem a kölnijét. Nem volt annyira melengető, mint Keith- é. Még is a frászt csinálsz Angel? Ez a gondolat vágott fejbe, bár nem józanított ki, de elléptem Robert- től. Ő csak értetlenül figyelte, ahogy távolodom. A kínos szituációt a kintről betörő hangzavar törte meg, mindenki odakapta a tekintetét. Motorosok voltak, amint felfogtam ezt a tényt, azonnal az ablakhoz siettem, mint sokan mások. Mi nem lehettük, így csak a külvárosiak maradtak. Elvis hangja zendült fel, mikor odakinn megkezdődött, az igazi „buli".

- Ki hívta ezt meg? Hogy kerül ide? - hangzott egy kérdés, nem tudtam kivenni a sötétben az arcokat, de a mozgást igen, ahogy rájuk vetült a fény. Az egyik, ahogy felhajtott a gyepre, szinte leesett a motorról, de muszáj volt azonnal lábra állnia, kissé szórakozottnak tűnt a járása. Utána jött még pár ember, majd egy másik, aki ledobta a motort. Elég dühösnek tűnt.

- Kinyírlak Heart! - kiáltott.

- A fenébe... - sziszegtem és azonnal ellöktem magam az ablakpárkánytól. Az ajtó felé vettem az irányt, már halottam, hogy zajlik a verekedés és tudtam, hogy nem Keith az, aki kedvező helyzetben van. Lesiettem a pázsitra és igen, Keith volt az, aki az arcába kapta. A járművek lámpái pont elég fényt vetettek az alakokra. Közbe kellett lépnem, ha nem akartam, hogy ránk hívják a serifet.

- Tűnjetek, vagy hívom a serifet! - ordítottam feléjük, mire a nagyobb termetű leállt az öklös osztogatással és rám kapta villogó tekintetét, akár csak Keith.

- Menjetek haza külvárosi köcsögök! - ordított valaki az egyik ablakból, mire a többiek fütyülni és tapsolni kezdtek.

- Tűnj el Hill! - kontráztak rá és ennek az egésznek a zene is egy hangulatot kölcsönzött. Elmosolyodtam, ahogy belegondoltam. Akár egy film jelenet. Hill volt a külvárosiak korábbi vezetője, úgy tűnt visszajött és követelte a trónját. Freddy Hills végül felhagyott a bosszúval és Keith csapatának felével távozott is miután a földre lökte a volt vezért. Erre pedig mögöttem az egész ház tapsviharban tört fel. Keith a fűben fekve emelte fel az egyik kezét, miközben hangosan nevetett.

- Te önfejű hülye - nyújtottam felé a karom és felsegítettem. Még mindig nevetett, de most már én is, mindketten kissé sokat ittunk. Talán ő többet is. Arcára csak a ház ablakán kiszivárgó, sárga fények játszottak, de így is láttam, hogy vérzik az orra és van rajta pár folt. Egy ideig figyeltük egymást, nem szóltunk.

- Tudod, hogy milyen vagyok... De gyere velem - döntötte oldalra a fejét én pedig egy szó nélkül követtem is. Kiértünk a ház mögé, az égig érő kukoricák előtt torpant meg. A Hold aznap egész sok fényt adott így legalább láttam hová lépek. Ő gondolt egyet és eltolva maga elől a vastag szárakat, majd közéjük lépett. Egy ideig mentünk, majd ismét megállt és nevetni kezdett. Már tudom, hogy ő többet ivott akkor.

- Azon gondolkodtam... Ha nekünk lenne egy kölykünk, akkor kék, gyönyörű szemei lennének és barna, hullámos haja. - Teljesen készen volt. A gondolataim megváltoztak, megteltek melegséggel és keserűsséggel is egyszerre.

- Nekünk nem lehet gyerekünk te majom - mosolyogtam, de még is fájt erre gondolnom. Kirázott a hideg, ahogy közelebb lépett hozzám és nem tett semmit, csak átölelt, majd a fülembe nevetett halványan és rám dőlt, így a száraz földre estem a teljes testsúlyával rajtam. Csak fájdalmasan nyekkentem, mint Gilbert rosszabb napjain, majd felnéztem rá. Az összes érzelmem kiült azzal a mosollyal az arcomra, amit akkor neki küldtem. Pár, fekete, hullámos tincse majdnem az arcomat súrolta, mesésen kék, könnyes szemeivel pedig úgy figyelt, mint aki csodát lát. Bár arca szinte teljesen árnyékba volt, láttam rajta én is az összes érzését. Fejünk fölött pedig védelmezően értek össze a fekete levelek, csak mi voltunk.
Két kezem közé vettem puha arcát.

- Szép vagy... te rohadék - nevettem el magam.

- Fogd be Angel! Téged már annak terveztek - forgatta meg a szemeit, majd ismét erősen kapaszkodni kezdett az én tekintetembe. Láttam rajta, hogy bizonytalan, de azért még egy kicsit közelebb hajolt, így a piros kis medál a mellkasomhoz ért. Az ő „szíve".

- Sajnálom Keith... nem akartam ezt tenni veled. Csak idő kellett. - Ez után még hallgattam, majd nagyot nyeletem.

- Szeretlek - suttogtam. Ezen azonban nem csak ő, de én is meglepődtem. Keith megkönnyebbülve mosolyodott el. Ezt sosem gondoltam volna.
A tücskök hangos dala töltötte ki a csendet és a távolban tompán zengő zenével párosult. Úgy éreztem, vérzik a kis égitestek fehér ragyogásástól a fekete ég. Lassan emeltem fel a fejem, hogy puhán megcsókolhassam őt, de talán akkor volt az ég igazán színültig csillagokkal, mikor ajkaink összeértek. Sosem éreztem még ehhez foghatót. A kis Angel Price szerelmes. Itt minden megváltozott, ahogy Keith forró, málnás illata már fullasztóan ölelte a szívem, mely megállíthatatlanul kalapált, az ő dobogó szervéért.

Szeretlek és ezt semmi nem tudta megváltoztatni drága Keith. Bármi is történt.

Sziasztok drága olvasóim! ❤ Köszönöm azoknak, akik kitartanak még mindig a sztori mellett és a hozzászólásaitokat is. Remélem nem okoztam csalódást ezzel a résszel sem és mivel kitört a nyári szünet igyekszem majd több résszel jelentkezni. Addig is:
Jó olvasást és szünetet.😍