-Menj már!-lökött be az ajtón Wanda.
Ahogy beléptem hangos zene ütötte meg a fülemet,ami talán Metallica lehetett. Ütemre mozgatva a fejem sétáltam be a tömegbe. Mindenki jobbnál jobb jelmezekben volt. Hát igen a S.H.I.E.L.D. ügynököknek volt fantáziájuk. Velem szemben épp Loki öntötte magába a vodkát. Elmosolyodtam. Szinte az összes ellenségünket megjelenítették,ami egyfajta gúny lehetett. Lézerfény hasított át a téren megvakítva engem. Felnéztem a plafonra,hogy ne bántsa még jobban a szemem az irritáló fény. Pókháló lógott mindenhonnan,megspékelve fényfűzérel.
-Hi HYDRA!- állt elém Vöröskoponya.
Felnevettem.
-Amerika Kapitány! Kit rejt ellenségem állarca?-tette fel a kérdést jelmezemre utalva.
-Öhmm.-vakartam meg a fejem.
-Nem ismered fel Lorettát a lőtérről?-karolt belém Wan,majd elhúzott onnan.Felkacagtam.
-Loretta? Ez,hogy a fenébe jutott eszedbe?
-Ajvé!  Nem tudhatják,hogy te vagy az. Jobb nem jutott az eszembe hirtelen.
-Jó, de Loretta??
-Abbs!-morogta felém.
-Tudod mit? Szomjas vagyok.
-Először felmegyünk az emeletre.
-Na de miért?
-Mert a többiek fent várnak,nem mutatkozhatunk együtt nyilvánosan, túl feltünő.
-Rátesz egy lapáttal,hogy Amerika Kapitánynak öltöztem?-vontam fel szemöldököm.
-Nos igen, de látni akarom Steve arcát,ha meglát.
A Maximoff lány eme mondatára a szívem meglódult. Már nem tudtam eldönteni,hogy a zene vagy a szívem adja az alapot. Viszont éreztem némi keserűséget is és megbántottságot. Mikor felértünk a terem ajtajához bepánikoltam. Wanda kinyitotta az ajtót,bár ez a tette évezredekig tartott. Féltem. Féltem,ha bemegyek Steve Sharonnal lesz. Fogalmam sincs, hogy állunk. A csók óta nem láttam... S mikor beléptem rá kellett jönnöm,hogy nem is tartózkodik a helyiségben.
-Ááá! Ez kifejezetten tetszik Kapitány.-lépett felém Tony Vasember ruhájában.
-Nekem pedig az öné Mr.Stark.-öleltem magamhoz szorosan.
-Jó téged látni Abbs.
-Téged is Tony,de a jelmez Wanda ötlete volt, te be se öltözöl?
-Nos, én vagyok Vasember.-engedett el. Felnevettem a férfi stílusán. Ekkor körbe néztem a kiscsapaton. Natasha Marilyn Monroe-nak öltözött, Bruce felváltotta a zöldet pirosra, s ő lett Hellboy. Felkacagtam.
-Thor te nem öltöztél be semminek?
-Engedelmével Lady,de engem nem köteleznek holmi midgardi szokások betartására. Én egy asgardi isten vagyok. Odin fia. Már a ...
-Jó felfogtuk Thor, menő vagy.-veregette hátba Clint. Végignéztem rajta. Szám elé kaptam a kezem,hogy ne viháncoljak,megsértve ezzel őt.
-Csak ne mondj semmit.-nézett végig Robin Hood kosztümjén.
-Wanda?-kérdeztem rá a merénylőre.
-Wanda.
-Héj én jó jelmezeket választottam.-kérte ki magának Wan.

§

A halloweeni bulit a tárgyalóban töltöttük meghitten. Italozgattunk,nosztalgiáztunk,s sztorizgattunk. Eszeveszettül jól éreztem magam, rá kellett jönnöm, hogy ők a családom, s az már egészen biztos, hogy nem érdekel semmilyen szankció ha róluk van szó. De az idill nem sokáig tartott,mert nyílt az ajtó,s betoppant Sharon vele együtt pedig Steve is. A düh féktelen változatát ismertem meg abban a percben. Rájuk emeltem a tekintetem. Carter köszöntött mindenkit,majd helyet foglalt. Látszólag nem ismert fel. Annál inkább Steve,aki úgy nézett rám,mint még soha,mintha egy kissrác nézné a hőn áhított játékát. Mintha én lennék a világ legértékesebb kincse. Kirázott a hideg a gondolatra,hogy egyetlen jelmezzel el tudtam érni,hogy Steven Grant Rogers harc képtelenné váljon. Végig vezettem tekintetem rajta,egy régi katonai egyenruhát viselt,ami vélhetően a sajátja volt régről.
-Rogers! Lefagyott a rendszer?-csapott az asztalra Tony.Steve elkapta rólam tekintetét,majd mellém ült.
-Sharon Carter!-nyúlt át az asztal felett.- Ki Steve nagy rajongója?
Hezitáltam. Nem bízok benne. Nem árulhatom el,hogy kit rejt a maszk.
-Sharon, ő Loretta,nem igaz, hogy nem ismeritek fel.-nevetett fel Wanda. Ez a lány hihetetlen, úgy kamuzik,mintha fizetnének érte. Mindenki kifújta a benttartott levegőt. Bizonyára már mindenki tudott Sharon árulásáról. Erről eszembe jutott,hogy tulajdonképpen még mindig dühös vagyok. Nagy önuralomra volt szükségem,hogy ne mutatkozzon meg az erőm. Mindenki tovább lépett a helyzeten,de én nem bírtam.Felálltam,s készültem ott hagyni őket,amikor Steve ültéből utánnam kapott.
-Hova mész?-kérdezte.
-Nem vagyok hajlandó egy légtérben lenni ezzel az árulóval.
Mondatomat csend övezte. Mindenki lefagyva nézett rám,bár ez engem egy csöppet sem zavart.
-Kezdődik.-dőlt hátra látványosan Clint a székében.
Sharonnak,mintha derengett volna a helyzet,Steve hirtelen került velem egy szintbe.
-Haza akarok még ma menni,nem pedig börtönbe. Bár ha rajta múlna már ott játszanék csokit vagy csínyt. Te meg még véded,elárult Steve.

Megint ugyanott tartottunk. Mindjetten fujtattunk a másikra. Belefáradtam abba,hogy felnyissam a szemét. Utolsó lehetőségem talán az lenne,ha egyenest az arcába kiabálnám,azt hogy szeretem. De nos lássuk be nem ez az eddigi legjobb ötletem.
-Abby?- szólított fel Sharon.-Nem szabadna itt lenned.
-Menj és hozd az őröket.-morrantam rá,közben a szemem le se vettem Steve gyönyörű kék szemeiről.
-Mindenki kifelé.- suttogta Steve.
Az összes Bosszúálló egy emberként vonult ki. Hárman maradtunk bent.
-Te is Sharon.
-De..
-Most!
A lány csak bólintott egyet,majd kifáradt. Hosszú csend állt be. A kezdeti dühöm lankadt,helyette félelem állt be. Steve túlságosan is higgadt volt. A szék háttámlájára támaszkodva kezdte el hegyi beszédét.
-Mond orosz rulettezel? Ha kitudódik,hogy itt vagy börtönbe zárnak. Unatkozol,hogy az életeddel játszol?-kezdte halkan.
-Hogy unatkozom-e?-kiáltottam fel.-Az elmúlt napokban mást sem csináltam,mint hogy arra vártam,hogy jelentkezzen valamelyikőtök.
-Bevetésen voltunk,nem volt időm, és személyesen akartam beszélni.
-Mégis mi a fenéről Steve?
-Arról,hogy megcsókoltál.-kiálltotta el magát,s borította fel a székét,amire összerezzentem,majd felém fordult.
Újból csend állt be. A levegőt kapkodtam,s szinte biztos voltam benne,hogy el is pirultam.
-Tekintsd tárgytalannak,úgy látom Sharonnal tudtál kommunikálni a napokban.
-Ne csináld Abby! Már megint a kibúvókat keresed.
-Méghogy én!-emeltem magasba a kezem.
-Tán jobb szeretnéd,ha Clint állna veled szemben.-állt elém dühösen. Szemei izzottak a rámvetülő haragtól.
-Édes Istenem!-fektettem tenyerem homlokomra.-Téged akarlak! Azt akarom, hogy egy olyan Steve Rogers álljon velem szemben,aki száz százalékig engem akar,és nem vágyakozik Peggy Carter után, vagy a harc után,s legfőképp nem szerelmes Sharon Carterbe.-ordítottam arcába,ami még percekig visszhangzott. Ekkor tudatosult bennem,hogy mit is mondtam. Megráztam a fejem,s elléptem a lesokkolódott Kapitánytól.
-Tudod mit? Csak felejtsd el. Csak felejts el.-azzal kirohantam a teremből. Nem kerestem senkit,bár elakartam köszönni de jobb is így,hogy nem kerül erre sor.
Mire haza értem nem éreztem semmit,talán egy kis megkönnyebülést. Elhatároztam,hogy becsomagolok s nyugovóra térek.

§

Kopogásra ébredtem.Ránéztem az órára. Hajnali egy. Remek. Kiléptem az előszobába leellenőrizni,hogy ki lehet az. Fehér lenge hálóruhám miatt fázósan rázkódtam meg. Gondolkodás nélkül csaptam ki a bejárati ajtót. Amikor megláttam ki áll az ajtóban,minden álmosságom elillant.
-Steve, mit akarsz itt hajnali egykor ?
-Téged.
Belépett az ajtón, bevágta maga mögött a faszerkezetet. Én csak a szívem erős tam tam hangját hallottam. Felém lépdelt határozottan,hátra akartam lépni, de az arcomnál fogva húzott magához egy vad csókra. Nem volt időm reagálni, vadul tépte ajkaimat. Kezdett átjárni egy érzés,amit nem tudtam beazonosítani. Megszakítottam a csókot.
-Steve..Steve, mit művelsz?-kapkodtam levegő után.
-Nincs több beszéd.-rázta a fejét nemlegesen. Határozott volt, a tekintete ködös. A combomnál fogva kapott fel és csókolt meg újra,majd vitt be a szobámba...