Ott álltam az egyik híres neves Bosszúálló előtt egy laboratóriumban fehér hálóingben. Utálom a fehér színt,utálom az érzést, ami talán szégyenkezés lehet.Olyan könnyen elkaptak. Meg kell találnom a célpontomat és végezni vele. Sose szökött még meg előlem senki,és emiatt dühös vagyok magamra, a Kapitányra, a S.H.I.E.L.D.-re. Ezt megtorlom,igazi Bosszúálló leszek.
-Kapitányom! Felkészült rám?-kérdeztem hidegen. Eldöntöttem,hogy visszaszerzem a rossz hírem, ahhoz pedig az kell,hogy puszta kézzel intézzem el.Nem fogom az erőmet használni, bár az ő energiája biztos feltöltene egy időre. Igazságosan játszom vele,kiérdemelte,elkapott. S bár jobban belegondolva a pajzsa sincs nála.Esélye sincs.
-Most csak a szája jár vagy bele is kezd?
-Önt kedvelem, de ez egy rövid románc lesz.
Egyszerre indultunk meg a másik felé. Ütésre emelte jobb kezét,de gyorsan lefogtam. Talpraesett férfi volt a ballal is megpróbált hatástalanítani,de mire elért volna az ütése minden erőmet beleadva a hasába térdeltem.Összegörnyedt az erős ütés hatására,s mire kihúzta magát én már a következő lépést vittem végbe. A talpammal belerúgtam a mellkasába. Hátra esett, de egy jól irányzott bukfencel és ugrással már talpon is volt,igaz jó pár méterre távol tőlem.
-Kapitányom! Ejnye bejnye maga nagyon kiszámítható. Tudja rögtön rájöttem arra,hogy maga...maga bizony az a támadó fajta, ugyanakkor stratéga. Olyan, mint én. Lefogadom azért hagyja, hogy beszéljek, mert épp valami terven agyal. De el kell, hogy szomorítsam,meggondoltam magam mégsem tudok időt szakítani magára. Tudja miért?
Elkezdtem felé lépkedni. A katona csak állt és nézett. A teste megfeszült, szemeiben harag gyúlt,de mikor odaléptem hozzá és kezembe vettem arcát,ez mind eltünt, helyette zavart véltem felfedezni. Férfiak.

-Nos tudja miért nincs magára időm, Kapitányom?-súgtam ajkaira.-Nincs tipp? Semmi? Azért mert maga miatt előről kell kezdenem a munkám. Meg kell találnom a nőt. Nos...örültem magának.
Mire a férfi feleszmélt, én már az ajkaira tapasztottam sajátomat, és az erőm működésbe lépett. Meg szorította a felkarom, de már nem tehetett semmit. Éreztem, ahogy az éltető energiája át áramlik belém. Ehhez fogható élményben sosem volt részem, és többet akartam. Láttam, ahogy a kék szemeibõl eltűnik a fény,a kezei lehullanak rólam, szinte csak én tartottam. Elégedett voltam magammal.Gondolatban már a szökésem utáni terveimet listáztam. Megfigyelni,megkeresni,megölni a célpontot, várni a parancsot. A tervezgetésemet egy éles fájdalom tette tönkre. Hátra néztem a lapockámból egy nyíl állt ki. Elengedtem a Kapitányt,kihúztam a nyilat, majd felnéztem a kilátóra egy íjász állt ott fegyverét rám szegezte. A kihúzott nyilat felé mutattam.
-Na ne nevettess, te is Bosszúálló lennél Robin Hood?! Ez a S.H.I.E.L.D. egyre silányabb.-suttogtam magam elé.
-Ha velem nem éred be fordulj meg.
-Kapitányom! Maga strapabíróbb,mint hittem.-fordultam meg mosolyogva, de le is fagyott az a mosoly mikor megláttam Vasembert.
-Á... maga az! Jó, hogy jött nagyon zabos vagyok magára,meg rád is Hood!-fordultam hátra.
-Segítek!- szólalt meg a Bosszúálló.
-Maga csak hagyjon békén, vagy úgy jár,mint a Kapitány.
-Kiszedem a chipet az agyából,ha tetszik,ha nem.
-Unatkozom. Tudja.Maga.Milyen.Unalmas.Ribanc.Az.Az.Abigail.-Minden egyes szavam után megütöttem. Megint éles fájdalom hasított belém. A felkaromat találta el.
-Hood kezdesz idegesíteni.
Megindultam a lépcső felé. Már majdnem odaértem,mikor hátulról lefogott Stark.
-Ájulj már el!-morogta.-Clint a cucc nem hat. Rogers miatt!-ordította.
-Intézkedem.
Éles maró fájdalmat éreztem. A hasamból három lövedék állt ki. Homályosan láttam, és elzsibbadt a lábam,majd végképp elvesztettem az eszméletemet.